Küzdeni fog, ha jó iskolatáskát szeretne olcsón

Ha arra számított, hogy az iskolakezdés előtt egy-két nappal majd leárazva tud szuper iskolatáskát venni, nem lesz könnyű dolga. A legtöbb helyen nem lettek olcsóbbak a táskák, viszont van, ahol már válogatni is alig lehet a minták közül. Ha alsósnak keres, akkor most még az Auchanban, Intersparban, a Pirexben és a Budmilban van elfogadható választék, felsősöknek a Heavy Tools lehet még jó választás. Hét üzletben néztünk be mi a helyzet iskolatáska fronton.

Auchan

Amikor ott voltunk, éppen egy szerencsétlen apuka próbálta meggyőzni kislányát arról, hogy milyen klassz a hátizsák amit felpróbált. Bár igyekezett megélni a lelkesedést, azért érződött, hogy örülne, ha ez egy újabb olyan tétel lenne, amit végre kihúzhat a listáról. A kislány beleegyezett a macis táskába, nagy levegő, pipa..

A helyzet az, hogy tényleg még ez volt az egyik legjobb a most kaphatók közül az Auchanban, merevítős a hátsó része, sok zsebes, rózsaszín, és van rajta helyes kis állatka. Az ára 12ezer forint körül van, ez nagyjából középkategória. Az áruházban alsósoknak való táskákat körülbelül 5 és 20 ezer forint között láttunk. A felsősöké olcsóbb, viszont nem volt olyan óriási a választék.

Budmil

Reméltük, hogy a biatorbágyi Premier Outlets Centerben lévő Budmilban nagyobb szerencsével járunk, mint az Auchanban, hiszen sok szülőtől hallottuk, hogy jó áron jókat lehet kifogni. Táska valóban több volt, a hipermarketekkel összehasonlítva lenyűgöző a választék. Valamiért viszont mégsem tűnt olyan óriásinak a kínálat, talán mert eléggé egyhangúak a hátizsákok, lányoknak van rózsaszín, egyszarvús, lila, meg rózsaszín és rózsaszín is, A fiúk pedig választhatnak a szürke, fekete és sötétebb színek közül.

A merevítősök nagyjából egy árban vannak: 11-15 ezer forint között, de van egy-két ezerrel olcsóbb és drágább is. A nagyobbaknak van hátizsákszerű, ezek 7ezer forint körül vannak. A galériában megnézheti az összeset.

Lego

Ahhoz képest, hogy tavaly még tele volt a Premierben lévő Lego bolt táskával, idén összesen csak öt figyelt a kirakatban, és azok is lányoknak valók. Ami nem változott, az az áruk: 34900-37000 forintot kell kiperkálni a három részes iskolatáska készletért. A 35 ezer forint körüli szett egyébként nem lóg ki nagyon fölfelé, a legmárkásabbakból ennyiért találni szetteket (amíg még van belőlük) máshol is.

Egyébként az eladó nagyon készséges volt a boltban, és elmondta, hogy előfordulhat, hogy lesz még idén új táska a boltban, de jelentősen nem fog emelkedni az állomány. Tehát azt kell szeretni, ami van. Ilyen egyszerű.

Heavy Tools

A Heavy Toolsban alsósoknak nem láttunk semmilyen táskát, nagyobbaknak viszont pazar a választék. Az árai is jók, a legdrágább hátizsák 13990, egy egyszerűbb fazont meg 6000 forint körül lehet megvenni. A minták és a színek nincsenek túlspilázva - nekünk kicsit egyszerűnek tűntek - de nyilván a nagyobbaknak ez pont ideális, mert abban a korban még minden nagyon cikinek számít, szóval a legjobb a cicomátlan táska. Itt vannak nagyobb oldaltáskák is, amiket simán használnak felsősök, gimisek iskolatáskának, amikor a hátizsák is kicsit kínos már, ezek ára is 10ezer forint körül van. Képek a galériában.

Interspar

Az óbudai Intersparban pár hete még rengeteg iskolatáska volt, most már inkább csak hébe-hóba van egy kettő a polcokon. Az árak megegyeznek az Auchan áraival, és ugye nem kell részletezni, hogy a minták is. Ami jó: itt van Budmil hátizsák is 6000 forintért, ráadásul még elvileg szeptember 10-ig kapható. Mindenesetre nem irigyeljük, ha most kell iskolatáskát vennie gyermekének. 

Tesco

Az akciós sulikezdős katalógust átlapozva - érintettként - nagy reményekkel indultunk a Tescóba, sajnos már csak két nappal az akció vége előtt. Valószínűleg ezrek tettek ugyanígy nálunk jóval korábban. A hiperben gyakorlatilag nem volt már iskolatáska, a polcokon ottjártunkkor alig 5-6 féle táska árválkodott. Merevített, kicsiknek valóból összesen 1 darab fiús modellt találtunk a polcon, az ára valamivel 20 ezer forint alatti. Emellett találtunk még néhány sima, könnyű textilhátizsákot, a választék ezekből nem volt nagy, igaz, az ár nagyon kedvező volt, ezek 2-3 ezer forintos darabok voltak.

A katalógusban és óriásplakátokon hirdetett 6 ezer forint körüli Disney táskák közül mostanra csak egy minta maradt, egy kicsit félesikerült, sötétkék-fekete, focizó mikiegeres. Gyanítom fiúknak még így is túl erős a minta, lányoknak meg végképp nem jön szóba.

Érdemes lehet viszont az online Tescóban is körbenézni, több jó táskát is találtunk egész jó áron, a galériába tettünk is róluk képeket. Például ott merevített hátú hercegnős hátizsák most is kapható, igaz, ez 13 ezer forint.

Pirex

Amennyire lefosztottnak tűnt szegény Tesco, annyira jól felszerelt volt a Pirex üzlet, amit meglátogattunk. Alsósoknak óriási a választék, cserébe viszont magasabbak az árak is. Rengeteg Ars Una, Hama és Herlitz táska, ahogy néztük a gyerekeknek is vonzó darabokból is rengeteg volt még. A felsősök szülei vannak könnyebb helyzetben, nagyobbaknak való hátizsákokat már 6-7 ezer forint körül ki lehet fogni, és 13-15 ezer között már szupermenők vannak. Ez persze nem olcsó, de legalább van miből válogatni.

A kisebbeknek való táskákért mélyebben a zsebüknbe kell nyúlni, ezekért a darabokért - merev hátú, könnyű táskák - minimum 18 ezer forintot kell kicsengetni, de ennél vannak drágábbak is. A táskák legnagyobb része 20-30 ezer forint között van. A Pirex elég erős szettekben is, 4-5 részes összeállításokat 30 ezer forinttól fölfelé láttunk, ezekben már a passzoló tolltartó, tornazsák is benne van.

A Pirexre is érvényes: érdemes körbenézni a webshopon is, van például egy csomó jó darab egész normális áron, ami csak online kapható, rossz hír, hogy ezek szállítási határideje 2 hét, így iskolakezdésre nem lesznek meg.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek