igazi férfi interjú

Nem titkolja elkészültének célját az új Index-könyv, az Igazi férfi házhoz szállítással. Ahogy a hátsó borítón is olvasható, azért éppen most készült el, mert a magyar közéleti sajtóból már egészen kikopni látszik a tárcanovella műfaja. De az is a nem titkolt célja a kötetnek, hogy az olvasók szélesebb köréhez is eljusson a kortárs irodalom. A könyvben megjelenő írásokban az a közös, „hogy mind az életünkről szól, a mindennapjainkról, azok nehézségéről és szépségeiről.” Döme Barbara és Szendi Nóra írókat kérdeztük a kötetről.

Ez a kötet ugyan az Indexen megjelent tárcanovellákat tartalmazza, az irodalom megjelenése a napilapokban mégsem olyan nagy divat. Szerintetek ennek mi a legfőbb oka?

Barbara: Az irodalmi alkotásokat elsősorban az irodalmi folyóiratokban publikálják , ám sajnos ezek egyre kisebb példányszámban jelennek meg, így az olvasóközönség létszámához képest viszonylag kicsi csoporthoz jutnak el a legfrissebb kortárs irodalmi alkotások.

A tárcanovella az irodalom egy különleges műfaja, amely az újságírás és a szépirodalom határán helyezkedik el. Ebben a kötetben is zömében ilyen műfajú írások szerepelnek. A 19. század második felében virágzott a tárcaírás, az írók a napi sajtóban találták meg azt a fórumot, ahol rendszeresen megszólalhattak. Ez a rövid, könnyen fogyasztható forma egyszerre adott lehetőséget a komoly társadalmi kérdések megvitatására és az irodalmi igényesség megmutatására. Ez ebben a könyvben is jól nyomon követhető.

Úgy gondolom, hogy a kötetben szereplő írások egyebek mellett lehetőséget adnak a kortárs magyar szerzőknek, hogy szélesebb közönséghez jussanak el. Ez hozzájárul a mai magyar irodalom sokszínűségének bemutatásához és a fiatal tehetségek felfedezéséhez is.

Nóra: A tárcának mindig van valamilyen közéleti vonatkozása, de úgy látom, hogy amiket jelenleg tárcának hívunk, azok egyszerűen novellák, bár persze ezek is gyakran aktuális témákat feszegetnek.

Jó iránynak tartom, hogy legyen szépirodalmi melléklete az internetes portáloknak.

Szóval előremutatónak gondolom, hogy ma is eljutnak a nagyközönséghez az irodalmi alkotások.

Mi lehet a legfőbb célja a portáloknak ezekkel a tárcákkal?

Barbara: Ez egy nagyon összetett dolog. Egy regény méretű esszében lehetne csak teljes választ adni erre a kérdésre. De ha ki kell emelni valamit, akkor azt mondanám, nagyon fontosnak tartom, hogy megjelenjenek olyan műfajok a napi sajtóban, amik ráveszik az embereket az igényes irodalmi művek olvasásra, meg általában az olvasásra.

Nem titok, hogy napjainkban az online sajtó uralja a piacot, ez jelentősen átalakította az olvasói szokásokat. Nekünk, íróknak és szerkesztőknek ehhez kell alkalmazkodnunk, vagyis az irodalmat ezeken az online felületeken is meg kell mutatni az olvasóknak.

Öröm, hogy az Indexen megjelenő novellák, tárcák a címlapra is kikerülnek, így azok az olvasók is találkozhatnak velük, akik egyébként, csak napi híreket keresnek. Kapnak egyfajta inspirációt, illetve választási lehetőséget.

Amennyiben ilyen módon megismerik a kortárs szerzőket és műveiket, remélhetőleg a könyvesboltok polcain is keresni fogják a könyveiket. Ez egy nagyon fontos küldetés.

Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a tárcanovellák kortörténeti dokumentumok is. Ezt jól igazolják akár a 19. század nagy íróinak tárcái is. Személy szerint törekszem arra, hogy ez a nézőpont se vesszen el az írásaimból, még akkor sem, ha éppen nem dokumentarista alkotás kerül ki a kezemből. Egy rövid példa: a Covid alatt rengeteg olyan regényt, verset, novellát olvashattunk, amelyekben szó volt a járványról, még ha nem is direkt módon. Ha valaki száz év múlva kézbe veszi ezeket az alkotásokat, képet kap arról, hogyan éltük meg a Covidot, nem kell újságcikkek után kutatnia.

Nóra: Az irodalom mára egy nagyon szűk elit belügyévé vált, leszámítva néhány sztárszerzőt, akit a szélesebb közönség is ismer és követ – relatív persze, mit értünk szélesebb közönség alatt, egy átlagos középosztálybeli embernek lehet, hogy ugyanúgy semmit sem mond Tóth Krisztina neve, mint az enyém.

Kicsit besokalltam ettől a szűk elittől, ezért fordultam a nagyobb portálok felé az írásaimmal, illetve kerestem más menekülőutakat, például kétkezi tevékenységek felé.

Így többekhez eljuthatott az, amit írtam, elvégre egy író azért ír, hogy elolvassák a műveit.

Az olvasásra nevelésben is lehet valami, szerintem nagyon fontos, hogy ne valami érthetetlen, vájtfülűeknek szóló kortárs agymenésnek lássuk az irodalmat, meg ne is lengje körül az a dohos pátosz, amivel az iskolában teszik dögunalmassá. Nagyon fontos, hogy az irodalom életszerű legyen.

Én egy ideje nem írtam, részben, mert anya lettem, részben, mert még a várandósságom alatt beütött egy írói válság; az legalábbis biztos, hogy amit az első három könyvemben csináltam, az kimerült, nem folytatható, útkeresésben vagyok tehát.

Úgy érzetem, azt is újra kell gondolnom, hogy mit is akarok íróként, valamiféle megfoghatatlan sikerre törekedni, vagy azért írni, mert ez a hivatásom, függetlenül attól, milyen külső visszaigazolásokat kapok. Manapság túl sok múlik a marketingen és az önmenedzselésen, ebbe is belefáradtam.

Kicsit beszéljünk a novelláitokról is. Barbarának kettő, Nórának egy tárcája kapott helyet ebben a könyvben. Mi volt az elsődleges célotok ezekkel az írásokkal?

Barbara: Szerintem az, hogy az írónak mi volt a célja, amikor leírt valamit, másodlagos szempont. Úgy vélem, hogy egy novella nem arról szól, amit az író gondol, hanem arról, amit az olvasó belelát. Már az iskolában is gyűlöltem azt a kérdést, amit sok irodalom tanár feltesz:

Mit gondolhatott a költő vagy az író? Inkább kérdezzük meg az olvasót, hogy neki mit adott az adott mű!

Szándékosan építem fel úgy a novelláimat, hogy azok ne legyenek lezárva. Ez egyébként a kötetben szereplő két írásnál is így van. Fontosnak tartom, hogy meghagyjuk az olvasó szabadságát. Tüzeljük fel a fantáziáját, bontakoztassuk ki a kreativitását azzal, amit alkotunk. Mit értek ezen? Amikor a novella, regény olvasása után lefekszik, a történetet ne felejtse el rögtön, az dolgozzon tovább benne, s fejezze be saját elképzelése szerint, élje át újra és újra. Vonjon le következtetéseket akár saját életére vonatkozólag is.

A mű legyen számára egyfajta tükör. De semmiképpen ne akarjuk megmondani neki a tutit, ne akarjuk a szájába rágni a sztorit.

Írásaim többségében a mágikus realizmust képviselem. A mágikus realizmus műfajában éppen azt kedvelem, hogy az olvasót az álom és az ébrenlét határmezsgyéjén utaztathatom. Szeretném, hogy az olvasónak ne legyen teljesen egyértelmű, mettől meddig tart az írásom valósága, és hol kezdődik a fikció.

Az Indexen megjelenő irodalmi művek további nagy előnye, hogy párbeszédre adnak lehetőséget az olvasóval. Sokakhoz eljutnak az írásaink, sokan írnak nekünk, így beszélgethetünk az olvasókkal akár napi szinten is. Ez pedig számunkra tükör, ami akár a lelki és a szakmai fejlődésünket is segítheti.

Nóra: Mindig arra törekedtem, hogy legyenek közérthetőek a szövegeim. Ez egyfelől egy minimalista prózát jelent, másfelől a karakterek jól elkülöníthető szólamait, jellegzetes és a hétköznapokból az olvasó számára is ismerős beszédmódját. Ami az írói erényem, azt hiszem, az az életteli párbeszédek alkotásának készsége és a kisszerű tragédiák fekete humorral ábrázolása.

Közel szeretném vinni az irodalmat az emberekhez, igyekszem úgy írni, hogy a szövegeim megértéséhez ne kelljen beiratkozni egy irodalomelméleti kurzusra.

Egyetemistaként persze én is kéjelegtem a szövegboncolásban és a szakzsargonnal dobálózásban, de a hétköznapi emberek nem ezért olvasnak, és most már én is egyre hétköznapibb embernek tartom magam.

Ez legerősebben azóta fogalmazódott meg bennem, amióta vidékre költöztünk a férjemmel, állatokat tartunk, zöldségeket termesztünk. Ezzel az új életformával való ismerkedés tükröződik az Indexen megjelent írásaimban is.

Kicsit úgy is érzem, mint aki mostanáig olyan bölcsészismeretek megszerzéséért kepesztett, amelyeknek semmi gyakorlati haszna nincs.

Gyakorlatiasság alatt pedig nem földhözragadtságot értek, hiszen épp a földnek, a természethez közeledésének, az iránta való alázatnak van nagyon sok köze a spiritualitáshoz, ennek pedig az íráshoz. Ez az, ami a Túlélőben is megjelenik.

Az írói sikernek talán az a fokmérője, ha olvasói leveleket kapok ismeretlenektől. Az internetes portálokon megjelent szövegek kapcsán is többen írtak nekem, hogy mennyire meghatódtak, vagy éppen, hogy mekkora indulatot váltott ki belőlük. Ezek az igazán fontos írói élmények.

Nehezen lehet elmenni a könyv címe mellett, kicsit talán provokálónak is hat. Mit gondoltok, miért ez lett a címe? És számotokra milyen az igazi férfi?

Barbara: Szeretem, ha egy irodalmi alkotásban (is) a férfiak a klasszikus férfi-, míg a nők a klasszikus női szerepeket képviselik. Ódivatú vagyok? Vállalom. Amíg írok, nálam ez így marad. A címbe pedig nem szeretnék semmit belemagyarázni, bízzuk ezt az olvasókra. Nem igazán szeretem az ilyen kérdéseket, de ha mégis válaszolnom kell rá, azt mondanám,

számomra a férjem képviseli az igazi férfit, akivel már huszonöt éve együtt vagyunk.

Nóra: Hmm...két nehéz kérdés. (nevet) Nekem is a férjem az igazi férfi az életemben, ez az első olyan kapcsolatom, ami teljesen egyenrangú, és ő abszolút férfi marad a kapcsolatunk minden nehézségében.

Szerintem az igazi férfi nem próbál abban tetszelegni, hogy mennyire macsós, hanem egyszerűen csak magabiztos és önazonos.

A címben pedig számomra egy ambivalencia feszíti a képet. Az „Igazi férfi” jelképezi az értéket, a vágyat a tökéletesre, a „házhoz szállítással” pedig a cselekvés, az erőfeszítés hiányát, az azonnali eredményre sóvárgást, ami annyira jellemző a társadalmunkra. Tehát összességében számomra ebben a címben megjelenik a sorozatgyártottság és az az illúzióvilág, hogy némi képernyősimogatással, a kanapéról fel sem kelve hozzájuthatunk a tökéletességhez.

A kortárs irodalom másik fontos alakjával, Lackfi Jánossal is készítettünk interjút a közelmúltban. Ezen a linken tudod elolvasni.