A csajok megmentik New Yorkot

Iszonyúan fontos, hogy a világot ezúttal négy okos nő menti meg a gonosztól, a Szellemirtók azonban ettől még nem lesz jó film. Spoileres kritika.

Elnökök és szuperhősök

Ma kezdik vetíteni Magyarországon a nyár egyik kasszasikernek tűnő filmjét, a legendás Szellemirtók újrakevert változatát. A film elképesztően nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak hozzányúlt egy legendás formátumhoz – az eredetit 1984-ben, a folytatást 1989-ben mutatták be – de csavart is egyet rajta azzal, hogy az összes főszerepet nők alakítják. Ez már az első trailer megjelenésekor hatalmas indulatokat váltott ki. Az internetet elárasztották a nőgyűlőlő kommentek, a főszereplőket millióan nevezték hülye picsáknak, femináciknak, Paul Feig rendezőt (természetesen) „rossz buzinak”. A geek szubkultúrát eleve szokás nőgyűlölőnek és kirekesztőnek tartani, és sajnos ebben van is némi igazság. Önmagában elképesztő gondolat, hogy valakinek visszamenőleg teszik tönkre a gyerekkorát azzal, hogy nők is lehetnek szellemirtók, vagy geekek, vagy fizikusok, vagy mindhárom. Az pedig végképp elgondolkodtató, hogy mindez mennyire meghatározta a film eddigi fogadtatását.

A jegyeladási adatok szerint egyébként a Szellemirtók a nyár harmadik legnagyobb sikere, akik imádják, a főszereplők miatt teszik, akik utálják, nos: szintén. A szellemirtók fogadtatása kortünet. Pontosan jelzi, hogy éppen mi zajlik körülöttünk most, amikor például a szabad világ vezető politikai pozíciójáért az egyik oldalon egy nő harcol, a másik oldalon pedig egy rasszista, milliárdos bohóc, aki az erőszakot és a gyűlöletet reklámozza. Látszólag ennek persze nincs köze a Szellemirtókhoz, valójában azonban nagyon is mutatja a két végletet, amelyek mentén gondolkodunk. Iszonyúan fontos, hogy a világot ezúttal négy okos nő menti meg a gonosztól, a Szellemirtók azonban ettől még nem lesz jó film. A kettőt tehát érdemes különválasztani.

016
Sony Pictures Releasing International

Kit hívsz fel, ha furcsaságot látsz?

A 2016-os Szellemirtók alaptörténete nagyjából megegyezik az eredetivel. Van három elsőosztályú tudós, akiket kirúgnak az egyetemi állásaikból, mert paranormális jelenségekkel foglalkoznak. Kivesznek egy béna helyet, felvesznek egy buta titkárt, szellemirtó irodát nyitnak, harcolnak egy őrült gondnokkal, és megmentik a világot a szellemektől. Nem túl bonyolult, a figurákon azonban érdemes töprengeni.

Erin Gilbert és Abby Yates fizikusok, ráadásul gyerekkori barátok, akik még egy könyvet is írtak közösen. Velük van Abby munkatársa, a csodaborgár mérnök, Jillian Holtzmann, illetve csatlakozik hozzájuk a korábban metrópénztárosként dolgozó, nagyszájú afro-amerikai lány, Patty Tolan, és a külsőre tökéletes, ám meglehetősen egyszerű titkár, Kevin. Van tehát három fehér tudós csaj, egy karikatúra-szerű, munkásosztálybeli fekete, és egy buta szépfiú. Ha ezeket az arányokat kicsit finomabbra hangolták volna, simán elviszi a filmet a szereplők karaktere, és az a tény, hogy alapértelmezettnek tekintik a női fizikusokat, sőt, a női szuperhősöket. Erin és Abby szerepében az ordenáré vígjátékok veteránja, Kristen Wiig, és Hollywood aktuális vicces nője, Melissa McCarthy látható, Holtzmannt az új komikus üdvöske, Kate McKinnon alakítja. Pattyt a nálunk eddig ismeretlen, amúgy McKinnonhoz, McCarthyhoz és Wiighez hasonlóan a Saturday Night Live című paródiaműsorban befutott Leslie Jones hozza, Kevin pedig ki más is lehetne, mint Chris Hemsworth. Ez egy nagyon jó gárda, valami mégsem működött. Azt a dicsérő kritikák is megjegyzik, hogy Jones karaktere erősen eltúlozza a nagydumás, utcai bölcsessségeket mondó fekete csaj sztereotípiáját. A három fehér lánynak doktori fokozata, neki pedig hatalmas, csillogó fülbevalója van: körülbelül ennyire árnyalt a figurája.

Hasonlóan parodisztikus a főgonosz Rowan figurája (Neil Casey, szintén Saturday Night Live-közeli komikus), aki lúzer gondnokból akar a sötétség és a szellemek ura lenni. A tanulság faék egyszerűségű: nem érdemes zaklatni a gyengébbet, a geeket vagy a kevésbé sportosat, mert egyszercsak épít egy gépet, amivel életre kelti a holtakat. Egyébként ez el is hangzik a filmben, szó szerint, hogy tudniillik, biztosan fel volt mentve tornából, haha.

A titkárként alkalmazott Kevinnel nyilván azt a – macsó és heteronormatív – felfogást akarták parodizálni, amely a titkárnőket a popkultúrában rendre ostoba szexmasinaként ábrázolja, attól még azonban, hogy egy létező jelenséget figuráz ki, nem lesz okvetlenül vicces. Ami az eredeti filmben Sigourney Weaver, az az új verzióban Chris Hemsworth: akkor Weaver volt kiszolgáltatva a bámuló tekintetnek és a rossz, szexista vicceknek, itt megfordul a dinamika.

1984 vs. 2016

Apropó Sigorney Weaver. A filmben az eredeti gárda sztárjai szinte mind megjelennek, ha másként nem, egy cameo (nem listázott) szerepben: Bill Murray egy szkeptikus tudóst alakít – az eredetiben, ugye, ő volt a fő szellemirtó – Dan Aykroyd egy taxisofőrt, Sigorney Weaver pedig a mérnök Holzmann mentorát alakítja pár pillanat erejéig. A szellemek között ott van a legendás habcsók-szellem, de a logó és a zene is megmaradt. A fő probléma talán az, hogy 2016-ban nem úgy működik egy stílusparódia, ahogyan működőtt harmic évvel ezelőtt. Az 1970-es évek sci-fi robbanása után 1984-ben hatalmasat szólt egy olyan mozi, amely tulajdonképpen teljes műfajokat figurázott ki. Az is beszédes, hogy az Alien-filmekkel befutó Sigourney Weavert tették meg női főszereplőnek, egy olyan figurával, amely szöges ellentéte volt A nyolcadik utas: a Halál Ripley hadnagyának. 2016-ban, hiába működik szuperül a CGI, és hiába sikerült megnyerni egy igazi all-star gárdát, ez a film paródiának kevés, komolynak viszont komolyan vehetetlen.

026
Sony Pictures Releasing International

Girls just wanna have fundamental rights

Ha bármilyen érdeme lehet egy ilyen közepes blockbusternek, az valóban a reprezentációban van. A helyzet persze nem reménytelen, sőt, folyamatosan javul. A Marvel-univerzum legújabb darabját most kezdték el forgatni Thor: Ragnarok címmel, ebben a legfőbb gonosz figura Cate Blanchett. A hírek szerint a következő Amerika-kapitány a Szobáért Oscar-díjat kapott Brie Larson lesz, és elvileg hamarosan érkezik a női Oceans' Eleven is. Néhány hete komoly karriert futott be a közösségi oldalakon egy kép, amelyen Kristen Wiig lepacsizik egy szellemirtó-kezelábast viselő kislánnyal a film amerikai bemutatóján. Jó lenne, ha már nem az lenne nagy dobás egy filmben, hogy tudós nők szerepelnek benne. Viszont egyelőre az, és ha ma akár egyetlen kislány is azt gondolja az új Szellemirtók után, hogy teljesen természetes elméleti fizikusnak, kutató mérnöknek, szuperhősnek, vagy elnöknek lennie – akkor visszavonok minden rossz szót.

Oszd meg másokkal is!
Mustra