#VILÁGOM

Vay Blanka: "Senki ne baszogasson senkit!"

Farkas Edina Lina 2017. július 6., csütörtök 18:45

A Budapest Pride hivatalos megnyitóján Székely Kriszta, Parti Nagy Lajos és még mások mellett Vay Blanka is beszédet mondott, aki bő másfél évvel ezelőtt, 36 évesen vállalta fel transzneműségét. Korábban Vay Márton néven, a Greenpeace szóvivőjeként, újságíróként és politikai aktivistaként tevékenykedett. Tavaly októberben az Amnesty International oldalán egy cikkben vállalta fel, hogy a jövőben nőként kíván élni. Most a Díványnak mesélt többek között arról, miért volt számára fontos a nyilvános kiállás, miért tartja károsnak, amikor a kisebbségi helyzetben lévők csoportjai egymást ekézik, férfiként milyen társadalmi elvárásoknak kellett megfelelnie, és miként jut el valaki odáig, hogy szembenézzen elfojtásaival. Interjú.

A Pride hét hivatalos megnyitóján te is mondtál beszédet. Mit emelnél ki kulcsmondatnak?

Nem tudom szépíteni, mert akkor elvesztené kulcsmondat jellegét: Legyünk kedvesek egymással és senki ne baszogasson senkit, mert ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Ez egyrészt általános üzenet a többségi társadalomnak, de nem kivétel alóla az LMBTQ közösség sem, amelyen belül szintén nem ritka az ellenségeskedés, vagy egymás ekézése. A transzneműek pedig gyakran állnak a célkeresztben, még az LMBTQ emberek között is egy marginális, sokat támadott csoportot alkotnak.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Amit a pia vagy a drog ad, azt később vissza is veszi!"

Sákovics Diana 2017. június 16., péntek 19:16

"El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." - Bajzáth Sándor felépülő függő írása.

Hogyan lehet alkohol és drog nélkül maradni függőként? Mire lehet számítani? Mit kezd az ember a rászakadó felnőtt léttel, a magánnyal, a betegségekkel? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 6 ruhadarab, ami tiltólistás az irodában

Minden munkahelynek más dress code-ja van, és általában rugalmasak a határok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármit felvehetünk. Legalábbis akkor nem, ha szeretnénk karriert építeni.

SZEMPONT 10 dolog, amiért óvatosan a népmesékkel

Elérkezett az ideje kimondani, hogy a népmesék már nem alkalmasak, vagy önmagukban nem alkalmasak arra, hogy pozitív, adaptív világképet közvetítsenek.

ESKÜVŐ Így néz ki egy 1,7 MILLIÁRD forintos esküvő

Egymillió fehér virág, többméter magas esküvői torta, a márványpadlóba arannyal gravírozott monogram.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés