Tovább gyűrűzik a csillámbotrány

Anish Kapoor és Stuart Semple művészek nemrég nagyon csúnyán összevesztek és úgy tűnik, nem csillapodnak az indulatok. A nagy balhét az váltotta ki, hogy Kapoor levédette a világ legfeketébb feketéjét és ezek után azt csak ő használhatja a műveihez. A Vantablack annyira sötét, hogy már mérni sem lehet, Kapoor pedig ezt megvásárolta, hogy abból létrehozza a tökéletesen üres űrt, mint művészeti alkotást. Ezen aztán besértődött Stuart Semple és megalkotta a legpinkebb pinket. Ő jogilag engedélyezte, hogy ezt mások is használják, egy valakit kivéve: Anish Kapoort. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy aki megrendelte a legpinkebb pinket, annak nyilatkozni is kellett, hogy ő biztosan nem Anish Kapoor.  De Kapoor ezt nem hagyhatta ezt annyiban és beindult a háború.

Igen, jól gondolja, ez itt Kapoor ujja, rajta a legpinkebb pink, amit teljesen illegálisan szerzett meg. Semple ki is fejtette az Artnetnek csalódottságát, és ígéretet tett, hogy kivizsgálják, ki szegte meg a törvényt, és ki segített Kapoornak hozzájutni ahhoz, amitől eltiltották. Semple egyébként megalkotta a legcsillámosabb csillámport is, amit szintén levédetett és Kapoornak tilos hozzáérni. Most mindenki tövig rághatja a körmét, mi lesz akkor ha a kegyetlen küzdelem odáig fajul, hogy Kapoor a csillámhoz is hozzájut a pigmentalvilágon keresztül. Vajon hány év börtön járhat illegális színhasználatért? 

Oszd meg másokkal is!
Mustra