Ütemezze a takarítást, így a karácsonyi vendégjárás se gond!

Az év hátralevő része nemcsak az ajándékozásról és a finomabbnál finomabb ételek elkészítéséről, majd elpusztításáról szól, hanem a vendégeskedésről is. Ha szerencséje van, akkor nem ön a vendéglátó, ha viszont mégis, akkor nem árt alaposan rendet rakni otthon. Jó, takarítani persze amúgy is rendszeresen szokás, de ha vendégeket vár az ember, akkor sok minden másra is figyelni kell. Ez a sok egyéb teendő mellett nem kis kihívás lehet, de a hajtás után adunk pár tippet, hogyan ússza meg az elkövetkezendő heteket újabb ősz hajszálak nélkül.

Vegye számba, mi vár önre

Mindenkinek megvan a saját ritmusa, van, aki már egy hónappal az ünnepek előtt készülődik, van, aki csak egy hetet szán erre. Egy biztos, első lépésként mindenképpen érdemes körbenézni a lakásban, hogy melyek azok a dolgok, amelyek hiányoznak, nem működnek, javításra szorulnak, és melyek azokat a helyiségek, amelyeket esetleg sokkal alaposabban ki kell takarítani, mint gondolta volna, és ez alapján érdemes felállítani egy fontossági sorrendet.

Dobja be a közösbe

Fontos, hogy ne akarjon mindent egyedül megcsinálni, üljön össze a családdal, és beszéljék át, hogy ki miben tud besegíteni.

shutterstock 110767496

Most azonnal hívja a szőnyegtisztítót

Ha külső segítséget is igénybe kell vennie, például szeretné kitisztíttatni a szőnyegeket, a kárpitot, vagy egyéb lakástextíliákat, akkor időben, azaz jó pár héttel a vendégség előtt keresse fel a szolgáltatókat, akik az ünnepek közeledtével egyre inkább el lesznek havazva. Jeleznénk: ez a "jó pár héttel előre" amúgy kábé most azonnal van, úgyhogy telefonáljon is gyorsan.

Vendégséghez kell, mégse kaja és pia, mi az?

A vendégség miatt szüksége lehet plusz ülőalkalmatosságra, étkészletre, törülközőkre és más egyebekre. Ezekről is készítsen listát, és még a nagy karácsonyi roham előtt próbálja beszerezni a hiányzókat. Mindehhez hozzájönnek még a holmik, amikből valószínűleg többre lesz szüksége, mint általában: szalvéta, zsebkendő, törlőkendő, szemeteszsák, mosogatószer, tisztítószer.

Ossza be, mikor, hol takarít és hogyan

Döntse el, hogy önnek mi a kényelmesebb, ha helyiségről helyiségre halad, vagy ha minden nap más-más feladattal végez.

Hogy pontosan mik is azok a dolgok, amiket az ünnepeket megelőző hetekben le kell tudni? Íme egy szép hosszú lista:

  • pakolja el azokat a dolgokat, amire nem lesz szüksége, például az egy évvel ezelőtti magazinokat, illetve azokat, amelyeknek nem szeretné, ha baja esne
  • mossa és vasalja ki a terítőket, a vendégeknek szánt ágyneműt, ha nem is viszi el tisztítóba, azért porolja ki a szőnyegeket
  • mossa és/vagy tisztíttassa ki az ünneplős ruhákat, és ügyeljen arra, hogy a vendégek érkezésekor legyen üres a szennyestartó
  • válogassa át a díszeket, és tegye el, amire nem lesz szükség
  • csináljon helyet a szekrényben, a fogasokon a vendégek kabátjainak, táskáinak és persze a cipőknek, csizmáknak, valamint az ajándékoknak is
  • tisztítsa meg az ünnepi étkészletet, de ne az utolsó pillanatban, mert lehet, hogy vannak darabok, amelyeket pótolni kell
  • engedje le és mossa ki a hűtőt, vagy egyszerűen csak pakolja ki, ami már nem kell, hogy legyen helye a karácsonyi ételeknek és hozzávalóknak
shutterstock 80435062

Akármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, a takarítást elég tíz vagy hét nappal előbb elkezdeni, sőt, ha jól csinálja, talán két nap is elég, de azért menjünk biztosra. A showmomthemoney.com szerint így érdemes haladni napról napra: először válogassa át a cuccokat, dobja ki, amire nincs szüksége, és rakja a helyére azt, ami marad. (A selejtezés lelkivilágáról itt olvashat bővebben!) Utána jöhet a portalanítás, a pókhálók eltüntetése, majd az étkészlet tisztítása. Ha ez megvan, akkor az ablakokat, ajtókat kell lemosni, majd a sütőt és a mikrohullámú sütőt rendbe rakni, ezután jöhet a fürdőszoba, majd a porszívózás, felmosás. Ha ezzel is végzett, akkor a konyhai munkafelületek vannak soron. Utolsó előtti nap tegye helyére a bútorokat, és már csak az utolsó simítások vannak hátra.

A Better Homes and Gardens viszont a következő sorrendet javasolja: Először járja körbe otthonát, nézze át, mire van szüksége, mik a problémás területek. A második nap az ablakpucolás jegyében telik, és ekkor kell szerintük kimosni a lakástextíliákat is. A harmadik napon a fürdőszobaszekrény van soron, és ekkor érdemes rendet rakni a hálószobában is. A negyedik napon érdemes helyet csinálni a vendégek cuccainak, az ajándékoknak és így tovább, és ha befér, akkor érdemes kiporolni a szőnyegeket, majd félrerakni azokat a dolgokat, amelyeket nélkülözni tud, hogy kellően tiszták legyen a vendégek érkezésekor. Az ötödik napon a konyhát kell rendbe tenni A-tól Z-ig, a hatodikon pedig már elkezdheti a díszítést, a portörölgetést, és az előszobát is ekkor kell rendbe rakni. Az utolsó napon minden esetlegesen mocskos felületet tisztává kell varázsolni, a fürdőszobára, vécére különös tekintettel, persze csak porszívózás után, a szappanokat és a törülközőket pedig cserélje ki.

Persze egy hét hosszú idő, és a Cleanipedia szerint ezek azok a mindennapos tevékenységek, amelyek segítenek, hogy ne legyen megint kosz és rendetlenség.

  • ha valahova lecsöppen valami, azonnal törölje fel
  • ne hagyjon elöl ételmaradékot, dobja ki vagy rakja el
  • ügyeljen arra, hogy a mosdó- és a vécékagylót mindig tisztán hagyja maga után
  • seperje vagy porszívózza fel azokat a helyiségeket, ahova a vendégek beléphetnek
  • ellenőrizze a készleteket
shutterstock 115341670

Végül, de nem utolsósorban jöjjön pár trükk az iVillage és a Huffington Post eszköztárából, amelyeknek jó hasznát veheti:

  • ha fél a vörösborfoltoktól, akkor szerezzen be egy üveg fehérbort, ezzel ugyanis ki lehet szedni a vörös foltokat, persze csak akkor ha nem dörzsöli
  • ha kifogyott a törlőrongyokból, fogja be a hónapok óta hányódó páratlan zoknikat, úgyse lesz meg soha a másik felük
  • ahogy egy pár szakadt harisnya is jó szolgálatot tehet, amelyet seprűnyélre erősítve könnyen feltakaríthat a hűtő vagy az ágyak, kanapék alatt is, és a pókhálókat is csodásan leszedi
  • készítsen illatosító sprayt a lakástextíliák számára 20 csepp levendulaolaj, egy teáskanál vodka és némi víz összekeverésével, a szőnyegeket pedig egy éjszakára szórja be levendula, kamilla és szódabikarbóna keverékével, majd jöhet a porszívó
  • ha nincs ideje kitakarítani a hűtőt, rakjon be egy tál zabpelyhet, ez majd magába szívja a kellemetlen szagokat
  • a törülközőket érdemes először szódabikarbónás, majd ecetes, mosószeres vízben kimosni, így minden kellemetlen szagtól megszabadul
  • a padló felmosása előtt áztassa teába a felmosórongyot, jó lesz; a vécékagylóba pedig öntsön kólát, hagyja úgy fél órára, majd öblítse le

Ha ez nem lenne elég, itt van további kilenc takarítási trükk, amik még ma is működnek. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek