#VILÁGOM

Magyar film a Montreáli Filmfesztivál programjában

terence_hill 2013. szeptember 12., csütörtök 08:54

Az Újratervezés című rövidfilm is bekerült a Montreáli Filmfesztivál programjába, aminek az elnöke egyébként a nemrég Magyarországon is járt Jiri Menzel volt - írta a Kapospont. Tóth Barnabás filmjét augusztus huszonnegyedikén és huszonkilencedikén is vetítették, de díjat úgy tűnik, nem sikerült elhoznia. A filmről egyébként itt a Díványon is írtunk már, amikor a Friss Hús nevű minifesztiválon vetítették. Akkor annyira árultunk el a filmről, hogy egy idős házaspár autóútja adjaa kerettörténetet. A feleség folyamatosan kommentál mindent: hol a járókelők öltözködése nem tetszik neki, hol a férjét nyaggatja, hogy lassabban, óvatosabban vezessen, a férfi pedig fortyogva bár, de csendben tűri mindezt. Aztán egyik alkalommal egy kórházról is váltanak pár szót, de túl sokat nem tudunk meg róla. Az ilyen apró utalásokból bontakozik ki végül a történet, és hasonlóan apró gesztusokból ismerhetjük meg a kapcsolatukat is. Ha valahol el tudja csípni, mindenképpen ajánljuk, hogy nézze meg.

Lesz-e Batmanből Bridget Jones?

Steiner Kristóf 2013. szeptember 10., kedd 17:18

A Sötét Lovag mostantól nem lesz valami sötét... ellenkezőleg, szeretnivaló, anyukák kedvence főhőse lesz, aki valószínűleg még a Batmobiltól is elnézést kér majd, ha véletlenül túl erősen csapja be az ajtót maga után – legalább is ilyennek képzeljük el Ben Afflecket új Batmanként. Nem csoda hát, hogy a bejelentéssel párhuzamosan már meg is jelentek az első meme-ek: Christian Bale például egy vicc poénjaként idézi röhögve: „és akkor azt mondták: ’Nem kellesz! Megszerezzük Ban Aflecket!’”, a Marvelnél pedig a tárgyalóasztalra borulva zokognak a nevetéstől. És bár biztosan rengetegen érzik úgy a kanapén heverve, hogy ők bizony sokkal jobban tudják, melyik színésznek melyik szerep állna jól, azért a filmtörténelemben számtalanszor bebizonyosodott már: sosem tudhatjuk előre, ki tesz egy szerepet igazán ikonikussá. Íme néhány váratlan, kellemes meglepetés a popkult történetéből.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Boldog (nem csak) zsidó újévet!

Steiner Kristóf 2013. szeptember 7., szombat 19:13

A napokban köszöntött be a „zsidó újévnek” becézett Rós Hásáná, ám az ünnep korántsem csak a zsidóké. A kabbalisták szerint ilyenkor ugyanis olyan spirituális magvakat ültethetünk el, amelyek egész esztendőben bőséges termést hoznak majd. Alább hét + egy kérdés és válasz, hogy ön se nézzen bambán, mikor valaki szeptember közepén kíván boldog új évet a Facebookon, vagy ha nem érti, miért posztolnak olyan sokan csendéletet almával és kürttel.

 
Távolról sincs vége, olvasson még »

Szeptemberfeszt a népnek, Keszthely az íróknak!

maze 2013. szeptember 5., csütörtök 12:37

Szeptember 5. Csütörtök

Rajong Alföldiért, sőt, csak elmélyítette a rajongását a sok hiszti, ami a Nemzeti Színház most már egykori igazgatóját övezi? Akkor ma este az Átrium Film-Színházban van a helye, ahol Csáki Judit mutatja be új könyvét, Alföldi Színháza - Öt nemzeti év címmel. A könyvet állítólag az ihlette, hogy "sokunk színházi és színháztörténeti ismerete nem tud fölidézni még egy ennyire sikeres és tartalmas öt esztendőt a Nemzeti Színház történetéből".

Távolról sincs vége, olvasson még »

Értsük meg együtt a kortárs táncot!

maze 2013. szeptember 4., szerda 09:57

Szeptember 18-án kezdődik a tizenkettedik L1 danceFest, ami öt napon keresztül mutatja be, hol tart a hazai és nemzetközi kortárs táncművészet. Ladjánszki Mártával, az esemény művészeti vezetőjével a Jurányi Inkubátorházban, a fesztivál egyik új helyszínén beszélgettünk, ahol többek között az is kiderült, kortársnak lenni talán még nehezebb, mint klasszikusnak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt van a város, hívd Budapestnek

Hermann Veronika 2013. szeptember 3., kedd 18:21

Nagyváros születik

Megénekelni a szülőföldet korántsem újkeletű jelenség. Már a középkori trubadúrok is énekeltek az otthon szépségéről, a mezők frissességéről, sőt, Janus Pannonius is írt verset egy dunántúli mandulafáról. A romantikus költészetben kifejezetten népszerűek voltak a tájversek, elég, ha csak Petőfi Sándor a témába vágó, a pusztát és a rónaságot dicsőítő költeményeire gondolunk. A város, azon belül is a nagyváros azonban csak a modernség kezdetekor, vagyis a 19. század végén került az érdeklődés középpontjába. Ennek oka igen egyszerű: ekkor alakult ugyanis ki.

A mai értelemben vett nagyváros az ipari forradalom után vált igazán meghatározóvá, amikor hirtelen tömegek töltötték meg a város tereit. Ekkor jöttek létre a nagyváros ma is ismert terei, formái, és a városi életérzés. Ekkoriban születtek az első versek és dalok emblematikussá váló nagyvárosokról: Párizsról, Londonról és New Yorkról. Szégyenkeznie azonban Budapestnek sem kellet. Az 1896-os milleneumi ünnepségekre olyannyira felújították, hogy a korszak egyik legmodernebb európai nagyvárosává vált. A 20. század elején már számos vers és sanzon örökítette meg egyre zsúfoltabbá váló utcáit, a megújuló és duzzadó kerületeket, amelyeket élettel és hanggal töltöttek be a kávéházak, a gyárak, és a csilingelő villamosok. Kosztolányi Dezső még az elveszett ifjúságot kéri számon az Üllői úti fákon, az 1920-as évektől kezdve azonban a város már nem csak átvitt értelemben főszereplő. Budapest-válogatásunk természetesen, ha akarnánk, sem lehetne teljes. A dalok, akárcsak az emberek, saját képükre formálják a várost. Éppen annyian énekelnek róla, ahányan benne élnek.

Budapest, te csodás

A ma is ismert Budapest-dalok jelentős része közvetlenül az első és a második világháború után keletkezett. Ennek oka a romantikus városimádatnál jóval prózaibb: a háborús pusztítás, a falvak elszegényedése és az elhibázott társadalompolitika következtében tömegesen költöztek Budapestre olyan rétegek, akik a várost sem megszokni, sem megszeretni nem tudták, viszont igyekeztek. Így született számos kedves dal, kuplé, oprettbetét és sanzon Budapestről, vagy annak egyes részeiről, például a János-hegyről és a Horváth-kertről. A Budapest, te csodás, az Este fess a pesti nő, vagy a Hétre ma várom a Nemzetinél arról szólnak, hogy a mérhetetlen idegenség ellenére hogyan lehet közös élményeken keresztül megszeretni egy várost. Különböző korok különböző Budapest-dalai olyan helyekre vezetnek, amelyeknek ma már szinte nyomai sincsenek. Kutatni azonban lehet őket, annál is inkább, mert ezek a dalok - például a pontosan ezeket újragondoló Budapest Bár népszerűsége miatt - ma reneszánszukat élik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elhunyt Frederik Pohl, a hícsík atyja

Dívány 2013. szeptember 3., kedd 14:20

Szeptember másodikán elhunyt Frederik Pohl, a Nebula-, és Hugo-díjas amerikai sci-fi író, aki novemberben lett volna kilencvennégy éves. A blogjára kitett közlemény szerint légzési nehézségek miatt hétfőn reggel kórházba került, ahol nem tudták megmenteni az életét.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ami Tilos, az szabad

hv 2013. szeptember 2., hétfő 11:29

Vodka csak 140 forintért: ezt látom a troliból egy István utcai, névtelen kocsma ajtajára írva. Azon gondolkozom, hogy vajon le kellene-e szállnom, és bemenni egy körre? Így kellene a Tilos Rádió 22. születésnapját ünnepelni, vagy legalábbis elkezdeni? Végül maradok a buszon, eltűnik a kocsma, és vele együtt a kísértés is. Már az Ajtósi Dürer soron sétálok az ELTE angol szak egykori épületében működő Dürer Kert felé, amikor megpróbálom elképzelni, milyen kúl lehetett megalapítani a Tilos Rádiót. Alig sikerül.

Helyi színek

A rendszerváltozás körüli évek izgalmas, friss és reményteli hangulatában számtalan új csatorna jelent meg az addig egysíkú és felügyelet alatt álló állami média helyett. Ezek között ott voltak olyan, ma is ismert és működő orgánumok, mint a Magyar Narancs, vagy a Tilos Rádió. Az 1991-ben létrehozott Tilos a korszak híres-hírhedt szórakozóhelye, a Tilos az Á után kapta a nevét, amelynek tulajdonosa, Német Vladimir egyben a rádió egyik alapítója is volt. A további alapítók a Tilos az Á törzsvendégei, az akkori értelmiségi közösség fiatal és lelkes képviselői voltak, egyebek mellett Csejdy Réka, Csejdy András, Kerényi György, Palotai Zsolt, Artner Iván és Simó György. A kezdeti nehézségekről és örömökről mesél egyébként Domokos János Tilos-filmje, az 1998-ban forgatott Kolorlokál.

A Tilos először kalózadóként működött, végleges frekvenciát csak 1995-ben kaptak, a legendás FM98-at: ezt akkor még megosztva, a Civil és a Fix Rádióval közösen használták. Ezt a frekit 2000 augusztusában elveszítette, de pár év szünet után, 2003 márciusa óta folyamatosan hallhatjuk az éterben, jelenleg a 90.3 FM csatornán (és persze online is hallgatható). A Tilos Rádió specialitása az elektronikus zene mellett a kisebbségek, az alternatívok és a rendszerkritikusok megszólaltatása. Neve ellenére ugyanis mindig a szabadságot jelentette - még ha most úgy is tűnik, az elmúlt 22 év reménykedése teljesen felesleges volt. A kapitalizmus és a részvételi demokrácia helyett Magyarországon ismét és egyre inkább az állampárti modell a menő, a friss levegő csupán illúziónak bizonyult. A Tilos ennek ellenére (vagy épp ezért) továbbra is tartja magát a kezdeti, alapító elvekhez – nem csoda, hogy a rádió rendezvényei ennek megfelelően vidáman és családiasan alakulnak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Katolikus és magyar: hülyézni tilos, zsidózni szabad

Gyulai Bence 2013. szeptember 1., vasárnap 16:04

Nagyboldogasszony napján ismeretterjesztő jelleggel cikket közöltünk arról, pontosan mit is takar ez az ünnepnév, illetve megfejtettünk 7 egyéb olyan ünnepnevet, amelyek hasonlóan rejtélyesen hangozhatnak egy laikusnak. A cikk nyomán példátlan mennyiségű olvasói levelet kaptam: volt, aki örült, hogy ezzel a témával is foglalkozunk, más viszont fel volt háborodva, hogy a cikkben (és címében) szerepelt a „hülye” szó. Volt, aki csak fröcsögött és zsidózott, mások levelei viszont nagyon érdekes irányokba vitték tovább a cikkben felvetett témákat. Alább összefoglalom, merre – gondoljuk tovább együtt!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szívtak-e az ősatyáink?

cukorka 2013. augusztus 30., péntek 20:20

Tüntetések szerveződtek ma a Papp László Sportaréna elé, mert színház lesz. Bizony, hiszen az Alföldi Róbert által rendezett, 30. szülinapját ünneplő rockoperát, az István, a királyt adják és ez ellen lázadozik a nép. De, hogy még jobban variálják az ép ésszel szinte felfoghatatlan sztorit, lesz az előadás mellett szimpátia tüntetés is. Mi nem tüntettünk, hanem megnéztük a főpróbát, (amit már nem vett meg semelyik kereskedelmi tévé kilóra), hogy megnézzük, javult-e valamit az énekhang Szeged óta.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hová kurvultok, olvasók?

etelka 2013. augusztus 30., péntek 11:01

Oravecz Nóra igen fiatal, mindössze 24 éves, ennek ellenére a második regénye jelenik meg. Első könyve, a Tejszínhab nélkül még self-publishing kiadás volt, ennek ellenére hatalmas siker lett. A Libri felismerte a szerzőben rejlő lehetőségeket, és a lájkjainak számát, így második regénye, az Összekötve már az ő kiadásukban jelent meg.

Oravecz megfejthetetlen jelenség. A Bridget Jones naplóját olvasva legalább szembe röhöghette magát az összes pasi nélküli nő, a Terézanyuval is lehetett valamennyire azonosulni, ehhez képest itt most adott egy lány, aki egy gimnazista szintjén fogalmaz és érez, mindezt pár száz oldalon keresztül le is írja, majd belerakja az összes ezoterikus sikerszerző közhelyeit, és - ahelyett, hogy kiröhögnék, nők ezrei rohannak megvenni a könyvet.

Tényleg itt tartanak az olvasók? Vagy a marketingnek dőlnek be? De nem, az nem lehet, Oravecz elmondása szerint nem állt mögötte senki, blogja miatt kaptak rá azok a nők, akik szeretik az "őszinte, szókimondó"  lányokat, akik mindig, mindenre tudják a megoldást, és akiknek az a fő problémájuk, hogy az élet nem osztott ki egy-két plusz tejszínhab porciót.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Befellegzett a bulizásnak, indul a kultúrszeptember!

maze 2013. augusztus 29., csütörtök 10:23

Augusztus 29. Csütörtök

Ma este a Szépművészeti Múzeum+ sorozata az erotikával foglalkozik, lesz A nemes, a kurtizán és a kéjenc – séták a gyűjteményben, és tárlatvezetés az Olasz és a Holland Gyűjteményben Csalfa nők címen. De előadást tart Lux Elvira szexuálpszichológus és Hajós András celeb is, aki a múzeum honlapján mint humorista lett megjelölve, így nyilván viccelődni fog. Menjen el, nézze meg.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Plágium vagy önmegvalósítás Gaga új klipje?

Steiner Kristóf 2013. augusztus 29., csütörtök 06:53

Lady Gaga a napokban színpadra vitte friss videoklipjét az MTV évi rendes VMA gáláján. A nem sokkal korábban debütált, Applause című dal - amely az énekesnő hamarosan megjelenő lemezének előfutára - és a hozzá készült kisfilm alaposan megosztotta a közvéleményt - ahogy az már csak Gaga produktumaival lenni szokott. De abban azért a kritikusok, sőt a legtöbb "kis szörny" (ahogy az énekesnő nevezi rajongóit) is egyetért, hogy ez most nem akkora dobás, mint anno a Bad Romance, vagy a Telephone volt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

3D-s Peter Gabriel és az átmozizott éjszaka

maze 2013. augusztus 22., csütörtök 14:35

Augusztus 22. Csütörtök

Így nyár vége felé ideje belátnunk, hogy nincs élet méhek nélkül, így a Műcsarnok hátsó teraszán augusztus 22-én 18 órakor bemutatkozik az első városi méhészet Budapesten, Új Múzeum Méheknek címen. Ha mégis túl soknak érzik a zümmögést, akkor viszont a Kobuciban a helyük, ahol nem ér véget a nyár, hiszen az Anselmo Crew zenekar állítólag az urbánus world music legszélesebb palettáját vonultatja fel, amiben "városi tánczenékbe oltják a Föld kontinenseinek autentikus zenei hagyományait Latin-Amerikától Törökországon át Afrikáig".

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lemezzel tért vissza Kudlik Júlia

jeanpierre 2013. augusztus 22., csütörtök 14:34

Évek óta nem adott interjút az egykori televíziós, de most a Kultúrpartnak többek között arról beszélt, hogy Szvorák Kati énekesnővel közös lemezt készítettek, ő azonban nem énekel rajta, hanem - ahogy mondta - beszédes szüneteket mondott fel. "A lemez címe Szeretettel, dalok és gondolatok, és valóban Kati dalai, és az én gondolataim követik egymást beszédes szünetekkel - összekötve vagy elválasztva, ki hogy érzi. A saját szövegeim, asszociációim hallhatóak ezen a lemezen, szeretetről és a szeretettel kapcsolatos dolgokról" - írta körül Kudlik. Elmondja, hogy a gyökerek még 2005-re nyúlnak vissza, amikor a Nemzeti Konzultációs testület szóvivője volt. Az emberekkel folytatott beszélgetések alatt rájött, hogy rengetegen csalódottak, kiábrándultak, és ezért végül a szeretetről kezdett beszélni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Befőttesgumi szobor is jelenti a művészetet

LS , maze 2013. augusztus 17., szombat 14:08

Vajon jó ötlet-e abba a Tihanyba művészeti fesztiválnak álcázott vásárt rakni, ahol jórészt német nyugdíjasok tapossák egymást a levendulapárnáért és fotóért az apátság előtt? Vélhetően igen, egyébként miért döntött volna úgy a főszervező MONO Galéria, hogy már harmadik éve csábít ide jónevű budapesti galériákat és csinál egy mini vásárt. Pénteken nyílt meg a 3. Artplacc, ami három helyszínen zajló izgalmas programok sorozata, megfejelve tudattágító kiállításokkal.

Érdekes módon a szervezőknek pont Tihanyra esett a választásuk, ahol inkább a klasszikus művészet fut, bár ezt nagyjából a Balaton teljes északi partjára el lehet mondani. Tihany mégis tud valamit, amit a környező települések nem nagyon, történetesen, hogy igen magas a tehetős nyaralók száma. Nem véletlen, hogy kikerült egy Audi A3 a sátor elé, hátha valaki a kortárs mellé vesz egy színben passzoló autót is, és a sarki lángosos helyett a Villa Medici települt ki, hogy biztosítsa a cateringet (ha árulnak pogácsát, azt mindenképp kóstolják meg, isteni!)

Mindenesetre az út mellé került egy hatalmas sátor, amibe beletettek néhány ráérő galeristát, illetve mivel még volt hely, beszerveztek egy-két műteremházat is, "miért maradjon üres a bal hátsó sarok" - felkiáltással. Valószínűleg így kapott helyet a Vass-gyűjtemény is.

A teljesség igénye nélkül itt van a Kálmán Makláry Fine Arts, a Karton, Faur Zsófi, a Várfok Galéria és a Next Art is. A képek egy része túl sok izgalmat nem okoz azoknak, akik rendszeresen járnak a kiállítótermekbe - Nádler István, Reigl Judit, Hantai Simon - de vannak itt egészen fiatalok is, mint Keresztes Zsófia, vagy Hollós Ádám, Nagy Karolina, akik pár éve diplomáztak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A tökéletesek tökéletesen is dugnak

cukorka 2013. augusztus 16., péntek 11:25

A miértről csak sejtéseink lehetnek, de az történt, hogy a pornóirodalom szárnyalni kezdett azzal a Szürke ötven árnyalata című könyvvel, amit valahogy sosem volt bátorságunk a kezünkbe venni, egyszerűen mert nem nekünk szól. Aztán mikor a közelmúltban kijöttek Christina Lauren Gyönyörű rohadék című regényével, hangot adva annak, hogy a kritikák szerint jobban van megírva, mint a fent emlegetett mű, kénytelenek voltunk rábukni a nagybetűkkel írt háromszáz oldalra, hogy megnézzük, mit tudhat egy ilyen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A héten még az öregek is buliznak

maze 2013. augusztus 15., csütörtök 10:16

Augusztus 15. Csütörtök

Azért se vagyunk hajlandóak elbúcsúzni a nyártól, ma a String Theory és a Millenium Hippies lépnek fel az A38-on a PestiEst tetőteraszon, és szerintünk ez egy jó buli lesz. Míg az előbbi fúziós jazz-rockkal büntet, utóbbi igazi pörgős kevert pop, rock, ska zenét játszik, nem is kell több, hogy beindítsa az eHeti Kimenőt!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nagyboldogasszony és még 7 hülye nevű ünnep

Gyulai Bence 2013. augusztus 15., csütörtök 07:37

Augusztus 15. a világ legkatolikusabb országaiban (pl. Olasz- és Franciaországban) munkaszüneti nap: ekkor van ugyanis Nagyboldogasszony ünnepe. A nap magyar nevéből annyi sejthető, hogy Szűz Máriáról lehet szó, és ennyi a többségnek valószínűleg bőven elég is, de azért hátha van, akit érdekel, hogy a rejtélyes elnevezés pontosabban Szűz Mária mennybevételének ünnepét takarja, míg párja, a szeptember 8-án ünnepelt Kisboldogasszony pedig Szűz Mária születésének ünnepe. De távolról sem ez az egyetlen olyan keresztény/katolikus ünnep, aminek a magyar neve annyiban béna, hogy nem derül ki belőle, hogy akkor most aznap pontosan minek is van a napja. Mondunk további hét példát – meg fog lepődni, milyen sok boldogasszony van még.

Miért pont Boldogasszony?

Kétféle magyarázat létezik arra, hogy a magyar hagyomány miért nevezi Boldogasszonynak Szűz Máriát. Az egyik elmélet szerint a Boldogasszony elnevezés az ősi magyar hitvilágból táplálkozhatott. E szerint Boldogasszony feltehetően ősi asszonyistenség neve, amelyet Szent Gellért püspök tanácsára a keresztény térítők Szűz Máriára alkalmaztak.

A másik elmélet szerint azonban a boldog és az asszony kifejezések Szűz Mária leggyakoribb jelzőjének (beata, azaz boldog, mai szóhasználatban boldogságos) és a domina (úrnő) szónak magyar népi megfelelői. A beata jelző Szűz Máriára alkalmazása nagyon régi eredetű, a Biblia is többször alkalmazza Jézus anyjára. Van, aki amellett érvel, hogy a kifejezésnek egyházi eredetűnek kell lennie, mivel magyar és latin nyelvtudást is feltételez a megfelelő magyar kifejezések megkeresése a latin elnevezésekhez.

Forrás: Wikipédia

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hurrá, van erotikus augusztusi olvasnivaló!

maze 2013. augusztus 13., kedd 10:38

Persze a cikkünket nem azzal kezdjük, hanem J.K. Rowling álnéven írt krimijével a The Cuckoo's Calling-gal. A Robert Galbraith írói álnéven született sztoriról kollégánk úgy vélekedett, hogy Agatha Christie is ilyesmit írna, ha ma élne, ez talán elég ok az elolvasására, persze csak ha beszél angolul, mert magyarul még nem jelent meg.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tekerjen a föld alá hűsölésképp!

maze 2013. augusztus 8., csütörtök 13:29

Augusztus 8. Csütörtök

Lehet, hogy ez a mai lesz az idei év legmelegebb napja, hőguta ellen pedig nincs is jobb orvosság, mint egy jó kis krimi. Nem is kell túl messzire utazni hozza, hiszen a Szentendrei Új Kulturális Központ ad helyt Ménes Attila Kalambó című előadásának, ami felolvasószínház és krimi is egyben, Bezerédi Zoltán pedig nemcsak felolvas, de főszerepet is játszik benne.

sztendre

Augusztus 9. Péntek

Blur lesz a Szigeten ma, bár akit ez izgat, az mostanára nyilván tudja is, de mi van, ha a csaja meg éppen házasodni akarna a Sziget Fesztiválköztársaságba vándorlás helyett? Hát, le kell őt küldeni Győrbe, ahol ma kezdődik a Barokk Varázsa című rendezvénysorozat, annak keretében pedig a XXI. Barokk Esküvő. Itt mondjuk, legalább látványosan esküdhet, ha ilyesmire van a későbbiekben szándék.

Augusztus 10. Szombat

Örömzenélésre küldjük a Valyo Partra, ami ha esetleg nem tudná, a Lánchíd pesti hídfőjénél van. Nemcsak azért remek program, mert egész nap szól a remek muzsika, de azért is, mert déltől háromig meg lehet tanulni valamelyest a homokszobrászatot, ami minden épeszű, játszótérre kényszerülő ember álma. És akad itt mégegy nagyon izgalmasnak ígérkező program, bár nevezni sajnos szerdáig kellett, de talán nézőként is érdemes ellátogatni a Underworld Kupa nevű föld alatti kerékpárversenyre. Negyedszerre rendezik meg az eseményt a több mint harminc kilométer hosszú kőbányai barlangrendszerben, és lesznek profik is, szóval kerékpározás-rajongóknak kihagyhatatlan.

mofem underworld kupa verseny
Fotó: underworldkupa.hu

Augusztus 11. Vasárnap

Ha valamiért mégis a Szigeten kószálna, akkor viszont látogassa meg a Koma demokrácia témáját körüljáró interaktív előadásainak sátrát a Szigeten. "A 2007 óta folyamatosan működő, fiatalokból álló társulat megalakulása óta fontosnak tartja, hogy művészetét a közösséggel aktívan együttműködve a társadalom szolgálatába állítsa és annak sürgető, aktuális témáival foglalkozzon." Valójában igen jópofa népnevelési kísérlet az egész, amivel a céljuk, hogy a résztvevőket játékos formában gondolkodtassák el arról, hogy miként élik meg állampolgárságukat saját országuk demokráciájában.

Augusztus 12. Hétfő

Gyakran ajánljuk a Holdudvart, mert jó ott mozizni, pláne ha a film is jó. Szóval, most sem tudunk sokkal jobbat hétfő estére annál, hogy francia filmet nézzünk, árnyékos helyen, de ma kicsit nehezebb a téma, hiszen a kosztümös, Búcsú a királynémtól című film látható a Margitszigeten.

Augusztus 13. Kedd

Ma indul a negyedik Kaposfeszt, ami ugyan klasszikus zenei fesztivál, de az nyilván sokkal hűsítőbben hat az emberre, mint a fránya popmuzsika. A hat napos rendezvényen 14 komolyzenei koncert mellett kiállítások, gasztronómiai és filmes események is lesznek a Kaposvárra látogatók feltehetően nagy örömöre. Diákoknak pedig az esemény 3500 forintba kerül, ami amúgy egy koncert ára, úgyhogy művelődni is most érdemes csak igazán.

Augusztus 14. Szerda

A Városmajori Szabadtéri Színpadon Vajdai Vilmos rendezésében látható a Szerencsés flótás című színdarab, amit ugyan már tavaly bemutattak, ám most kicsit változtatott szereposztással tűznek újra színpadra. A Füge produkció, a Hoppart, a Táp Színház és a Budapest Bár közös produkciójában lesz színház és zene is, érdemes tehát kilátogatni, mert remek kis nyári programban lehet része az érdeklődőknek.

Csillogó szemmel bámulni

terence_hill 2013. augusztus 6., kedd 13:29

Elkezdődött a Sziget fesztivál, amin azért idén is el lehet csípni egy-egy jobb koncertet. Eredetileg persze minden napról szerettünk volna egy-egy előadót ajánlani, ezt viszont ezúttal sajnos képtelenség nyugodt szívvel megcsinálni, úgyhogy kisebb torlódás lett szerdán és pénteken. Maradtak ki természetesen nagyobb nevek, és olyanok is, akikért korábban mindenki lelkesedett, idén viszont valahogy képtelenek megmozgatni minket, ilyen többek között Dizzee Rascal, Mika és a Franz Ferdinand is, akik ettől még biztos jó koncertet fognak adni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csúcsra ért, ezért hazajön Osvárt Andrea

ZZs 2013. augusztus 5., hétfő 18:52

Osvárt Andreáról itthon nem sokat hallani, legfeljebb külföldi sikerei után kapta fel a sajtó, itthon 2001 óta alig forgatott. Amerikában és Olaszországban viszont sikert sikerre halmozott. Most mégis úgy döntött, hazatér.

Tényleg hazaköltözöl?

Úgy néz ki, hogy egyre többet vagyok itthon, és keresem azokat a helyzeteket, hogyan tudnék itt lenni többet úgy, hogy ne csak nyaraljak, hanem valami értelmeset is csináljak. Elkezdtem keresgélni, és ezzel be is vonzottam több lehetőséget, ezek most vannak alakulóban.

Azon kevés színészek egyike vagy, aki mind Olaszországban, mind az Egyesült Államokban karriert tudott építeni.

Tisztességen, munkával el lehet érni eredményeket, szerintem máshogy nem. Duplán megerősít, hogy Olaszországban is, és Amerikában is, két nyelven, két piacon is elismertek, míg itthon nem.

Nem lehet ennek az az oka, hogy túl drágának gondoltak?

Meg sem kérdeztek. Onnan ered, hogy az elején modellként voltam itthon ismert, a magyarok pedig nem a rugalmasságukról híresek, és nem is a jóindulatukról ismeretesek. Úgy könyveltek el, hogy jaj, ez egy modell, és nem egy színésznő. Esélyt sem kaptam, vagyis ez nem igaz, mert az Első generációban kaptunk esélyt, de az pont egy nem jól sikerült produkció volt, és onnantól  leírtak minket. Pedig ez nem a mi hibánk.

Olaszországban ezzel szemben nem volt hátrány a modellmúlt?

Titkoltam, tanulván az előzményekből. Ott már úgy akartam bemutatkozni, mint színésznő, mert rájöttem, hogy az emberek nem tudják elfogadni, ha valaki egy szakmában sikeres és utána vált. Nem lehetsz először zongorista, aztán teniszező vagy mindkettőben sikeres. Vagy először modell, aztán feltaláló. És amiben az emberek először megismernek, az maradsz a fejükben. Még mindig modellként élek a fejekben, pedig több mint 10 éve abbahagytam. Elköltöztem Olaszországba, ott évekig spórolnom kellett, de nem vállaltam el modellmunkákat, hogy az első benyomás vagy kép, amit rólam kap a közönség, az színészi munka és ne modellmunka legyen.

 

Mennyiben vált be ez a technika?

Teljesen. Engem Olaszországban nem szoktak modellezni, úgy hívnak attrice, azaz színésznő.

Hogy került a képbe Amerika?

Úgy, ahogy nálam lenni szokott: minden nagyobb szakítás után országot váltok, menekülök. Akkor túl sok csalódáson nem vagy túl. Úgy éreztem, most vagy soha, van elég szakmai tapasztalatom, és még nem vagyok annyira öreg. Tudtam, ha most nem lépek, akkor késő lesz. Sok munkával járt, hogy felhozzam az angolomat, ami azt jelenti, hogy egy amerikai is tudjon velem úgy hétköznapi szinten beszélgetni, hogy ne zavarja az akcentusom és befogadjanak - az is egy munka, és akkor még itt van a színészi képzés, az ügynökkeresés, minden, ami ezzel jár. A meghallgatásokon való folyamatos részvétel, a visszautasítások, eleinte rengetegszer megkapja az ember, hogy viszlát, közben költi a pénzt, befektet, és hisz önmagában.

Végül másfél év után jött a Szállító sorozatban a női főszerep, amiről úgy éreztem, végre a befektetett energia meghozza a gyümölcsét, és erre fel kaptam egy másik főszerepet egy mozifilmben (Afterschock - Utórengés). Én magam sem gondoltam volna, hogy el tudom érni ezt, azt hittem, kisebb szerepeket fogok kapni, és ki kell járnom a szamárlétrát, de lehet, hogy a szakmai múltamnak köszönhetően -mert már volt 30 filmem - egyből rám bízták a főszerepet.

A visszautasítások mennyire voltak frusztrálóak? Nem akartál elmenekülni?

Nem, mert az kudarc, és én nem engedhetem meg magamnak a kudarcot. Addig maradtam volna, ameddig fel nem tudok valamit mutatni, mert én úgy mentem ki, hogy megmutatom meg bebizonyítom. Muszáj volt valamit felmutatnom, és ez volt a hajtóerő. Nem jöhettem volna haza behúzott farokkal, visszasomfordálva.

Mindenben ennyire maximalista vagy?

Igen, a munkában rettenetesen, de azért az életben is. Nálam rend van otthon is. Muszáj így élnem, mert három életem volt sokáig, Los Angelesben, Rómában és Magyarországon. Három lakást nem könnyű észben tartani, hogy épp melyikben mi van, három telefon, annak milyen töltője, a számítógép, a kamera, melyik országnak milyen átalakítója van, honnan hová fogok utazni... Minden szinten precíznek kell lennem az életben, mert ha nem, saját magamat szívatom meg. Tudatos vagyok mindenben.

Mennyire nehéz ez a három laki élet?

Annyira, hogy már nem tartok fenn Los Angelesben lakást, mert évente 2-3 alkalommal megyek csak ki, és ezért felesleges az az agyi stressz, ami ezzel jár. Hogy minden rendben van-e, nincs-e csőtörés, milyen levelek jöttek, amikor odaértem, akkor minden tiszta por volt, és lassan eljutottam oda, hogy full time job volt az életem menedzselése.

Van menedzsered ?

Van, de nem nagyon tudnak segíteni, mert a kezemben tartom a dolgokat. Van itthon ismerős, aki mondta, hogy segít, és szervezett is valamit, de valójában dupla munkát végeztünk, mert mindent meg akartam nézni, el akartam olvasni, én akartam megmondani, mit válaszoljon, így nem sok értelme van.

Miután sikeres lettél kint, mennyire haraptak rád az itthoni producerek, hívnak-e a kereskedelmi tévék a reggeli műsoraikba?

Igen, szeretnének, de én a színvonalat szeretném megtartani. Nem azért dolgoztam 10 évet külföldön, hogy ezt elherdáljam, most tényleg meggondolom, hová megyek el, milyen műsorba. Magyarországon nagyon kevés az olyan produkció, ami minőségileg felvállalható, vagy bizalmam van benne, de mint mondtam, felkértek valamire, augusztus 10-én egyedüli műsorvezetőként vezetem majd élőben a budavári palotakoncertet a budai vár Oroszlános Udvarában, amit a köztévén augusztus 19-én láthatnak majd a tv nézők is.

Mi alapján szelektálsz?

Én a Poligamynál - ami Orosz Dénes első filmje volt - is elolvastam a forgatókönyvet, és úgy gondoltam, eredeti ötlet és jó dolog, és igazam lett. Most is kaptam egy forgatókönyvet, ami nagyon elszórakoztatott. Fenntartásaim voltak, mert itthon ritka a jó forgatókönyvíró, és persze ezt még el lehet rontani, de az alapanyag jó, úgyhogy erre is igent mondtam, hamarosan kiderül erről is, mi lesz, egyelőre hírzárlat van.

Meg tudnak fizetni a rendezők?

Attól függ. Ha valami nem tetszik, akkor magas árat kérek érte, mert nem érdekem, hogy magamból hülyét csináljak. Ha viszont olyan ember kér fel, akivel szívesen dolgozom, akkor bevállalom a magyar körülményeket is. El kell fogadnom, hogy nem tudnak annyit fizetni, mint Nyugaton. De már nem is az a cél. Most már azért szeretnék dolgozni, mert élvezem a munkát. Sokkal szívesebben csinálok kevesebb pénzért jó munkát, mint a világ másik oldalán valami olyat, amivel nem tudok azonosulni, vagy nem kedvelem az alkotókat, a kollégáimat, nem érzem magaménak a filmet.

Mi a különbség az itteni és a kinti munka közt?

Forgattam itthon egy rövidfilmet (jelenleg az utómunka zajlik - a szerk.) M.Tóth Gézával, aki főleg animációs rendező, jelölték Oscar-díjra is. Meglepő volt a forgatás egy picit, máshoz vagyok szokva.

A teljes hazaköltözés azt jelenti, hogy új fejezetet nyitottál az életedben?

Már korábban eldöntöttem, hogy hazajövök. Az élet nem adja ingyen, neked kell meghozni a döntést, és ahhoz képest alakulnak a dolgok. Nekem először el kellett döntenem, hogy itthon, Olaszországban vagy Amerikában akarok-e élni, mert 4 éve nem találtam a helyem. Egy-két évig erősen gondolkodtam, és a végső elhatározásom az lett, hogy itthon, Magyarországon szeretnék élni. Tettem lépéseket ebbe az irányba, és ki is találtam, mi hogyan legyen, és ahogy magamban eldöntöttem, onnantól kezdve olyan embert tudtam bevonzani magam mellé, aki ebben partner. Aki itthon van, és nem Los Angelesben furikázik egy Rolls Royce-szal Beverly Hillsben. El kellett döntenem, akarom-e ezt a hollywoodi életet, és én eldöntöttem, hogy nem.

Vannak távolabbi és komolyabb tervek?

Nem kapkodjuk el a dolgokat, de nem vagyunk olyan fiatalok se, hogy évekig várjunk. Pár hónapja tart ez a kapcsolat.

Mennyire jött be neked a hollywood-i életstílus?

Aki egy picit is érdekes Hollywoodban, azt mindenhová elhívják. Ismerem a szakmát, van ügynököm, menedzserem, sajtósom, magyar és olasz filmesekkel is tartom a kapcsolatot kint, rengeteg BBQ vagy kerti partira vagyok hivatalos, amikor kint vagyok. Örülök, hogy ezeken részt vettem, és elmnodhatom, hogy csak messziről tűnik úgy, hogy ez milyen csodálatos. Rengeteg az idegbeteg ember, aki nyugtatókon él és altatóval alszik. Mindenen megy a stressz. Valójában egy húsdaráló, ami ledarálja az embereket, és én erre mondtam nemet. Nem kudarcból jövök haza, hanem azért, mert én akarom irányítani az életem, és nem akarom, hogy a rendszer irányítsa azt.

A cigarettához szoktam hasonlítani. Lehet dohányozni, de van egy pillanat, amikor már rászoksz, kívánod, és nem tudsz róla lemondani. Ott kell megfogni, ahol te vagy az irányító. Éreztem, ha így folytatom tovább, akkor előbb-utóbb nem leszek a magam ura, egyszer el kell majd vállalnom rosszabb szerepeket is. Úgy döntöttem, inkább a csúcson abbahagyom. Nekem ez a csúcs, nem fogom a karrierért tönkretenni az életemet.

Mit tervezel itthon?

Filmprodukciós céget alapítok, és most toborzom az embereket, hogy kikkel tudok együtt dolgozni, remélem, jövőre már forgatni is fogunk. Végiggondoltam ugyanis, hogyan ne herdáljam el a befektetett időt és munkát, meg a nyelvtudásomat. Az ember színészként nem lehet mindig a képernyőn, kellenek az új arcok, ezt be kell látni, ez a munka ilyen. De producerként ki tudom élni a kreativitásomat, fejlesztek projekteket, kiajánlok szponzorálásra meg támogatásra filmeket. Hiszek a saját ízlésemben és abban, hogy jót akarok csinálni, és akkor biztos, hogy sikerülni fog.

Te akkor azon kevés színészek egyike vagy, aki nem akar rendezni?

Néha van bennem olyan érzés, hogy egy jelenetet én nem így forgatnék, hanem úgy, de nem tudom, eljutok-e valaha a rendezésig. Producerként azt gondolom, magamat is "megprodukáltam" jól, a brandet úgy hoztam létre, hogy tiszta maradt a nevem, és lineárisan felfele ívelő sikeres karrierem van, nem herdálom a pénzt, odafigyelek, mire költök, és azt gondolom, egy producernek ehhez is értenie kell. Van bennem művészi véna, de ugyanakkor racionális is vagyok.

Honnan ez a tudatosság?

Szerintem attól, hogy nagyon korán magamra maradtam. Először elváltak a szüleim, akkor rájöttem, hogy nem számíthatok arra, aki eddig mindig ott volt az életemben, akár a nap az égen. Később kollégista lettem, 14 éves koromtól csak magamra számíthattam, senki nem vigyázott rám. Ez azzal is járt, hogy megkeményedtem, illetve összeadódik a kettő. Igyekszem előre gondolkozni. A modellkedést 24 évesen abbahagytam, mert nem akartam megvárni, hogy 30 évesen már ne hívjanak. Akartam egy karriert, ami nem a külsőségekre épül, de a színészetben is azt láttam, hogy a fiatal nőkre írják a szerepeket. El kell fogadjam, hogy ez a rendszer, és magamnak kell kitalálni, mi lesz velem, ha majd nem kellek. Erre nem figyel senki, mert ez az én életem, a karrierem, senkinek nem érdeke, hogy jól menjen, csak az én érdekem, úgyhogy kitalálom magam, hol tudom kiélni a kreativitásomat úgy, hogy ne függjek senkitől.

Kovács Patrícia pihenteti a kultúrrabszolgaságot

maze 2013. augusztus 4., vasárnap 15:34

A színésznőt májusban megkezdett - és akár évekig is eltartható - szabadságáról kérdeztünk, amiből világosan kiderült, hogy terhességét a hetedik hónapban is felhőtlenül élvez, nyitottan áll a világhoz, és minden szempontból a legjobbkor esett teherbe. Régi osztályával játszani öröm, a tévézés pedig lecke számára.

Sok helyen olvastam, hogy "a színésznő szabadságra ment" - ez mit jelent, meddig tervezel otthon maradni szülés után?

Nem nagyon tudom elképzelni, hogy van az a darab, forgatókönyv, szerep, amiben most játszanom kéne. Pont itt az ideje, hogy hosszabb szabadságra menjek, mert nem tudnám megbocsátani, ha lemaradnék ezekről a hónapokról. Fontos, hogy ott legyek, amikor a gyerekem majd felfedezi a világot. Azokat a szerepeket, amiket eddig játszottam, idővel visszaveszem, mert az, hogy esténként elmegyek pár órára, nekem is jó lesz. De hogy elkezdjek nulláról egy darabot próbálni, ezt a fajta kultúrrabszolgaságot most nem látom magam előtt.

 

7 ok, amiért Madonna 30 év után is releváns

Steiner Kristóf 2013. augusztus 3., szombat 16:19

7 Mert tök jó rock zenét játszik (nem tévedés)

Bár Madonnát a pop királynőjeként szokás emlegetni, saját bevallása szerint valójában a punk rock az, ami igazán megmozgatja. “Számomra a punk zene azt jelenti, hogy magam mögött hagyom a korlátaimat.” – vallja. Rengeteg hivatalosan sosem megjelent dalában dominál a rock zene, koncertjein pedig rendszeresen előadja régebbi tingli-tangli számainak újragondolt, brutal verzióját – a dalokat pedig maga kíséri gitáron. Valamikor, a hetvenesévekben azonban még ennél is szorosabb szálak fűzték a punk rock zenéhez: A The Breakfast Club és az Emmie and the Emmies zenekarok dobosaként és vokalistájaként olyan számokat adott elő, amelyek a Blondie-nak, vagy a No Doubtnak is becsületére válnának.

6. Mert tabukat döntöget, és feszegeti a határokat

Bár Madonna videóklipjei számtalan kitüntetést kaptak, legalább annyian kaptakaszívükhöz egy-egy kisfilmtől, mint ahányan elismerték azok művészeti értékét. A “Like a Prayer” a fekete Jézus miatt került tiltólistára, a “Justufy my Love”-ot pornográfnakítélték a zenetévék, de olyan is előfordult, hogy maga Madonna döntött úgy: nem jelenteti meg leforgatott, megvágott videóklipjét. 2003-ban, az iraki háború kirobbanása után levélben értesítette a sajtót: az American Life című számhoz forgatott videót visszatartja, a “rossz időzítés” miatt. Miután a klip 2005-ben végre kiszivárgott az internetre, kiderült, mire gondolt: a svéd filmkészítő, Jonas Akerlund rendezte klipben milliárdos sznobok figyelik, amint egy divatbemutató kifutóján megsebzett katonák és gyerkek vonulnak fel. Madonna katonai egyenruhában érkezik meg a színpadra, majd egy vízágyút irányít a közönség soraira – ahol egy 
George Bush hasonmás is helyet kapott. A kisfilmet minden idők egyik legjobb klipjeként emlegette a neves Slant magazin.

5 Mert plarformot biztost a legtehetségesebb vizuális művészei számára

Amikor Madonnáról friss fotósorozat készül, bizonyosak lehetünk benne, hogy nem szimpla mellmutogatásról, vagy photoshopcsodáról lesz szó. Bár a kilcencvenesévekben megjelent Sex című fényképalbumot leginkább polgárpukkasztó irodalomként szokás emlegetni, a kötet 
valójában a veterán divatfotós, Steven Meisel egyik legzseniálisabb munkája. A művész megszámlálhatatlan Vogue címlapról gondoskodott, és a világ összes nagy divatházának fotózott má. A fotókon Madonna mellett pedig a szupermodell, Naomi Campbell és a színésznő, Isabella Roselini is feltűnnek. Hasonlóan művészi fotósorozatok máig rendszeresen kikerülnek az énekesnő háza tájától: 2006-ban Steven Klein készített róla Peter Shaffer Equus című drámája-inspirálta képeket, majd 2009-ben “Blame it on Rio” című projektjében egy gazdag, idősödő asszonyt formál meg, aki szerelembe esik egy gyönyörű brazil fiúval (akivel történetesen a valóságban is összegabalyodtak).

4 Mert egyedülállóan jó táncos, és tisztességesen tud énekelni is

Madonna koncertjei sosem egyszerű fellépések voltak: a világ legígéretesebb ifjú táncosait szedi össze, a show alatt féltucatszor öltözik át, az egyes, tematikus blokkokat komoly üzenettel és művészi 
értékkel biro rövidfilmek választják el. Tulajdonképpen ő volt az, aki megteremtette azt a mai concert formátumot, amellyel Britney, vagy épp Lady Gaga is rendszeresen turnézik. Bár az él a közhiedelemben, hogy énekelni speciel egyáltalán nem tud, és gyakorlatilag minden számát végigtátogja a koncertjein, valójában ha nem kell olyan koreográfiát nyomnia tűsarkokon, amit a húszéves táncosai is cask verejtékben úszva nyomnak végig, mindig élőben énekel. Ez a felvétel az énektanáránál készült – érdemes megnézni, mert ahogy Madonna skálázik, az egy klasszikus 
énekesnek is becsületére válna. Élesben is számtalanszor bizonyított már – az 1991-es Oscar ceremónián a Dick Tracy díjnyertes betétdalát adta elő, legutóbbi turnéján a Like a Virgin keringő-verzióját nyomja végig egy szál zongorával.

3 Mert a sosem kiadott dalai megmutatják, milyen kreatív dalszerző

Ha az ember egy buliban odamegy a DJ-hez, és kér egy Madonna számot, rendszerint az unásig ismételt La IslaBonita, vagy Like a Prayer csendülnek fel – pedig az igazán izgalmas Madonna számok sokkal több figyelmet érdemelnek. Itt van például a sosem kiadott “Keep the Trance”, amelynek zenei alapjagyakorlatilag megegyezik a La Roux (sokkal későbbi) „Bullet Proof” című slágerével. A legszebb kiadatlan dalok viszont nem a pörgős pop nóták, hanem a személyesebb hangvételű megzenésített versek. A korai demo változatok zenéit és szövegeit is Madonna írja, így születhetnek olyan őszinte vallomások, mint mondjuk az „Is this Love?” – amely a működésképtelen párkapcsolatok pokláról szól.

2 Mert ő is emberből van

Madonnával kapcsolatban általános feltételezés, hogy egy érzéketlen egoista jégkirálynő, aki valószínűleg nem is emberből, hanem robotból van. Tény, hogy perfekcionizmusa ritkán engedi megmutatkozni a törékeny és sebezhető oldalát, de azért előfordul, hogy kapunk néhány 
igazán bennsőséges pillanatot tőle. Itt például az édesanyja elveszítéséről szóló Mother and Father című dalt énekli teljes átéléssel, miközben őrülten koncentrál arra, hogy nehogy rossz akordot fogjon le a gitáron. Ha egy kicsit elengedi magát, baromi vicces is tud lenni – ebben a 
videómontázsban például azt is láthatjuk, hogy viselkedik, amikor idegösszeroppanást kap egy klipforgatáson. A vinnyogva röhögő Madonnáért pörgesd a videót az utolsó pár percre.

1 Mert nemcsak showgirl, de emberjogi harcos és filantróp is

Önnek mit jelent Madonna?

  • 837
    Egy valódi ikon, akihez fogható sosem létezett, és nem is fog
  • 55
    Egy felkapaszkodott, tehetségtelen, ronda, buta senki
  • 364
    Pár dalát bírom, de alapvetően nem köt le a jelenség
  • 25
    Eddig nem érdekelt, de most felcsigázott
  • 35
    Ki az a Madonna?

A művésznő legfrissebb kezdeményezése a Steven Kleinnal közösen készített #secretproject, amelyről ebben a pillanatban összesen annyit tudunk, hogy a szólásszabadságért, a toleranciáért, és az emberi méltóság sárbatiprása ellen veszi fel a harcot. Ám amíg a kisfilm megérkezik, itt van nekünk egy csomó másik régebbi humanitárius projektje: a Get Stupid a konzumkultúráról és a fogyasztói társadalomról mesél, dokumentumfilmjében, az I am Because We Are-ban  Afrika egyik legszegényebb országába, Malawiba kalauzol el minket, a párizsi Olympia színpadán mondott beszédében pedig a rasszizmus és antiszemitizmus ellen kampányol, finoman földbe döngölve a híresen nacionalista francia politikust, Marine Le Pen-t. De hétköznap sztereotípiák ellen is harcol: itt például azt feleli a riporter „Hogy kezeled majd, ha betöltöt az ötvenet?” kérdésére: „Azt fogom mondani: bazd meg, ötven vagyok. Na és?

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés