Ingyen komposztáló kereteket osztanak

A levegő tisztasága, valamint a zöldlomb szállítás költségeinek csökkentése érdekében Újbudán komposztáló keretet lehet igényelni.

Újbuda önkormányzata a kerületi környezetvédelmi program keretén belül a levegő tisztasága, valamint a zöldlomb szállítás költségeinek csökkentése érdekében a második alkalommal ajándékoz előzetes jelentkezésre komposztáló kereteket a kerületi lakosoknak, társasházaknak és közintézményeknek.

komposzt

A 2008. szeptemberében elindított projekt az FKF Zrt 2.5 millió Ft-os hozzájárulásával, valamint a HuMuSz szakmai támogatásával jött létre. Az akció eredményeként a zöldhulladék mennyisége számottevően csökkent, így nincs szükség szállításra, külön konténer rendelésére.
A sajtóanyagból nem derült ki azonban, pontosan mit is jelent komposztálni. Ez az egyik legrégebbi hulladékhasznosítási eljárás, amelyik a természetben magától is lezajlik. Az erdőkben megfigyelhető, hogy az avar alatti mélyebb rétegekben a levelek egyre inkább szervülnek a talajba. Ha ezt a folyamatot ellenőrzött körülmények közt felgyorsítjuk, akkor komposztálunk. Az eljárásnak több fázisa van. Az elsőben a szerves hulladékot összegyűjtjük, a komposzthalomban a hőmérséklet megemelkedik. A halmot átforgatva a megszaporodott mikroorganizmusok elkezdik lebontani a szerves anyagokat, ezt jelentős hőtermelési folyamat kíséri. Az 5.-8. hét után a nehezebben lebombló anyagok bomlása is elindul, ezzel együtt a hőmérséklet is csökken. Körülbelül 3-4 hónap szükséges ahhoz, hogy a sötétebb színű, nyers komposzt kialakuljon. Az érett komposzt sötétbarna, földszerű anyag, amelyik a 6. hónap körülre megérik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra