#VILÁGOM

Úristen, idén is nyertünk egy Oscart!

Farkas Edina Lina 2017. február 27., hétfő 09:20

Igen, jól drukkoltunk: miután tavaly a Saul fia lett a Legjobb idegen nyelvű film, idén Deák Kristóf filmje, a Mindenki hozta el az Oscar-gála Legjobb rövidfilm kategóriájáért járó szobrot. "Próbáljuk úgy nevelni őket, hogy büszkék lehessünk rájuk" -  mondta a köszönőbeszédében a fiatal rendező. Mondani se kell, a közönség széttapsolta érte a tenyerét. Mi is itthon a miénket, de nemcsak Deákért, nemcsak a Mindenkiért, hanem a tavalyi Saul fiáért, Enyedi Ildikó Arany Medve díjáért, meg úgy egyáltalán a jó, magyar filmekért.

De nem csak ez volt ám az egyetlen nagy pillanat az est folyamán. Voltak itt még bőven meglepetések, meg kínos performanszok, Warren Beatty óriás bakijáról nem is beszélve.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nekik drukkolunk az Oscaron

Dívány 2017. február 26., vasárnap 18:13

Vasárnap kiderül, kik lesznek az idei Oscar nyertesei, és benne van a pakliban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is örülhetünk magyar sikernek. Míg 2016-ban a Saul fiának drukkolhattunk a Legjobb külföldi film kategóriában (eredményesen), ezúttal Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje került be az öt legjobb élőszereplős rövidfilm közé. Szóval a Mindenkinek is nagyon szorítunk, de összeszedtük mellé azokat a filmeket, amik nagy várományosai az idei díjkiosztó gálának, és persze azt is, hogy ezek közül mik a kedvenceink, és szerintünk melyek lesznek a befutók.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Amit eddig is sejtettél Trumpról, de sohasem merted elképzelni

suze 2017. február 25., szombat 16:18

Alison Jackson fotóin Donald Trump épp magáévá teszi Miss Mexikót az íróasztalán, szépségversenyzőkre szórja a pénzt, orosz tábornoki egyenruhát próbálgat, vagy épp az önbarnító fülkében áll, hogy beszerezze legendás színét. Persze senki se higgye el mindezt, Jackson ugyanis nem az elnök hivatalos fotósa. Hanem egy brit médiaművész, aki több mint tíz éve készíti az eredeti modellekre megtévesztően hasonlító hasonmások segítségével fényképeit, videóit és szobrait egy alternatív valóságról.

Gyönyörű duplafenekű poénja egyébként az egésznek, hogy épp az álhíreket valóságnak, a számukra kellemetleneket pedig álhíreknek minősítő republikánusok első számú emberéről készültek ilyen zavarbaejtően hitelesnek tűnő kamufotók. Igen, Donald Trump már épp eleget mutatott világnak a személyiségéből ahhoz, hogy egy jó emberismerettel és kellően vitriolos humorral megáldott művész teljesen hihetőnek tűnő helyzetekben tudja őt ábrázolni - akkor is, ha ezek a helyzetek soha nem történtek meg.

De akár meg is történhettek volna

Vagy akár meg is történhetnek még ezután, bármikor – és nem csak Trumppal. Alison Jackson kifejezetten szereti a celebek ismeretlen vagy zavarbaejtő oldalát elképzelni, és megtévesztésig hű alteregókkal eljátszatni és dokumentálni. Fotói és videói pedig épp azért olyan találóak, mert karikatúraszerűen továbbgondolja, felnagyítja velük alanyainak jellegzetességeit. És hát ha valaki mondjuk épp egy rasszista, nőgyűlölő, korlátolt, hiú barom, akkor a fotókról pontosan ezt a képet fogja viszontlátni magáról.

Ragadjuk pinán a nőket? Akkor már ne csak markolásszuk, ha alárendelt helyzetben vannak, akár meg is kúrhatjuk őket az íróasztalon! Rasszista lózungokat nyilatkozunk? Miért állnánk meg itt, akkor már pózoljunk büszkén a Klu Klux Klan fehér egyenruhásaival! Hírbe hoznak bennünket cikis orosz kapcsolatokkal? Vállaljuk fel szépen, hogy a cél belenőni Sztálin apánk díszegyenruhájába! Donald Trump nem tud olyat mondani vagy tenni, ami százzal beszorozva is ne lenne teljesen és hihetően önazonosan Donald Trump. Jackson csak annyit tesz, hogy fotóin megmutatja ezeket a százzal beszorzott verziókat. 

Így aztán az, hogy Trump épp Miss Mexikóval szexel az íróasztalán (bár a szexel kifejezés nem igazán illik ide, mert valahogy egyenlő felek közti kölcsönös aktust jelenti, miközben Trump valószínűleg csak "megrakni" "megkúrni" "szétbaszni" meghatározásokban tud gondolkozni egy nőről), nem is célzás, de tűpontos és kegyetlen telitalálat. Ugyanezt teszi ugyanis az elnök, amikor fallal tervezi távol tartani a mexikói bevándorlókat, csak épp (szorozzuk be százzal, ugye) ezzel az intézkedésével nem egy szegény, pinán ragadott szépségkirálynőt, hanem egy egész országot (és tágabb értelemben véve minden bevándorlót) próbál megalázni. Igaz, ezzel szétbaszni a saját országát is legalább annyira fogja, amikor a deportálások után kiderül, hogy nem maradt, aki elvégezze a kiutasított bevándorlók által addig olcsón végzett alja munkákat, de Trumpról (és hátországáról) azt is tudjuk már, hogy nemcsak a szociális érzékenység, de a hosszú távú, átgondolt tervezés és a problémák átlátása sem az erősségük.

Egy rosszindulatú, buta és hiú pojácát nem lehet elégszer kiröhögni

Az is szándékosan öv alatti poén Jacksontól, ahogy a megjelenésére nevetségesen hiú elnöknek a külsejéből is gúnyt űz, legyen akár ez avarfúvókkal intézett terrortámadás a bizarr pepi ellen, vagy a tésztás, elhízott test narancssárgára vakolása műbarnasággal. Ez utóbbi fotó ráadásul nem tudja nem eszébe juttatni a nézőnek Ilma Gore kisfarkú Trump festményének történetét (valamint azt, hogy Gore-t meg is verték emiatt a fricskája miatt), és persze a meztelen Trump-szobrokkal New Yorkot elárasztó gerillaszobrász-akciót se felejtsük el felidézni!

Ilma Gore-hoz hasonlóan amúgy Jacksonnak is származott már kellemetlensége a Trump sorozatból: ha meg nem is verték, de senki sem merte felvállalni a fotókból készült album kiadását. Jackson ezért a magánkiadás mellett döntött, szóval ha szeretné magáénak tudni Donald Trump és egy rakás egyéb híresség életének (nem valóságos, de ez szinte mindegy is) bizarr pillanatait, akkor 15 fontért, azaz kb. 5500 forintért megrendelheti tőle album formájában a weboldalán. Van királyi családos borítóval is, mert hát az angol valóság, II. Erzsébet és tágabb családja, valamint az angol szigetvilág celebpopulációjának mindennapjai is legalább annyi bizarr pillanattal szolgálnak, mint az amerikai lázálom.

It's happened again... #royalbaby2 #theroyals #kate #wills #george #prince #king #baby #princess

Alison Jackson (@alisonjackson) által megosztott bejegyzés,

De hiba volna Jacksont csak a Trump-sorozat miatt említeni, hisz nem most kezdte a fake news ipart, és azt se mondhatnánk, hogy nem aratott sikert vele. Már közel 15 éve készíti fotóit (és videóit) a bulvár leggyakoribb szereplőiről – illetve az általa kiválasztott, meggyőzően hitelesre dizájnolt hasonmásokról –, megkapta már tőle a magáét Britney Spearstől és Brangelinától kezdve a Kardashian-West klánon át a brit királyi családig mindenki. Művei mindig rendkívül találóak és valóságosnak tűnőek, sikeresen mossa össze velük a határt a megtörtént és az elképzelt közt - pont úgy egyébként, ahogy például a celebritások maguk is teszik ezt a valódi életükkel és az általuk képviselt imázzsal. Csakhogy Jacksonnak szerencsére más srófra jár az agya, mint a hírességeknek, és más jut eszébe róluk, mint amit ők szeretnének mutatni magukról a világnak.

Az alternatív valóság, ami akár a valóság is lehetne

Jackson művészete ugyan első látásra is könnyen befogadható, sőt humoros, mégsem egyszerűen a nevetségessé tétel a célja. Az ő gondosan kiválasztott, megszólalásig hasonlóra maszkírozott színészei mindig egyfajta alternatív valóságot játszanak el (és ez a kifejezés is ismerős ám valahonnan, ugye), miközben a megjelenített "valóságtöredékeknek" van egy mélyebb, elgondolkodtatóbb, univerzális jelentéstartalmuk is. Minden alanya egyfajta archetípusa is egyben azoknak az emberi személyiségjegyeknek, amelyek a történelem során vissza-visszaköszönnek a világ sorsának alakításában. Azt meg már rég tudjuk, hogy ahhoz, hogy valaki véleményvezér legyen, de legalábbis nyomot hagyjon a világban, nem kell okvetlenül politikusnak lennie. 

Mert lehet például akár művész is, akinek – az amerikai elnökkel szemben – nemcsak kiváló humora, de társadalmi felelősségérzete is van. Meg talán némi nevelő szándéka. Bár azzal nyilván ő is tisztában van, hogy ha ezek a fotók elérnének az elnökig, abból önvizsgálat és személyiségfejlődés helyett legfeljebb csak egy újabb őrjöngő és személyeskedő Twitteres ámokfutás születik majd. Ha Jackson lennék, az albumot eleve úgy terveztem volna, hogy minden fotó mellé odakerüljön egy-egy screenshot a fotókra adott Trump-reakciókból – így lenne a mű kerek, egész, ijesztően pontos portré a világ legbefolyásosabb országának első számú emberéről.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az a dolgunk, hogy „átvigyük a színházat a másik oldalra"

(x) 2017. február 25., szombat 12:11

Egészen rendhagyó, progresszív programot hirdetett a Budapesti Operettszínház, amelynek fókuszában három női alkotó, Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita áll. A három rendezővel sztereotípiákról, közelítési módokról, a műfaji határok elmosódásáról és az Operettszínházban szerzett élményeikről beszélgettünk.

A koreográfusi szakmában rövid idő alatt nagy nevet szerzett és azóta sokszorosan bizonyított Duda Éva, a néhány éve diplomázott és azonnal az élvonalba robbant Székely Kriszta, valamint a most szárnyait bontogató, végzős bábrendező hallgató Szenteczki Zita mutatkozik be rendezőként első alkalommal az Operettszínházban. A három művész három különböző műfajban, három különböző helyszínen három ősbemutatót állít színpadra a Női Rendezők Tavasza program keretében.

noirendezoktavasza trio
Fotó: Andras Biro

Március 3-tól látható az Átrium Film-Színházban a Frida. A tragikus sorsú festőművésznő életét feldolgozó összművészeti előadás Dinyés Dániel zenéjével a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház együttműködésében valósul meg. Áprilisban debütál a frissen felújított Kálmán Imre Teátrumban Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kamaraoperája Székely Kriszta rendezésében, amely tavaly nyáron már nagy sikert aratott Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztiválon. Májusban tartják a premierjét a Lázár Ervin gyermekkönyvéből készült Szegény Dzsoni és Árnika című élőszereplős-bábos-zenés mesejátéknak. A Raktárszínházban műsorra kerülő produkció Závada Péter dalszövegeivel, Szirtes Edina Mókus zenéjével Szenteczki Zita vizsgarendezése.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen lenne a Kaliforniai álom, ha David Lynch rendezi

Adamek Alma 2017. február 24., péntek 18:28

Trailer Mix alkotóinak az a lövése, hogy a legkevésbé összeillő alkotókból és és művekből próbáljanak koherens egészet keverni. Most például azzal a gondolattal játszottak el, hogy mi jött volna ki abból, ha a 14 Oscar-díjra jelölt cukros-habos randifilmet a nyomasztóan szürrealista világlátású David Lynch rendezi. Nos, mi ezt egyik érintettnek se kívántuk volna – de egy trailer erejéig nem bánjuk a dolgot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Kojot brutál magyar western, remek alakításokkal

cukorka 2017. február 24., péntek 12:37

Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojotjára annak ellenére fogunk sokáig emlékezni, hogy a koncepciója több szempontból is hibádzik. Mert a Kojot brutális western lett, remek színészgárdával, ám a westernfilmes szabályok totális áthágása, valamint a történet túlnyújtása idő előtt lefárasztja nézőjét, aki végül még csalódottan is távozik a moziból az elrontott befejezés miatt. 

Pedig a western-sztori teljesen adott: a lepattant kis falu szupergazdag hatalmassága (Kovács Frigyes) Füredet és Hévizet vizionálja a tó- és gyógyvízmentes településére. Már közel jár céljai eléréséhez, egyedül egy öregember kunyhóját képtelen megszerezni, így örül, amikor az meghal végre. Csakhogy az örököst (Mészáros András) ugyanolyan fából faragták, mint nagyapját, ráadásul amúgy sincs jó passzban, mert kedvese (Dobra Mária) épp most veszítette el születendő gyermeküket. A fiú elhatározza, hogy beköltözik a felújítandó házba, de persze se építési engedély, se munkások, csak a kidobó méretű polgárőrség, aki néha kiszáll a kis telekre, hogy szarrá verje őt és a mellette álló kicsiny társaságot. 

És a szarrá verés itt szó szerint értendő – ennyire brutális (és profi) verekedést nem láthattunk eddig hazai gyártású filmben. Kostyál ráadásul rá is játszik: kis túlzással minden egyes ütés, ami lecsap a vásznon, a valóságban minimum egy életre tolószékbe kényszerítené (vagy inkább megölné) elszenvedőjét.   

933752 0
Fotó: Megafilm

Kemény és feszes lett a film eleje, sokkolja is a nézőt, ahogy kell, csak aztán valami beütött a vágóasztalon (talán, hogy ez az első nagyjátékfilmje a rendezőnek), és azt az egy órát, amit ki kellett volna vágni belőle, nem vágták ki. Abban az egy órában viszont sajnos sikerül teljesen lerombolnia a főszereplők iránt érzett szimpátiát, és közben megszegni az összes olyan szabályt, ami westernné tesz egy westernt. Nem mondom, előfordul, hogy ezeket a szabályokat meg kell szegni, de olyankor valami elképesztően, döbbenetesen jó csavart kell tenni a helyére, ami ebben a filmben nem történik meg, pedig benne van a potenciál. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A fiúk nem sírnak – aztán csodálkozunk, ha összeroppannak

Miklya Anna 2017. február 23., csütörtök 17:07

A Régi várost hat, azaz hat darab Oscarra jelölték, és azt kell mondanom, hogy megérdemelte: nagyon jó film, abból a fajtából való, ami átütő katarzis nélkül, lassan fejti ki a hatását. Megnézem, azt mondom utána, hogy hmm-hmm, hát ez egy jó kis film volt, aztán azon kapom magam, hogy hmm-hmm, még egy jó darabig ezen a filmen gondolkodom és beszélek róla mindenkinek. Jó, én mondjuk kicsit be is bőgtem rajta, de én lány vagyok, megtehetem!! – jó, ne ugorjunk ennyire előre. Kezdjük a filmnél – és hogy mi köze a genderszerepekhez, az majd később derül ki.

 

 

Fotó: intercom
Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyarország emberi jogi teljesítménye kiábrándító

Farkas Edina Lina 2017. február 22., szerda 15:43

Többek között a civilszervezetek vegzálását, a Népszabadság bezárását és a kormány menekültpolitikáját is kritizálta az Amnesty International frissen megjelent éves jelentése. Demeter Áron, a hazai jogvédő szervezet emberi jogi szakértője pedig úgy fogalmazott: "Magyarország emberi jogi teljesítménye kiábrándító".

ai eves.png
Fotó: Amnesty International
Távolról sincs vége, olvasson még »

"A színház varázslat, de csak egy cikk a tortából"

maze 2017. február 22., szerda 15:14

Kerekes Viktória 15 éve az Örkény Színház tagja, de sokat lép fel függetlenekkel is. Emellett rádióműsort vezet és az ingatlanfejlesztés is nagyon közel áll hozzá. Elmondása szerint nulla benne az ambíció, mégsem keserű emiatt sőt. Interjú.

Az Örkény Színház színésznőjeként gyakran tűnsz fel Gólemes előadásokban is. Ezek mostanában visszatérő előadások...

Igen, mert Gólem Színház elég romantikusan működik... Most a Zs-kategória tért aludni, mivel a csapatból ketten kisbabát várnak, a Mamelosn viszont felébredt egy éves álmából, mert Huzella Júlia visszatért a kisbabázásból. Az előadást a Bálint Házban és Győrben is játsszuk.

A független előadások mennyire küzdenek egyeztetési problémákkal?

A Mamelosn-nál kiderült, hogy még három embert is nehéz egyeztetni, és a befogadó helyszín időbeosztásába is bele kell simulni. Valószínűleg az állandó pénzhiányon kívül ez a független színházas létezés egyik legnagyobb nehézsége. 

Nekem úgy tűnik, hogy elég sok szabadságot kapsz kőszínházas rendeződtől, Mácsai Páltól...

Pali mindenkit segít és támogat, aki kint is szeretne dolgozni. Az Örkény egy viszonylag kicsi társulat, ahol tizenöt éve dolgozom, életbevágóan fontos számomra, hogy másfajta impulzusokat is kapjak.

A másfajta impulzusokon nemcsak a független színházakkal való munkát érted, hiszen nem is csak mint színésznő tevékenykedsz, ha jól tudom.

Igen, a Klub Rádióban van rendszeresen egy műsorunk, ami nagyon izgalmas, és sok kételyt felvető kihívás, hiszen egy hírkomment műsorról van szó, amit négy férfival készítünk. Az adásokat élőben, közönség előtt vesszük fel és egy vágott változat kerül adásba. Ide Borgula Andris, a Gólem Színház vezetője hívott, és Kálmán László nyelvész, Arató András a Klubrádió vezetője, Kálid Artúr kollégám, és én vagyunk az állandó résztvevői. Nagyon kalandos vállalkozás, és mivel elvileg ez egy szellemes műsor, az embernek hinnie kell abban, hogy nemcsak vannak gondolatai, de azok néha még mulatságosak is. Adott egy hírcsokor amit előre megkapunk, van amit ott látunk először, ezekről beszélgetünk, de a lényeg úgyis az, hogy egymásra hogyan reagálunk. Egyelőre úgy tűnik,lassan összeérünk és a közönség nagyon szereti.

Színésznőként ez elég váratlan helyzet, hiszen sokkal inkább magadat kell add, mint a színpadon, ráadásul sok belpolitika is van a műsorban. Ezzel meg tudsz békélni? 

Arra törekszünk, hogy ne csak belpolitika, hanem másféle közéleti, kultúrális érdekességek is legyenek, a nagyvilágról is beszélgessünk, mert azért nálunk ezerszer naprakészebb, felkészültebb emberek vannak belpolitikában. A részünkről sokkal érdekesebb az, hogy van egy szűrő, amin keresztül mi öten látjuk a világot. Hogy kíváncsiak vagyuk a világra és nyitottak egymás felé.

Régen ugyan, de tévéztél is, a Jóban Rosszban szereplője voltál, elvállalnál ma is ilyesmit? 

Tíz éve volt, és több okból sem csinálnék ma már napi sorozatot, bár nagyon sokat tanultam belőle. De rengeteget unatkoztam, és rengeteget bosszankodtam közben. Ez a műfaj egyszerűen nem nekem való. Kameralázam többé sose lesz, viszont abban, hogy filmezzek, szerintem visszavetett, pedig a forgatás nagyon hiányzik. Televíziót sem akkor, sem azóta nem nézek – bár most láttam a neten a Dalfutárt Hajós Andrással és egy éjszaka alatt végignéztem az egészet. Ráadásul nekem gyerekeim vannak, akikkel szemben a napi forgatással járó leterheltség kegyetlenség.. Akkor még csak egy kisfiam volt, de majdnem belehaltam abba, hogy vagy a sorozatot csinálom, vagy utazom, vagy megpróbálok beérni a színházba. Alig láttam őt egy olyan időszakban, ami mindkettőnk számára visszahozhatatlan. Pótolhatatlan. Nagy megkönnyebbüléssel szálltam ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért olyan nagy szám Enyedi Ildikó Arany Medvéje?

suze 2017. február 21., kedd 17:26

Bár az elmúlt években szép számú kisebb-nagyobb fesztiválgyőzelmet értek el magyar filmek nemzetközi megmérettetéseken, azért Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című filmjének hétvégi berlini Arany Medvéje valamiért mégis kiemelkedően fontos. Azért, mert a világon rengeteg filmfesztivál van, de ezek közt is vannak jelentősebbek és kevésbé jelentősebbek: a Berlini Filmfesztivál pedig a legfontosabbak egyike.

GettyImages-642691168
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Enyedi Ildikó sikerének tehát nemcsak azért örülhetünk, mert a rendezőnő több mint tíz évnyi csend után tért vissza új filmjével, hanem mert rögtön egy valódi A-listás fesztiválról hozta el vele a fődíjat. A Berlini Filmfesztivál Arany Medvéje ugyanis az egyik legfontosabb kitüntetés a műfajban, és utoljára több mint negyven éve került magyar versenyzőhöz. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az a nyertes szintén nő volt: Mészáros Márta 1975-ben, az Örökbefogadással.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szűcs Gabi: "Engem az határoz meg, amit csinálok"

(x) 2017. február 21., kedd 07:07

Van egy énekesnő, aki tele van tervekkel, ötletekkel, és mint kiderült, mindennapi lételeme az olvasás. Ő Szűcs Gabi, aki a lelki egyensúlyról és két közelgő fellépésről is beszélt.

Február 20-án egy olyan fellépésre készülünk, ahol pszichiáterekkel fogunk beszélgetni, a te esetedben arról a Szűcs Gabiról, aki a színpadi énekesnő mögött van, benne van, aki a szereplést segíti. Mi másodjára találkozunk, de olyan, mintha régi ismerősök lennénk. Ahhoz, hogy az ember akár a saját területén ennyire nyitott legyen, ahhoz bátorság és egyben biztonság, nyugalom is kell saját magunkban. Egyetértesz?

A nyugalom az jó szó, én alapjában véve nagyon kiegyensúlyozott vagyok.

szg2
Fotó: Papp_Schneider

Mondhatjuk azt, hogy ma, 2017-ben a helyeden vagy?

Igen, már évek óta ezt érzem. Engem az határoz meg, hogy mit csinálok. Ha saját magamat kellene definiálni, azt mondanám, a munkámmal egy vagyok. Nekem ezért nagyon fontos az úgynevezett karrier. Rengeteg ötletem van, és eddig – szerencsére – ezeket meg is tudtam valósítani. Izgalmas munkáim lesznek az idén, és ami fontos: a feladataim, a munkám – egyre jobban engem fejez ki, hisz itt már minden belőlem jön, a dalok, a lemezek, a fellépések. Régen ez nem volt egészen így.

Mit értesz ezalatt?

A Cotton Club Singers például: amit mi ott mutattunk négyen, az úgy volt egy egység. Mind a négyen a személyiségünk egy pici darabját raktuk bele, úgy állt össze egy képpé a produkció. Nagyon szerettem, de ott nem tudtam teljesen megmutatni magamat, bizonyos mélység nem derült ki. Ami viszont nagyon sokáig tartott: merni megmutatni a színpadon, egyedül, ki is vagyok. Kellett hozzá az, hogy jó pár ember meg is szeressen. „Jé, te ilyen vagy igazából?” Kaptam bátorságot, önbizalmat, és ezek helyreraktak.

Ha érdekli az interjú további része, olvassa el a Port.hu-n!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden egyes belövés látványa megviselt

Farkas Edina Lina 2017. február 20., hétfő 21:28

Várhelyi Panni közelről ismeri, milyen amikor a drogfüggőség bekúszik a család hétköznapjaiba és ott is marad húsz évig. Az ő fia ugyanis Gergő, a Dizájneren című dokumentumfilm egyik főszereplője. A film néhány, hosszú évek óta drogfüggő fiatal férfi mindennapjait mutatja be, hogy milyen sikerrel, arról itt már írtunk. Várhelyi élete első interjúját adta a témában nekünk, arról mesélt, milyen a drogfüggőség a hozzátartozók szemszögéből, és anyaként hogyan próbált megbirkózni a fia szenvedélybetegségével.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyenek volnának az Oscar-jelölt filmek őszinte plakátjai

Adamek Alma 2017. február 19., vasárnap 14:57

Már csak egy hét van a 89. Oscar-díjak átadásáig, így a hagyományokhoz híven a Shiznit.co.uk is elkészült az Oscarra jelölt filmek "brutálisan őszinte" plakátjaival. A készítőknek pedig ezúttal is remekül sikerült összefoglalniuk, hogy a filmcímmel ellentétben miről is szólnak a filmek valójában.

Távolról sincs vége, olvasson még »

„Hiába, a rendezés érzelmi dolog”

S-W. Zsó 2017. február 18., szombat 16:48

„Minden, amit tettem az életben, azért volt, mert nyerni akartam. A nyerni akarás alapvető motivációs erősségeim közé tartozik, ám az első gondolat, ami egy-egy sikerélmény után megfordult a fejemben, az az volt, hogy oké, megcsináltam, de ez még nem minden. A következő kör még keményebb lesz.” Miloš Forman csehszlovák születésű filmrendező, forgatókönyvíró és színész nem kevés megpróbáltatás árán lett a filmszakma világszerte elismert alakja, akinek sokszínű egyénisége és munkássága önmagában is megérne már egy dokumentumfilmet. Február 18-án ünnepli 85. születésnapját, ennek alkalmából Fordulatok – Emlékirataim című önéletírása alapján válogattunk a rendező szakmai vallomásaiból és személyes élményeiből.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem szexizmus, csak bizarr fétispornó

Divany.hu 2017. február 17., péntek 18:09

Elég nagy megbotránkozást okozott egy Twitteren megosztott képregény, amelyen egy sztereotipizált, nagy mellű nő egy könyv hatására egy másik közismert sztereotípiává, “könyvmollyá” változik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hozzá kell szoktatni a közönséget, hogy létezik magyar sorozat

Divany.hu 2017. február 17., péntek 15:44

Kapitány Iván operatőrként indult a pályáján, de érdeklődése később a filmkészítés többi kreatív területe felé fordult, és rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként is alkotni kezdett (színházban is rendszeresen rendez darabokat). Nagyjátékfilmes alkotóként és reklámfilmesként pedig logikus lépés volt a sorozatkészítéssel is próbálkozni. A fikciós sorozatfejlesztésnek azonban Magyarországon nincsenek meg sem az igazi lehetőségei, sem a szakmai feltételei, ezért Hámori Barbarával közösen elindították a Contentlab Factory néven ismert céget/és ösztöndíjprogramot, ahol szakértő mentorok segítségével amerikai típusú írószobai munkára oktattak fiatal írókat. A Contentlab nem csatornafüggő, hanem független gyártócég: a tőlük elsőként képernyőre került fejlesztés egy szlovák sorozat, a Horna dolna magyar adaptációja, A mi kis falunk, ami nemrég debütált az RTL Klubon. Kapitány Ivánt a magyar sorozatgyártás helyzetéről, a munka nehézségeiről, szépségeiről és persze- lehetőségeiről kérdeztük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Holdfény az élet egyik legnehezebb kérdésével szembesít

Farkas Edina Lina 2017. február 16., csütörtök 14:17

Nem feltétlen jó beülni egy olyan filmre, amiről tudod, hogy nyolc Oscar díj-jelölést kapott. Ilyenkor ugyanis mindenképp valami nagyon átütő, nagyon komplex élményt vársz, és hiába próbálod meg magad visszafogni, végül mégis a "na most mutasd meg!" attitűddel ülsz be megnézni. Ez történt velem a Holdfénynél is, és hiába próbáltam visszafogni magam, mégis csak az derült ki a film végére, hogy valami egészen mást vártam.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A buszsofőrből árad a nyugalom

Vízer Balázs 2017. február 16., csütörtök 10:41

Volt idő, amikor igazán eseményszámba ment, ha egy új Jim Jarmusch film jelent meg, és ez ugyan jó régen volt, de azért még most is felfigyelnek az őt ismerők, ha új munkával jelentkezik. A 2013-as vámpírmese, a Halhatatlan szeretők után azonban egy egészen más történettel állt elő, amiben mindennel megbékél a világon, hőse pedig egy kisvárosi buszsofőr, aki, egyebek közt, gyufákról ír szerelmes verseket. Bár foglalkozása ellenére rendkívül művelt és ért is a költészethez, nincsenek művészi ambíciói, egyszerűen csak boldog, ha az érzéseiről írhat. Szereti a világot és legfőképp csinos, fiatal feleségét (az iráni származású Golshifteh Farahani) szereti, aki odahaza a lakástextileken és süteményeken éli ki saját, igencsak túlbuzgó művészi énjét.

Úgy képzelem, hogy Jim Jarmusch így szeretne nyugdíjba menni, egy kisvárosban, ahol mindenkit ismer, ahol nincsenek rossz emberek, és ami mégsem egy porfészek. A címbéli Paterson egy valóban létező, New Jersey állambeli, veretes irodalmi hagyományokkal rendelkező kisváros és a szerény buszsofőr neve is egyben, és ez a kettősség határozza meg a filmet. Hősünk, aki nap mint nap ugyanazt az útvonalat járja, sok mindent duplán lát, mindenhol ikrek tűnnek fel, sok minden ismétlődik és mindenki párban jár. Erre persze rá kell szépen hangolódni, mert Jarmusch humora olyan leheletfinom, hogy néha észre sem lehet venni, hogy viccel, és számos utalás nyilván elveszik a magyar közönség számára.

Ha szeretné tudni, milyen Adam Driver Jim Jarmusch bölcs és költői alteregójaként, olvassa el a teljes kritikát a Port.hu-n!

Távolról sincs vége, olvasson még »

"A progresszivitás nem szerzőfüggő!"

maze 2017. február 15., szerda 17:31

Kováts Adél színésznő egy éve vezeti a Radnóti színházat, más színházat nem is akart volna. Ebbe az "új, értelmiségi szerepbe" viszont még bele kellett tanulnia, ezért türelmet kért kollégáitól, amit meg is kapott. Progresszív színházat akar, de megtartaná a régi nézőket is, és szerinte jó úton haladnak ezzel. A nézők pedig igenis vágynak a friss történetekre, a friss formákra!

Lassan egy éve vagy színházigazgató, erre számítottál?

Nyilván nem mondhatom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy milyen feladataim és kihívásaim lesznek, ám az, hogy én magam hogyan fogok debütálni az új helyzetben, arról csak sejtéseim voltak. Ahogy az ember nem tudja, milyen érzés anyának lenni, mielőtt gyereket szül, azt sem, hogy milyen anya lesz, ahogy nem tudja, milyen is valójában házasnak lenni, addig csak elképzelései lehetnek arról, hogy melyik része lesz kompatibilis, s melyik nem. A színházigazgatás mindeközben valójában arról szól, hogy milyen vezetőnek lenni...

03-kovats adel-170116-A40A9850
Fotó: Szécsi István / Dívány

És milyen?

Nehéz, de ez természetes, mert ez is egy tanulási folyamat. Senki nem születik vezetőnek, csak jó esetben a képesség és az ambíció egybeesik, ráadásul egy csomó minden megtanulható nyitottsággal. Azt kértem a társulattól, hogy legyenek velem türelmesek, hiszen egy demokratikus helyzetből kerültem valahova, amiben benne is maradtam mint színész, meg ki is emelkedem belőle mint felelős vezető. 

22 éve vagy a színház tagja, mindig elégedett voltál, amíg nem jött az ötlet, hogy átvedd a gyeplőt? 

Nyilván nem voltam mindig elégedett, és hiába tartom magam örömszínésznek, ez a szakma nagy fegyelmezettséget, odaadást és alázatot igényel. De szerintem egy színésznek nagyon is javára válik, ha nem mindig azzal dolgozik és azt, amit éppen nagyon szeretne – ezért is szeretek kőszínházi társulatban dolgozni. Egy társulatban messzebbre kell látni, nem lehet csak évadokban gondolkodni, ugyanakkor a színésznek tudnia kell, hogy mennyire bíznak benne. Színésznőként is mindig ezt vallottam, ezért is tudtam lojális maradni a színházammal akkor is, amikor egy évad nem az elképzeléseim szerint alakult számomra. Most a saját bőrömön érzem, mekkora kihívás ez egy igazgatónak. Nagyon sokféle szempont van egy előadás létrejötténél, ez egy nagy logisztikai játék, ami nem nélkülözheti sem a gondoskodó szeretetet, sem a szakmaiságot. Nem egyszerű feladat, pláne nem egy egy játszóhelyes repertoárszínház esetében. Kevesen vagyunk, itt mindenki fontos ponton áll, ezt minden színésznek így is kell éreznie. A Radnóti hívta elő belőlem az  ambíciót az igazgatáshoz.

Miért a Radnótit? Ez miből fakadt? 

Ez egyfajta szerelemféltés volt, bár sokan toltak is e vállalás felé. Próbáltam elvonatkoztatni a hiúsági tényezőktől, meg attól, hogy sokan mondták, ez mennyire jó lenne mindenkinek. Természetesen áldozatokkal is járt, de azt kívül és belül is mindenki érezte, hogy a Radnótinak meg kell újulnia ahhoz, hogy újra olyan tényező legyen a fővárosi színházi életben, ahol unikális dolgok jönnek létre. A Radnótinak legalább három aranykora volt, ebből kettőt én is átéltem, és abban bízom, hogy újra jöhet a felfutás, ami a jelek szerint el is indult. Ez az egy év azt bizonyítja, hogy érdemes kockáztatni, mert az emberek vágynak a friss történetekre, a friss formákra. Úgy vélem, az irány jó, de tévedni és hibázni ettől még ez a bátorság velejárója. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézze meg velünk Jim Jarmusch új filmjét, a Patersont!

Divany.hu 2017. február 15., szerda 10:02

Jim Jarmusch 2013-as, Halhatatlan szeretők című filmjében két vámpír főhősét kísérve bejárta az elmúlt pár száz év történelmét meg a fél világot. Legújabb mozijában azonban visszatér ahhoz a környezethez, amit a legjobban ismer: a jelenhez és az amerikai (kis)városokhoz, valamint az utcáikat benépesítő elvarázsolt figurákhoz. A héten mutatják be a mozik a Patersont, és ha szerencsés, jegyet nyerhet rá itt a Díványon: a hajtás után kiderül, hogyan!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Beyoncé szüli meg a következő Messiást

suze 2017. február 14., kedd 16:20

"Nagyon fontos számomra, hogy olyan képeket mutassak a gyermekeimnek, amiben a saját szépségük tükröződik; hogy egy olyan világban nőhessenek fel, amelyben [...] képesek meglátni a maguk tükörképét; hogy soha ne kételkedjenek abban, hogy gyönyörűek, okosak és alkalmasak bármire. Ezt szeretném minden faj minden gyermekének" - mondta el a hétvégi Grammy-díjátadón a Fekete Madonnának öltözött Beyoncé Knowles, és ha valakinek lett volna bármi kételye afelől, miként is tekint magára az énekesnő, annak itt végképp eloszolhattak a kétségei. 

A hétvégi fellépés ugyanis messze nem volt előzmény nélkül: már a terhességét bejelentő, minden Guinness-rekordot döntő Instagram-fotó (és az azt követő fotóalbum) is megelőlegezte, hogy az énekesnő nem egyszerűen gyereket vár, de minimum a következő Messiást. Illetve hát kettőt, ugye. Hogy az első ránézésre csak némileg trashre dizájnolt giccsművészetnek tűnő, fátylas-rózsás-pucsítós terhesfotót nagyon is komolyan kell venni, azt nemcsak az mutatja, hogy mindössze 20 óra alatt megdöntött minden rekordot (ez lett a legtöbbet like-olt fotó az egész Insta történetében, és ez a szám azóta már 10 millió felett jár), hanem az is, hogy komoly művészettörténészek vitatkoznak rajta, és persze fedeztek fel benne utalásokat a reneszánsztól egész Frida Kahlóig. Nyilván nem alaptalanul: a fotós, Awol Erizku, és a megrendelő, Beyonce Knowles nagyon is tudták, mit csinálnak.

Az említett fényképen az énekesnő rózsákból álló, dús virágkompozíció előtt térdel, a hasán nyugtatva mindkét kezét, fején áttetsző fátyollal, mindössze fehérneműben. Ez persze csak a látszat, valójában a fotó egy rakás olyan finom részletet és utalást rejt magában, melyek valódi információt jelentenek azok számára, akik tudják ezeket dekódolni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Dél-Koreában tuti a Valentin-nap túladagolás

Miklya Anna 2017. február 14., kedd 15:33

Stresszeli a Valentin-nap? Dél-Koreában három is van belőle! Sőt, ha máshogy nézzük, tizenkettő. De miért, hogyan, és főleg: kinek áll ez érdekében?!

Ahhoz, hogy megértsük a dél-koreaiak Valentin-napjait, tudni kell, hogy az ország erősen tradicionális, borzasztóan partiarchális, és a házasság a modern fiatalok életének (is) egyik elsődleges célja. És hogy mit jelent ez? Kapcsolatban lenni menő, és mindenki ezt igyekszik elérni.

De miért is van ez?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Műveltség kvíz: Ki fordította magyarra?

Brownie 2017. február 14., kedd 07:06

A színházplakátokon, a műsorújságokban vagy a versidézetek mellett általában nem tüntetik fel a nevüket és sokszor a világirodalmi műveket lapozgatva is elsiklik a figyelmünk kilétük fölött. Pedig nem kevés időt és energiát fektetnek abba, hogy mindannyian élvezhessük az eredetileg idegen nyelven írt, több száz éves verseket vagy kedvenc kortárs regényeinket. „Nagyon ritka az az esemény, amelyen a műfordítók megkapják a megérdemelt figyelmet, gyakran csak a hibáikat vagy vélt hibáikat veszik észre" – mondta M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó igazgatója a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállítása, a Műfordítógép megnyitóján.

20170122 163646
Fotó: Dívány

Mi is részt vettünk az izgalmas tárlatvezetésen, ahol beleshettünk a műfordítás mint művészeti tevékenység kulisszái mögé; megnézhettük Babits Mihály pálcikaembereit, amikkel az Isteni színjáték egy-egy jelenetét illusztrálta; Szabó Lőrinc matematika füzetét, amibe Majakovszkij verseinek fordítási jegyzeteit írta; és tanúi lehettünk annak is, hogy hogyan dolgozik Nádori Lídia, Varjú Kata vagy Nádasdy Ádám egy-egy külföldi mű anyanyelvünkre ültetésén. Közben pedig jól elgondolkodtunk, hány világirodalmi alkotás magyar fordítóját/fordítóit tudnánk megnevezni. Ön hogyan boldogulna ezzel a feladattal? Íme, 15 kérdés, amiből kiderül, mennyire jártas a műfordítások terén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 film arról, hogy a drogos csaj imidzs mégse olyan szexi

bb 2017. február 12., vasárnap 15:13

Gyakori témája a film- és divatiparnak a kábítószer- és gyógyszerfüggőség, ami nem véletlen, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években tíz amerikaiból legalább egy rendszeres fogyasztója volt a kokainnak; a becslések szerint pedig napjainkban 600 ezer heroinhasználó él csak az Egyesült Államokban. Az amerikai népegészségügyi hivatal (Center for Disease Control) adatai szerint 2014-ben körülbelül 47 ezer ember halt meg véletlen túladagolásban, ebből több mint 29 ezren opioid típusú gyógyszerek miatt, ami magában foglalja a vényköteles fájdalomcsillapítókat és a heroint is.

A drog viszont, amilyen káros és veszélyes, annyira izgalmas és szexi is. Nem volt véletlen tehát, hogy a 90-es években számos divatkampány és fotósorozat készült az úgynevezett “Heroin Chic” témában, az elmúlt években pedig az olasz Gucci és a Moschino “népszerűsítette” a drog és gyógyszerfüggőséget – írja a DazedDigital.com. És ennek hatása az is, hogy bár a (férfiak dominálta) filmiparban elsősorban a férfiak szenvedélybetegségeivel szoktak foglalkozni, készült azért pár olyan alkotás is, ami a nők (némileg eltérő alapokon nyugvó) narkotikumhasználatát ábrázolja. A hajtás után mutatjuk, mi jutott eszébe a rendezőknek a drogfüggő, önpusztító nőkről az elmúlt évtizedekben!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezt a filmet még Jézus sem menti meg

cukorka 2017. február 11., szombat 16:26

Jól ki lehetnek akadva a franciák (a belgák is), akik most Jézus, mobil, fejvadászok címen dobtak piacra egy másfél órás vígjátékot (persze csak a magyar címe ennyire a szar, az eredeti Les Premiers les Derniers). A kiakadára mondjuk kizárólag abból következtethetek, hogy ebben a filmben iszonyúan próbálkoznak, mégis hetvenhárom perc kell ahhoz, hogy egyáltalán egy kicsit megkedveljük a szereplőket és elfogadjuk a történetet. Röviden ennyiben összefoglalható az inkább színészként tevékenykedő Bouli Lanners (Rozsda és csont, Hosszú jegyesség, Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!) rendezése, de azért meg is magyarázzuk, szerintünk hol rontotta el, hiszen a forgatókönyvet is ő írta. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés