#VILÁGOM

Színház, színház, színház, ja, meg koncert és síelés: heti progamajánló

maze 2013. január 17., csütörtök 10:14

Bovary Emmát, Az álom féltestvérét, és az igazi Petőfit és Adyt is megismerheti, csak vigyázzon magára a sípályán!

Alföldi Sirálya nem színház, maga a valóság

cukorka 2013. január 16., szerda 15:14

Azt mondják, Csehovot minden ember szereti, de nem teszik hozzá, hogy ez elsősorban az eleve színházszerető emberekre igaz. Ez azt jelenti, hogy semmiképpen nem Csehov drámával kell kezdeni megkedvelni a színházat, hiszen zsenialitása és közérthetősége ellenére nehéz feldolgozni a színpadon történteket. Csehov sok nagyszerű szerzővel egyetemben remek alapanyagokat gyártott, a sorok között olvasást is közérthetővé tette, de meggyőződésem, hogy még mindig jobb Csehov darabban szerepelni és átélni a sok érzelmet, mint nézni azt. Ez alól az egyedüli kivétel, ha tényleg valami fantasztikusat alkot a rendező és a színészek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hallgasson könyvbemutatókat utazás közben is!

Divany.hu 2013. január 16., szerda 12:56

A közösségi párbeszéd jegyében az Alexandra kiadócsoporthoz tartozó könyvkiadók januártól elérhetővé teszik az őszi-téli szezonban lezajlott könyves programok hanganyagait az interneten. Ez pontosan azt jelenti, hogy a Nyugati téren és a Károly körúton tartott könyvbemutatókon folytatott beszélgetéseket Vámos Miklóssal, Stohl Andrással vagy Gönczi Gáborral ezentúl utólag is meg lehet hallgatni. Ezeket a kiadócsoport legnépszerűbb szerzőivel folytatott vágatlan beszélgetéseket januártól itt lehet megtalálni, meghallgatni és letölteni. A sorozat a Natalie második élete című könyv szerzőjével, David Foenkinosszal készített interjúval indul útjára, és egészen tavaszig minden kedden újabb bemutatóval bővül.

A héten jubilál a Mr. és Mrs.

maze 2013. január 14., hétfő 14:54

A Verebes Linda-Pindroch Csaba színészházaspár 2011 szeptember 30-án mutatta be a Budapesti Kamaraszínházban a Mr. és Mrs., Pár-bajok öt színben című előadást. Január 16-án, azaz most szerdán ötvenedszerre bújnak egy másik házaspár bőrébe, ezúttal a Játékszín színpadán.

"Az ember életében a párkapcsolatok csak az első hatvan évben okoznak megoldhatatlan problémákat. Esetleg az első hetvenben. Utána már a megszerzett rutinnal nagyjából megoldható minden. Kivéve azt, ami akkor sem. Mr. Pindroch Csaba és Mrs. Verebes Linda öt olyan történetet játszik el, amely nő és férfi között megeshet. Életkorukból és az író korából adódóan nem tudják, hogy ötször öt is lehetne a történet, sőt végtelen számú is. Még nem tudják. Az öt jelenetet öt különböző művészcsapattal hozták létre, így aztán mindenki, minden szinten beletett mindent, amit párkapcsolati konfliktusból és persze boldogságból tudhat. A nézőnek nincs más dolguk, mint figyelni: mennyire jellemző minden a mellette ülő társára. Őrá nem. Ő kivétel."

Pindroch a bemutató idején a Díványnak elmondta, nagyon féltek, hogy rámegy a házasságuk a közös munkára, de úgy tűnik, hogy megússzák. "A rendezőket, akiket felkértünk – 5 embert – elsősorban játékvezetői feladattal bíztunk meg. Azt mondtuk nekik: békítőbírók vagytok, az a legfontosabb, hogy ne menjen tönkre a házasságunk. Kockáztattunk egy nagyon nagyot, és továbbléptünk. Linda második kiborulásakor, 11 év házasság után tudtam meg, hogy kell az ilyennel bánni."

A Nemzetibe Sirály repül, a Müpába meg artisták

maze 2013. január 10., csütörtök 09:02

Alföldi rendezi a Sirályt, a Müpába a Cirque Éloize, meg a Bolla Gábor Quintet lép fel, de film, örömzene és kiállítás is jut a hétre.

7 film divatmániásoknak

Dívány 2013. január 8., kedd 18:44

A divat több filmnek is központi témája: hol könnyedén, hol szatirikusan, hol pedig egészen komolyan mutatják be, hogyan is működik ez a világ. Ezeknek a filmeknek persze nem csupán az lényegük, hogy pontosabb képet kapjunk a fashion magazinokról, vagy a modellek és tervezők életéről, hanem az is, hogy hátradőljünk, és aprólékosan kiélvezzük a számunkra elérhetetlen ruhaköltemények minden részletét.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Tangó abszurditása a mai valóság

cukorka 2013. január 7., hétfő 16:28

Sok oka lehet annak, ha egy rendező igazán meg akar rendezni egy darabot, de leggyakrabban talán kultúrpolitikai indíttatások állhatnak a háttérben. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy politikai és filozófiai eszmékkel igen erősen átitatott darabra esik a választás, máris biztosak lehetünk benne, hogy repülni fognak az utalások országunk jelenlegi helyzetére. Ennek ellenére Bagossy László nem foglal állást az Örkény Színházban megrendezett Mrozek darabban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Néhány név az idei Balaton Soundról

Divany.hu 2013. január 7., hétfő 16:22

Nyolc előadó már jelezte, hogy lehet számítani a megjelenésére Zamárdiban.

Goethe is csak férfi volt

cukorka 2013. január 4., péntek 13:31

Ruttkai Éva és Molnár Piroska után most Györgyi Anna bújt Charlotte von Stein, azaz Goethe szeretőjének bőrébe, ezúttal a Rózsavölgyi Szalonban. A G-monodráma, Beszélgetés a Stein házban című darabban a szerető, Charlotte hosszú monológjában eredetileg férje előtt vall színt, neki meséli el majd tíz évig tartó viszonyát a költővel. Peter Hacks, a szerző a Goethe és a nő között folytatott levelezés alapján írta színdarabját.

szin1
Fotó: szalon.rozsavolgyi.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

Lajkó Félix és négy Szégyen a héten

maze 2013. január 3., csütörtök 09:52

Újévi koncertek, Tolkien nap, és fotókiállítás színészekről a Heti Kimenő ajánlatában. vagy menjen a Broadway-re.

Tévézni csak dühöngve fog szilveszterkor

maze 2012. december 31., hétfő 10:14

Szilveszter van, de az apró tény, hogy vége lett az évnek a televíziós médiát totálisan hidegen hagyja. Nyilván nem éri meg nekik a strapát, ugyanis normális műsorokat csak elvétve vagy eldugva találtunk, pedig igazán erősen próbálkoztunk. Mindegy, azért megnéztük, mi a felhozatal zenés filmekből és vígjátékokból azoknak, akik vasárnap estét csinálnak az évvégi fergetegpartiból. Kerestük a horrort is, de inkább hagyjuk, miket találtunk.

tv640
Távolról sincs vége, olvasson még »

Retroslágerekben úszik az évvége

maze 2012. december 27., csütörtök 22:21

Charlie, Omega, Cserháti, korcsolyába oltott operák és operettek, még jó, hogy itt van nekünk Sena 2012 utolsó hetére.

Ezt nézze Szenteste!

maze 2012. december 24., hétfő 09:28

A tévézés szinte minden karácsony este szerves része, már abban az áldatlan esetben, ha van otthon ilyen készülék. Realista becslésünk, hogy még mindig többeknél van, mint nincs, így körbenéztünk, hova érdemes kapcsolni, attól függően, hogy a családdal akarunk-e mozizni, vagy éppen egyedül vágyunk valami romantikus filmre. Mindezek mellett itt vannak a Szentestei Stílfilmek, amiket csak azért kell megnézni, mert jók.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A pólós sztorijánál jobban fogynak a költőpletykák

maze 2012. december 22., szombat 19:46

A három legnagyobb magyar könyvforgalmazó eladási listái alapján összeállítottuk, mik azok a könyvek, amiket a legszívesebben vesznek hazánkban. Ezek szerint a legnagyobb örömre Christopher Paolininak és az ő Örökség, avagy a lelkek sírboltja című sárkányos-csatás remekének van oka, bár egyedül sehol nem áll az eladási listák legelejen, mindhárom forgalmazónál benne van az első ötben. De panaszra nem lehet oka L. Jamesnek, és az ő nagysikerű árnyalatos sorozatának sem, hiszen A szürke ötven árnyalata az első mind az Alexandra, mind a Libri listáján. A Bookline listáján azonban csak a nyolcadik helyet szerezte meg a karácsonyi vásárlásláz elején, így lehetséges, hogy összetettben veri Paolini.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Könyvötletek karácsonyra az egész családnak

maze 2012. december 21., péntek 12:58

Decemberben is igyekszünk a havi megjelenésekből szemezgetni, és olyan könyveket ajánlunk, amik semmiképpen nem árthat, ha helyet kapnak a polcunkon, sőt még a fa alá is jól elférnek. Keresünk könyvet az idegeinknek és a lelkünknek egyaránt, miközben még arra is figyelünk, hogy mások mit is olvasának szívesen. Már ha ez egyáltalán lehetséges.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Frenák Pál könyvvel búcsúztatja a k.Rush-t

maze 2012. december 20., csütörtök 19:52

Még december huszonnegyedikéig lehet limitált számban megvásárolni a k.Rush utolsó budapesti előadására szóló jegyet és a Frenák című kétnyelvű kötetet együtt, 5000 Ft-os ünnepi áron az Átrium Film-Színház jegypénztárában. A Frenák Pálról és társulatának tízéves történetéről szóló könyvet a koreográfus a búcsúelőadás alkalmával dedikálja majd.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Se a Jézuskát, se a világvégét nem várja óriás bulikkal a főváros

maze 2012. december 20., csütörtök 10:01

A szentestét a Puszi, a világvégét a Dürer kert várja. Azt kábé ennyi.

"Érzelmi degeneráltak vagyunk"

cukorka 2012. december 19., szerda 16:59

Ha igaz a férfihez a gyomrán át vezet az út mondás, akkor arra is figyelnie kell az egyszeri feleségnek, hogy mit etet a férjével egy életen át? Erre a kérdésre nem felel a Radnóti Miklós Színházban Bálint András rendezésében bemutatott Jelenetek egy házasságból, pedig igen központi cselekmény benne az evés/ivás. A kétszáz oldalas Bergman forgatókönyvet a színházrendező hetven oldalba sürítve értelmezte újra, csupán a két főszereplőre szűkítve, és bizony kegyetlen őszinteséggel mutatja be, hogyan hidegül el az évek során egymástól a férfi és a nő.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ajándékozzon bulvárba oltott történelmet karácsonyra!

julien 2012. december 18., kedd 19:08

Mintha felcsapnánk egy Magyar Nemzet-tördelésű Blikket, amely témáit a BBC Historyból meríti – nagyjából ez az első benyomás, amikor az ember belelapoz a SzemTanú folyóirat vaskos kötetté rendezett albumába. A 224 oldalra elrendezett tartalom elég szórakoztató történelemóra lehet azoknak, akik izgalomba jönnek egy római törvény pár flekkes leírásától, egy Poncius Pilátus-interjútól (exkluzív!) vagy egy rövidhírtől szegény Husz János megégetéséről.

Ficsku Pál az életéért tippmixel

maze 2012. december 17., hétfő 20:27

Filmbe illő ötlet végrehajtására kényszerült Ficsku Pál író, aki volt restaurátor, történelemtanár, forgatókönyvíró és főszerkesztő is, ám most könnyen az utcára kerülhet. Míg a nyarat két gyerekével Miskolctapolcán töltötte, egy bírósági feljelentés értelmében tartásdíj nem fizetése címszó alatt 2 508 606 forintot követelnek rajta, amiből 340 ezer forint a végrehajtási díj. Ficsku azt állítja, fizette a megítélt tartásdíjat, ezt azonban bizonyítani nem tudta. Hosszas huzavona után sikerült részletfizetést kieszközölnie a komolyabb összegre, ám a végrehajtási díjból fennálló kétszázezer forintot egy héten belül kell rendezze. Mivel nincs egy vasa se, így vasárnap este irodalmi valóságshow-t indított a vagy.hu nevű portálon.

ficsku
Fotó: Ficsku Pál / vagy.hu

Ezt főzték önöknek idén a kvázicelebek

ermiz 2012. december 17., hétfő 18:55

A celebekről tudjuk, milyen reneszánsz emberek, már csak az irodalomban is: hol életrajzi regényt, hol fikciót írnak, néhány éve pedig felismerték, hogy szakácskönyvet írni jó dolog, hiszen főzni mindenki tud. A kisgyerekesek Baba-mama szakácskönyveket gyártanak – gondoljunk csak Juga Veronika és Farkasházi Réka könyvére –, mások a kultúrájukból adódó autentikus ételeket vetették papírra. Ennek ellenére vannak sikeres és jól használható szakácskönyvek, mint például Váncsa Istváné, igaz őt nehezen lehet celebnek nevezni (vagy ha mégis, akkor épp a szakácskönyvei miatt lett azzá).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt színházjegy karácsonyra

maze 2012. december 17., hétfő 13:32

Túlzás lenne azt állítani, hogy olcsó, de mindenképpen jó, ha az ember művészetet ajándékoz karácsonyra. Az alábbiakban öt színházi előadást ajánlunk, mindegyik olyan, amit simán lehet ajándékozni, ráadásul kellőképpen szórakoztatóak is. Ezek nem könnyű előadások, dehát aki könnyed szórakozást keres, az úgyis tudja, mire akar jegyet, a Mary Poppinsra meg úgysincs. Elsőként a szülőket küldjük el szépen a Radnóti Miklós Színházba, hogy megnézzék a Jelenetek egy házasságból című Ingmar Bergman darabot. A Szávai Viktória és Schneider Zoltán által megformált házaspár megéli egy párkapcsolat összes lehetséges állapotát, így nem nagyon lehet mellélőni vele, ráadásul akár összehozó erővel is bírhat. Elváltaknak se rossz, mert megnézhetik, hol is rontották el szóval, aki élt már párkapcsolatban, feltehetően élvezni fogja.

Ha már beszéltünk a kapcsolatokról, van azoknak egy másik végeredményük is, történetesen a gyermekáldás. Közvetve erről (is) szól Pintér Béla társulatának a Szkénében bemutatott 42. hét című előadása, bár természetesen nem egy általános nézőpontból, hanem egy nőgyógyász szemszögéből. A társulat amúgy is anyagi gondokkal küzd, ha ön segítene rajtuk, ezzel most megteheti.

Ön melyik darabra venne jegyet szeretteinek?

  • 172
    A Jelenetek egy házasságból-ra
  • 66
    A 42. hétre
  • 104
    A Liliomfira
  • 163
    Az Angyalok Amerikábanra
  • 124
    A Cabaret-ra

Klasszikus és mégsem az a Liliomfi, és a fentieknél eggyel talán könnyedebb szórakozást ígér az Örkény Színház előadása. A Liliomfi amúgy is kortalan, mégis az ajánlott darabok közül talán ez az egyetlen, amire még a nagymamát is el lehet küldeni, maximum kicsit meglepődik ezen a verzión. A Mácsai vezette színház amúgy is kísérletező hangulatában van, így a Mohácsi János rendezte darab sem nélkülözheti a meglepetéseket.

Embertpróbáló vállalás a Nemzeti Színház Angyalok Amerikábanja, mégis megér egy misét. A durva szövegek és téma miatt azért figyeljünk oda, kinek ajándékozunk rá jegyet, de az biztos, hogy ha eltaláljuk a megfelelő családtagot, akkor az nem fog unatkozni. Semmiképp ne ajándékozzuk ezt a jegyet olyan családtagunknak, aki nem bírja a kiabálást, a melegeket vagy az AIDS-szel és annak következményeivel átitatott történeteket.

Végül, de nem utolsósorban, tetszik vagy sem, egy 2010 szilveszter estéjén bemutatott darabot ajánlunk, elsősorban azért, mert rövid, nem reprezentatív közvéleménykutatásunk alapján ez az egyetlen olyan jelenleg futó előadás, amit mindenki kedvencként jelölt meg. A Centrál Színház nem mindig találja el a dolgokat, de a Bozsik Yvette rendezte Cabaret-vel beletrafált. A különböző kritikák alapján szinte bármelyik szereposztásra el lehet küldeni a családtagot, sőt még azt a családtagot is, aki nem különösebben lelkesedik a musicalek iránt. Ne habozzon hát, vegyen színházjegyet szeretteinek Karácsonyra!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Petyhüdtek, ráncosak és pucérak - Wurm aktok Bécsben

Divany.hu 2012. december 16., vasárnap 16:01

A bécsi Albertina legújabb, De Profundis című kiállítása keretében Erwin Wurm köntörfalazás és mindenféle szépítgetés nélkül tárja a látogatók elé a saját és kollégái öregedő testét. Ráncok, pocakok és a gótika testbeszéde várják az érdeklődőket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Díszkivilágítás a Nagykörúton: káosz és összevisszaság

mm 2012. december 15., szombat 18:45

A Nagykörút hivatalosan a Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi híd pesti hídfőjéig tart, közben egy párszor nevet vált, összesen hat kerületet ível át. A teljes körúthoz szokás még hozzácsapni a budai Margit körutat, az Alkotás és a Villányi utat, de most csak a szigorúan vett Nagykörút díszkivilágításával foglalkozunk.

Mert már az is elég kaotikus. Azt, hogy hat kerületben összesen öt különböző díszkvilágítást lehet megfigyelni, leginkább az okozza, hogy a körút több kerületen fut keresztül, arra pedig még csak különösebb törekvés sincs, hogy a kerületeken átívelő forgalmas úton egységes legyen a díszkivilágítás karácsony környékén, ha már erre a kerületek milliókat költenek. Bár azt el kell ismerni, hogy a mostani megoldásnak van egyfajta barátságos káoszhangulata, és így az ember legalább mindig pontosan tudja, hogy melyik kerületben van.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mi az Alkonyat szexepilje?

Dívány 2012. december 15., szombat 16:11

Az Alkonyat-sorozat szinte korunk egyik kultfilmjévé nőtte ki magát a fiatalabbak körében. Tini lányok és nők ezrei követték nyomon négy részen át a jóképű (?) vámpír és szerelme történetét. Stephenie Meyer regényei eladási toplistákat döntöttek, és mihelyst kijött a legújabb könyv, az első kört azonnal elkapkodták a hatalmas sorokban várakozó lelkes rajongók.

A Twilight előtt a fantasy világ vámpíros történeteit csak kevesen követték nyomon, utána azonban hatalmas népszerűségi hullám indult el, és sorra jöttek ki a hasonló alkotások. De vajon az Alkonyat minek köszönheti hatalmas sikerét, és miért nőtte ki magát olyannyira a többi szerelmi történet közül?

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés