Füzetkörkép: alig emelkedtek az árak a tavalyihoz képest

Szokásos iskolaszerkörképünkön ezúttal négy boltban néztük meg, hogy hol, mennyibe kerülnek a füztek, milyen minták vannak, és bónuszként rengeteg fotót lőttünk. Az Interspar, Auchan, Tesco és Pirex négyszöget jártuk be. Nagy meglepetés nincsen: a hiperekben és a szuperben mindent kapni amire szüksége van egy általános iskolás gyereknek, a Pirex egy kicsit drágább, és bár imádjuk a szépen berendezett papírboltok hangulatát, a kínálattól idén nem voltunk annyira elájulva. Ami minden üzletben pozitív: van klíma, így meleg napokon kifejezetten élmény lehet egy kicsit hűsölni füzetek után kutatva.

Auchan

Évről évre nagyon erős kínálattal készül az Auchan az iskolakezdésre, idén is több sorban roskadoznak az álványok az iskolaszerektől. Természetesen nem csak füzet van, hanem nagyjából minden, ami a tanítónő listáján szerepelhet: ceruzák, tollak, ragasztók, ollók és körzők is egy rakattal.

Amikor ott sétálgattam a felhozatalt nézve, feltűnt, hogy két olcsó kis alakú füzet is van - tudják, az a teljesen sima egyszínű változat - csak éppen az egyik 29, míg a másik 85 forintba kerül. Megkérdeztem egy eladót aki éppen akkor arra járt, hogy mi a különbség a két füzet között, ez volt a válasza: „A 29 forintos füzet, olcsóbb kategóriás, mint a 85 forintos, tehát valamivel silányabbak benne a lapok. De én az olcsóbbikból vettem a gyereknek, ha már úgyis szamárfüles lesz, meg úgy használja mint egy gyerek, akkor már inkább az olcsóbb fogyjon, nem?”

Végül is arra jutottunk, hogy a 29 forintos füzet árban verhetetlen, viszont a teljesen dizájmentes 85 forintos akkor sem tűnik túl jó üzletnek, ha jobb a minősége, ha egy kicsit körülnézünk - esetleg más üzletben is - 90-100 forintért már találunk olyan mintásat, ami a gyerek szívét is megdobogtatja. Ha viszont szeret kreatívkodni, itt adtunk ötleteket ahhoz, hogyan kösse be a gyerek füzeteit, így a legolcsóbból is szépet varázsolhat.

Ön melyik füzetet venné meg?

Interspar

Az Eurocenterben lévő Interspar kínálatán elcsodálkoztunk annyira menő. Tényleg minden van amire egy iskolásnak szüksége van, ráadásul átláthatóan, rendszerezve vannak a polcok megtömve a termékekkel. Fura viszont, hogy a sima, teljesen egyszerű A/5-ös füzet 99 forintba kerül, míg van olyan állatmintás - tudja, az a szokásos cuki kutyás, kisoroszlános, pandás - amelyik 30 forinttal olcsóbb, tehát 69 forintot kell kiadni érte. Ezek az állatos füzetek évek óta az Intersparban a legolcsóbbak (legalábbis az általunk végignézett üzletekben), ha olyat keres, ami gyerekbarát, de mégsem őrülten drága, ez egy jó ajánlat. A füzeteken kívül van még füzetborító, csomagolópapír, tolltartó, ragasztó és sok egyéb más is, de ezekre majd következő cikkünkben térünk ki. 

Pirex

A Pirexben a legolcsóbb A/5-ös füzet 55 forint, és sajnos a helyesebb füzetek 200 forintról indulnak, ugyanazt a mintát sokszor akár 60-70 forinttal kevesebbért megtalálhatjuk egy hiperben. A minták nem sokban térnek el a tavalyitól, de ezt mindegyik bolt kínálatáról elmondhatjuk. Vagy nem túl fantáziadúsak a füzetek kitalálói, vagy a boltokban rendre a maradék árut sózzák rá a vevőkre. Ha nem erősen árérzékeny, a Pirex mellett szólhat az, hogy nem kell egy egész hipert végigkutatni, és az eladók is itt a legfelkészültebbek - nem csoda, ők egész évben ezekkel a termékekkel foglalkoznak.

Papírbolt vagy hipermarket?

Tesco

Érdekes, hogy év közben nem erőlteti meg magát az angol hiper, hogy papír-írószer részlegét rendesen feltöltse, az iskolakezdésre viszont nagyon összekapják magukat, de az Auchan árait még így sem sikerült behozniuk. Az A/5-ös sima füzet 35 forintba kerül, a mintásért már 149 forintot kérnek el. Egyébként ugyanaz a rózsaszín cicás (a galériában talál róla fotót) amit a Pirexben árulnak itt is megtalálható, és 50 forinttal még olcsóbb is a Tescóban ahogyan a focista mintákkal nyomott is. Sőt, van Hello Kitty ezer színben, Monster Highos és Minni Mouse-os is.

Mi azt tanácsoljuk, ha füzetvásárlás előtt áll és fontos a minta, először az Intersparban kutasson, aztán nézzen el valamelyik hiperbe.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra