#VILÁGOM

Melyik hazai filmet várja idén legjobban?

Divany.hu 2014. január 7., kedd 20:10

Idén 14 játékfilmet és 2 dokumentumfilmet mutatnak be a hazai mozik. Szavazzon, mit vár a legjobban?

Felpimpelik, hogy mentsék Peking óvárosát

drita 2014. január 7., kedd 17:18

Peking történelmi kerületei rohamos tempóban tűnnek el a város térképéről az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően. A hutongokból álló belváros pusztulása pedig a kínai főváros társadalmi szerkeszetét is megbontja, és olyan közösségeket szakít szét, melyek az igazi Peking hangulatát tükrözték. Hutongnak azokat a 3-9 méter széles sikátorokat hívják, melyek a város rácsos szerkezetét adják meg, és amik nevüket a Jüan-dinasztia mongol alapítóitól kapták. Az ezekben a sikátorokban álló lakóházaknak jellemzően saját belsőkertje van, a tetők cserépmázasak, a lakók pedig nagycsaládokként viselkednek. Vannak olyan lakók is, akiket nem a lassan metropolisszá váló Peking ingatlanbefektetői raknak ki otthonaikból, hanem az újgazdag kínaiak, akiknek a szemében a hutongok státusszimbólummá váltak.

Két olasz építész, Marcella Campa és Stefano Avesani Instant Hutong néven társult, 2003 óta tanulmányozzák a kínai városok átalakulását. 2005 óta Pekingben élnek, és ideiglenes installációkkal próbálnak rávilágítani arra a városszociológiai problémára, mely Pekinget fenyegeti a robbanásszerű növekedés és fejlesztések miatt. Jelenleg is folyamatban lévő projektjük során festik le, díszítik ki a pusztulásra ítélt házak falait, melyhez olyan anyagokat is (újrafel)használnak, melyeket a helyszínen találnak, és apró kis részletekkel teszik játszótérré a területet. Az interaktív installáció színei és hangjai a pillanatok sorozatát definiálják, mely a főként városszociológiai munkásságáról híres Henri Lefebvre 1959-es elképzeléseit tükrözik. Ha figyelemmel kísérné projektjeiket, itt megteheti!

Cyndi Lauper tudatosan lökött

Steiner Kristóf 2014. január 6., hétfő 18:25

Cyndi Laupert nagyon nehéz meghatározni. Bár ő maga szereti rocksztárnak nevezni magát, valójában a legtöbben egy kezükön meg tudják számlálni, hány slágert ismenek az előadásában (és azok sem maiak). Már lassan harminc éve, hogy a “Girls Just Want To Have Fun” alap minden dilinyós nyári válogatáslemezen, aztán ott vannak a “True Colors” és a “Time After Time” című balladák, amikre a mi generációnk jórésze életében először lassúzott. Hogy azóta mi történt vele, azt legfeljebb csak a rajongók vágják, de ha egyszer Karda Beátának is vannak rajongói, akkor igazán nem meglepő, hogy Cyndi Laupernek is vannak.

Ők abba a titkos kasztba tartoznak, akik számára az énekesnő egyetlen évre sem tűnt el – hiszen valóban, harminc éve aktívan zenél, filmszerepeket vállal, musicaleket ír, emellett pedig huszonpár éve él együtt a férjével, akivel egy tizennégy éves fiuk is van. Ha ezen a ponton úgy érzi, hogy már most többet tud Cyndi Lauperről, mint amennyi érdekli, akkor semmiképpen ne menjen el megnézni a művésznő “She's So Unusual” turnéját – a show ugyanis inkább egy zenékkel tarkított “one woman show”, mint koncert. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Robin Thicke 2013 legszexistább előadója

terence_hill 2014. január 4., szombat 20:00

Az amerikai énekes a Blurred Lines című számához készült videóval szerezte meg a címet, amiben eredetileg meztelen modellek táncolnak körülötte. A szavazást az End Violence Against Women Coalition (Vessünk Véget a Nők Elleni Erőszaknak Szövetség) szervezte, és többek között azért is nyerte a Blurred Lines, mert azt sugallja, hogy nők leitatása elfogadható - írja a Guardian.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Basszus, nyomd már meg azt a gombot!

Berényi Marianna 2014. január 3., péntek 11:11

Színes, vidám rágógumik gurulnak a színpadra, először csupán egy-kettő. El is vesznek a táncos akrobatikus szólója közben, szimpla játékszereknek tűnnek. Észre sem vesszük, hogy a táncos a furcsa magot előszórta, és az sem, amikor kikelt. Gyerekcsínynek tűnik, de már meg lehet vele nyomorítani másokat. Az áldozatok hasztalan rázzák le magukról a bélyeget, a rágógumi hamarosan kollektív őrületként borít el mindent. A kezdeti örömforrás kontrollálatlanná válik, muszáj rágni, már nem lehet kiköpni, csak megfulladni. Kiderül, az éden ígérete a pokol volt.

A Tünet Együttes Voks című előadása nem új darab – a 2012-es év legjobb táncelőadásaként Lábán Rudolf-díjat kapott -, a közönség mégis újra és újra beül, hogy az interaktív politikai táncszínháznak nevezett produkció részeseként meghozza saját döntéseit. Nincs menekvés, egy kütyü segítségével minden egyes nézőnek szavazni kell, szavazatáért pedig vállalni a felelősséget, hiszen a központi kijelzőn látszik, ki mit választ éppen: a második világháború traumatikus eseményeit időző táncot vagy a sötétben felhangzó 1938-1944-as híreket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tavalyi elmaradások, és egyéb programok

maze 2014. január 2., csütörtök 15:27

Január 2. Csütörtök

Nem is indulhat jobban az év, mint versekkel, így okvetlen menjen ma a Katona Sufnijába, ha még nem látta, amint Bezerédy Zoltán a Bagatell című előadásban Ady Endre, Babits Mihály, Esterházy Péter, Háy János, József Attila, Petri György, Marin Sorescu, Spiró György, Szabó Lőrinc, Térey János és Vörösmarty Mihály műveiből szemezget.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elsejei fetrengéshez töltsön le horrorklasszikusokat!

terence_hill 2014. január 1., szerda 16:42

Tudjuk, rég elmúlt már a Halottak napja és a Halloween is, de ha elsején amúgy is csak az ágyban fetrengésre képes, mi sem rázhatná fel jobban, mint egy jó horror-maraton! Szerencsére a Slant magazin összerakott egy korrekt listát a száz legjobb horrorfilmről, míg a Yahoo-n megosztották a legjobb 13, szabadon letölthető horrorfilm listáját. Ezek a filmek ugyanis már közkinccsé váltak. Korábban is írtunk már horrorokról, akkor azokat szedtük össze, amiket simán bárki megnézhet már a Youtube-on. Azon a listán is szerepelt már az Operaház fantomja, a Dr. Caligari és a Nosferatu is, úgyhogy most csak az újdonságokat emeljük ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A rendező, aki inkább eljótékonykodta a reklámfilm-büdzséjét

mark_twain 2014. január 1., szerda 14:07

A 20th Century Fox filmstúdió megkereste Casey Neistat filmrendezőt, részt venne-e egy reklámkampányban, amit a legújabb filmjükhöz, a Walter Mitty titkos életéhez terveztek. Neistat, aki általában rövid, Youtube-ra feltöltött vírusvideóival vált ismertté, elfogadta az ajánlatot, de rögtön az elején kikötötte, hogy ő rendhagyó módon használná fel a stúdió elfilmezni szánt 25 ezer dollárját, azaz kábé 5 és fél millió forintját: a Fülöp-szigeti tájfun áldozatainak megsegítésére. A Fox belement.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Őket temettük el 2013-ban

LS 2014. január 1., szerda 12:04

December elején halt meg Bächer Iván író, a Népszabadság újságírója. Mindössze 56 éves volt, ennek ellenére számos könyvet írt, novellákat, tárcákat. Nagyon szerettük tőle a Hatlábút, a Hogyan kell a nőkkel bánni-t, de a Népszabadságban megjelent publicisztikáit is érdemes olvasgatni. Nyáry Krisztián ezt írta róla szép nekrológjában a Facebookon: "...Bächer Iván szelíd. Úgy tud írni, hogy elaludjon a hétköznapi indulat. Hogy jó legyen könyvvel a kezünkben végigdőlni a kanapén. Ilyenkor többnyire kutyákról ír. Vagy szódásüvegekről. Bächer Iván dühös. Ilyenkor többnyire emberekről ír. Valójában akkor a legdühösebb amikor szelíd. Nem akkor, amikor ököllel veri a zongorát, hanem amikor szelíden és tárgyilagosan elejt még egy fél mondatot. Az igazságról és a halálról szólnak ezek. Bächer Iván szomorú történeteket ír".

Oktüberben halt meg Pribil György zenész, mindössze 46 évesen, autóbalesetben. Legtöbben a Kimnowak zenekarból ismerik, bár az elmúlt 30 évben zenélt a Topó Neurock Társulatban és az S-modellben és, a Bastardban  és az Állati elmékben és az Equusban, hogy aztán megalakítsa Novák Péterrel és Nagy Gergellyel a Kimnowakot. 1999-től a Hobo Blues Bandben gitározott,de dolgozott Ganxsta Zolival és Pierrot-val is.

Októberben szintén egy zenészt veszítettünk, Őz Zsolt neve azok számára lehet ismerős, akik a 90-es évek elején pörögtek a hazai undergroundban. A 44 éves zenész még 1988-ban alapította meg az  Ugatha Christie-t, majd 1991-ben a Vidámparkot, mely aztán hosszas hallgatás után pár éve alakult újra. Őz eközben könyvet írt Rakenroll címen, amelyben csepeli fiatalkoráról mesélt. Emellett újságíróként a Wantedben, a Narancsban, a Népszabadságban és a Wan2-ban publikált. Temetésén Vidámpark-slágerek szóltak a ravatalozóban, és a hazai underground arcaitól a rajongókon át a csepeli kocsmák törzsvendégeiig jelentek meg a gyászolók.

Szintén októberben hunyt el Csomós Péter zenész aki a Hungáriát alapította. Bár a nevét valószínűleg kevesen ismerték, ha azt mondom Mistral, Tűzkerék, vagy Syconor, legalább az idősebb korosztályból biztos lesznek, akiknek felcsillan a szeme. Utoljára 2005-ben lépett fel az ős-Hungáriával a Margitszigeten. 

 Augusztusban halt meg Vukán György, akiről egy generációnak azonnal beugrik a Szomszédok, pedig a jazz- és zongoraművész zeneszerzőként is ismert volt. Azért neki köszönhetjük a Linda főcímzenéjét is. Együtt dolgozott többek közt Pege Aladárral, Szakcsi Lakatos Bélával vagy Horgas Eszterrel, és számos szakkönyvet írt.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kultúrbotrány 2013: Nemzeti, Ludwig, Víg, meg a többiek

maze 2013. december 31., kedd 18:23

2013 a kultúrbotrányok éve volt Budapesten, és bár tavaly se volt ez másképp, és úgy néz ki, ugyanilyen háborúk várhatók a következő évben is, most felemlegetjük őket, hátha valaki tanul belőlük. Természetesen a legnagyobbal kezdjük, ami egész évben kimeríthetetlennek látszó forrással szolgált a sajtónak. 2012 decemberében derült ki ugyanis, hogy a debreceni színiigazgató, Vidnyánszky Attila nagyjából mindenki által vitatott pályázata nyerte Alföldi Róberttel szemben a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Ez még önmagában senkit nem lepett meg, hiszen ez nagyjából borítékolva volt, viszont mindenki tudta azt is, hogy még fél éve azért maradt Alföldi Róbertnek, hogy színházat csináljon a dunaparti épületben, igen erős társulatával.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha menni kell, hát menni kell! - Szilveszteri programajánló

maze 2013. december 31., kedd 12:04

Még mindig halványlila gőze sincs arról, mit csináljon szilveszter éjszakáján? Pedig fővárosunk csak úgy ontja magából a lehetőségeket, íme pár ötlet, ha lemondták volna a bulit, amire egész évben készült.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Érdemes-e tévézni idén szilveszterkor?

maze 2013. december 31., kedd 09:04

Szilveszter van, juhééé! Lehet menni ezer helyre, csinálni remek dolgokat vagy lehet utálni az egészet és dafke otthon maradni. Ha ezt teszi, okvetlen tudnia kell, miért érdemes a kezébe vennie a távirányítót, már ha nem akarja totálisan ignorálni az egész ünnepnapot. Íme, témákra bontva a mai kínálat, csak mérsékelten vállalunk felelősséget, és még rendes hajnali néznivalót se találtunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szavazzon a legjobb idei magyar filmre!

maze 2013. december 30., hétfő 12:58

A nagy füzet? Elment az öszöd? Isteni műszak? Coming out? Overdose? Nekem Budapest? Azt' ennyi.

"Mindenképpen a Porschémat választom”

pl 2013. december 28., szombat 18:18

Kötter Tamás elsőkönyves író, a Rablóhalak című novelláskötet szerzője - és sikeres ügyvéd, a felső tízezer tagja, aki írásaiban a saját világát ábrázolja kíméletlen őszinteséggel. De hogyan tűnhetett fel egyik pillanatról a másikra a magyar irodalmi életben egy porschés ügyvéd, egyáltalán, miért akar tarisznyás bölcsészekkel keveredni? És vajon mennyi az irónia, és mennyi az önirónia abban, amit ír? Kötete egyik gyakran előkerülő helyszínén, a Menzában beszélgettünk, ahol - ízig-vérig úriemberként - azonnal pezsgővel kínált.

Miért kezd el egy ügyvéd írni? Miért lettél ügyvéd? Miért lettél író?

Ügyvéd azért lettem, mert nem vettek volna fel a bölcsészkarra akkoriban, amikor a 80-as évek végén egyetemre jelentkeztem. Akkor még sikerágazat volt a történelem-magyar szak. Mindkettőből jó voltam, de annyira nem, hogy egy ilyen komoly megmérettetést biztosan vegyek, így aztán el kellett vetnem a tanári pályát, mint lehetőséget.

Később abban a szerencsében volt részem, hogy egy francia barátom a kezembe adta a Michel Houellebecq regényét, az Elemi részecskéket. Ez a regény volt Európa válasza az Amerikai pszichóra, a francia (illetve az egész nyugat-európai) középosztály és a férfiak problémájával foglalkozik. A könyv olvasása után éreztem azt, hogy Magyarországon is van egy olyan terület, amit egyátalán nem tudott feldolgozni a magyar irodalom.

Úgy éreztem - és most is úgy érzem -, hogy a magyar irodalom a '80-as éveket termeli újra. Pedig azóta már elrobogtak felettünk a '90-es évek is, a kapitalizmus időszaka, és itt vagyunk a kétezres években, egy teljesen megváltozott Európában, egy teljesen megváltozott Magyarországon, teljesen megváltozott társadalmi légkörben. Teljesen új osztályok, csoportok, rétegek jöttek létre, amelyek rendkívül nagy hatással vannak a társadalomra, a magyar irodalom mégse tud ezekkel mit kezdeni. Én meg azt gondoltam, van elég élettapasztalatom, vannak történeteim ebből a szférából, úgyhogy megpróbálom megírni. Inspirált Michel Houellebecq, mert ő nagyon hétköznapi nyelven írja meg ezeket a nagyon fontos problémákat, drasztikus eszközöket használ, szembesíti a társadalmat a problémáival, miközben politikailag egyáltalán nem korrekt, így aztán sok olyan dolgot ki mer mondani, amit más nem.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Idén utoljára mondjuk meg, mit csináljon!

maze 2013. december 26., csütörtök 12:14

December 26. Csütörtök

Csak óvatosan, még ünnep van! Ha már a tévében képtelenek normális műsort adni, művészkedjünk egy kicsit. Ha véletlenül mégsem lenne ma márciusi időjárás, vagy ha kitúrázta magát már az ünnep másnapján, akkor hat körül menjen el az Örökmozgóba és okvetlen nézze meg A tó szelleme című Masahiro Shinoda filmet 1979-ből. Sárkány, aki hercegnő is egyben, szóval kihagyhatatlan.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Akik megrajzolták a gyerekkorunkat

Steiner Kristóf 2013. december 25., szerda 17:07

Alice – Carrol. Micimackó – Milne. Óz – Baum... és így tovább. Kedvenc mesekönyveink íróinak neveit álmunkból felriasztva is tudjuk, ám azzal sokan nincsenek tisztában, hogy kiknek köszönhetjük a feledhetetlen illusztrációkat – amelyek nélkül talán nem is lehetnének teljesek ezek az ifjúsági regények. Ismerkedjen meg öt korszakalkotó mesekönyv stílusteremtő illusztrátorával – akik nélkül még Walt Disney is sötétben tapogatózott volna.

 
alice

Alice Csodaországban - Sir John Tenniel, 1820-1914

Sir John Tenniel, az Alice-könyvek eredeti illusztrátora éppen olyan fontos művésznek számít Angliában, mint mondjuk Charles Dickens – ezt pedig hűen tükrözi, hogy Viktoria királynő lovagi címmel tüntette ki. Grafikus humoristaként, politikai karikaturistaként és könyvillusztrátorként volt ismert, a kor egyik legfontosabb társasági, irodalmi és politiai hetilapjának a Punchnak készített eredeti grafikái pedig ma már egész vagyonokat érnek. Bár Lewis Carrol eredetileg úgy tervezte, hogy ő maga készíti el a rajzokat az Alice könyvekhez – és meg is rajzolt vagy ötven vázlatot -, egy barátja javaslatára profi grafikus után nézett. Tenniel szürreális, egyszerre játékos és rémisztő rajzai azonnal megfogták a szerzőt. Carrol olyan nagyra tartotta az elkészült illusztrációkat, hogy az Alice Csodaországban első kétezer kinyomtatott példányát nem is engedte a polcokra kerülni, mert úgy érezte: az olcsó papír rengeteget von le a rajzok művészi értékéből. Az egyetlen, aki csalódott volt, maga a mese hősnője, az “igazi” Alice volt, hiszen míg Lewis Carrol vázlatain még hasonlított önmagára, Tenniel nem sötéthajú, frufrus kislányként, hanem szőke, loknis kishölgyként álmodta őt Csoda- és Tükörországba.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem megy Jézus szülinapi bulijára?

maze 2013. december 23., hétfő 17:46

Karácsony, bejgli, hal, majonézes krumplisaláta, Stille Nacht és Csendes éj, családi összeborulás és ereszdelahajam? Esetleg a négy fal és karácsonyi családi filmek bámulása egyedül? Vagy nem is most ünnepli a karácsonyt, ezért 24-én nincs mit csinálnia? Megmondjuk, mit ajánlunk helyette. 

A Cirkóban jó fejek, ezért szenteste, azaz 24-én premier előtt lehet megnézni több filmet, például a Futurológiai kongresszust, Harvey Keitellel a főszerepben, egy indiai romantikus vígjátékot, az Ezerízű szerelmet, illetve a Csinibabák című izraeli filmet, ami egy tehetségkutató vidám perceiről szól.

Ha a mozi mégis túl magányos programnak tűnik, mert ön társaságra vágyik és inkább koncertre menne, akkor válassza a Puszit a Mikában. Spenóték évek óta játszanak ilyenkor valahol a Kazinczy utca környékén, most a TÁP Klub keretein belül csapnak a húrok közé. A Gozsdu Manóba bármikor be lehet esni, bár itt külön program nem lesz, de legalább összefuthat néhány ismerőssel. Ha mégsem, akkor menjen a Kiadóba, vagy a minden szentesti nyitva tartás alapját jelentő Szódába,ők is tartják a frontot, ahogy azt már évek óta megszokhattuk tőlük.

Ha rendesen megadná a módját a karácsonyi mulatozásnak, menjen az Onyxba. A Michelin-csillagos étteremben 195 euróért ehet egy nyolc fogásos kóstolót, amin olyan fogások szerepelnek, mint tőkehal brióssal sütve, algás zöldtea vagy halleves, homár, házi túróval töltött tészta. Persze minden fogáshoz jár egy pohár bor is, és ha más nem, ez nyolc fogás után már garantált jókedvhez vezet.

10356 549807491721979 35053376 n

És végül, ha még sosem próbálta, menjen el éjféli misére, mert az még akkor is nagy élmény ha nem vallásos. Ilyet a katolikus templomokban keressen, és öltözzön fel melegen, illetve készüljön fel a tömegre.

Ezt tévézi az ünnepek alatt!

maze 2013. december 23., hétfő 17:21

Az idén is hosszú lesz a két ünnep közti kóma, amit a tévécsatornák unalomig ismételt családi és romkom filmekkel szoktak kitölteni. Ember legyen a talpán, aki ebből a dömpingből kiszúrja a használhatóbbakat, mi ezért előre szelektáltunk önnek. Az alábbiakban megmondjuk, pontosan mikor is érdemes bekapcsolnia a tévéjét, hogy mit ajánlott megnézni (ráadásul témákra osztva!), ha ön veszett kutya vagy épp Glória. (Jó, ezt pont nem.) Sok közülük csak egyszer jó, úgyhogy nem árt, ha átfutja a szentestére ajánlott programjainkat is, ha úgy dönt, nem családi körben töltené az ünnepeket, de még nem tudja, mit is csináljon. Ha mégis a tévézést választja, ezek közül párat semmiképp ne hagyjon ki!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Könyvet írt melegsége felvállalásáról az egykori lelkész

Steiner Kristóf 2013. december 23., hétfő 13:55

Manapság, amikor Ferenc Pápa teljes szívvel támogatja az egyházat választó homoszexuálisokat, furcsa belegondolni, hogy még akad, akit nemi orientációja miatt taszít ki egy keresztény közösség. Persze abban az országban, ahol hittankönyvek hirdethetik, hogy "a melegség halálos bűn", talán mégsem olyan meglepő a dolog. Így nem is csoda, hogy ez történt Kincses Marcellel, a Coming Out Könyv szerzőjével. 

Marcellel dolgoztunk már együtt korábban, amikor az első magyarországi Szivárványcsaládok Napján szerveztem egy előadást alternatív gyermekvállalásról - akkor tolmácsként volt jelen. Már akkor azt láttam benne, ez a fiú még nagyon sokra viszi, hiszen érzékeny, profi, és nem utolsósorban bátor. A szerző ígéretesen induló lelkészi hivatását kényszerült feladni amiatt, hogy néhány évvel ezelőtt őszintén felvállalta homoszexualitását. És bár úgy fest, nem sokat vesztett - hiszen manapság szakmai konferenciák rendszeres vendége business coach-ként, a TEDx fellépője, tanácsadói szolgáltatását pedig a legnagyobb multicégek, non-profit szervezetek veszik igénybe - azért bőven van mondanivalója az LMBTQ közösségek hazai megtéléséről, "Sebestyén Balázsokról", és "Kerényi Imrékről"...

Távolról sincs vége, olvasson még »

Még ünnepekkor is csak a pasizáson jár a fejük!

maze 2013. december 22., vasárnap 11:29

Itt az év vége, idén utoljára mondjuk meg, hogy mit vegyen a kezébe este lefekvés előtt, ami nem a távirányító. Bár messze még a Valentin nap, mi azért valamilyen szinten a decembert is a szerelmesek hónapjának választottuk, ha másképp nem, hát olvasási szinten. A szerelem témakörét karácsonykor is érdemes körüljárni, sőt, ha a végletekig romantikusak vagyunk, ilyenkor a legérdemesebb.

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Túl sok nő nem akar férfitartozék lenni"

maze 2013. december 21., szombat 17:24

Véli Hidas Judit írónő, aki szerint a nők nem bánnak kesztyűs kézzel a férfiakkal és egymással sem. Interjú.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Sírva vigad Izrael a magyar operettre

Steiner Kristóf 2013. december 20., péntek 17:48

1503987 10202552165666860 1567116919 n

"HáNeszichát Cárdash" - hirdette az Izraeli Opera bejáratánál egy molinó a Budapesti Operettszínház vendégjátékát, és bár eleinte voltak kétségeim, hogy az "Aki tudja a szép, könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs!" filozófia Tel Avivban is működik-e, de a kételyeim sebesebben foszlottak szerte, mint ahogyan a sok pohár Mumm pezsgőt tudja ledönteni a Vörös Hilda egyetlen dal eléneklése közben. Szubjektív élménybeszámoló a Csárdáskirálynő izraeli vendégátékáról.

Az izraeli közönséget egyáltalán nem könnyű lenyűgözni. Négy éve élek Tel Avivban, ezalatt jópárszor ellátogattam színházba, operába, és különféle koncertekre, de minden egyes alkalommal ugyanaz a volt a forgatókönyv: az emberek elhelyezkednek, előkerülnek a mobiltelefonok, és megy az sms-ezés és a Candy Crush egészen a terem elsötétüléséig. Ekkor illedelmesen végignézik a produkciót bármiféle heves érzelemkitörés nélkül, a darab végeztével kicsit tapsikolnak, és már szedik is a cókmókjaikat. Ez persze nem feltétlenül az ő hibájuk: Izraelben igazán jó színházi előadásra lelni sokkal nehezebb, mint mondjuk jó kajára, vagy finom borra. Szerencsére az izraeliek kellőképpen önironikusak: egy helyi kabarésorozatban – amit leginkább a Szeszélyes évszakokhoz tudnék hasonlítani – van egy sznob karakter, aki folyton arról panaszkodik, hogy ha színházba akar menni, legközelebb Londonban talál említésre érdemes előadást. És bár ez azért enyhe túlzás, magam is nemrég jutottam el arra a pontra, hogy inkább már nem is nagyon próbálkozom – nem jó érzés egy drága színházjegy megvásárlása után sanzén kislisszolni az első felvonást követő szünetben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézzen szívmelengető rövidfilmet karácsonyra!

.syl. 2013. december 20., péntek 15:07

December 29-ig bárki megnézheti a neten Tóth Barnabás Újratervezés című kisjátékfilmjét, a rendező ugyanis feltöltötte a Vimeóra, Facebook-oldalán pedig közzétette a jelszót is, amivel megtekinthető.

A Montreáli Filmfesztivált is megjárt rövidfilm kerettörténetét egy idős házaspár autóútjai adják, és ahogy eközben a feleség folyamatosan kommentál mindent: hol a járókelők öltözködését kritizálja, hol a férjét nyúzza, hogy vezessen lassabban, óvatosabban, a férj pedig fortyogva bár, de csendben tűri ezt. Bár néha szóba kerül az orvos, később a kórház is, a valódi történet a házaspár apró utalgatásaiból bontakozik ki végül, és hasonlóan apró gesztusokból ismerjük meg a kapcsolatukat is. A főszereplő Pogány Juditot és a mogorva férjet alakító Kovács Zsoltot önök is hamar a szívükbe fogják zárni. A kisfilmet itt találja, a "vilmos" jelszóval indul.

Újratervezés from Barnabás Tóth on Vimeo.

Látott már fehér cápát a Liszt Ferenc téren?

pl 2013. december 19., csütörtök 11:14

Igen, látott, legfeljebb nem tud róla. Persze, fehér cápa ott csak metaforák szintjén fordul elő, ahogy szivarcápa vagy kalauzhal is: valójában jól menő üzletembernek, brókernek, ügyvédnek látszanak. És a Liszt Ferenc tér mellett több ismerős budapesti helyszínen is megfordulnak Kötter Tamás novelláiban, melyeket a Rablóhalak című kötetben foglalt össze.

Ha most a Tőzsdecápák jut eszébe Michael Douglasszel, nem jár nagyon távol a valóságtól – de túl közel sem. A Rablóhalak történetei ugyanis itt játszódnak a közvetlen közelünkben, Budapesten, olyan helyszíneken, melyeket legtöbbünk nagyon jól ismer. Ugyanakkor egy másik világban, ami sokunk számára ismeretlen: a felső tízezer világában, melyről a magyar szépirodalomban nemigen olvashattunk más szerzőtől. Eddig. Mert most jött ez a Kötter Tamás nevű első kötetes író, aki nem mellesleg ügyvédként dolgozik, és mint ilyen, belülről ismeri ezt a világot: az üzleti szférát, a rablóhalak mélytengeri világát, annak minden résztvevőjével együtt, és mindezt most bemutatja nekünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lazuljon rá az ön előtt álló stresszre!

maze 2013. december 19., csütörtök 09:56

December 19. Csütörtök

Karácsonyi hangulatnak hála, a Diótörőt adják országszerte. Ezért is ajánlott az apukáknak elvinni rá a gyerekeket, így legalább addig az anyukák rohangálhatnak az ajándékok után, vagy süthetnek. Persze, mindez történhet fordítva is, sőt, akár az egész család mehet balettot nézni. Egyszer úgyis kötelező. Miskolcon a szegediek előadásában (később a Müpában és Szegeden is), az Ódry színpadon Gothár Péter rendezésében, és természetesen az Operában. Akinek már most elege van a karácsonyból, az hallgasson Kiscsillagot a hajón este nyolctól, és Lovasi régi-új együttesével lazuljon rá az ünnepre.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés