A nagyinak igaza volt: utazni hülyeség

Lehetett azért sejteni, hogy ha Háy János ország- és városjáró esszékötet írására adja a fejét, akkor annak végeredménye nem nettó helytörténeti információfitogtatás lesz, hanem annál sokkal összetettebb és személyesebb, urambocsá' esendőbb valami. És tényleg: az Ország, város, fiú, lány egy faramuci kötet arról, hogy a világon mindenki turista, még az is, aki amúgy marhára nem akar az lenni. 

háy borító

Bölcsészgörcs apafejjel

A dolog persze nem ilyen egyszerű, és hát a könyv mégiscsak 300 oldal, van a szerzőnek mondanivalója bőven. Háy régi-új személyes történetekkel, hangos eszmefuttatásokkal megtűzdelve mutatja be az ő saját Párizsát, Londonját, Prágáját és még jó sok turistacélpontot szerte a világon – teszi persze mindezt olyan önreflexíven és a kegyetlenségig önironikusan, hogy az együgyű olvasónak az az érzése támad, Háy nagymamájának igaza volt: az utazás eleve egy hülyeség; ha valaki otthon nem jön rá valami lényeges dologra, külföldön biztos nem fog, mert teljesen leköti az agyát a menetrend és a térkép. Nehéz eldönteni – és talán nem is kell –, hogy Háy a kötet írásaival ezt a nagyanyai alaptézist vajon megcáfolni vagy éppen ellenkezőleg: alátámasztani akarja. Élete különböző szakaszaiban, lánglelkű bölcsészként (közben persze keményen megküzdve a tarisznyásbölcsész-sztereotípiával), fiatal, majd érettebb családapaként (szembesülve azzal, hogy a gyerekei jó kamaszként pont leszarják apjuk nosztalgikus utazástörténeteit) egyaránt űzi, kutatja a jó utazás titkát, és a végén annyira belecsavarodik az önanalízisbe, hogy még – vigyázat, képzavar – több tucat maga által felállított antimítoszt is képes lerombolni. Szóval tulajdonképpen új mitológiát teremt ebből a szerinte is cikis utazásanalízisből.

Például akar-e az ember dugni Párizsban?

Teszi fel profánul a kérdést az egyik legerősebb és textuálisan legkegyetlenebb írásban, amelyben a francia főváros összes sztereotípiájáról és sznobizmusáról lerántja a leplet, és rántja magával Mona Lisát, a Pompidou Központot, Sartre-t, a Szajnát, és irigységgel vegyes megvetéssel nézi a talpig művészházaspárnak öltözött művészházaspárt egy művészkávézó művészsarkában. Amitől annyira jó olvasni, az az, hogy hála a kimaxolt – és eddig már általam is többször említett – önreflexiónak, a fene nagy megvetés közben Háy a maga kicsinyességét is ugyanúgy megveti. Párizsban, mint minden külföldi városban, ahová eljut, kényszeresen nézegeti az ingatlanhirdetéseket. Egy jó budai ingatlanért már akár 8 négyzetméter saját Párizst is vehetne. Szóval kell a fenének. Ja, és igen: az ember akar dugni Párizsban, csak aztán rájön, hogy egyáltalán nem különlegesebb ezt itt csinálni, mint bárhol máshol a világon.

Európa Kiadó!

„New York nemolyanságában is különb, mint az otthonom” – írja Háy az amerikai metropoliszról szóló esszé végén, bár mint mondja, önmagának is alig meri ezt bevallani. A legjobb, legerősebb írások a kötetben mégis a keleti blokk várostörténetei a múltból. Ki tudja, talán az időtávolság teszi őket ennyire fajsúlyossá, talán ez a közhelyes szocialista nosztalgia, de jó olvasni Drezdáról, Varsóról, sőt még a béna erdélyi elméleti mélymagyarkodásról is, amely, mint kiderül, tulajdonképpen se nem igazán a helyieké, se nem a látogatóba érkező nagymagyarországoskodó kismagyaroké. Háy a végén sietve hozzáteszi: a gőgöt, az önsajnálatot jó lenne végre elfeledni. Hát. Oké.

Ország, város, fiú, lány - Útravaló

  • 303 oldal
  • Európa Könyvkiadó, 2016
Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem vagyok normális, hisz te nem azt látod. Mondd azt, hogy nem, India nem olyan, Prága nem olyan, Nápoly és Moszkva nem olyan, azok az emberek, akik előttem vannak, nem olyanok, vagy egy kicsit mégis olyanok. Tényleg, most veszed észre, hogy olyanok. Magadat fedezed fel bennük. Vitatkozol velem és vitában állsz magaddal. Utazol velem és gondolkodsz, ahogy én is utazom és gondolkodom, hogy hol is vagyunk mi, és kik vagyunk mi, és kik azok, akik mások? Gyere velem, hozd magaddal az élményeidet, az emlékeidet, legyen ez egy közös út. Tedd a szemed a szemem mellé, a lábad a lábam mellé, legyél velem fáradt, és legyél velem együtt kíváncsi, hogy nézd, ez itt a világ. Örülj velem elmenni, és örülj visszajönni, dobd be ezt a könyvet a táskádba vagy az életedbe, tartsd magadnál, és ő sem hagy magadra. 

(bookline.hu)
Oszd meg másokkal is!
Mustra