#VILÁGOM

Nesze nektek jövedelmező állás!

maze 2013. február 18., hétfő 13:17

A Trafóban múlt hét kedden mutatta be a TÁP Színház Vajdai Vilmos rendezésében a Jövedelmező állás című Osztrovszkij drámát. Nem hiszem, hogy különösebben nagy titkot árulunk el azzal, ha elmondjuk, Vajdai ebbe a rendezésébe is belecsempészte a maga aktuálpolitizálását, tette mindezt szép keretes szerkezetet alkotva: az elején egy nagyon vicces videóval a Nemzeti Nyomozó Iroda bénázásairól, a darab végén pedig a díszmagyarba öltözött magyar fiatalok "Adjon az Isten..." kiáltásával és egy adag elénk szórt trágyával.

jov1
Fotó: trafo.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

Eljött az idő, hogy vadászsólymot vegyen?

maze 2013. február 14., csütörtök 14:49

Nem? Annál jobb, akkor művelődjön, hiszen erre a héten minden esélye megvan. Haumann Péter, Jordán és Alföldi együtt és Kemény István is csak önre vár!

Így lesz szirupmentes a Valentin nap Budapesten

cukorka 2013. február 14., csütörtök 08:59

1. Borozgatás a Ludwigban

Ha ön férfi, de az első, amit megnéz vetélytársán, az az órája és a cipője, akkor önnek találták ki a programot, amit mi csak borozgatásnak hívunk a Ludwigban. Ők persze sokkal komolyabban veszik magukat, úgyhogy Art & Wine Lovers Club, Exkluzív Valentin napi bor-és sonkakóstolóval egybekötött tárlatvezetésnek hívják az eseményt, de ez ne rettentse el. Hatkor kezdődik és fél kilencig tart, viszont előzetes regisztrációhoz kötött program – ezt csak azért mondjuk, nehogy ott kezdjen el menőzni és maradjon hoppon.

2. Szerelem a Nemzeti Galériában

...és a Szépművészeti Múzeumban. Bár közös szervezés, utóbbi kínál csak igazán izgalmas dolgokat, amiket a szerelemhez is köthetünk, meg nem is, szóval viszonylag jól lavíroz. Lesz parfümőr Zólyomi Zsolt személyében, aki nyilván az illatok és a szerelem összefüggéséről beszél majd, meg a lassan celebbé váló Nyáry Krisztián, aki ezúttal költők és szerelmek helyett mi másról beszélne, mint a festőkről és a szerelemről. Ha ez nem lenne elég, a Dalaarna felvonultatja az idei esküvői ruháit, tehát ha szeretnénk némi célzást tenni partnerünknek, akkor okvetlen ott a helyünk.

3. One Billion Rising - Tánc a nőket és lányokat sújtó erőszak ellen

Írtunk már mi is róla, hogy a szerelmesek napját választotta a "One Billion Rising" mozgalom, hogy táncoljon a nőket és lányokat sújtó erőszak ellen az egész világon. Most kézzel fogható valósággá válik a dolog, délután háromkor a Mammut2-ben megmutatják a koreográfiát, amivel készültek. Ha valaki későn kapcsolt, akkor az este kilenctől még bebiflázhatja a Corvintetőn is, ahol aztán rögtön elő is adhatja, hiszen tízkor DJ KÜHL lejátssza a One Billion Rising dalát, a Break The Chaint.

4. AntiValentine Party

Furcsa lett volna, ha valamelyik hely nem csinálna AntiValentine Party-t, hát a Közhely, nevéhez méltón le is csapott a nagy ötletre. Túl sok mindent nem ígérnek, de azt legalább nagy elánnal teszik. Azt mondják, nem lesz szirupos az este, bár azt mi sem tudjuk, miért kéne annak lennie. Lesz meglepetés a vendégeknek, arról se tudjuk, hogy micsoda, viszont legalább belépő sincs, így bármi is az, tényleg ajándék lesz.

5. Öt Könyv a szerelemről csak elég lesz

Ha még mindezek ellenére se szeretne kimozdulni és szerves részévé válni a szerelem kisbetűs ünnepének, akkor javasoljuk, hogy átélés helyett inkább csak olvasson a szerelemről. Szerencsére erre remek lehetőséget ad Katarina Mazetti A pasi a szomszéd sír mellől című regénye, aminek a címe legalább olyan mókás, mint a borítója. Ha ez nem szimpatikus, még mindig ott van Jennifer Crusie Szerelmes szélhámosokja, ami persze családregény is, de ha szirupra vágyik, abból is kaphat egy adaggal. Ha inkább vonzódik a jó tanácsokhoz, akkor Coelho helyett Müller Pétert ajánljuk. A szerelemről, szeretetről, szeretkezésről című műve választ adhat kérdéseire, vagy csak szimplán szórakoztathatja is. Ha ennél is mélyebben akar elmerülni a témában, akkor arra ott van a Káma-szútra pozíciók című írás, ami ráadásul 18 kártyalapot is tartalmaz, nyilván, hogy mindig kézre essenek a képek. Ha pedig az se baj, ha a faéknél eggyel bonyolultabb a sztori, ami a szerelemről szól, akkor ott van David Nicholls, aki szerencsére azért nem viszi túlzásba a komolykodást: A beugró című regénye a londoni West End kulisszái mögé tekint.

Olvasson inkább villamoson!

maze 2013. február 13., szerda 12:36

Az Utazó Olvasó egy, a Facebookon jelen lévő közösség, akik a várost járva azt fotózzák, utazás közben ki olvas – különös tekintettel arra, hogy mit. Mint az oldal egyik gazdája, Takács Eleonóra elmondta, tavaly augusztusában találták ki, hogy legyen Facebook-oldaluk. "Egy ismerősöm kiposztolt egy szuper blogot, ahol egy New York-i fotós lány a metróban utazó olvasókat fotózza. Imádtam nézegetni a képeit" - mesélte a Díványnak Takács Eleonóra. "Elkezdtem mindenkinek ajánlgatni. Egy barátnőm felsóhajtott a blog láttán, hogy milyen jó is volna így meglesni, ki mit olvas Magyarországon utazás közben. Tényleg! De jó lenne! Egy barátom ajánlott egy tehetséges fiatalembert, aki jól fotóz és így lett."

Távolról sincs vége, olvasson még »

Cattani felügyelő vagy Brinkmann prof hiánya fájóbb?

maze 2013. február 11., hétfő 16:47

Sírna újra a Tövismadarakon vagy parázna az Örvény babáin? Szavazzon a szívének legkedvesebb retro keddi sorozatra!

Gimisek festhetnek Weöres Sándor műveket

Divany.hu 2013. február 11., hétfő 12:04

Országos képzőművészeti pályázatot hirdet középiskolások számára Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár - tájékoztatta az intézmény igazgatója hétfőn az MTI-t. Pallósiné Toldi Márta elmondta: a pályázat célja, hogy a középiskolások körében népszerűsítsék a költő munkásságát, és rávilágítsanak arra is, miként élik meg a fiatalok a 20. század varázslatos alkotójának költeményeit, milyen élményeket keltenek bennük a versek, mivé tudják ezeket formálni.

Pályázni lehet Weöres Sándor: Egybegyűjtött költemények második vagy harmadik kötete Tűzkút vagy Kútbanéző ciklusának egy-egy verse által kiváltott élmény műalkotássá formálásával. A technika lehet grafika, festés, pasztell, szén, tus, plasztika vagy akár érem is. A legjobb pályamunkákat kiállítják, de válogat közülük az Életünk című művészeti és kritikai folyóirat is. A kiállítás megnyitóját május 8-án Berzsenyi Dániel születésnapjához kapcsolódva tartják - közölte az igazgató.

A pályaműveket 50x70 centiméteres keretbe helyezhető formában jeligésen kérik eljuttatni a Berzsenyi Dániel Könyvtárba, Szombathelyre az Antall József tér 1. szám alá. A pályázó adatainak külön, zárt borítékban kell lenniük. A pályamunkákat képzőművész, művészettörténész, irodalomtörténész tagokból álló zsűri értékeli, az első három helyezettet díjazzák.

A Cirque du Soleil a ruhatárosait küldte Budapestre

Koncz Andrea 2013. február 7., csütörtök 13:13

Ismét eljött a Cirque du Soleil Budapestre, nagy kamionokban küldték a technikát, a fényeket, a jelmezeket, a zenét, a tűzijátékot, az összes showelemet. Egyetlen apró hiba csúszott a turnészervezésbe, az artisták valahol lemaradhattak, de hogy mégis legyenek emberek a színpadon, helyettük valószínűleg a díszletmunkások és a ruhatárosok ugrottak be.

CDS IMMORTAL 5827 PR
Fotó: Cirque du Soleil
Távolról sincs vége, olvasson még »

Filmekkel jár a halál a héten

maze 2013. február 7., csütörtök 09:05

György Péter is mutat egyet, Bán János túlélni próbál, a Katona emlékezik. És még lehet korcsolyázni is.

Kocsis Zoltán kedvéért egy napig újra nyolcig lesz nyitva a Ludwig!

maze 2013. február 6., szerda 17:55

Ha valaki esetleg régebb óta nem járt volna a Ludwig Múzeumban, annak rosszul eshet, hogy már nem lehet egy-egy Müpás koncert előtt a kiállítótermekben este nyolcig garázdálkodni: a múzeum ugyanis, hasonlóan többi budapesti társához, szigorúan hatkor bezár. A betegsége után hosszú idő óta először koncertező Kocsis Zoltán február 16-i Müpás fellépése alkalmából azonban mégis újra késő estig várja a múzeum a koncertközönséget. Az árukapcsolás szinte kihagyhatatlan: Kocsis ugyanis egy John Cage-darabot ad majd elő, a zenei élmény felvezetésére pedig nyilván a Ludwig Cage-kiállítása a legmegfelelőbb.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kepes András Pál Dénessel táncol nőkért

Dívány 2013. február 5., kedd 15:41

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei, nőszervezetek, valamint Bombera Krisztina és Jaksity Kata televíziós műsorvezetők és további aktivisták szervezésében és részvételével rendezik a „One Billion Rising Budapest” című eseményt, amihez a Voice énekesei is csatlakoztak. A kampánnyal a nők és lánygyerekek elleni, világszerte nagy arányban elkövetett rossz bánásmódra és erőszakra szeretnék felhívni a figyelmet. Bozsik Yvette, Kulka János, valamint Bombera Krisztina, Jaksity Kata, Kepes András, és a Voice győztese, Pál Dénes videóban fogalmazták meg az eseményt támogató üzeneteiket.

Február 14-én a rendezők és a hozzájuk csatlakozók nagyszabású flashmobot tartanak a világszerte egymilliárdnyi, erőszaktól szenvedő nőért, írják a flashmob honi szervezői. A világraszóló eseményt eredetileg a „Vagina monológok” szerzője, Eve Ensler indította útjára. A rendezők abban bíznak, hogy sorsfordító év lehet az idei, hiszen az indiai csoportos nemi erőszakok elleni éhségsztrájkok, a Mexikóban eltűnt, meggyilkolt lányaikat kereső szülők tüntetései, vagy a Guatemalában lemészárolt asszonyok és gyerekek miatti közfelháborodás újra százmilliók figyelmét fordította a világ jelenlegi legnagyobb emberi jogi jogsértésére: a nőkkel és leánygyerekekkel való elképesztő és évről évre nyilvánvalóbb erőszakos bánásmódra, bántalmazásra a világ szinte minden pontján.

Aki szeretné ilyetén módon kifejezni a nők elleni erőszak visszaszorításával való egyetértését, az csatlakozzon a tánchoz, amelyet február 14-én 15.00-kor tartanak a Mammut 2 Bevásárló- és Szórakoztató Központ földszintjén. Pécsett, Veszprémben és Edelényben is szerveznek táncot a nők elleni erőszak megszüntetéséért, de az is nagy mázli, hogy ha valaki nem tud ezeken résztvenni, mert bárhol rögtönözhetnek saját táncot, amiről a videót aztán feltölthetik a rendezvény Facebook oldalára.

Elmarad a keddi Holt lelkek

Divany.hu 2013. február 4., hétfő 14:32

A Radnóti Színház Igazgatósága értesíti minden nézőjét, hogy a 2013. február 5-i, keddi Holt lelkek című előadás Rudolf Péter betegsége miatt elmarad. A megvásárolt jegyek 8 munkanapon belül visszaválthatók vagy egy márciusi Holt lelkek előadásra becserélhetők.

Závadával és Fehérrel erősít a Magashegyi Underground

Dívány 2013. február 4., hétfő 12:46

Szimfonikus nagykoncertje főpróbahetét tartja a Magashegyi Underground, akik negyven közreműködő művésszel az utolsó simításokat végzik az új dalaikon, hiszen február 8-án, pénteken fellépnek a Müpában. Vendégeik az Akkezdet Phiai-tag Závada Péter költő, valamint Fehér Balázs, a Carbonfools énekese, mindketten először lépnek fel a szimfonikus nagyzenekarral.

Mindemellett a zenekar a Harmónia Garden Orchestra, a Talamba Ütőegyüttes és a Discantus Énekegyüttes tagjaival készül a péntek estére, ami merőben más koncert lesz, mint az eddig megszokottak. A Magashegyi Underground felfrissítette a legnagyobb slágereit, emellett ezen az estén ízelítőt ad készülő új nagylemezéről is, amelyen hónapok óta dolgozik. Az albumra 11 szerzeményt már megírtak a megszokottól némileg elektronikusabb hangzással, ebből ötöt fognak eljátszani az este.


Az est egyik vendége Závada Péter kortárs költő és slam poetry előadó, az Akkezdet Phiai tagja, aki szintén egy ősbemutató főszereplője lesz. "Ismerem a Magashegyi Underground munkásságát, de korábban nem dolgoztunk együtt. Izgalmasnak találtam azt a kissé titokzatos, melankolikus, ködös, szürke, téli gitárzenét, amit a fiúk átküldtek nekem, ezért mondtam igent a felkérésre. Két versemnek hasonló a hangulata, ezeket fogom spoken word-stílusban előadni erre a dallamra. A refrénhez Tariska Szabolcs írt szöveget, amit Bocskor Bíborka fog elénekelni. Abból a szempontból is nagy újdonság lesz az életemben ez a produkció, hogy bár a Müpá-ban kétszer már felléptem, ez lesz az első alkalom, hogy szimfonikus zenekarral adhatok elő egy dalt" – mondta el Závada Péter a szerkesztőségünkhöz is juttatott sajtóközleményben.

Fehér Balázs, a Carbonfools énekese is hasonló okokból örül a lehetőségnek. "Először énekelek a Müpa nagytermében, és először lépek fel komolyzenészekkel, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik. A készülő szólólemezemről fogom előadni a Down című számot, aminek a zeneszerzője Toldi Miki, a Magashegyi Underground dobosa. Ennek a dalnak a jellegzetessége a pulzáló, lüktető ritmusa, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan adják vissza ezt a hatást a szimfonikusok."

A Magashegyi Underground szimfonikus fellépésén koncertfilmet is forgatnak, úgyhogy ennek apropóján látványos fénytechnikai megoldásokat ígér a zenekar, a felvétel pedig az új nagylemez dvd-mellékleteként jelenik majd meg.

Hófehérkéből amazon, a Grimm hősökből szörnyek lettek a moziban

Dívány 2013. február 3., vasárnap 16:29

Gyerekkorunk kedvenc történetei életünk végéig elkísérnek, ezért is merész vállalkozás mozivászonra vinni őket. Az elmúlt években különösen nagy divat lett meséket megfilmesíteni – hol több, hol kevesebb sikerrel.

Távolról sincs vége, olvasson még »

40 év arcai, ahogy a fotós látja

Dívány 2013. január 31., csütörtök 14:11

A Heti Kimenőben már volt szó róla, mi meg elmentünk és megnéztük az Ernst múzeum Tükör által homályosan című kiállítását kortárs magyar és nemzetközi művészek portréiból. Nyilván nem véletlen a helyszín, hiszen a tárlat egyben tisztelgés az alapító Ernst Lajos előtt, aki jórészt maga is portrékat gyűjtött.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mormoták és mániás depressziós írók, ne habozzatok!

maze 2013. január 31., csütörtök 12:18

Árnyékvárás mellett Czeizel költők génjeit elemezgeti, amúgy meg a humorfesztivál és a fura előadások hete ez.

Keresztény vagy zsidó? Morális dráma két felvonásban

LS 2013. január 30., szerda 16:50

Dávid-csillag, kereszt, Dávid-csillag, siksze. Gantner Ádám könyvének borítójából gyakorlatilag kitalálható, hogy itten valamilyen zsidó-keresztény férfi-nő konfliktusról szóló regény következik. Nem is tévedtünk sokat, a L@tor írójának új könyve, A siksze Izraelbe kalauzolja az olvasókat. Az alaptörténet rém egyszerű, nem egyszer olvastunk hasonlót.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Áll a bál a Cigányok miatt

maze 2013. január 29., kedd 16:59

A Független Színház Peer Gynt ösztöndíjasai ma szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levélben bírálták a Katona József Színház vezetését a Cigányok című, 2010-ben bemutatott darabban látottak miatt. A levélben hangsúlyozzák, hogy nem támadni szeretnék a Katona József Színházat és annak igazgatóját vagy kollégáit, de úgy vélik, hogy ezt a színdarabot az alkotók a téma átfogó ismerete nélkül hozták létre.

Képtelenség jegyhez jutni a Nemzetibe

Divany.hu 2013. január 28., hétfő 10:48

Ma reggel fél tízkor készült a lenti kép, amit munkatársunk fotózott az Andrássy úti jegyiroda előtt. Mint a többi ember, ő is azzal a szándékkal érkezett, hogy jegyet vásároljon bizonyos előadásokra az Alföldi Róbert által utolsó évadban igazgatott Nemzeti Színházba. Azért pont ezen a havas hétfőn áll a sor a jegyiroda előtt, mivel a színház a mai napon tette közzé márciusi előadásainak időpontjait.

Másik munkatársunk mindeközben gép előtt próbálja a lehetetlent, azaz jegyet szerezni a Vadászjelenetek Alsó-Bajoroszágban című darabra, ám már 10 óra 4 perckor sem volt online eladó egy darab sem. A színház oldala jelenleg le van fagyva, bár kollégánknak sikerült a Hazafit nekünk! című előadást berakni a kosarába, ám ennél a műveletnél tovább nem jutott és a kosárból azóta valahogy ki is került a jegy.

A honlap: a kis mínusz jelek helyén kéne lennie az árnak, így azonban nem lehet vásárolni.
A honlap: a kis mínusz jelek helyén kéne lennie az árnak, így azonban nem lehet vásárolni.
Fotó: divany.hu

A Dívány azonban nem adja fel, most éppen a Nemzeti Színház felé tartunk, hogy megnézzük az ottani helyzetet.

Update: A Nemzeti előtt hasonló állapotok uralkodnak, állítólag már Alföldi Róbert igazgató is járt kint, hogy megnyugtasson mindenkit, hamarosan rendbehozzák az összeomlott rendszert. Kollégánk végül sikerrel járt, a helyszínen néhány előadásra sikerült jegyet szereznie, bár korántsem azokra, amikre szeretett volna menni. Az már biztos, hogy Alföldi Róbert aligha veszteségesen fogja átadni a színházat Vidnyánszky Attilának.

Holt lelkeket árulnak a Radnótiban

Divany.hu 2013. január 25., péntek 16:22

Vasárnap mutatja be a Radnóti Színház Gogol Holt lelkek című művét Rudolf Péter főszereplésével, és mivel az Örkényhez hasonlóan szintén csinálnak nyílt próbákat, így a közönség egy része már két héttel a bemutató előtt megtekinthette a darabot, illetve annak egy részét. Mostanra azonban összeállt az előadás, és a falakra felkerültek azok a képek is, amikhez a színház a közönség segítségét kérte. Így fordulhatott elő, hogy sok néző valódi résztvevője lett az előadásnak, ami a negyedik orosz darab Csehov, Osztrovszkij, és Babel után, amit Valló Péter rendező színpadra állított az elmúlt időben a Radnótiban.

A történet szerint egy közepes rangú hivatalnok, bizonyos Csicsikov (Rudolf Péter) érkezik a városba, hogy kiismerve annak polgárait halott jobbágyok tulajdonjogait vásárolja meg tőlük. A jómódú polgárok mind másképp reagálnak, de előbb-utóbb mind megtörik, és eladja neki az eladhatatlant. Ekkor persze észbekapnak és a legelképesztőbb dolgokkal vádolják meg Csicsikovot, aki kénytelen elmenekülni a helyszínről a nem hitelesített (halott) jobbágyaival együtt.

Hentesek és menyasszonyok, ideje kimozdulni!

maze 2013. január 24., csütörtök 14:18

Aki a címben nem érzi magát megszólítva, annak is vannak kiállítások és megújuló Corvintető. Heti Kimenő.

Kéjvágyó baritont rendezett Dustin Hoffman

zezse 2013. január 24., csütörtök 09:21

Dustin Hoffmann, mint megannyi más színész, eljutott odáig, hogy ki akarta próbálni, milyen irányítani a szereplőket, és úgy alakítani a dolgokat, ahogy ő szeretné. Hoffmann nem egy nagy ívű drámát választott, inkább a egy könnyed, de erőteljes filmet tett le az asztalra, amiben voltaképp nem sok minden történik, és minden szereplő elmúlt hetven.

Quartet 4.png

A film egy angol idősek otthonában játszódik, melyet kiöregedett zenészeknek és operaénekeseknek tartanak fenn. A film alapja Daniel Schmid 1984-es dokumentumfilmje, mely azt a milánói idősek otthonát mutatja be, melyet még Verdi alapított egykori operaénekeseknek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Beszélgessen költőkkel a Hadikban!

maze 2013. január 21., hétfő 13:54

Szerdán 18.00 órától Vagány históriák est lesz a Hadik kávézóban, ahol már két éve rendszeresen megrendezik a Hadik Irodalmi Szalont. A szervezők úgy gondolták, hogy az idei évet "fiatalosan és lendületesen" kezdik, azzal, hogy egy fiatal fotográfus, Bach Máté ötven kortárs magyar költőről készített portrésorozatát mutatják be, a képeken keresztül pedig a mai magyar kortárs költészetet. Bach képeit eredetileg tavaly, a költészet napján mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Hadik Irodalmi Szalonban viszont a fotósorozata megelevenedik, ugyanis személyesen is bemutatkoznak az alanyok.

Kemény Istvántól Juhász Ferencig, Szálinger Balázstól Szöllősy Mátyásig, Szőcs Petrától Finy Petráig, Lanczkor Gábortól Borbély Szilárdig mindenki sorra került már Bach kamerája előtt, de a fotós igyekezett nem nagyon költősre venni a figurát: alanyait szabadon választott helyeken, kedvenc erdőben, udvaron, saját könyvespolc vagy a szokásos presszó előtt fotózta le kedvenc tárgyukkal - ez adja a keretet a januári Szalonnak.

A megörökített 50 kortárs költő közül ezúttal Deres Kornélia, Finy Petra, Kemény István, Schein Gábor, Szijj Ferenc és Szőcs Petra vannak soron, akik beszélgetnek, filmet néznek és felolvasnak a közönséggel/nek. Külön erre az estre repül haza Amszterdamból Magyar Bori énekesnő, aki itt Kardos Danival zenél majd, ennyi kultúra után, levezetésként pedig mindenki megvásárolhatja a hazafelé útra a Prae irodalmi magazin legújabb számát megjelenés előtt!

Színház, színház, színház, ja, meg koncert és síelés: heti progamajánló

maze 2013. január 17., csütörtök 10:14

Bovary Emmát, Az álom féltestvérét, és az igazi Petőfit és Adyt is megismerheti, csak vigyázzon magára a sípályán!

Alföldi Sirálya nem színház, maga a valóság

cukorka 2013. január 16., szerda 15:14

Azt mondják, Csehovot minden ember szereti, de nem teszik hozzá, hogy ez elsősorban az eleve színházszerető emberekre igaz. Ez azt jelenti, hogy semmiképpen nem Csehov drámával kell kezdeni megkedvelni a színházat, hiszen zsenialitása és közérthetősége ellenére nehéz feldolgozni a színpadon történteket. Csehov sok nagyszerű szerzővel egyetemben remek alapanyagokat gyártott, a sorok között olvasást is közérthetővé tette, de meggyőződésem, hogy még mindig jobb Csehov darabban szerepelni és átélni a sok érzelmet, mint nézni azt. Ez alól az egyedüli kivétel, ha tényleg valami fantasztikusat alkot a rendező és a színészek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hallgasson könyvbemutatókat utazás közben is!

Divany.hu 2013. január 16., szerda 12:56

A közösségi párbeszéd jegyében az Alexandra kiadócsoporthoz tartozó könyvkiadók januártól elérhetővé teszik az őszi-téli szezonban lezajlott könyves programok hanganyagait az interneten. Ez pontosan azt jelenti, hogy a Nyugati téren és a Károly körúton tartott könyvbemutatókon folytatott beszélgetéseket Vámos Miklóssal, Stohl Andrással vagy Gönczi Gáborral ezentúl utólag is meg lehet hallgatni. Ezeket a kiadócsoport legnépszerűbb szerzőivel folytatott vágatlan beszélgetéseket januártól itt lehet megtalálni, meghallgatni és letölteni. A sorozat a Natalie második élete című könyv szerzőjével, David Foenkinosszal készített interjúval indul útjára, és egészen tavaszig minden kedden újabb bemutatóval bővül.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés