#VILÁGOM

Csak a babázástól nem lesznek okosabbak a lányok

Farkas Edina Lina 2017. augusztus 18., péntek 19:52

A biológiai nemek alapján tulajdonított személyiségvonásokra, viselkedésformákra és nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiák több szempontból is károsak, és a gyerekek már egészen fiatal korban találkoznak velük. De most tényleg baj, ha a lányokat főleg babázni tanítjuk és Csipkerózsikát olvasunk fel nekik, Pistikének pedig megengedjük az erőszakos játékot, csak mert fiú?

A napokban jött ki a BBC videója, amiben azt láthatjuk, hogy Marnie-t kisfiú, Olivért pedig lány ruhába öltöztetik, majd a cseréről mit sem tudó önkénteseknek adják őket, akiket arra kérnek, hogy a játszószőnyegen foglalják le a gyerekeket. Azt, hogy mennyire mélyen gyökereznek bennünk az előítéletek, remekül igazolja, hogy a magukat nyitott, liberális gondolkodásúaknak valló önkéntesek Marnienak a sztereotípiáknak megfelelően játékbabát és plüssállatot, míg Olivérnek építőkockát, legót és robotot adnak. Aztán jól meglepődnek saját magukon, és azon, hogy a gyerekek nem is olyan neműek, mint amilyennek gondolták őket a ruhájuk alapján.

De miért gond ez?

Az, hogy a gyereket a korai időszakban milyen ingerek érik, befolyással van arra, hogyan fejlődik. Épp ezért lehet meghatározó, hogy milyen játékokat adunk a kezükbe, pláne, hogy a különféle játékok különféle kompetenciákat erősítenek, vagyis míg a babák, valamint a cuki plüssállatok leginkább az érzelmi intelligenciát, a gondoskodó képességet, az empátiát és a szociális érzékenységet fejlesztik, addig nem tanítanak matematikai gondolkodásra, vagy nem segítik a térbeli tájékozódást. Nem úgy, mint a fiúsnak kikiáltott játékok, mint például a legó vagy a konstrukciós játékok, amelyek hatására a gyereknek jobb lesz a térlátása, a kombinációs készsége, a kreativitása, az analizáló és szintetizáló készsége.

Ez pedig azt jelenti, hogy a korai játékválasztással befolyásolhatjuk a felnőttkori esélyeiket, hiszen a matematikai gondolkodás szükséges a legtöbb olyan "férfias" szakmához, pozícióhoz, amelyeket jelenleg főleg férfiak töltenek be. A kislányok babázása pedig - ami ugye az empátiát és a gondoskodás képességét fejleszti - részben magyarázatot adhat arra, miért vannak túlsúlyban a nők a szociális szférában. Természetesen a játékok nemi alapú kategorizálása a fiúkra is hatással van, és nem feltétlen pozitív értelemben, hiszen míg a lányoknak gyakrabban engedik meg, hogy azzal játszanak, amivel szeretnének, a fiúkat nem ritkán egyenesen tiltják az olyan lányos dolgoktól, mint a babázás, vagy a főzőcskézés. De az is gyakori, hogy esetükben az erőszakosabb játékokat a szülők és a pedagógusok hajlamosak bagatellizálni és egy "Á, ő mégiscsak egy fiú!"  mondattal elintézni. Pedig a kisfiúknak éppúgy szükségük van rá, hogy megtanulják játékon keresztül - amire igen, a legjobb módszer a babázás és a különféle szerepjátékok - a gyengédség, az empátia és az egymásról való gondoskodás fontosságát.

De a gondoskodás képessége mellett legalább annyira lényeges, hogy egyéb készségek is fejlesztve legyenek, ezért nem árt, ha olyan - a gyerek fejlődési szakaszának megfelelő - játékokat vásárolunk, amelyek a különböző kompetenciáikat erősítik. Ilyenek például az építőjátékok, a kockák, amelyek már csecsemőkortól kezdve serkentik a látás, a szín- és térérzékelés fejlődését, jó hatással vannak a kreativitásra és a képzelőerőre, ráadásul teljesen gendersemlegesek, így biztos, hogy nem zavarnak be a gyerek nemi identitásának fejlődésébe, és továbbá káros sztereotípiákat sem erősítenek. Utóbbiakkal egyébként egyre több játékbolthálózat is próbál szakítani oly módon, hogy a játékokat az üzlet polcain nem nemek alapján különítik el, hanem egyéb kategóriák szerint szeparálják őket. Sőt, egyre gyakoribb az is, hogy a falfestéshez sem használnak olyan sztereotíp színeket, mint a rózsaszín és világoskék, azt remélve ettől, hogy így a beidegződött nemi előítéletek nem, vagy legalábbis kevésbé befolyásolják vásárláskor a szülőket.

Biztos, hogy a férfiak vezetőnek, a nők pedig gondoskodásra termettek?

Egy kísérlettel azt a felvetést szerették volna igazolni, hogy a szociális pályákon azért van több nő, mert ők jobban értenek az érzelmekhez, míg vezető pozícióban azért vannak többségben a férfiak, mert érdeklődésük racionálisabb, logikusabb. És mindez persze geneteikusan kódolt.

A kutatásban párnapos csecsemőket teszteltek, mert úgy gondolták ilyen fiatal korban szinte teljes mértékben ki lehet zárni a szocializáció hatását. A teszt alatt pedig az vizsgálták, hogy a csecsemők az emberi arcra vagy a mobiltelefonra fókuszálnak jobban. A genetikus meghatározottság hipotézise beigazolódni látszott, hiszen az eredmények azt mutatták, hogy a lány csecsemők tovább fókuszáltak az emberi arcra, a fiúk pedig a telefonra. Mindez óriási visszhangot váltott ki, és az eredményt, mint győztes zászlót lobogtatták azok, akik úgy vélték, bizony okkal vezetik férfiak a világot, hiszen a kísérletből is kiderült: szellemi kompetenciáik biológiailag erősebbek, mint a nőknek.

A kísérlet viszont egy ponton sántított: ugyanis olyan csecsemőkkel végezték el, akik vagy kékbe, vagy rózsaszínbe voltak öltöztetve, vagyis a kísérletet végző alanyok tudták, hogy kislány vagy kisfiú fekszik előttük, így másként is viselkedtek, grimaszoltak, beszéltek hozzájuk.

Mielőtt újrakezdték volna a tesztet, előtte a babákat egyöntetűen fehérbe öltöztették, és ezúttal a reakciók között nem volt eltérés. Tehát a korábbi különbség oka nem a babák genetikájában, sokkal inkább a kísérletet végzők beidegződéseiben, a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiáikban gyökereztek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Közeleg a félmaraton: egyszerre imádom és gyűlölöm

Rimai Tímea Éva 2017. augusztus 18., péntek 15:18

Kezdő futóként félmaratonra készülök – már csak egy hónap van hátra, és egyszerre imádom és gyűlölöm az egészet. A felkészülésben a Runner's World futómagazin edzői és szakértői segítenek. Futónapló a Díványon, hatodik rész.

Ahogy legutóbb ígértem, ezúttal a futás lelki oldaláról lesz szó. Mielőtt belevágtam ebbe az egészbe, nem is gondoltam volna, hogy egy ennyire egyszerű mozgásforma mennyire bonyolult érzéseket válthat ki az emberből. "Egyik nap imádok futni, másik nap annyira gyűlölöm, hogy megfogadom, hogy a félmaraton után soha többet nem futok, és beiratkozom inkább balettozni" – írtam két hete, és a helyzet azóta is változatlan.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jó ez a paradicsomlé készítés dolog, csak ne kelljen egyedül csinálni

Lina 2017. augusztus 16., szerda 17:50

A családunkban használt, generációról generációra öröklődő recept annyira egyszerű, hogy még az én korlátozott konyhai képességeimmel is könnyedén kivitelezhető. Mármint kis mennyiségben. Ha ugyanis egy öttagú családnak kell elkészítened a télirevalót, a nap végére tuti nem mosolyogsz majd úgy, mint Horváth Rozi a receptkönyvén.

Tudom fura, de lány létemre annyira nem vagyok oda a konyhai tevékenységekért, pedig apám és anyám is remekül főz, nagyanyám se volt fakezű, ráadásul egy vidéki kisvárosban nőttem fel, ahol természetes volt, hogy azt a lekvárt, savanyúságot, befőttet, ajvárt és padlizsánkrémet ettem, amit elraktunk télire. De ahelyett, hogy jól kimaxoltam volna ilyen irányú képességeimet – ami amúgy csekély mennyiségben, de akad – sajnos csak odáig jutottam, hogy még a családi paradicsombefőzés emlékeibe is feminizmust látok. Amúgy erről (is) a szüleim tehetnek, akik előtt hiába voltak kikövezve a jól bejáratott családi minták, ők mégis összekeverték a szezont a fazonnal, és így történhetett meg, hogy a befőzés nálunk nem anya reszortja, mármint kiváltsága volt, hanem amolyan hangos, közös, és egyben kötelező családi programként zajlott.

lina paradicsom.gif
Távolról sincs vége, olvasson még »

Összeköt, felszabadít, gyógyít és a Szigeten is kipróbálhatod. Mi az?

Zsó 2017. augusztus 15., kedd 00:00

Nem, nem a pia vagy más tudatmódosító szerek (ezeket csak a pillanat hevében tartjuk gyógyírnek), hanem a mozgás- és táncterápia hatásai ezek, amiből mi is kaptunk egy kis ízelítőt a fesztivál nyújtotta keretek között.

Hulla fáradtan, kialvatlanul érkeztem életem legelső Sziget-napjára és egyáltalán nem éreztem a boogie-t a lábamban, vagy azt, hogy eszeveszetten tombolni fogok a várva-várt koncerteken. A Sziget Beach - Cökxpôn Chill Garden felé vettem az irányt, hogy ejtőzzek egyet, de sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a délutáni szunyókálás nem az erősségem. Aztán rábukkantam egy sátorra, ahol a fesztiválozók belekóstolhatnak abba, mi is zajlik egy táncterápiás foglalkozáson. Gondoltam, csatlakozom, hátha felráz egy kicsit, amit ott tapasztalok.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Sokba került Pink a Sziget szervezőinek, de 32 millió követőt meg kell fizetni, nem?

Lina 2017. augusztus 9., szerda 18:34

A Sziget első napján, azaz ma este lép fel Pink, a többszörös Grammy díjas, világhírű popénekesnő, akinek olyan magas volt a gázsija, amilyet utoljára csak Prince-nek fizettek ki a fesztiválszervezők. A koncert előtt portréjából szemezgettünk néhány érdekességet.

17 éve a csúcson

2000 óta a legsikeresebb énekesnők között tartják számon, az elmúlt 17 évben összesen hét stúdióalbumot adott ki, és olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a Just Like A Pill, vagy a Get The Party Started.

A könnyed számai mellett egyes dalaival - mint a Family Portrait, és a Fuckin' Perfect - pedig fiatalok millióit érzékenyítette fontos témákban, mint a családon belüli erőszak, vagy önmagunk elfogadásának fontossága. 

Ő a legdrágább fellépő idén 

Hiába, meg kell fizetni a népszerűséget, amiben Pink finoman szólva sem szűkölködik, a legnépszerűbb dalát a Youtube-on már több mint 600 millióan hallgatták meg 4 év alatt, a Facebookon pedig több mint 32 millióan követik. A szervezők szerint ilyen nagyságrendű gázsit utoljára 2011-ben Prince-nek fizettek, de a hírek szerint a horribilis pénzért nagy showt várhatunk tőle, valami olyasmit, mint amilyet a Milwaukee-ban tartott fellépésén is produkált. A 38 éves énekesnő két gyermekével érkezett Budapestre, erről az Instagram és a Facebook oldalán is írt bejegyzést:

Sound check ✔️ #budapest

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés,

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért legyen nálad vazelin, ha nyáron futni mész?

Rimai Tímea Éva 2017. augusztus 3., csütörtök 12:22

Hogy utána ne fájjon a zuhanyzás! Kezdő futóként félmaratonra készülök – a dolog pedig nem mindig fájdalommentes. A felkészülésben a Runner's World futómagazin edzői és szakértői segítenek. Futónapló a Díványon, ötödik rész.

A félmaratoni felkészülés tizedik hetében járok: a komolyabb sérülések szerencsére eddig elkerültek, a legdurvább dolog amit fel tudok mutatni, az néhány seb, amit a kidörzsölődés okozott. Mert a sportmelltartós sztori ugyan megoldódott, múlt hétvégén viszont a combjaim nem voltak túl hálásak érte, hogy 16,5 kilométert kocogtam velük harminc fokban. Sziszegtem is utána rendesen a zuhany alatt.

shutterstock 136301591

De még ezzel együtt is, lelkileg sokkal megterhelőbb a történet, mint testileg. Egyik nap imádok futni, másik nap annyira gyűlölöm az egészet, hogy megfogadom, hogy a félmaraton után soha többet nem futok, és beiratkozom inkább balettozni. Emiatt két hét múlva egy teljes naplóbejegyzést szentelek majd a futás lélektanának. Amíg a szakértők válaszaira várok, addig most a profik legjobb szépségpraktikáiról mesélek, és arról, milyen sérülések leselkedhetnek a kezdő futókra.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hosszú Katinka előtt is voltak úszó olimpiai bajnokaink

Farkas Edina Lina 2017. július 29., szombat 17:44

Mindenkinek megvan, ahogy Vitray Tamás sportriporter magából kikelve üvölti a mikrofonba "Gyere Egérke! Gyere kicsi lány!" Mindezt a szöuli olimpia női 200 hát döntője során, amikor a 14 éves Egerszegi Krisztina az első olimpiai aranyérmét nyerte. De anno egy emberként szurkolt az ország Darnyi Tamásnak, Rózsa Norbertnek, Risztov Évának, Czene Attilának, és valószínűleg nagy ováció fogadta győzelme után az első magyar olimpiai bajnokot, Hajós Alfrédot is. A folytatásban most - a teljesség igénye nélkül - olyan hazai úszó olimpiai bajnokokról írunk, akikért valamikor rajongtunk, és akikről azóta egy kicsit elfeledkeztünk. Felidézve sikereiket, személyes történeteiken keresztül kicsit bepillantunk - a botrányoktól sem mentes - magyar úszók világába, de az is kiderül, hogy a nők esélyegyenlősége az olimpián csak 2012-ben valósult meg, és arra is kitérünk, milyen fontos a klub, a szakemberek, a család támogatása, amikor egy élsportoló visszavonul.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizenháromszoros Európa-bajnokként, Egerszegi Krisztina után a második legsikeresebb úszó női olimpikonunk. 

Ő hozta el számunkra a budapesti vizes világbajnokság első magyar aranyérmét a 200 méteres vegyes első helyezettjeként, és ő adta az ötletét annak is, hogy a teljesség igénye nélkül felelevenítsük azoknak az úszó olimpiai bajnokokaink nevét, akik anno a nemzetközi pályákon sorra nyerték nekünk az érmeket.

Hosszú Katinka a 200 méter vegyes győzelme után (2017.)
Hosszú Katinka a 200 méter vegyes győzelme után (2017.)
Fotó: Huszti István / Index
Távolról sincs vége, olvasson még »

"Mások etetésével próbáltam jóllakni"

Brownie 2017. július 24., hétfő 17:23

Fogalmam sincs, hogy fogok-e valaha ugyanúgy nézni a kedvenc finomságaimra, ugyanúgy élvezni azok elmajszolgatását, mint 14 éves korom - a vízválasztó drasztikus fogyás - előtt. Mert lehet, hogy papíron “meggyógyultam”, de az a tíz év kínlódás soha nem merül feledésbe.

Az evészavar egy mentális börtön volt, ahonnan évekig nem tudtam kiszabadulni. A napi gondolataim zöme az ételek, az evés (vagy nem evés) és a súlyom körül forgott, de nem kizárólag azért, mert jobban akartam kinézni. És ez az, amit a kívülállók nehezen értenek meg: egy bulimiás vagy egy anorexia nervosában szenvedő ember számára a hosszas önmegtartóztatás sokkal többet jelent, mint néhány felesleges kilótól való megszabadulás; az önkontroll gyakorlásával legalább egyfajta hatalom lehet a beteg kezében abban a beszűkült, kaotikus világban, amiben boldogulni próbál.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nyaraláson futni? Ez nem volt könnyű!

Rimai Tímea Éva 2017. július 20., csütörtök 15:46

Kezdő futóként félmaratonra készülök – még egy alpesi nyaraláson is. A felkészülésben a Runner's World futómagazin edzői és szakértői segítenek. Futónapló a Díványon, negyedik rész.

Pont egy éve kaptam az e-mailt: ha van kedvem egy hónap alatt felkészülni, elindulhatnék a budapesti reptéren rendezett Runway Run futóverseny öt kilométeres távján. Bár előtte maximum a néhány perc futás-néhány perc gyaloglás váltogatásáig jutottam, mivel a szervezők azt mondták, kezdők is belevághatnak (sőt, Korompay-Túróczi Rékától még edzéstervet és lelki támaszt is kaptunk), elfogadtam a meghívást.

Akkor már jó ideje jártam edzőterembe, úgyhogy legalább az alap állóképességem megvolt, de így is jócskán megszenvedtem életem első kilométereivel. A verseny viszont óriási élmény volt, így aztán rajta maradtam a futáson.

De annyira, hogy most, egy évvel később ott tartok, hogy a nyaralásomon is 15 kilométeres terepfutásra indultam, szeptemberben pedig félmaratont futok Szigligeten. Erről a felkészülésről szól ez a napló, ha a korábbi részek kimaradtak volna, az alábbi keretesben találod a linkeket hozzá. Ezúttal a nyaralós futóélményeimről mesélek, és ugyanebben a témában kikértem egy szakértő véleményét is.

Lemaradtál a korábbi részekről? Itt pótolhatod

Lassan futni nehezebb, mint gondolnád: Mi kell ahhoz, hogy valaki belevágjon egy félmaratoni felkészülésbe, és miért nehéz lassan futni? Ebben a cikkben leírtam.

Már tudom, miért éri meg a reggeli sminkelés helyett inkább futni: Mire jó egy hajnali, közösségi futóedzés, és milyen a tökéletes edzésterv? Itt elolvashatod.

Szakadó esőben futni pocsék, viszont alázatra tanít: Van az úgy, hogy nincs jó idő, mégis edzeni kell, de még ez az élmény is hasznos lehet. Erről mesélek, és arról, milyen a futók ideális étrendje. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

15 dolog, amit a magas emberek sose fognak átélni

nemoszi 2017. július 17., hétfő 14:07

Vannak olyan adottságok, melyekkel meg kell tanulni együtt élni - a legjobb, ha sikerül megszeretnünk őket. Ilyen például a testalkatunk, különös tekintettel a magasságunkra.

Merthogy míg erősdöni vagy fogyni még kisebb-nagyobb megerőltetés árán lehet, nőni már nem fogok, 160 centisen fogom leélni ezt az életem. Más meg 180 centisen, ennyi, el kell fogadni, lehet nem szeretni, de tenni ellene úgyse lehet. Általában inkább az alacsony lét előnyeit tartom szem előtt (a repülőn én kényelmesen ülök, elférek bárhol, etc), de most azért kicsit kinyitottam a panaszládát és megkérdeztem sorstársaimat, őket mi zavarja abban, hogy alacsonyak és hozzátettem a magamét is a listához.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legfontosabb az életemben? A józanság.

Sákovics Diana 2017. július 14., péntek 17:35

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns új cikkében arról ír, mi kell a felépülni vágyó függőnek ahhoz, hogy szerethessen, gyereket nevelhessen, dolgozhasson, élhessen. Meg arról, milyen könnyű ennek - vagyis a józanságnak - elfelejteni a jelentőségét.

Mi a legfontosabb, amit egy felépülő függőnek szem előtt kell tartania? Erről ír mai cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő. Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Veronika az Antarktiszra akar menni

Lina 2017. július 13., csütörtök 16:47

Ha minden jól megy, novemberben Wynne-Hughes Veronika 58 nap alatt, első magyarként fogja átsíelni az Antarktiszt. Felkészült a feladatra: áprilisban az Északnyugati átjáróról tért vissza, ahol 400 km-t tett meg sítalpon két norvég társával, több sebből vérző felszerelésével, és a feladatára teljesen alkalmatlan medveijesztő kutyával. A fiatal nő jelenleg szponzorokat gyűjt, a fennmaradt időben pedig úszik, és szán híján gumikerék húzással edzi a testét. "B" verziója is van arra az esetre, ha nem jönne össze az expedícióhoz szükséges pénz. Wynne-Hughes Veronika most a Díványnak mesélt.

Wynne-Hughes életében nem ez az első eset, hogy próbára teszi magát. Pár évvel ezelőtt hajóstoppal szelte át az óceánt, szállásért és étkezésért cserébe algát takarított és egyéb klasszikusnak számító kisegítő munkát végzett a hajófedélzeten. Mint mondja, egyebek mellett azt is megtapasztalta, hogy utazni minimális összegből is lehet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért romboljuk le a párkapcsolatunkat hűtlenséggel?

Dívány 2017. július 12., szerda 19:45

A Férfiszemmel blog vendégposztjában öt olyan tényezőt szedett össze, ami a párkapcsolatokban a hűtlenséghez vezetnek.

Nagyon nehéz erről a témáról úgy beszélni, hogy ne essünk bele a klisék és a közhelyek nyúlós mocsarába, mégis teszek most egy kísérletet, hogy elsősorban önmagam számára választ találjak arra kérdésre, hogy alapvetően miért hűtlen az ember. Ne áltassuk magunkat, minden ember, nemtől függetlenül az, legfeljebb egyesek kizárólag fejben, de a többség tettekben is. A legtöbben egyszerűen abból a feltevésből indulnak kik, hogy az emberi faj sosem volt monogám, csak a civilizáció megjelenésével alakult ki az igény erre, tekintve, hogy az örökösödés és annak vagyonjogi konzekvenciái a magántulajdon és a fejlettebb társadalom kialakulásával kényszerítette ki a hűséget.

Ugyanakkor a szexuális tilalomfák már az őskorban is léteztek, legalábbis erre következtetnek a tudósok a primitív népek vizsgálata alapján. Ilyen a promiszkuitás és a vérfertőzés tilalma. A történelem során a kikényszerített monogámia mellett mindig ott volt a hűtlenség is. A mai modern ember pedig mintha egyenesen kérkedne a hűtlenséggel, pedig ezzel nagyon sok fájdalom jár együtt. Most röviden megpróbálom összeszedni az általam felfedezett legfontosabb okokat, melyek elősegítik a hűtlenség egyre nagyobb elterjedését.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért áll be elém??? - sorbanállás és ami kiborító benne

Anomál Amál 2017. július 7., péntek 15:22

Vásárlás? Fogyasztói társadalmunkban egy mindennapos kötelező kör. Nem lehet kibújni alóla, hacsak nem váltunk drasztikusan életmódot. Vásárolunk ételt, ruhát, játékot, telefont, bármit, ami épp kell és a vásárlás általában sorral jár.

De nem csak a vásárlás jár sorral: sorba állunk a postán, az egyetemi beiratkozásnál, az okmányirodában, a rendelőben, gyakorlatilag bárhol, ahol egynél több ember akar valamit elintézni. Fogalmam sincs, naponta hány percet vesztegetek azzal, hogy valahol várom, hogy sorra kerüljek, de egy időben mértem a zsúfolt abc-ben mennyit veszteglek naponta: 15-20 percet is akár, ami persze ilyenkor óráknak tűnik.

shutterstock 330770273

Ez van, el kell fogadni, civilizált társadalomban élünk, és még mindig jobb a kosarat lökdösni magam előtt unottan, miközben a Facebookot scrollozgatom, mint bogyót gyűjteni az erdőben vagy a férjemet várni a barlangban, hogy hazaérjen a mammutvadászatból. A sorban állást nem is az teszi kellemetlenné, hogy unalmas, hanem hogy egy idő után elkezd idegesítővé válni. Folyton radarozzuk a többi embert, és azonnal ugrunk, ha valaki zavaróan viselkedik. Túl közel nyomul a mögöttem álló? Nem halad az előttem álló? Valaki elöl bénázik?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vay Blanka: "Senki ne baszogasson senkit!"

Zanza

Farkas Edina Lina 2017. július 6., csütörtök 18:45

A Budapest Pride hivatalos megnyitóján Székely Kriszta, Parti Nagy Lajos és még mások mellett Vay Blanka is beszédet mondott, aki bő másfél évvel ezelőtt, 36 évesen vállalta fel transzneműségét. Korábban Vay Márton néven, a Greenpeace szóvivőjeként, újságíróként és politikai aktivistaként tevékenykedett. Tavaly októberben az Amnesty International oldalán egy cikkben vállalta fel, hogy a jövőben nőként kíván élni. Most a Díványnak mesélt többek között arról, miért volt számára fontos a nyilvános kiállás, miért tartja károsnak, amikor a kisebbségi helyzetben lévők csoportjai egymást ekézik, férfiként milyen társadalmi elvárásoknak kellett megfelelnie, és miként jut el valaki odáig, hogy szembenézzen elfojtásaival. Interjú.

A Pride hét hivatalos megnyitóján te is mondtál beszédet. Mit emelnél ki kulcsmondatnak?

Nem tudom szépíteni, mert akkor elvesztené kulcsmondat jellegét: Legyünk kedvesek egymással és senki ne baszogasson senkit, mert ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Ez egyrészt általános üzenet a többségi társadalomnak, de nem kivétel alóla az LMBTQ közösség sem, amelyen belül szintén nem ritka az ellenségeskedés, vagy egymás ekézése. A transzneműek pedig gyakran állnak a célkeresztben, még az LMBTQ emberek között is egy marginális, sokat támadott csoportot alkotnak.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szakadó esőben futni pocsék, viszont alázatra tanít

Rimai Tímea Éva 2017. július 6., csütörtök 07:48

Kocafutástól a két órán belüli félmaratonig: a Runner's World edzőjével, Sipos Fannival készülök. Futónapló a Díványon, harmadik rész.

Néhány hónapos futómúlttal félmaratonra készülök: a kezdeti lépésekről itt írtam, az edzéstervemről, és az első hetek kínzó izomlázáról pedig itt. Most az edzésprogram hatodik hetében járok, és végre kezdem megszokni a terhelést. Sőt, tőlem teljesen szokatlan módon már futottam szakadó esőben is. Először ezekről mesélek, majd átadom a szót a szakértőknek, akik ezúttal a tökéletes futóétrend rejtelmeibe vezetnek be.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pucérkodj sokat, ha el akarod fogadni magad!

moana 2017. június 30., péntek 13:11

Ezt tanácsolja Whitney Thore, az Így kerek az életem című műsor sztárja, aki a hírnévről és a vágyairól is mesélt nekünk.

Három év telt el azóta, hogy Whitney Thore egy csapásra híres lett annak a videónak köszönhetően, amit a 1075 KZL rádiócsatornánál dolgozó munkatársai töltöttek fel az internetre, és amiből végül folytatás is készült. A gyorsan jött internetes hírnévnek meglett az eredménye, saját műsort kapott, és a My Big Fat Fabulous Life, amit itthon az Így kerek az életem címmel ad a TLC, már a negyedik évadnál tart. Néhány külföldi újságíróval együtt lehetőséget kaptunk arra, hogy telefonos interjút készíthessünk a többszázezeres követő táborral rendelkező lánnyal, aki nem fél használni az a szót, hogy fat, azaz kövér.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fényűző lerészegedés világklasszis telivérekkel a háttérben

S-W. Zsó 2017. június 27., kedd 17:17

Fesztiválhangulattal keveredik az úri elegancia a brit társadalmi elit krémjének egyik legfontosabb eseményén, a Royal Ascoton. A nagy kavalkádban összefutottunk egy magyar takarító brigáddal is, akik beavattak minket a rangos verseny kulisszatitkaiba.

Öt nap, harminc futam, 300 ezer vendég, 200 ezer üveg pezsgő és bor, 14 ezer üveg Pimm's, három tonna marhahús, kétszer ennyi lazac, öt tonna eper, 2000 hordó sör és ki tudja, mennyi versenylovakra feltett pénz - ez az, ami a vendégek fogyasztását illeti, míg a győztes lovak és zsokék markát több mint 6 millió fontnyi pénznyeremény üti. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Meghalt Dévény Anna

Farkas Edina Lina 2017. június 26., hétfő 11:09

Élete 81. évében elhunyt Dévény Anna, gyógytornász, művészi torna szakedző, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója. Rá emlékezünk.

Gyerekként végigélte Budapest bombázását, alig volt kilenc, amikor elveszítette édesanyját.

Érettségi után gyógytornász képzésben vett részt, majd a diploma megszerzése után a pesti idegklinikára került, ahol tíz éven át dolgozott. Ezt követően a Tétényi úti kórház neurológiai osztályán folytatta munkáját. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskola művészi torna edzői szakát.

Az ő nevéhez fűződik a Dévény speciális manuális technika – gimnasztika módszert (DSGM), amelyet saját maga dolgozott ki, és amellyel a mozgássérült gyermekeknél és felnőtteknél is kimagasló eredményeket értek el. 1996 óta speciális tréningeket tartott a Magyar Nemzeti Balett művészeinek is. Az általa kidolgozott módszer felhasználja a művészi torna alapjait is, ugyanakkor a sérült izmokat, inakat speciális manuális technikával regenerálja.

Decemberben még interjút adott nekünk, amelyben szenvedéllyel mesélt hivatásáról, és módszeréről.

gyogyitas 5
Fotó: Dévény Alapítvány
Távolról sincs vége, olvasson még »

Meglehetősen elégedetlenek vagyunk. És meg is van rá minden okunk.

Farkas Edina Lina 2017. június 23., péntek 10:36

Nemzetközi és hazai kutatások igazolják, hogy magyar nőnek lenni nem könnyű. Mert például jóval kevesebbet keresnek ugyanazon munkakörben, mint a férfiak, mert az egyenlőtlenül eloszló otthoni munkavégzésnek köszönhetően egy órával többet is dolgoznak, és szülés után is nagy kihívás számukra visszatérni a munkaerőpiacra. Nem csoda, ha egy új felmérés szerint sokuk viszonylag elégedetlen és igazságtalannak érzi, hogy munka mellett még otthon is kénytelen lenyomni egy plusz műszakot.

Magyarország a női egyenjogúság biztosítása terén nem remekel, olyannyira nem, hogy egyes nemzetközi statisztikák szerint az európai államok között a sor végén kullogunk. Egy friss, nemzetközi összesítés, az Inter-Parlimentary Union listája szerint - amely azt vizsgálja, hogy az adott országban milyen a nők részvétele a politika magasabb szintjein - sereghajtók vagyunk, az országgyűlésünk kilenc százalékos női aránya csupán a 116. helyre volt elegendő a 144-ből. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az összes európai, de afrikai, ázsiai és latin-amerikai ország is megelőz minket.

Ebből kifolyólag az sem meglepő, hogy a gazdasági-társadalmi egyenlőség terén is rosszul állunk. A Világgazdasági Fórum (WEF) 2016-os gender gap jelentésében Magyarország a béregyenlőség vonatkozásában 144 ország közül a 130. helyen áll, a férfiak itthon átlagosan 15,1 százalékkal keresnek többet, mint a nők. 

De a nők hátrányos megkülönböztetése nemcsak a bérükre hat ki, hanem azt is megnehezíti, hogy felsővezetőkké, döntéshozókká váljanak, vagy hogy szülés után visszatérjenek a munkaerőpiacra. Mindemellett a női jogok biztosításának hiányát jelzi a nők elleni erőszak aggasztó gyakorisága is (az Európai Unió országaiban végzett kutatás szerint a 15 és 74 év közötti magyar nők kilenc százaléka válik élete során szexuális erőszak áldozatává), aminél már csak az jelent nagyobb problémát, hogy számukra jóformán nem létezik hatékony jogi védőháló. És mindemellett számos eset igazolja azt is, (gondoljunk csak a vakkomondorra, vagy a lúgos orvosra), hogy a hazai döntéshozók és végrehajtók a mai napig hajlamosak az áldozathibáztatásra, a nők ellen elkövetett erőszak bagatellizálására, az elkövetőkkel szemben elnéző attitűdre.

shutterstock 589683482

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség egy tanulmányban rámutat arra is, hogy a patriarchális társadalmi berendezkedés, és a vele együtt járó klasszikus nemi szerepek miként gátolják a nők munkavállalását: kimutatták ugyanis, hogy a nők foglalkoztathatósága a gyermekszám függvényében romlik, és ez bizony összefügg az otthoni feladatok hagyományosan egyenlőtlen elosztásával is. 

Persze mondhatjuk azt, hogy bezzeg Indiában, pontosabban annak egyes részein sokkal rosszabb helyzet.

Ahol aztán tényleg nincs sok értéke egy női életnek, ahol nagyobb következmények nélkül erőszakolhatnak halálra nőket, ölhetnek meg lánycsecsemőket, vagy foszthatják meg mindenüktől az özvegyeket. Valóban, Indiában hatványozottan nehezebb nőnek lenni, ahogy még a világ sok egyéb helyén, de az ilyen hasonlítások inkább feleslegesek, mintsem megnyugtatóak, hiszen ezek az országok nemcsak földrajzilag esnek tőlünk távol, hanem kulturálisan is, nem beszélve az eltérő történelmi, gazdasági, politikai hátterükről. Érdemesebb tehát a hasonló berendezkedésű európai országokat használni mércéül, amelyeknek legtöbbje jóval előrébb jár a női jogok terén. Mint például a skandináv államok, ahol a gyakorlatban is működik a nemek közötti egyenlőség, nemcsak részlegesen, hanem úgy nagyjából az élet minden területén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már tudom, miért éri meg a reggeli sminkelés helyett inkább futni

Rimai Tímea Éva 2017. június 22., csütörtök 07:26

Néhány hónapos futómúlttal félmaratonra készülök. Nem egyedül vágtam bele ebbe a hülyeségbe: a Runner's World futómagazin edzői és szakértői segítenek, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Konstans izomláz, új futóóra, szórakoztató keresztedzések és elsunnyogott nyújtások, avagy futónapló a Díványon, második rész.

Lassan egy hónapja nyomom a felkészülést a Szigligeti Félmaratonra, úgyhogy itt a második futónaplóm ideje. (Ha az első részről lemaradtál volna, itt pótolhatod.) Hajnali, közösségi futóélményektől a folyamatos izomlázon át a sebesre dörzsölő sportmelltartóig volt itt már minden finomság. Mesélek ezekről is – gondolom mindegyik iszonyúan érdekel, főleg a sebeim –, de arról is, hogy a szakértők szerint milyen a tökéletes edzésterv, mit csinálj, ha véletlenül kihagysz egy edzést, és hogy hogyan bírd rá magad a normális bemelegítésre és nyújtásra. (Igen, tudom hogy te is csak ímmel-ámmal csinálod, mert én is.)

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Amit a pia vagy a drog ad, azt később vissza is veszi!"

Zanza

Sákovics Diana 2017. június 16., péntek 19:16

"El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." - Bajzáth Sándor felépülő függő írása.

Hogyan lehet alkohol és drog nélkül maradni függőként? Mire lehet számítani? Mit kezd az ember a rászakadó felnőtt léttel, a magánnyal, a betegségekkel? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Még több gazdag nőt! Itthonra és mindenhova.

Farkas Edina Lina 2017. június 14., szerda 10:48

A Forbes nemzetközi összesítésében - ebben minden évben a világ leggazdagabb embereit szedik sorba - a nemek aránya kiábrándító: a 2043 személy közül csak 227 a nő, a többi mind férfi. De itthon sem jobb a helyzet, sőt nálunk a 100 leggazdagabb ember listáján csak két női nevet találunk. Egy másik lista, a hazai Forbes 2016-os legbefolyásosabb magyar nők névsora azért picit árnyalja ezt a nagyon egyoldalú képet, és egyben rámutat arra is, hogy jóval több női név lenne a felsővezetők és a leggazdagabb emberek között, ha itthon kevesebb hátrány érné őket. Erre kiváló példákat találunk mind a hazai, mind a külföldi listákon. Mutatjuk, kikre gondolunk.

Az üvegplafon csak nem akar összetörni, 2017-ben a világ leggazdagabb embereinek kilencven százaléka még mindig férfi, és úgy tűnik, hogy a nemek között tátongó gazdasági különbség alig akar csökkenni. Sőt egyes országokban, (mint például nálunk) ennek a képzeletbeli ollónak a szára egyre szélesebbre nyílik. Általános probléma, hogy a nők kevesebbet keresnek mint a férfiak, kevésbé jutnak a gazdasági élet felsővezetői szerepbe, és még mindig nagyon alacsony a női politikusok, döntéshozók aránya.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Kult50 az új Ki kicsoda!

maze 2017. június 9., péntek 14:50

Tudod, kiktől virágzott 2016-ban a kultúránk? Hát persze, az Oscar-díjasainktól! De azért rajtuk kívül még volt pár ember, aki vásznon, színpadon, könyvben vagy egyéb módon felejthetetlent tett le az asztalra. Őket gyűjtötte egy kiadványba a Fidelio kiválasztott zsűrije, és jövőre újra választani fog ötven fontos művészt. Hogy megismerhesd őket, ha eddig nem ismerted volna.

A Fidelio szerkesztősége úgy vélte, hiánypótló kiadványban fogja ezentúl bemutatni minden évben a magyar kultúra legjelentősebb alakjait az elmúlt két évben nyújtott teljesítményük alapján. Ennek eredményeképpen született meg Kult50, A kultúra ötven arca című összefoglalójuk, amibe azok a színészek, zenészek, írók, képzőművészek és filmesek kerültek be, akiket a zsűri (Stuber Andrea, Veiszer Alinda, Winkler Nóra, Fáy Miklós, László Ferenc, Réz András és Zipernovszky Kornél) kiválasztott. 

A zsűri számára fontos volt, hogy olyan arcok szerepeljenek a könyvben, akik nem (vagy nem feltétlenül csak) életművük miatt fértek fel az ötvenes listára, hanem azért is, mert az elmúlt másfél évben az illető képes volt-e olyasvalamit csinálni, amitől "egy pillanatra megállt az idő" és "nem volt más, csak az itt és most".

A valóságban ez azt jelenti, hogy az újság felében portrészerűen bemutatják az ötven művészt ábécé sorrendben és valóban elég változatosan. Alföldi Róbert éppen ugyanúgy szerepel közöttük, mint Kokas Katalin hegedűművész, Rakovszky Zsuzsa költőnő vagy Zányi Tamás hangmérnök, és Nemes Jeles László, valamint Deák Kristóf Oscar-díjai mellett Pintér Bélának és Zsótér Sándornak is jutott hely.    

Távolról sincs vége, olvasson még »

Attól félek, hogy elvesztem az eszem, és nem veszem észre.

Farkas Edina Lina 2017. június 9., péntek 13:33

42 című gyászkötetének felvágatlan oldalain a hiányon és a fájdalmon keresztül beszél díszlettervező barátnőjéről, a mindössze 25 éves Mocsár Zsófiról, akit 2016 nyarán vesztett el. A kötet sikerlistás, a szakma éljenez, mindeközben Zsófi hiánya és a jövő bizonytalansága minden eddiginél erősebb. Peer Krisztiánnal beszélgettünk.

Peer Krisztián utolsó verseskötete, a Hoztam valakit magammal 2002-ben jelent meg. Aztán ő lett a magyar irodalom ügyeletes fekete báránya, akiért aggódva lehetett kezet tördelni, akiről le lehetett mondani, akire haragudni lehetett, aki 15 éven keresztül nem adott ki több kötetet, de még csak magyarázatot se a kérdésre, hogy miért?

Az mondjuk, hogy nem írt, erős túlzás.

Írt ő, persze nem úgy, ahogy az elvárások kívánták, leginkább magának, a laptopjába és a két vastag jegyzetfüzetébe, amiket aztán különböző sorrendben, valahol a belvárosban - talán a Rácskert meg a Sirály között - rendre elhagyott. 

2011-re már nyakig ült bedőlt lakáshitelében, junkie otthona padlóján pedig halmokba gyűltek a kifizetetlen számlák - 20 milliós tartozással a nyakában, víz, áram, fűtés híján a Sirály nevű kultúrkocsmában lakott. Bár egzisztenciálisan padlón volt, sokat írt, még ha blogra is, csatlakozott a Milla-tüntetések szervezőihez, és találkozott egy bizonyos Mocsár Zsófiával. Peer azt mondja, neki köszönheti, hogy egyáltalán belekóstolhatott abba a polgári létbe, amire az önpusztítás éveiben annyira vágyott, és hogy mellette lassan ráébredt arra is: nem másokat büntet azzal, hogy nem ír, hanem saját magát.

2016-ban már közösen tervezgettek, egy új kötethez készültek a versek, Zsófi díszlettervező karrierje szárnyalt, Krisztián mindeközben pókerrel és színházi dramaturg munkáival kereste a pénzt. Félévnyi, szerethető hétköznapok következtek a Duna-parti házukban, ahová a belvárosi éjszakák elől menekültek ki.

Ebben az idillben, egy júniusi hajnalban bukott orra az élet: roham, mentő, kórház, kóma. És aztán a felfoghatatlan.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés