Az állatvilág 5 legjobb apukája

Bár az állatok többsége nem a monogámiáról híres, mégis akadnak olyan fajok, amelyek egy életre választanak párt, ráadásul az apák komolyan kiveszik a részüket a gyereknevelésből. Íme öt ilyen a természet hősei közül.

Az állatvilág nem arról híres, hogy monogám párokkal és gondos hímekkel lenne tele, sokkal gyakoribb a többnejűség és a rendkívül szimpatikus termékenyítsünk meg minél több nőstényt felfogás. Utóbbi egyébként sokszor a férfiak szemében is igen kecsegtető, nem véletlen, hogy előszeretettel példálóznak az állatok szokásaival és jönnek a tulajdonképpen mi is állatok vagyunk, illetve a házasság és a monogámia szembemegy az ember alapvető természetével érvekkel.

Hála az égnek, hogy a szemérmetlen többség ellenére – és most már az állatokról beszélünk – vannak olyan fajok, amelyeknek a hímjei példát mutathatnak bármelyik apukának. Helyenként kifejezetten fontos szerep jut nekik az utódnevelésben, sőt, olykor az anya helyett látják el a szülői teendőket. A Mother Nature Network néhány ilyen állatot gyűjtött össze a Magyarországon még nem igazán ünnepelt apák napja alkalmából – ebből csemegéztünk.

Csikóhal

A csikóhal meglehetősen speciális helyet foglal el az elismerést érdemlő apukák között: nem annyira a nevelés, sokkal inkább az utódnemzés az a periódus, amelyben oroszlánrészt vállal. A csikóhalaknál ugyanis nem a nőstény, hanem a hím hordja ki a kicsiket: a petéket a farka tövében található zacskóban hordozza és költi ki. Dicséretes, hogy monogámiában élnek párjukkal, az egybekelést pedig hosszas udvarlás előzi meg. Ezek után az már talán elnézhető nekik, hogy az egyszerre kikelő, közel 50 utódot a születés után már nem gondozzák tovább.

Királypingvin

Az egyik kedvencünk kétségtelenül ez az imádnivaló madár, amelynek hímje a költés során hihetetlen elszántságról tesz tanúbizonyságot. Miután az anyapingvin tojt, a kimerült tápláléktartalékok pótlása érdekében 2 hónapra visszatér az óceánba. Ez alatt az idő alatt az apuka feladata, hogy a két lába között, egy bőrredővel eltakarva, mindenfajta táplálkozás nélkül védelmezze a tojást a brutális hidegtől. Ráadásul arra is figyelnie kell, hogy még véletlenül se tegyen hirtelen mozdulatot, különben a fióka elpusztul. De hát egy ilyen kitartó és megbízható apukánál ez csak ritkán fordulhat elő: minden elismerésünk.

Jasszána

A levéljáró madárfaj hímje nemcsak a vízinövények levelein található, lebegő fészek építését vállalja magára, de a tojások kiköltésének feladata és a fiókák nevelése is rá hárul. Az ő esetükben egy kissé felcserélődtek a nemi szerepek: míg a nőstény annyi hímmel párosodik, amennyivel csak tud, az apa sokszor még jóval azután is a családdal marad, miután az anya már rég továbbállt. Olyannyira jó szülő, hogy általában azokra a tojásokra is gondja van, amelyek nem is tőle származnak.

Arowana (csontnyelvű hal)

A szájköltő hal hímje az egyik legkörültekintőbb apuka a vízivilágban, ő felel a fészeképítésért és teljes elszántsággal védelmezi a kikelt ivadékokat. Bizonyos fajták az utódok százait hordják szájukban, és ha olykor ki is engedik a kicsiket, árgus szemekkel figyelik őket, hogy aztán egy ragadozó közeledtekor azonnal visszaszippantsák a gyerkőcöket.

Farkas

A zord külső és a ragadozó lét meleg apaszívet takar: a hím farkasok figyelmesek, monogámok - gyakran akár egy évig is udvarolnak a nősténynek -, egy életre választanak párt. A farkasfalka alapját mindig egy anyából, apából és a gyerekekből álló család alkotja. A kölykök születése után az anya hetekig egy tapodtat sem mozdul a kezdetben magatehetetlen kicsinyei mellől, miközben az apa őrködik és vadászik: nem kérdés, hogy egy falatot sem sajnál az új jövevényektől. Ahogy a kölykök növekednek, az apa egyszerre szigorú és játékos mesterként segít nekik beilleszkedni a falkába.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek