Ne álljanak fel, ne vigyék ki a szemetet, és jósolják meg, honnan érkezik a jövendőbelijük!

Szokásrendjeivel, rítusaival és hiedelmeivel minden más ünnepet felülmúl december 24. napja. Sokan még ma is böjtölnek 24-én, ezért az adventi időszakot kisböjtnek, adventböjtnek nevezték. Advent idején tilos volt a tánc, a zajos mulatság.

December 24. a Szenteste előkészületeinek jegyében telt. A nap legfőbb eseményei: ünnepi vacsora, karácsonyfaállítás és ajándékozás, valamint az éjféli mise. A legtöbb házban a karácsonyi vacsora megelőzte az ajándékozást, valamint az éjféli misét is, de egyes vidékeken az éjféli mise után került sor a vacsorára.

Az ünnepi vacsora

Az ételek elfogyasztását sok helyen puskalövés vezette be, ami a ház urának volt a feladata. Az udvarban elsütött fegyverrel vélték elűzni a gonosz szellemet. Társasházban lakóknak nem ajánljuk ezt annyira, de a közös képviselőt talán meg lehet kérni, hogy intézkedjen az ügyben. A vacsora előtt természetesen állva imádkozott mindenki, majd leültek. Az ételeket a családfő osztotta szét, a ház asszonyának nem szabadott felállnia az asztaltól egyszer sem, míg tartott a vacsora, mert csak így lehetettek jó kotlósai a következő évben. Vagyis sok tojásra nem számíthatott az a háziasszony, aki nem tudott a seggén maradni. Az ünnepi asztalra a lucabúza közé általában égő gyertyát, Jézus jelképét állították, aminek bő termést hozó erőt tulajdonítottak. Az első fogás több vidéken mézbe mártott fokhagyma volt, utána következtek a babból, kölesből készült ételek, majd a mákos tészta, amit a Kiskunságon pupácskának hívnak a mai napig.

Pupácska, azaz mákos guba

Hozzávalók 4 főre:12 db vajas kifli,tej, cukor, mák. A tejet felforraljuk, megcukrozzuk, majd leöntjük vele a szeletekre vágott kiflit, amit a darált mákkal ízesítünk.

A vacsora utolsó fogása a "bagolytüdő", vagyis aszalt alma és dió. A vacsora zárásaként a ház asszonya egy almát vágott szét annyi felé, ahányan az asztal körül ültek, hogy olyan kerek és összetartó legyen a család, mint az alma.

stockfresh 756370 garlic-clove sizeM

Vacsora után együtt várta a család az éjféli mise időpontját, ahová közösen mentek el. Sok helyen Szenteste nem zárták be az ajtót, mert úgy tartották, a Szent Család most keresi a szállást, és nem lenne szerencsés, ha zárt ajtókra, vagyis zárt szívekre találnának. Az ajtók bezárását azonban mindenképpen ajánljuk mindenkinek, hiába írja Bálint Sándor az ünnepi kalendáriumban, hogy ez így volt.

Szemetelés tiltása és a diók

A karácsonyi asztal hulladékait, morzsáit nem dobták el, hanem szitára helyezett tányérban gyűjtötték. Nem csak az elhulló maradék került ebbe a tányérba, az étkezés során minden ételből az első falatot ide tették. Ezt a morzsát nevezték alamizsnának, angyalok alamizsnájának. Az angyaloknak tették félre, hogy éjjel ehessenek belőle. Azt is mondták, hogy a Kisjézusnak gyűjtik.

A vacsora után a családfő elővett 4 diót, felállt, és egyenként a keresztvetés rendje szerint a szoba négy sarkába dobta őket. A magyarázat szerint a diókat az aprószenteknek dobták, mert azok minden sarokban egy szakajtóval vannak. Egy másik magyarázat szerint, ha a sarokba dobnak egy-egy diót, akkor a következő évben e négy irányból nem érkezik jég és vihar, ami elvinné a termést. Diót használtak haláljóslásra is, ami a következőképpen zajlott. Becsukott szemmel vett a családból mindenki egy-egy szem diót egy tálból, majd azt feltörte. Akinek hibás dió jutott, arról azt tartották, hogy a következő évben meg fog halni. (Forrás: Fehér Zoltán: Mondták a régi öregek)

Az éjféli mise

Az éjféli miséhez szintén sok hiedelem kapcsolódik. Balogh Júlia a Szent Mihály havától Kisasszony haváig című könyvében szép csokrot állít össze ezekből. Leírja többek között azt is, hogy a mise szokatlan időpontját azzal magyarázták, hogy az éjfél a szellemjárás ideje, a kísértetek órája, de Jézus erőt vesz a sötétségen és megsegíti azokat, akik őt várják. A néphit szerint Isten éjfélkor adja áldását az emberekre.

stockfresh 764910 christmas-dog sizeM

A Szentestéhez kapcsolódó szerelmi jóslás

Az ünnepi vacsora után az eladó sorban lévő lányok kivittek egy kis morzsát a kutyáknak, állatoknak és a trágyadombnál megcsörgettek két kanalat. Úgy tudták, hogy amelyik irányból először kutyaugatás hallatszik, arra felé viszik őket feleségül. Trágyadomb helyett ajánljuk a komposztálót, de akár egy egyszerű szemetest is. Amelyik oldalról ordítani kezd a kedves szomszéd, hogy "kuss legyen már!!", abban a irányban lakik a jövendőbelink.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek