Zanza!

Henrik Ibsen 1879-ben írta meg a Babaház című drámáját, amit Nóraként is játszanak a színházak. Tavaly télen a Katona József Színház mutatta be a színművet, Székely Kriszta rendezésében, aki a Díványnak adott interjújában kitért rá, hogy elsősorban az foglalkoztatta, miként él meg egy mai nő egy válást. 

Az előadásban Ónodi Eszter játssza Nórát, a naiv háromgyerekes anyukát, aki a történet szerint okiratot hamisított és most retteg, hogy ki fog derülni, aminek következtében friss bankigazgató férje nemcsak állását, de jó hírét is elveszítheti. Most hagyjuk, mekkora probléma a mai világban egy bankigazgatónak eltüntetni egy dokumentumot, és koncentráljunk arra, ami az 1800-as évek végén még valóban elképzelhetetlen volt: a nőre, aki három gyereket és egy jól kereső férjet hagy el. 

pzs 0056
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Székely Kriszta rendezőnő nem akart fiatal anyukát csinálni Ónodi Eszterből, így a színésznő egy korának megfelelő karaktert alakít, egy modern nőt, aki mindenben alárendeli magát a férjének. Ez az alárendeltsége lesz a veszte is, hiszen hiába próbálja titkolni maga előtt is, a férje valójában nem szereti vagyis semmiképpen se úgy szereti, ahogy szerinte szeretnie kéne. Már talán nem is csak a férjének őt, hanem egy embernek egy másik embert. 

Azt írjuk, hogy 1879-ben még elképzelhetetlen volt, de tegye a szívére a kezét, aki ismerősi körben nem dob hátast azoktól a hírektől, amikben egy nő a gyerekeivel együtt hagyja faképnél a férjét. De míg Ibsen korában a társadalmi megítéléstől való félelem sem engedte a nőnek ezt az utat választani, addig manapság sokkal inkább van azon a hangsúly, hogy egy anya hagyja el a gyerekeit. 

Ettől még nem sántít Székely rendezése és arról sem ő tehet, hogy Ibsen kevesebb hangsúlyt fektetett a gyerek-szülő kapcsolat kifejtésére a darabban, így a Helmer gyerekek sokkal többek biodíszletnél nem lehetnek. Pedig ahogy 1879-ben, úgy manapság is könnyen lehet sajnos, hogy egy nőnek csak önmagát fenntartani könnyebben megy, mint ha ugyanezt három gyerek mellett kell csinálja. 

pzs 0108
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Ónodi nem jut el ilyen messzeségekig, őt az undor hajszolja egy új életbe, hiszen Székely a megaláztatásra nagy hangsúlyt fektetett: a nézőtéren alighanem kevesen akarnának a színpadon látott Helmer (Fekete Ernő) párjának maradni egy életre. Ráadásul a doktor (Kocsis Gergely) visszautasításával Ibsen megmutatta, hogy Nóra nem egy ledér nő, akinek bárkinek a karjaiba omlik a megélhetése érdekében. Mégis ennyire gyorsan meghozni egy ekkora döntést könnyen tűnhet felelőtlenségnek, és Ónodi Nórája ugyan erős, de egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy az idő nem törné meg. 

A családját elhagyó nőre a mai napig bilogot sütnek, és jó pár év kemény munka kell hozzá, hogy bebizonyítsa, attól ő még lehet jó anya, hogy lelépett; míg a titkárnő vagy egyéb pillanatnyi szeszély (vagy igazságosan nevezhetjük boldogtalan házasságnak is) okán megpattant apukától kábé csak annyit várnak el, hogy fizesse rendben a tartásdíjat. 

pzs 7302
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

És elképzelhető, hogy ez keményen és igazságtalanul hangzik, de a magyarázat nemcsak kulturális hátterünkben rejtőzik, hanem a biológiában is: egy nő másféleképpen ragaszkodik a gyerekeihez. Ezért elképzelhetetlen egy anyának olyat hallani, hogy egy nő elhagyja a gyerekeit, és ezért ítélünk meg sokkal negatívabban egy ilyen esetet, mint a fordítottját. Ami körülbelül azt jelenti, hogy ugyanott tartunk, mint 140 éve. Talán még száznegyven és helyére kerülnek a dolgok, bár meglepődnék. 

Blogmustra