Tippek, hogyan (és hogyan ne) készítsen koszorúkat adventre

Eddig is mindent megtettünk, hogy már néhány héttel az ünnepek előtt karácsonyi lázban égjen, de most még egy kicsit rásegítünk: adventi koszorúkat, asztal- és ajtódíszt készítettünk, hiszen vasárnap már esedékes az első gyertyagyújtás. Összeírtuk, körülbelül mennyibe kerülnek, és azt is, mit, honnan szereztünk be hozzájuk (a ragasztópisztoly kötelező kellék, tárazzon be bőségesen ragasztórudakból!). Nem vagyunk elégedettek minddel, azt is leírjuk, miért. 

A klasszikus

Hozzávalók: koszorú mohával (349 Ft/darab – OBI), adventi gyertyacsomag (1199 Ft/4 darab – OBI),  gyertyatüske (349 Ft/4 db – OBI), dekorációs szalag (349 Ft – OBI), salátabab (egy másik koszorú hozzávalóiból maradék), egyéb saját díszítőelemek (kb. 200-300 Ft)

Összeg: kb. 2400 Ft

Így készül: Szerettünk volna minél könnyebben elkészíthető darabokat választani, ezért a hagyományos fenyőkoszorú helyett a mohás mellett döntöttünk, ehhez ugyanis elég egy mohakoszorú alap, nem kell a fenyőágacskák rögzítésével bíbelődni ahhoz, hogy zöld koszorúnk legyen. Az elkészítése roppant egyszerű: első lépésként szúrja bele a gyertyatüskéket a gyertyákba, majd helyezzen el három darabot egymás mellett – a legkisebb gyertyát, az utolsó vasárnapit pedig ezekkel szemben.

A díszítés innentől az ön kreativitásán múlik: mi a gyertyák közé aranyszínű díszeket, két gyertyára pedig szalagokat tettünk (ezt kösse rá még azelőtt, hogy beszúrná), a koszorú többi részére pedig nagyjából szabadon ragaszthattuk rá a különféle elemeket (ilyeneket hobbiboltokban, plázákban, kipakolós karácsonyi pultoknál is talál). A babot egészen nyugodtan kihagyhatja, mi eredetileg egy másik koszorúhoz vettük, aztán erre is jutott.

A rusztikus

Hozzávalók: szalmakoszorú alap (199 Ft/db – Auchan), salátabab (532 forint/kb. fél kiló – Auchan), 4 db gyertya (100/darab – 100 forintos bolt), 4 db gyertyatüske (300 Ft/4 db – 100 forintos bolt), 2 méter dekorációs szalag (150 Ft/m – Röltex)

Összeg: kb. 1700 Ft

Így készül: Valami igazán egyedi megoldást kerestünk, de a kávészemes adventi koszorú Liptai Claudia két évvel ezelőtti műve után már nem lenne olyan különleges – viszont ezen az oldalon találtunk egy babszemes darabot. Elsőre jó ötletnek tűnt, különösen, hogy a Pirexben ráakadtunk egy ragasztóspray-re, ami bár drága volt (3150 Ft), azzal kecsegtetett, hogy jócskán lerövidíti az elkészítési időt. Hát, nem. Befújtuk, vártunk, ráraktuk a babszemeket a szalmakoszorúra, aztán még vártunk egy kicsit, hozzányúltunk, leestek róla. Újabb próba, megint leestek, pedig ragad, nem kétség, csak nem elég jól, talán nem ehhez való – hiába, nem maradt más, mint a ragasztópisztoly.

Úgyhogy nekiláttunk. Készüljön fel, a koszorú méretétől függően legalább egy fél-egy órája (és egy csomó ragasztója) el fog menni a ragasztgatással, és a végére gyűlölni fogja minden másodpercét. Aztán, ha végül nagy nehezen elkészült vele, ha a gyertyatüskékre ráapplikálta a gyertyákat, azokra megkötötte a szalagot, és a babkoszorút is átfonta egy dekorszalaggal (még mielőtt beleszúrná a gyertyákat), na, akkor sem lesz boldog. Mert sajnos bármennyire is jó ötletnek tűnt elsőre: nem szép.

A formabontó

Hozzávalók: 4 kisebb cserép (177 Ft/darab - Auchan), 4 gyertya (599 Ft/csomag - Auchan), 4 gyertatüske (249 Ft /csomag - Auchan), 2 csomag virágkötészeti alap (399 Ft/csomag - OBI), 2 pár fafülbevaló (299 Ft/csomag - Auchan), 1 számkészlet (197 Ft/csomag - Auchan), két csomag gyurma (590Ft/csomag - Pirex) dekorációs szalag (349 Ft - OBI), kötöző - saját

Összeg: 4678 Ft

Így készül: Az ötlet innen származik, mi annyit tettünk hozzá, hogy még egy aranyos szalagot kötöttünk rá, hogy ne legyen annyira puritán.

Első lépésként el kell helyezni a töltőanyagot a cserepekben. Mivel a két csomag gyurma kevés volt, ezért a cserepek aljára raktunk egy kis virágkötészeti anyagot, majd erre jött a gyurma, amibe beleszúrtuk a gyertyatüskéket, és miután a gyertyák a helyükre kerültek, szépen körbepakoltuk a maradékkal. Ezután ragasztópisztollyal rögíztettük a számjegyeket a fülbevaló-alapokon, amiken ezt követően átfűztük a kötőzőt, amiből előtte persze négy egyforma hosszúságú darabot levágtunk, akárcsak a dekorációs szalagból. Ezután már nem volt más dolgunk, csak szépen rá kellett kötni a szalagot és számjegyeket a cserépre, ami kihívást lehet, hiszen annyira szorosra kell húzni ezeket, hogy ne csússzanak le, és közben arra is ügyelni kell, hogy a masnik ízlésesen nézzenek ki.  És igen, az egészet egyszerűbb megcsinálni, mint leírást készíteni hozzá. 

Bármilyen szép és különleges, az ára elsőre soknak tűnhet, de ebből az összegből lefaraghat, ha máshol vesz gyertyát, ha maradék szalagokkal, cserepekkel dolgozik, kis bilétákat másból, mondjuk papírból készíti el, és a nem is olyan olcsó gyurma helyett egyéb töltőanyagot használ, mondjuk virágföldet a kertből.

Az asztaldísz

Hozzávalók: 25 centis koszorúalap (799 Ft/db – Auchan), dekorációs karácsonyi szalag 2,7 méter (849 Ft/db – OBI), egy csomag bogyós dísz (399 FT/csomag – OBI), 6 db gömbdísz (369 Ft/ 10 darabos csomag – Auchan), egyéb maradék díszek, maradék piros szalag

Összeg: kb. 2300 Ft

Így készül: Eredetileg adventi koszorúnak szántuk, ezért szalmakoszorú helyett tűzhető, szivacsos koszorúalapot vettünk, amit akár ki is használhattunk volna, ha lettek volna beleszúrható díszeink, például száraz virágok, drótban végződő gömbök. Nem voltak, ráadásul asztali dísz lett belőle, úgyhogy körbetekertük a dekorációs karácsonyi szalaggal, amivel beborítva már egész jól nézett ki. Azért kapott még pár ragasztott díszt és némi piros szalagot is. Végül az irodai asztalomra került, ahol egy üveg Martinivel és egy bólogató kutyával dobtam fel.

Az ajtódísz

Hozzávalók: koszorúalap (199 Ft - Auchan), dekorációs szalag (499 Ft - Auchan), egy csomag bogyós dísz (399 Ft/csomag - OBI), 3 db gömbdísz (369 Ft/ 10 darabos csomag - Auchan) + maradék dekorációs szalag 

Összeg: kb. 1200 Ft

Így készül: 

Amennyiben nem maradék szalagot használ, akkor érdemes először letekerni a hengerről, amivel adják, mert így könnyebb lesz átbújtatni a koszorún. Ha szeretné, hogy a végeredmény valóban tökéletes legyen, szánjon rá elég időt, hogy egyenletesen tekerje fel a szalagot. Bár apróbb igazításokat azután is végezhet, hogy körbeért, azért lehetőleg még azelőtt tökéletesítse az eredmény, hogy gombostűvel vagy ragasztópisztollyal rögzítené a szalag végét a koszorú hátulján. Mi a piros bogyókat is ragasztottuk, de ha kellő türelemmel és kézügyességgel rendelkezik, akkor a végeiket be is fűzheti a szalagok alá. Ha ez is kész, fűzzön fel egy keskenyebb díszszalagra három gömbdíszt, majd ezt kösse rá koszorú tetejére, hiszen ennél fogva akaszthatja majd fel az ajtóra. Utólag már azt javasoljuk, vegyen valami egyszínű (vagy egyszerűbb) szalagot, mert ennél sokkal ízlésesebbet is készíthet. Vagy talán csak azt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra