Meghalt az Alfot alakító magyar színész

A törpenövésű Michu, azaz Mészáros Mihály 76 éves volt. A cirkuszi karrier után sorozatot és horrort forgatott.

76 éves korában, Los Angeles-i otthonában vasárnap elhunyt Michu, azaz Mészáros Mihály, a híres hollywoodi törpenövésű színész és cirkuszi akrobata - írja a The Star. A hírt a színész menedzsere, Dennis Varga is megerősítette.

Michu a legnagyobb sikereit az Alf című, 1986 és 1990 között futó NBC-tévésorozattal érte el, a sorozatot a magyar televíziók is vetítették. Ebben egy szerencsétlen amerikai család házában landoló, kistermetű, de nagyon szőrös és cinikus űrhajótöröttet alakított, aki imádta a hasát és a macskákat.

Az Alf első néhány epizódjában Michu még teljes alakos jelmezben játszott, később sokszor robottal helyettesítették, mivel a figura többnyire a nappaliban nézte a tévét egy halom popcorn mögül, vagy a konyhában ült és az asztalnál evett. Michura ekkor már csak azoknál a jeleneteknél volt szükség, amikor Alf állt, sétált vagy futott.

A 83 centis Michu eredetileg Mészáros Mihály néven 1939-ben született Budapesten. Artistának tanult, 1973-ban New Yorkba utazott, és évtizedeken át különféle cirkuszok sztárja volt. Az Alf sikere után több horrorfilmbe is elhívták : játszott többek között a Waxworkben, a Freakedben és a Warlock: The Armageddonban is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra