A kifejezés a régi korok vásári kultúrájából, szokásaiból ered: az árusok változatos módokon igyekeztek felhívni a vásárlók figyelmét magukra és portékájukra, ennek egyik népszerű eljárása a kis rigmusok, „reklámversek” költése volt, melyeket fennhangon szavaltak a standjuk előtt elhaladók örömére vagy (pocsék versike esetén) idegességére. A legtöbb vers három részből állt, a kereskedő először megragadta a figyelmet, majd bemutatkozott, végül az áruját dicsérte – írja Bárdosi Vilmos nyelvész.
A 19. század elején keletkezett az alábbi, népszerűvé vált versike, melyből a ma használt kifejezés eredeztethető: „Erre, erre ifiasszony! / Más boltosra ne hallgasson! / Az én nevem Olcsó János, / Kinek híre általános. / Van itt minden, ami kék, / Babos kendő, hupikék. / S milyen olcsó, hallja csak, / Csak egy pengő, csak, csak, csak / Tessék, tessék jó portéka! / Egynek nincsen maradéka! / Én mondom ezt Olcsó János / Kinek neve általános!”
Az Olcsó János szókapcsolat eredetileg tehát pozitív csengéssel bírt, az árus azt próbálta kifejezni vele, másokhoz képest mennyire kedvező áron kínálja minőségi portékáját, idővel azonban a melléknévvé, olcsójánossá vált kifejezés pejoratív értelmet nyert, és eredeti jelentésétől teljesen eltávolodva a pénzsóvár személyek jellemzésére használt szlengszóvá avanzsált.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
