Hogyan működik a könnygáz, és miért ezzel oszlatják a tömeget?

Elég csak a júniusban Amerikában zajlott tüntetésekre gondolni, hogy észrevegyük, a rendőrség a tömegoszlatás során gyakran él könnygázzal. De milyen hatásai is vannak ennek pontosan, és mit tehet az, aki kapcsolatba került vele?

Könnygázt először a francia hadsereg használt az első világháború csatáiban. A cél az volt, hogy az ellenséges katonákat „kifüstöljék” a lövészárokból, és ezt sikerült is teljesíteni. A könnygáz ugyanis nem csupán a szem könnyezését okozza, hanem hatóanyagtól függően akár tüdőproblémák és mérgezéses tünetek is előfordulhatnak. A dezorientáltság, a köhögés, a bőr és a szem erős fájdalma is a tünetek közé tartozik, pláne ha a legerősebb könnygázt vetik be.

Háborúban tilos, tüntetésnél szabad

1997 óta már tilos a könnygáz használata, legalábbis a nemzetközi konfliktusokban és háborúkban. Ugyanakkor a helyi hatóságok dönthetnek a polgári lakosság körében történő használatáról sportmeccsek, utcai tüntetések esetén, amikor a céljuk az emberek szétoszlatása, illetve a lázadás elleni védekezés. A gáz úgy fegyverzi le a konfliktusban részt vevőket, hogy közben nem kell hozzájuk közel menni, harcokba bocsátkozni, más fegyvereket bevetni. Ugyanakkor a könnygáz nem könnyed kis játékszer, és nem is jelenti minden esetben a „legjobb megoldást”.

Egy kaliforniai tüntető próbálja visszahajítani a rendőrökre a könnygázgránátot
Egy kaliforniai tüntető próbálja visszahajítani a rendőrökre a könnygázgránátotSOPA Images / Getty Images Hungary

Mit csinál a szervezettel?

A könnygáz ideiglenesen komoly üzemzavart okozhat, mivel erősen irritálja a szemet, a szájat, a torkot, a tüdőt és a bőrt. A legelőször használt könnygáztípust CR-nek nevezték, hatóanyaga a dibenzoxazepin volt. Ez erős méreg, ami nemcsak arra veszélyes, aki másokat támad meg vele, de magára a támadóra is. A kristályos anyag a bőrirritáción kívül olyan szintű köhögést, nehézlégzést, idegrendszeri zavarokat (például vakságot) okoz, hogy használatát az egész Európai Unión belül megtiltották, és a rendőrségek sem használhatják. Az anyagról nem árt tudni ezenkívül, hogy rákkeltő, a bőrön kémiai égést okozhat, és zárt térben viszonylag hamar belélegezhető belőle a halált okozó dózis.

Ennél némileg humánusabb a 6-10-szer gyengébb CN, azaz a klór-acetofenon. Ezt 1871-ben fedezték fel, ez az az anyag, ami a legtöbb könnygázspray-ben, töltényben, gránátban megtalálható. Sűrű ködöt képez, erősen irritálja a bőrt és a nyálkahártyákat.

A könnygáz harmadik, leggyengébb változata a CS nevet viseli, hatóanyaga az orto-klorobenzilidén-malononitril. Ez nem párolog kristályos formában sem, mint ahogy a CN teszi, nem is gáz, hanem szobahőmérsékleten szilárd anyag, irritáló hatása is gyengébb, de tud valamit, amit a társai nem: nemcsak irritálja a vele érintkezésbe kerülő testrészeket, hanem rosszullétet, vérnyomás-emelkedést, hányást okozhat. A gáz ugyanis megcélozza a sejtekben található TRPA1-specifikus receptorokat, amelyek felgyorsítják az idegrendszer fájdalmának érzékelését. Amint a szer érintkezésbe kerül a testtel, az immunrendszer idegen anyagként azonosítja, és hatalmas adag könnyel, illetve nyálkával, nyállal próbál megszabadulni tőle.

Akár a CN-ről, akár a CS-ről van szó, előfordulhat, hogy az áldozatok nem ússzák meg félórányi könnyezéssel, köhögéssel és dezorientációval: nagy adagban adva gyengébb szervezetű, krónikus betegséggel küzdő embereknél, vagy mondjuk gyerekeknél, sokkal súlyosabb következmények jelentkezhetnek, például a bőr kémiai megégése, vérzés, hányás, fulladás, a szem szaruhártyájának égési sérülése, a szemideg károsodása. A könnygáz okozta halál ritka ugyan, de előfordul. 

Mit tud a paprikaspray?

Egyes esetekben a fent felsorolt anyagok helyett kapszaicint, a paprika erejéért felelős vegyületet vetnek be, a köznyelvben ezt hívjuk paprikaspray-nek. Maga az anyag kicsi felhőt képez, hamarabb leülepszik, mint a könnygáz, ám nem oldódik vízben, tehát nem lehet egy kiadós mosakodással megszabadulni tőle. Irritálja a szemet, orrot, torkot, köhögésre és könnyezésre késztet, és ez a hatás akár háromnegyed órán át fennmaradhat, ám még így is kisebb károkat okoz, mint a CN vagy a CS.

Ezen a török nőn jól látszik a könnygáz hatása
Ezen a török nőn jól látszik a könnygáz hatásaHamon Nasiri Honarvar / Getty Images Hungary

Nem véd ellene a maszk sem?

Mit tehetünk, ha érintkezésbe kerültünk a könnygázzal? Először is kerüljünk olyan messzire a forrásától, amennyire csak tudunk. Ezután – hacsak nem paprikaspray-ről van szó – próbálkozhatunk a vizes öblítéssel, folyó víz hiányában jó a vizes ronggyal történő törölgetés is. A sminket azonnal mossuk le, mert ahhoz hozzátapad a gáz hatóanyaga. A szemünkre azonban nagyon vigyázzunk: minél többet dörzsöljük, annál több gázt préselünk bele, ezért inkább a bő vizes, folyamatos öblögetés ajánlott. Amennyiben kontaktlencsét viselünk, tiszta kézzel próbáljuk meg eltávolítani, vagy forduljunk szemészhez, alatta ugyanis koncentráltan megmaradhat a kémiai anyag, további károkat okozva. Minden olyan ruhát vegyünk le magunkról, ami érintkezett könnygázzal, így elkerülhetjük a bőr további irritációját. Ha van rá lehetőségünk, egy kiadós zuhany és mosakodás segít az egész testet leöblíteni. Amennyiben azonban félórányi zuhanyzás után is fájdalmat, tüneteket észlelünk, forduljunk orvoshoz. 

A könnygáz és a koronavírus kapcsolata

A könnygáznak olyan hatása van a légzőrendszerre, ami kérdéseket vet fel a jelenlegi, koronavírussal küzdő világunkban történő használatával kapcsolatban. Bár Magyarországon olyan alacsony maradt az esetszám, hogy megszüntethették a korlátozásokat, ez Amerikának nem mindegyik részére igaz. A júniusi tüntetések alatt használt könnygáz azért is veszélyes, mert növelheti a Covid-19 kockázatát azáltal, hogy a légzőrendszert érzékenyebbé teszi a fertőzésre, súlyosbítja a meglévő gyulladást és köhögést okoz. Különösen fontos ez annak a ténynek a tudatában, hogy az alacsony jövedelmű, zsúfolt lakhelyen élő afroamerikaiak körében jóval gyakrabban jelentkezik a koronavírus is.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Kinek van joga használni?

A CN és CS, illetve a kapszaicin is használatban van a rendfenntartó erők körében, bár az ötvenes évek óta a CS a legelterjedtebb. A legtöbb esetben gránátvetővel lövik ki, a lövedék pedig izzik, amikor földet ér, tehát ha hozzányúlnak, vagy valakit eltalál, még komolyabb sérülések jelentkezhetnek. Nem véletlen, hogy a könnygázt tartalmazó önvédelmi fegyverek kereskedelmét is korlátozzák. Általában 20 gramm töltősúly alatti spray-ket vásárolhatunk szakboltokban, de a vásárlás és a birtoklás is életkorhoz kötött, azaz 18 év alatti személynek tilos. Önvédelmi eszközként történő használatával kapcsolatban érdemes előzetesen tájékozódni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra