Szinte biztos, hogy jobban keres nálad: ilyen egy hivatásos koszorúslány története

GettyImages-1365221525 (1)

Jen Glantz története a barátnői eljegyzésével kezdődött. Ahogy visszaemlékszik, magát egy húszas éveiben járó, pasztellszín ruhába öltözött, koszorúslánykliséként tudta csak azonosítani, annyi rendezvényre volt hivatalos. Ezeken az eseményeken viszont olyan benyomások érték, amik meghozták számára az üzleti ötlet szikráját.

Jen arra lett figyelmes, hogy a nagy esemény sosem mentes a stressz és szorongás élményétől, hiába volt jelen esküvőszervező, annak energiáit teljes mértékben lekötötték az esküvő előkészületei, a beszállítókkal való egyezkedés. Túlságosan is elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye az előjeleit a vőlegény eltűnésének, vagy hogy a menyasszonynál készül eltörni a mécses. A barátok és rokonok pedig legtöbb esetben csak a saját szórakozásukkal voltak elfoglalva.

A végső elhatározást az az este hozta meg számára, amikor két távoli ismerőse is felkérte koszorúslánynak. Akkor esett le neki, hogy jó híre terjed koszorúslányszerepéről, és érdemes volna vállalkozás formájában kamatoztatni ezt a fajta, egyedülálló tehetségét.

Bérelj koszorúslányt

Aznap este, hogy ez a benyomás érte, rögtön fel is adott egy hirdetést, amelyben menyasszonyok és vőlegények számára ajánlotta fel szolgáltatásait. Több száz válasz érkezett postaládájába. 

GettyImages-1365221553
Tony Anderson / Getty Images Hungary

„Az emberek kapásból azt gondolják, hogy ez a legszórakoztatóbb munka a világon. Idegenek esküvőjén koszorúslánykodni. Viszont a valóság ennél árnyaltabb, egyáltalán nem egyszerű munkáról van szó. Állandó vízhólyagok gyötrik az ember lábát, miközben érzelmileg felfokozott, drámai helyzetekben kell helytállni, a siker abban mérhető, ha az ember képes érdemben kezelni a berezelt jegyespár hullámzó érzéseit.”

Miért bérelnek az emberek koszorúslányt

Jen tapasztalatai szerint két okból bérelnek az emberek koszorúslányt. A legtöbb ügyfele azért keresi fel, mert nincsenek közeli barátai, ez sajnos generációs jelenség. Másik gyakori ok, hogy bár sok barátjuk van, de nem szeretnének támaszkodni rájuk egy ilyen feladatban. A stressz kezelését szívesebben bízzák egy szakemberre, mint hogy megterheljék vele barátaikat.

Egy koszorúslány alapvető feladatai közé tartozik például, hogy alárendeli magát a házasulandó pár akaratának, igényeinek. Az utolsó pillanatban szaladgál, és intézi tárgyak beszerzését, ruhák megjavítását, olyan dolgokat hoz helyre, amik megboríthatják a szertartás menetét.

Hogyan dolgozik egy hivatásos koszorúslány

Idegeneknek felbérelt koszorúslányként dolgozni sok előnnyel jár, mondja Jen. „Amikor az emberek felbérelnek, az általában teljes titok. Gyakran még a pár másik tagja sem tud róla, hogy engem felbéreltek. Van egy álnevem és egy háttérsztorim – például, hogy ismerjük egymást a gimnáziumból, jógaóráról stb. –, a dolgom pedig, hogy szép ruhában járuljak az oltárhoz, és előadjam a koszorúslánybeszédet. És igen, még az esküvői képeken is pózolok bárkivel, ha ez a kérés.”

Jen számára a beszédírás sem jelent nagy nehézséget, több könyvnek és cikknek a szerzője, valamint a szerelem mint téma elkötelezett rajongója. Elmondása szerint ez a hivatás egyszerre többféle képességet igényel, ötvözi egy személyi asszisztens, párterapeuta, rendezvényszervező és békefenntartó tudását. Büszke hivatására, annak ellenére is, hogy a legnagyobb titok szokta övezni kilétét. 

Az egész munka gyakran már hónapokkal az esküvő előtt megkezdődik, nem csak egy végigpartizott esti műszakról van szó. Az alkoholfogyasztás eleve kizárt a rendezvény közben, hiszen minden józanságára és idegszálára szüksége van egy hivatásos koszorúslánynak. 

Jen esküvőnként körülbelül 25 000 lépést tesz meg, mindezt magas sarkúban. 

Intézi a rendbontó vagy hívatlan vendégek kirúgását, veszekedéseket menedzsel, sok esetben verekedések békéltetésére is fel kell készülnie.

Egy koszorúslány legnehezebb feladata

Hogy mi mindezek közül a legnehezebb? Jen szerint azt a szituációt a legmegterhelőbb kezelni, amikor a menyasszony vagy a vőlegény egyszer csak elbizonytalanodik az egész házasság kérdésében. Ilyen esetben gyakran jól jön, hogy kívülállóként próbál segíteni, mert neki könnyebben megnyílnak, mint egy érintett családtagnak vagy barátnak.

„Az emberek mindig azt kérdezik tőlem, hogy összebarátkozom-e azokkal az emberekkel, akik felbérelnek. Előfordul, de ritkán. Valakivel egy évet töltök együtt a munka során, ez idő alatt lehetőségem van jól megismerni az illetőt, összebarátkozunk, és van, hogy az esküvő után is barátok maradunk. Az első kliensemmel például még mindig tartjuk a kapcsolatot.”

Koszorúslány-kölcsönző cég 

Jen Bridesmaid for Hire nevű cégének alapajánlata a bérelhető koszorúslány-szolgáltatás, amely magában foglalja az esküvő napján való jelenlétet, valamint opcionálisan a leánybúcsút és a menyasszonyi köszöntőt. Mindez 2500 USA-dollár (kb. 900 000 forint) körül kezdődik. A megrendelő fedezi az utazási költséget, a szállást és a ruhát is. 

A koszorúslánycsomagban kb. 350 USA-dollár (kb. 126 ezer Ft) egy beszéd megírása, és 500 USA-dollár (kb. 180 ezer Ft) körüli a lánybúcsú megtervezése. Minden esküvő más és más, ezért minden esetben személyre szabott ajánlat készül.

A vállalkozás a forrásul szolgáló cikk megjelenésekor több mint hatéves volt, ami alatt 50 000 embernél is több koszorúslányjelölt jelentkezett céghez. Jen azóta képzési programot is kínál, aminek keretében az emberek megtanulhatják, hogyan indíthatnak el egy ilyen vállalkozást egyedül.

Felmerül a kérdés: egy hivatásos koszorúslánynak hány ruhája van?

Jen Glantz nagyjából 50 koszorúslányruhát tart a szekrényében. Ezeket mind egy megbízás alkalmával készítették vagy vásárolták részére, amit később megtarthatott. Értelemszerűen ennél sokkal több volt a birtokában, de az évek során elajándékozta a nagyját különböző szervezeteknek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra