Berlin a VII. kerületbe költözik

Az Einfach Berlin (magyarul: “egyszerűen Berlin”) az utóbbi évek egyik legszellemesebb közösségi projektje. A rendezvény tulajdonképpen egy városi minifesztivál lesz 2013. július 18 és 25. között. A távolság csökken, a kapcsolat erősödik, a budapesti mindennapokba pedig némi berlini életérzés és hangulat keveredik.

Az Einfach Berlin célja, hogy Berlin és Budapest között olyan kulturális híd épüljön, amely lehetőséget ad a két város fiatal művészeinek munkásságuk bemutatására. A főleg képzőművészek és dizájnerek által szervezett programok keretében ehetünk, ihatunk, bulizhatunk és öltözködhetünk berliniül – Budapest belvárosában. A dizájn ugyanis mindig valamilyen céllal létrehozott kreatív forma, és mint ilyen, tökéletesen alkalmas arra, hogy kérdéseket tegyen fel. Hogyan viszonyulunk más kultúrákhoz? Hogyan viszonyulunk a sajátunkhoz? Hogyan létezünk, hogyan viselkedünk, hogyan táncolunk, eszünk és rohanunk a városainkban? Berlin és Budapest számtalan lehetséges választ kínálnak.

berlin csajok

Berlin felett az ég

A magyarok hajlamosak kulturális rokonságot érezni a németekkel, amely sok szempontból igaz, ugyanakkor ócska általánosítás is. Mostanában ráadásul a két ország közti kulturális kapcsolatok is megérzik az utóbbi idők néhány kellemetlen diplomáciai eseményének hatását.

Elgondolhatatlanul tragikus 20. századi történelmén túljutva Németország ma Európa gazdaságilag legerősebb állama, a sokáig kettészakított Berlin pedig az egyik legizgalmasabb világvárossá nőtte ki magát. A hazai gyakorlattal szemben Németországban a múltat nem a felejtés és a hamisítás, hanem a szembenézés és az emlékezés kulcsfogalmai mentén vélik elgondolhatónak. Az egykori Kelet-Berlin legforgalmasabb sugárútja ma is a Karl-Marx-Allee nevet viseli, de a fal romjaira sikerült a közös jövő alapjait lerakni. A két városrész egyesülése óta felnőtt egy olyan generáció, amely már a kontinens legerősebb társadalmába született, és teret követel magának. Ma többek között ők teszik Berlint szerethető, ezerarcú, néha már túlhájpolt hipsztervárossá, ahol remekül megfér egymás mellett a Humboldt klasszicista főépülete és a szocreál emblematikus építménye, a Fernsehturm. Berlin felett az ég hirtelen Budapestre vált, amely hasonlóan izgalmas várossá kezd válni. A hasonlóságok mellett persze fontos bemutatni azokat a különbségeket, amelyek remekül kiegészítik, olykor erősítik egymást.

Einfach jó

Az Einfach Berlin, ahogyan a jó ötletek általában, egy szerencsés találkozásnak és egy lelkes baráti társaságnak köszönheti létét. Trellay Levente és Tóth Barnabás (Iambarnie) Berlinben ismerkedtek meg Florian Mickannal. Ő a későbbiekben Budapestre látogatott, és egy közös projekten kezdtek el gondolkozni: megszületett az Einfach Berlin. A tervezés fázisában csatlakozott hozzájuk Sólyom László, a kivitelezés pedig március óta folyik. A logót Kiss Benedek Kristóf tervezte, aki egyben a projekt állandó dizájnere is lett. A projekt megvalósításában egy kiterjedt baráti társaság vesz részt, a promóciós videók elkészítése, a felhasznált zene, és a terjesztés is az ő érdemük.

De hogyan lesz Budapestből Berlin?

A júliusi minifesztiválra gasztrofelelősként Budapestre települ a berlini Joris étterem, és három fiatal berlini DJ is érkezik, hogy bemutassák a méltán híres berlini elektroszcénát.

A budapesti minifesztivál központi helyszíne a Madách úton található Telep Bár és Galéria lesz (ahol már megvásárolhatók a logós pólók és táskák), itt indul a programsorozat július 18-án Anna Charlotte Schmid német fotográfus kiállításának megnyitójával. Programok lesznek azonban más helyszíneken is: a Központban német DJ-k lépnek fel, a CityMatiné pedig a Margit-szigeten, a Palatinus strandon tart július 20-án zenés-táncos mulatságot. A Nightdrive X Einfach Berlin nevű buli például július 20-án szombaton a margitszigeti Wndrlndben, július 22-én hétfőn a kolorban, július 24-én pedig a város egyik legújabb helyén, a Tip Top Bárban várja a berlini partihangulatra kíváncsi budapestieket. A minifesztivál július 25-én csütörtökön filmvetítéssel ér véget a Telepen. A részletesebb programért és újabb konkrétumokért érdemes követni a hivatalos Facebook- illetve Tumblr-oldalakat.

A tervek szerint a júliusi budapesti programsorozat csupán az első állomás, a későbbiekben Berlinben is szeretnének hasonló rendezvényt szervezni. De az EInfach Berlin még számos meglepetést tartogat, máris alakul az együttműködés például az egyik legismertebb magyar tervezővel, Sándor Szandrával, azaz Nanushkával. Úgy tűnik, hogy lassan Budapestnek is sikerül bekapcsolódnia azokba a hosszútávú folyamatokba, amelyek egy várost élhetővé és szerethetővé tesznek. Dizájn, ötlet, áramlás. Gasztro, művészet, buli és divat. Egyszerűen Berlin: itt, nekünk, Budapesten.

Oszd meg másokkal is!
Mustra