#VILÁGOM

"A színház varázslat, de csak egy cikk a tortából"

maze 2017. február 22., szerda 15:14

Kerekes Viktória 15 éve az Örkény Színház tagja, de sokat lép fel függetlenekkel is. Emellett rádióműsort vezet és az ingatlanfejlesztés is nagyon közel áll hozzá. Elmondása szerint nulla benne az ambíció, mégsem keserű emiatt sőt. Interjú.

Az Örkény Színház színésznőjeként gyakran tűnsz fel Gólemes előadásokban is. Ezek mostanában visszatérő előadások...

Igen, mert Gólem Színház elég romantikusan működik... Most a Zs-kategória tért aludni, mivel a csapatból ketten kisbabát várnak, a Mamelosn viszont felébredt egy éves álmából, mert Huzella Júlia visszatért a kisbabázásból. Az előadást a Bálint Házban és Győrben is játsszuk.

A független előadások mennyire küzdenek egyeztetési problémákkal?

A Mamelosn-nál kiderült, hogy még három embert is nehéz egyeztetni, és a befogadó helyszín időbeosztásába is bele kell simulni. Valószínűleg az állandó pénzhiányon kívül ez a független színházas létezés egyik legnagyobb nehézsége. 

Nekem úgy tűnik, hogy elég sok szabadságot kapsz kőszínházas rendeződtől, Mácsai Páltól...

Pali mindenkit segít és támogat, aki kint is szeretne dolgozni. Az Örkény egy viszonylag kicsi társulat, ahol tizenöt éve dolgozom, életbevágóan fontos számomra, hogy másfajta impulzusokat is kapjak.

A másfajta impulzusokon nemcsak a független színházakkal való munkát érted, hiszen nem is csak mint színésznő tevékenykedsz, ha jól tudom.

Igen, a Klub Rádióban van rendszeresen egy műsorunk, ami nagyon izgalmas, és sok kételyt felvető kihívás, hiszen egy hírkomment műsorról van szó, amit négy férfival készítünk. Az adásokat élőben, közönség előtt vesszük fel és egy vágott változat kerül adásba. Ide Borgula Andris, a Gólem Színház vezetője hívott, és Kálmán László nyelvész, Arató András a Klubrádió vezetője, Kálid Artúr kollégám, és én vagyunk az állandó résztvevői. Nagyon kalandos vállalkozás, és mivel elvileg ez egy szellemes műsor, az embernek hinnie kell abban, hogy nemcsak vannak gondolatai, de azok néha még mulatságosak is. Adott egy hírcsokor amit előre megkapunk, van amit ott látunk először, ezekről beszélgetünk, de a lényeg úgyis az, hogy egymásra hogyan reagálunk. Egyelőre úgy tűnik,lassan összeérünk és a közönség nagyon szereti.

Színésznőként ez elég váratlan helyzet, hiszen sokkal inkább magadat kell add, mint a színpadon, ráadásul sok belpolitika is van a műsorban. Ezzel meg tudsz békélni? 

Arra törekszünk, hogy ne csak belpolitika, hanem másféle közéleti, kultúrális érdekességek is legyenek, a nagyvilágról is beszélgessünk, mert azért nálunk ezerszer naprakészebb, felkészültebb emberek vannak belpolitikában. A részünkről sokkal érdekesebb az, hogy van egy szűrő, amin keresztül mi öten látjuk a világot. Hogy kíváncsiak vagyuk a világra és nyitottak egymás felé.

Régen ugyan, de tévéztél is, a Jóban Rosszban szereplője voltál, elvállalnál ma is ilyesmit? 

Tíz éve volt, és több okból sem csinálnék ma már napi sorozatot, bár nagyon sokat tanultam belőle. De rengeteget unatkoztam, és rengeteget bosszankodtam közben. Ez a műfaj egyszerűen nem nekem való. Kameralázam többé sose lesz, viszont abban, hogy filmezzek, szerintem visszavetett, pedig a forgatás nagyon hiányzik. Televíziót sem akkor, sem azóta nem nézek – bár most láttam a neten a Dalfutárt Hajós Andrással és egy éjszaka alatt végignéztem az egészet. Ráadásul nekem gyerekeim vannak, akikkel szemben a napi forgatással járó leterheltség kegyetlenség.. Akkor még csak egy kisfiam volt, de majdnem belehaltam abba, hogy vagy a sorozatot csinálom, vagy utazom, vagy megpróbálok beérni a színházba. Alig láttam őt egy olyan időszakban, ami mindkettőnk számára visszahozhatatlan. Pótolhatatlan. Nagy megkönnyebbüléssel szálltam ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért olyan nagy szám Enyedi Ildikó Arany Medvéje?

suze 2017. február 21., kedd 17:26

Bár az elmúlt években szép számú kisebb-nagyobb fesztiválgyőzelmet értek el magyar filmek nemzetközi megmérettetéseken, azért Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című filmjének hétvégi berlini Arany Medvéje valamiért mégis kiemelkedően fontos. Azért, mert a világon rengeteg filmfesztivál van, de ezek közt is vannak jelentősebbek és kevésbé jelentősebbek: a Berlini Filmfesztivál pedig a legfontosabbak egyike.

GettyImages-642691168
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Enyedi Ildikó sikerének tehát nemcsak azért örülhetünk, mert a rendezőnő több mint tíz évnyi csend után tért vissza új filmjével, hanem mert rögtön egy valódi A-listás fesztiválról hozta el vele a fődíjat. A Berlini Filmfesztivál Arany Medvéje ugyanis az egyik legfontosabb kitüntetés a műfajban, és utoljára több mint negyven éve került magyar versenyzőhöz. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az a nyertes szintén nő volt: Mészáros Márta 1975-ben, az Örökbefogadással.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szűcs Gabi: "Engem az határoz meg, amit csinálok"

(x) 2017. február 21., kedd 07:07

Van egy énekesnő, aki tele van tervekkel, ötletekkel, és mint kiderült, mindennapi lételeme az olvasás. Ő Szűcs Gabi, aki a lelki egyensúlyról és két közelgő fellépésről is beszélt.

Február 20-án egy olyan fellépésre készülünk, ahol pszichiáterekkel fogunk beszélgetni, a te esetedben arról a Szűcs Gabiról, aki a színpadi énekesnő mögött van, benne van, aki a szereplést segíti. Mi másodjára találkozunk, de olyan, mintha régi ismerősök lennénk. Ahhoz, hogy az ember akár a saját területén ennyire nyitott legyen, ahhoz bátorság és egyben biztonság, nyugalom is kell saját magunkban. Egyetértesz?

A nyugalom az jó szó, én alapjában véve nagyon kiegyensúlyozott vagyok.

szg2
Fotó: Papp_Schneider

Mondhatjuk azt, hogy ma, 2017-ben a helyeden vagy?

Igen, már évek óta ezt érzem. Engem az határoz meg, hogy mit csinálok. Ha saját magamat kellene definiálni, azt mondanám, a munkámmal egy vagyok. Nekem ezért nagyon fontos az úgynevezett karrier. Rengeteg ötletem van, és eddig – szerencsére – ezeket meg is tudtam valósítani. Izgalmas munkáim lesznek az idén, és ami fontos: a feladataim, a munkám – egyre jobban engem fejez ki, hisz itt már minden belőlem jön, a dalok, a lemezek, a fellépések. Régen ez nem volt egészen így.

Mit értesz ezalatt?

A Cotton Club Singers például: amit mi ott mutattunk négyen, az úgy volt egy egység. Mind a négyen a személyiségünk egy pici darabját raktuk bele, úgy állt össze egy képpé a produkció. Nagyon szerettem, de ott nem tudtam teljesen megmutatni magamat, bizonyos mélység nem derült ki. Ami viszont nagyon sokáig tartott: merni megmutatni a színpadon, egyedül, ki is vagyok. Kellett hozzá az, hogy jó pár ember meg is szeressen. „Jé, te ilyen vagy igazából?” Kaptam bátorságot, önbizalmat, és ezek helyreraktak.

Ha érdekli az interjú további része, olvassa el a Port.hu-n!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden egyes belövés látványa megviselt

Farkas Edina Lina 2017. február 20., hétfő 21:28

Várhelyi Panni közelről ismeri, milyen amikor a drogfüggőség bekúszik a család hétköznapjaiba és ott is marad húsz évig. Az ő fia ugyanis Gergő, a Dizájneren című dokumentumfilm egyik főszereplője. A film néhány, hosszú évek óta drogfüggő fiatal férfi mindennapjait mutatja be, hogy milyen sikerrel, arról itt már írtunk. Várhelyi élete első interjúját adta a témában nekünk, arról mesélt, milyen a drogfüggőség a hozzátartozók szemszögéből, és anyaként hogyan próbált megbirkózni a fia szenvedélybetegségével.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyenek volnának az Oscar-jelölt filmek őszinte plakátjai

Adamek Alma 2017. február 19., vasárnap 14:57

Már csak egy hét van a 89. Oscar-díjak átadásáig, így a hagyományokhoz híven a Shiznit.co.uk is elkészült az Oscarra jelölt filmek "brutálisan őszinte" plakátjaival. A készítőknek pedig ezúttal is remekül sikerült összefoglalniuk, hogy a filmcímmel ellentétben miről is szólnak a filmek valójában.

Távolról sincs vége, olvasson még »

„Hiába, a rendezés érzelmi dolog”

S-W. Zsó 2017. február 18., szombat 16:48

„Minden, amit tettem az életben, azért volt, mert nyerni akartam. A nyerni akarás alapvető motivációs erősségeim közé tartozik, ám az első gondolat, ami egy-egy sikerélmény után megfordult a fejemben, az az volt, hogy oké, megcsináltam, de ez még nem minden. A következő kör még keményebb lesz.” Miloš Forman csehszlovák születésű filmrendező, forgatókönyvíró és színész nem kevés megpróbáltatás árán lett a filmszakma világszerte elismert alakja, akinek sokszínű egyénisége és munkássága önmagában is megérne már egy dokumentumfilmet. Február 18-án ünnepli 85. születésnapját, ennek alkalmából Fordulatok – Emlékirataim című önéletírása alapján válogattunk a rendező szakmai vallomásaiból és személyes élményeiből.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem szexizmus, csak bizarr fétispornó

Divany.hu 2017. február 17., péntek 18:09

Elég nagy megbotránkozást okozott egy Twitteren megosztott képregény, amelyen egy sztereotipizált, nagy mellű nő egy könyv hatására egy másik közismert sztereotípiává, “könyvmollyá” változik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hozzá kell szoktatni a közönséget, hogy létezik magyar sorozat

Divany.hu 2017. február 17., péntek 15:44

Kapitány Iván operatőrként indult a pályáján, de érdeklődése később a filmkészítés többi kreatív területe felé fordult, és rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként is alkotni kezdett (színházban is rendszeresen rendez darabokat). Nagyjátékfilmes alkotóként és reklámfilmesként pedig logikus lépés volt a sorozatkészítéssel is próbálkozni. A fikciós sorozatfejlesztésnek azonban Magyarországon nincsenek meg sem az igazi lehetőségei, sem a szakmai feltételei, ezért Hámori Barbarával közösen elindították a Contentlab Factory néven ismert céget/és ösztöndíjprogramot, ahol szakértő mentorok segítségével amerikai típusú írószobai munkára oktattak fiatal írókat. A Contentlab nem csatornafüggő, hanem független gyártócég: a tőlük elsőként képernyőre került fejlesztés egy szlovák sorozat, a Horna dolna magyar adaptációja, A mi kis falunk, ami nemrég debütált az RTL Klubon. Kapitány Ivánt a magyar sorozatgyártás helyzetéről, a munka nehézségeiről, szépségeiről és persze- lehetőségeiről kérdeztük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Holdfény az élet egyik legnehezebb kérdésével szembesít

Farkas Edina Lina 2017. február 16., csütörtök 14:17

Nem feltétlen jó beülni egy olyan filmre, amiről tudod, hogy nyolc Oscar díj-jelölést kapott. Ilyenkor ugyanis mindenképp valami nagyon átütő, nagyon komplex élményt vársz, és hiába próbálod meg magad visszafogni, végül mégis a "na most mutasd meg!" attitűddel ülsz be megnézni. Ez történt velem a Holdfénynél is, és hiába próbáltam visszafogni magam, mégis csak az derült ki a film végére, hogy valami egészen mást vártam.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A buszsofőrből árad a nyugalom

Vízer Balázs 2017. február 16., csütörtök 10:41

Volt idő, amikor igazán eseményszámba ment, ha egy új Jim Jarmusch film jelent meg, és ez ugyan jó régen volt, de azért még most is felfigyelnek az őt ismerők, ha új munkával jelentkezik. A 2013-as vámpírmese, a Halhatatlan szeretők után azonban egy egészen más történettel állt elő, amiben mindennel megbékél a világon, hőse pedig egy kisvárosi buszsofőr, aki, egyebek közt, gyufákról ír szerelmes verseket. Bár foglalkozása ellenére rendkívül művelt és ért is a költészethez, nincsenek művészi ambíciói, egyszerűen csak boldog, ha az érzéseiről írhat. Szereti a világot és legfőképp csinos, fiatal feleségét (az iráni származású Golshifteh Farahani) szereti, aki odahaza a lakástextileken és süteményeken éli ki saját, igencsak túlbuzgó művészi énjét.

Úgy képzelem, hogy Jim Jarmusch így szeretne nyugdíjba menni, egy kisvárosban, ahol mindenkit ismer, ahol nincsenek rossz emberek, és ami mégsem egy porfészek. A címbéli Paterson egy valóban létező, New Jersey állambeli, veretes irodalmi hagyományokkal rendelkező kisváros és a szerény buszsofőr neve is egyben, és ez a kettősség határozza meg a filmet. Hősünk, aki nap mint nap ugyanazt az útvonalat járja, sok mindent duplán lát, mindenhol ikrek tűnnek fel, sok minden ismétlődik és mindenki párban jár. Erre persze rá kell szépen hangolódni, mert Jarmusch humora olyan leheletfinom, hogy néha észre sem lehet venni, hogy viccel, és számos utalás nyilván elveszik a magyar közönség számára.

Ha szeretné tudni, milyen Adam Driver Jim Jarmusch bölcs és költői alteregójaként, olvassa el a teljes kritikát a Port.hu-n!

Távolról sincs vége, olvasson még »

"A progresszivitás nem szerzőfüggő!"

maze 2017. február 15., szerda 17:31

Kováts Adél színésznő egy éve vezeti a Radnóti színházat, más színházat nem is akart volna. Ebbe az "új, értelmiségi szerepbe" viszont még bele kellett tanulnia, ezért türelmet kért kollégáitól, amit meg is kapott. Progresszív színházat akar, de megtartaná a régi nézőket is, és szerinte jó úton haladnak ezzel. A nézők pedig igenis vágynak a friss történetekre, a friss formákra!

Lassan egy éve vagy színházigazgató, erre számítottál?

Nyilván nem mondhatom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy milyen feladataim és kihívásaim lesznek, ám az, hogy én magam hogyan fogok debütálni az új helyzetben, arról csak sejtéseim voltak. Ahogy az ember nem tudja, milyen érzés anyának lenni, mielőtt gyereket szül, azt sem, hogy milyen anya lesz, ahogy nem tudja, milyen is valójában házasnak lenni, addig csak elképzelései lehetnek arról, hogy melyik része lesz kompatibilis, s melyik nem. A színházigazgatás mindeközben valójában arról szól, hogy milyen vezetőnek lenni...

03-kovats adel-170116-A40A9850
Fotó: Szécsi István / Dívány

És milyen?

Nehéz, de ez természetes, mert ez is egy tanulási folyamat. Senki nem születik vezetőnek, csak jó esetben a képesség és az ambíció egybeesik, ráadásul egy csomó minden megtanulható nyitottsággal. Azt kértem a társulattól, hogy legyenek velem türelmesek, hiszen egy demokratikus helyzetből kerültem valahova, amiben benne is maradtam mint színész, meg ki is emelkedem belőle mint felelős vezető. 

22 éve vagy a színház tagja, mindig elégedett voltál, amíg nem jött az ötlet, hogy átvedd a gyeplőt? 

Nyilván nem voltam mindig elégedett, és hiába tartom magam örömszínésznek, ez a szakma nagy fegyelmezettséget, odaadást és alázatot igényel. De szerintem egy színésznek nagyon is javára válik, ha nem mindig azzal dolgozik és azt, amit éppen nagyon szeretne – ezért is szeretek kőszínházi társulatban dolgozni. Egy társulatban messzebbre kell látni, nem lehet csak évadokban gondolkodni, ugyanakkor a színésznek tudnia kell, hogy mennyire bíznak benne. Színésznőként is mindig ezt vallottam, ezért is tudtam lojális maradni a színházammal akkor is, amikor egy évad nem az elképzeléseim szerint alakult számomra. Most a saját bőrömön érzem, mekkora kihívás ez egy igazgatónak. Nagyon sokféle szempont van egy előadás létrejötténél, ez egy nagy logisztikai játék, ami nem nélkülözheti sem a gondoskodó szeretetet, sem a szakmaiságot. Nem egyszerű feladat, pláne nem egy egy játszóhelyes repertoárszínház esetében. Kevesen vagyunk, itt mindenki fontos ponton áll, ezt minden színésznek így is kell éreznie. A Radnóti hívta elő belőlem az  ambíciót az igazgatáshoz.

Miért a Radnótit? Ez miből fakadt? 

Ez egyfajta szerelemféltés volt, bár sokan toltak is e vállalás felé. Próbáltam elvonatkoztatni a hiúsági tényezőktől, meg attól, hogy sokan mondták, ez mennyire jó lenne mindenkinek. Természetesen áldozatokkal is járt, de azt kívül és belül is mindenki érezte, hogy a Radnótinak meg kell újulnia ahhoz, hogy újra olyan tényező legyen a fővárosi színházi életben, ahol unikális dolgok jönnek létre. A Radnótinak legalább három aranykora volt, ebből kettőt én is átéltem, és abban bízom, hogy újra jöhet a felfutás, ami a jelek szerint el is indult. Ez az egy év azt bizonyítja, hogy érdemes kockáztatni, mert az emberek vágynak a friss történetekre, a friss formákra. Úgy vélem, az irány jó, de tévedni és hibázni ettől még ez a bátorság velejárója. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézze meg velünk Jim Jarmusch új filmjét, a Patersont!

Divany.hu 2017. február 15., szerda 10:02

Jim Jarmusch 2013-as, Halhatatlan szeretők című filmjében két vámpír főhősét kísérve bejárta az elmúlt pár száz év történelmét meg a fél világot. Legújabb mozijában azonban visszatér ahhoz a környezethez, amit a legjobban ismer: a jelenhez és az amerikai (kis)városokhoz, valamint az utcáikat benépesítő elvarázsolt figurákhoz. A héten mutatják be a mozik a Patersont, és ha szerencsés, jegyet nyerhet rá itt a Díványon: a hajtás után kiderül, hogyan!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Beyoncé szüli meg a következő Messiást

suze 2017. február 14., kedd 16:20

"Nagyon fontos számomra, hogy olyan képeket mutassak a gyermekeimnek, amiben a saját szépségük tükröződik; hogy egy olyan világban nőhessenek fel, amelyben [...] képesek meglátni a maguk tükörképét; hogy soha ne kételkedjenek abban, hogy gyönyörűek, okosak és alkalmasak bármire. Ezt szeretném minden faj minden gyermekének" - mondta el a hétvégi Grammy-díjátadón a Fekete Madonnának öltözött Beyoncé Knowles, és ha valakinek lett volna bármi kételye afelől, miként is tekint magára az énekesnő, annak itt végképp eloszolhattak a kétségei. 

A hétvégi fellépés ugyanis messze nem volt előzmény nélkül: már a terhességét bejelentő, minden Guinness-rekordot döntő Instagram-fotó (és az azt követő fotóalbum) is megelőlegezte, hogy az énekesnő nem egyszerűen gyereket vár, de minimum a következő Messiást. Illetve hát kettőt, ugye. Hogy az első ránézésre csak némileg trashre dizájnolt giccsművészetnek tűnő, fátylas-rózsás-pucsítós terhesfotót nagyon is komolyan kell venni, azt nemcsak az mutatja, hogy mindössze 20 óra alatt megdöntött minden rekordot (ez lett a legtöbbet like-olt fotó az egész Insta történetében, és ez a szám azóta már 10 millió felett jár), hanem az is, hogy komoly művészettörténészek vitatkoznak rajta, és persze fedeztek fel benne utalásokat a reneszánsztól egész Frida Kahlóig. Nyilván nem alaptalanul: a fotós, Awol Erizku, és a megrendelő, Beyonce Knowles nagyon is tudták, mit csinálnak.

Az említett fényképen az énekesnő rózsákból álló, dús virágkompozíció előtt térdel, a hasán nyugtatva mindkét kezét, fején áttetsző fátyollal, mindössze fehérneműben. Ez persze csak a látszat, valójában a fotó egy rakás olyan finom részletet és utalást rejt magában, melyek valódi információt jelentenek azok számára, akik tudják ezeket dekódolni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Dél-Koreában tuti a Valentin-nap túladagolás

Miklya Anna 2017. február 14., kedd 15:33

Stresszeli a Valentin-nap? Dél-Koreában három is van belőle! Sőt, ha máshogy nézzük, tizenkettő. De miért, hogyan, és főleg: kinek áll ez érdekében?!

Ahhoz, hogy megértsük a dél-koreaiak Valentin-napjait, tudni kell, hogy az ország erősen tradicionális, borzasztóan partiarchális, és a házasság a modern fiatalok életének (is) egyik elsődleges célja. És hogy mit jelent ez? Kapcsolatban lenni menő, és mindenki ezt igyekszik elérni.

De miért is van ez?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Műveltség kvíz: Ki fordította magyarra?

Brownie 2017. február 14., kedd 07:06

A színházplakátokon, a műsorújságokban vagy a versidézetek mellett általában nem tüntetik fel a nevüket és sokszor a világirodalmi műveket lapozgatva is elsiklik a figyelmünk kilétük fölött. Pedig nem kevés időt és energiát fektetnek abba, hogy mindannyian élvezhessük az eredetileg idegen nyelven írt, több száz éves verseket vagy kedvenc kortárs regényeinket. „Nagyon ritka az az esemény, amelyen a műfordítók megkapják a megérdemelt figyelmet, gyakran csak a hibáikat vagy vélt hibáikat veszik észre" – mondta M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó igazgatója a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállítása, a Műfordítógép megnyitóján.

20170122 163646
Fotó: Dívány

Mi is részt vettünk az izgalmas tárlatvezetésen, ahol beleshettünk a műfordítás mint művészeti tevékenység kulisszái mögé; megnézhettük Babits Mihály pálcikaembereit, amikkel az Isteni színjáték egy-egy jelenetét illusztrálta; Szabó Lőrinc matematika füzetét, amibe Majakovszkij verseinek fordítási jegyzeteit írta; és tanúi lehettünk annak is, hogy hogyan dolgozik Nádori Lídia, Varjú Kata vagy Nádasdy Ádám egy-egy külföldi mű anyanyelvünkre ültetésén. Közben pedig jól elgondolkodtunk, hány világirodalmi alkotás magyar fordítóját/fordítóit tudnánk megnevezni. Ön hogyan boldogulna ezzel a feladattal? Íme, 15 kérdés, amiből kiderül, mennyire jártas a műfordítások terén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 film arról, hogy a drogos csaj imidzs mégse olyan szexi

bb 2017. február 12., vasárnap 15:13

Gyakori témája a film- és divatiparnak a kábítószer- és gyógyszerfüggőség, ami nem véletlen, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években tíz amerikaiból legalább egy rendszeres fogyasztója volt a kokainnak; a becslések szerint pedig napjainkban 600 ezer heroinhasználó él csak az Egyesült Államokban. Az amerikai népegészségügyi hivatal (Center for Disease Control) adatai szerint 2014-ben körülbelül 47 ezer ember halt meg véletlen túladagolásban, ebből több mint 29 ezren opioid típusú gyógyszerek miatt, ami magában foglalja a vényköteles fájdalomcsillapítókat és a heroint is.

A drog viszont, amilyen káros és veszélyes, annyira izgalmas és szexi is. Nem volt véletlen tehát, hogy a 90-es években számos divatkampány és fotósorozat készült az úgynevezett “Heroin Chic” témában, az elmúlt években pedig az olasz Gucci és a Moschino “népszerűsítette” a drog és gyógyszerfüggőséget – írja a DazedDigital.com. És ennek hatása az is, hogy bár a (férfiak dominálta) filmiparban elsősorban a férfiak szenvedélybetegségeivel szoktak foglalkozni, készült azért pár olyan alkotás is, ami a nők (némileg eltérő alapokon nyugvó) narkotikumhasználatát ábrázolja. A hajtás után mutatjuk, mi jutott eszébe a rendezőknek a drogfüggő, önpusztító nőkről az elmúlt évtizedekben!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezt a filmet még Jézus sem menti meg

cukorka 2017. február 11., szombat 16:26

Jól ki lehetnek akadva a franciák (a belgák is), akik most Jézus, mobil, fejvadászok címen dobtak piacra egy másfél órás vígjátékot (persze csak a magyar címe ennyire a szar, az eredeti Les Premiers les Derniers). A kiakadára mondjuk kizárólag abból következtethetek, hogy ebben a filmben iszonyúan próbálkoznak, mégis hetvenhárom perc kell ahhoz, hogy egyáltalán egy kicsit megkedveljük a szereplőket és elfogadjuk a történetet. Röviden ennyiben összefoglalható az inkább színészként tevékenykedő Bouli Lanners (Rozsda és csont, Hosszú jegyesség, Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!) rendezése, de azért meg is magyarázzuk, szerintünk hol rontotta el, hiszen a forgatókönyvet is ő írta. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A sármos sebesült katona esete a lányiskolával

Adamek Alma 2017. február 10., péntek 15:06

Sofia Coppolának köszönhetően már nemcsak az új Trainspottingot, az új Twin Peakset és az új Jarmusch filmet várjuk izgatottan 2017-ben, hanem az egyik legnagyobb hatású női rendező új filmjét, a The Beguiled-et is. Az Öngyilkos szüzek a forró Délen? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Minden családnak megvan a maga mély és masszív története"

Sáfár-Williams Zsófia 2017. február 10., péntek 15:05

"Három krumpli, központi fűtés, palacsinta, pongyola" - brillírozott szerény magyar szókincsével Charlotte Mendelson angol írónő, aki múlt hétvégén járt először Magyarországon, bár bevallása szerint már rég itt volt az ideje, hogy megejtse ezt a vizitet. A cseh és magyar felmenőkkel büszkélkedő írónő Man Booker-díjra jelölt negyedik regénye, az Almost English tavaly jelent meg nálunk Törtmagyar címmel, ami egy második generációs bevándorló kamaszlány beilleszkedésének nehézségeiről szól. A könyv születéséről, homályos családi múltakról, az alkotás folyamatáról és a magyar nyelv szépségeiről beszélgettünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az Utazók ötven sötét árnyalata

Miklya Anna 2017. február 9., csütörtök 17:56

Azt már ugye, tudja, miért ne nézze meg (olvassa el) A szürke ötven árnyalatát? Nem azért, mert rossz, hanem mert kifejezetten káros. És sajnos ugyanezért nem szabadna senkinek sem beülnie sem az Utazókra, sem a Szürke filmes folytatásaként készült, a héten bemutatott A sötét ötven árnyalatára. Főleg romantikus randifilmnek ne használja egyiket sem, mert a cukormázas felszín alatt valójában nagyon is ijesztő üzenetet hordoznak. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vigyázat, kontrolfreak anya a színpadon!

Divany.hu 2017. február 9., csütörtök 12:28

Az Anton Lachky Company: Mellékhatások (Side Effects) című vendégjátéka február 9-10-én látható a Trafóban, a 200% tánc sorozatukban. Az előadás egy olyan nő burjánzó képzeletébe vezet be, aki uralkodni akar férfiakon és nőkön, de saját ösztönei felett elveszíti hatalmát. "Lényegében egy kontrollmániás, egoista nőről (Patricia Rotondaro) és mondjuk úgy, a családjáról szól a történet, valamint arról, hogy ebben a viszonyrendszerben a gyerekek teljesen alá vannak rendelve anyjuk akaratának" – mondta el a Libariusnak Varga Csaba, az előadás táncosa, aki ismerős lehet Hiroaki Umeda, Mészáros Máté, vagy Fülöp László koreográfiáiból is. 

SIDE EFFECTS trailer from bram smeyers on Vimeo.

A történetben az anya három gyermekét terelgeti a maga módján, akik így vagy úgy, de kénytelenek engedelmeskedni neki. A profi táncosok mellett egy rendkívül szellemes történet kerekedik ki a próbálkozásokból.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ma minden skandinávfilm-rajongónak a Toldiban a helye!

Miklya Anna 2017. február 8., szerda 14:37

A skandináv remekek közül sokat nézzük a dán, de még a svéd vagy akár norvég filmeket is, miközben elfeledkezünk szegény finnekről. Pedig ez a csilingelő nyelvű nemzet ott északon, ami ebben az évben ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját, filmművészetét tekintve is teljesen beleillik abba a képbe, amiért a skandináv filmeket annyira szeretjük. Ha annak idején bejött önnek a Leningrad Cowboys menni Amerika, akkor jó az ízlése, de épp ideje alaposabban is beleásnia magát a kortárs termésbe: a tél legsötétebb napjain most egy maréknyi újabb kedves vagy komoly, fanyar humorú vagy éppen drámai film vár ránk február 8. és 12. közt a Finn Filmnapokon, ahová a szervező Finnagora.hu az elmúlt évek legérdekesebb, legnagyobb visszhangot kiváltó finn filmjeit hozta el a Toldi Moziba.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az indiai özvegyek is a gyermekházasságok áldozatai

Farkas Edina Lina 2017. február 8., szerda 13:58

Filmklubot indított a MIGhelp Egyesület: ezentúl kéthetente különleges, ritkán látható, kulturálisan érzékeny témákat feszegető filmeket mutatnak majd be. Első alkalommal Női sorsok Indiából címmel vetítettek két dokumentumfilmet, mindkét alkotás a világ egyik leghatalmasabb országát feszítő óriási ellentétekre reflektált. Natalya Kadiryova Invisible Women - The Outcast Widows of India (Láthatatlan asszonyok - India számkivetett özvegyei) című filmje az özvegyen maradt nőkről szól, akiknek társadalmi megbecsülése a nullával egyenlő, és már az is fejlődésnek számít a helyzetükben, ha ma már legalább nem égetik el őket az elhunyt férjükkel együtt. A másik rövidfilm, Nishtha Jain Gulabi Gangje pedig egy olyan asszonyt és az általa létrehozott nőjogi civil szervezetet mutatta be, akik a nők védelmében fellépve alapvető emberi jogokért küzdenek: például az oktatáshoz, a munkához és a biztonságos élethez való jogért. És mindeközben önvédelemre is tanítják őket.

A két film mentén azonban most nemcsak a társadalmi számkivetettségben élő özvegyek sorsát járjuk körül, hanem tágabb értelemben az indiai nők jelenlegi helyzetét is, amely – a korábbi statisztikák és a legújabb Amnesty International jelentés szerint egyaránt – messze az egyik legrosszabb az egész világon. A gazdaságilag, regionálisan, kulturálisan és vallásilag is megosztott India egyes részein ugyanis a lánygyermekek számára már az is nagy szó, ha születésük után egyáltalán életben hagyják őket. Vagy ha egyáltalán megérik, hogy megszülethessenek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Légyszi ne ugrálj a halott nagyimon, köszi!

suze 2017. február 5., vasárnap 17:25

Az elmúlt héten járta be a netet és a közösségi médiát Shahak Shapira izraeli származású, de Berlinben élő művész erősen vitriolos projektje, a Yolocaust.de weboldal. A Yolocaust név eleve egy morbid szóvicc: a Holokauszt és a YOLO (You Only Live Once, azaz "egyszer élsz") hashtag ötvözete. Ugyanígy morbid a projekt maga: a művész a berlini Holokauszt-emlékmű látogatóinak szerinte kifogásolható viselkedését állította pellengérre oly módon, hogy összegyűjtött 12 itt készült, közösségi oldalakról nyilvánosan hozzáférhető csücsörítős-pózolós-hülyéskedős szelfit - majd adott nekik egy erős sokkfaktort. A fotók kulisszájául szolgáló Meggyilkolt európai zsidóság emlékművének hatalmas betontömbjei helyére ugyanis Photoshoppal odatette azokat, akiket ezek a betontömbök jelképeznek: a meggyilkoltak millióit. 

Berlinnek rengeteg olyan helye van, ahol bárki sokkal menőbb koktélozgatós-csücsörítős hájlájf-turistaszelfiket lőhet magáról. A 2005-ben elkészült emlékmű azonban gyorsan olyannyira hangsúlyos városképi elemmé vált, hogy az ötödik legnépszerűbb turistalátványosságnak számít az odalátogatók számára. Ez pedig magával vonzza azt is, hogy megörökítik: ki-ki képességei szerint.

Ha valakinek (és a fotóit lájkolóknak) nem esett volna le elsőre, hogy ott a történelem egyik legnagyobb népirtása emlékére pózolt vidáman, az egyfajta jókora virtuális tockos keretében ráébredhetett, amikor viszontlátta magát a Yolocaust.de fotóválogatásában a felstószolt, csontvázzá soványodott holttestek közt pucsítani. Ha pedig ettől észbe kapott, akár le is kerülhetett az oldalról: csak írnia kellett egy mailt az undouche.me@yolocaust.de mailcímre. Ez erősen szabad fordításban kábé annyi, hogy "légyszi.hadd.ne.legyek.seggfej".

Az oldal mindössze egyetlen hétig volt aktív: ez idő alatt több mint két és fél millió látogatója volt, és híre eljutott mind a 12 fotó tulajdonosához, akik jelentkeztek is, hogy lekerülhessenek az oldalról (a cikkünkben szereplő fotókat még korábban mentettük le az oldalról, de épp ezért takartuk ki utólag a rajtuk szereplők arcát). Ma már csak Shapira rövid összefoglalója olvasható a helyükön, valamint egy rövid válogatás a beérkezett reakciókból.

Ó, hát akkor ez kész sikertörténet, nem? Nem egyértelműen.

7-photo 012517081543 cenzura
Fotó: yolocaust.de
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen, ha klasszikus festmények alakjai Nápolyban kóborolnak

Dívány 2017. február 4., szombat 10:17

Georg Gisze, a jómódú gdanski kereskedő kicsit elveszettnek tűnik a lepukkant, kockás terítős nápolyi kiskocsmában. Nem tudjuk, kire várhat, miért épp ide beszéltek meg találkozót, vagy esetleg már végzett a vacsorájával és indulni készül-e, de első pillantásra nem mondaná senki, hogy a reneszánsz festészet egyik legnagyobb mestere, Hans Holbein egyik leghíresebb portréjának alanya olyan nagyon idegenül hatna ebben az új környezetben. Alekszej Kondakov ukrán digitális művész ezúttal is igazán jó munkát végzett a photoshoppal, amikor immár harmadik olyan sorozatát alkotta meg, ahol híres klasszikus festmények festett alakjait helyezte át mai városi környezetbe. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés