Elásott szeretők, Osvárt Andrea és rózsaszín diszkóláz: KLIPradar

Zanza!

Mutatjuk azokat az új magyar klipeket, amiket nem biztos, hogy láthat a legnagyobb zenecsatornákon. Lesznek köztük ismert és kevésbé ismert bandák szerzeményei, műfaji határokat pedig véletlenül sem állítunk. 

Anton Vezuv: Far Camp Song

A két évvel ezelőtt felbukkant Anton Vezuv már a bemutatkozó albumukkal (Into The Sea) elég nagy port kavartak, az új klipjük pedig egyúttal az érkező EP beharangozója.  "A filmes utalásokon kívül egyéb apróságokat is elrejtettem benne, például a portás a Magányos Nők Napilapját olvassa, Andi rendőrségi fotóján Jim Morrison adatai vannak feltüntetve, egy Rilke idézet is feltűnik és még egy csomó hasonló ilyesmi" – mondja a klip rendezője, Szabó Áron, aki új munkájával a hetvenes évek új hullámos noir filmjeinek világát idézi. A videóban egyébként, ahogy a rendező is mondja, egy csomó filmes utalást találunk olyan alkotásokra, mint a Bolond Pierrot, a Négyszáz csapás, a Kifulladásig, vagy a Jó reggelt, búbánat.

A klip - mint a magyar videók általában- kevéske pénzből és erőltetett tempóban forgott: három napon keresztül napi húsz órában dolgoztak a stábtagok, köztük Osvárt Andrea is, aki a videó főszereplőjeként és producereként (mint az Amego média munkatársa) vett részt a munkában. "Talán a kis büdzsé miatt, talán mert mindenki érezte, hogy ebből a videóból fasza végeredmény lehet, a forgatás során mindenki csinált mindent. Ha kellett, az operatőrrel bútorokat pakoltunk, Andi szendvicset készített, Tasnádi Zsófi látványtervező és Becsey Kristóf operatőr pedig tényleg nagyon sokat dolgoztak a végeredményért" - mesélte a rendező.

Péterfi Bori & Love Band: Szép halott

Négy év után végre új albummal jelentkezik a Péterfi Bori & Love Band, ennek apropóján pedig egy új klipet is összehoztak a Szép halott című számhoz. A fekete-fehér videót a hazai zenei szcéna egyik kedvenc rendezője, Miki357 készítette, az operatőre Reich Dániel, producere Hídvégi Zoltán, Kázmér Miklós és Angyal Gergő voltak.

Ami az albumot illeti,  alkotók szerint ez az első olyan Love Band lemez, amelyre a dalok többségének szövegét az énekesnő írta, ezek pedig meglehetősen csapongó tematikájúak: szakításról, légiós harcosokról, designer drogokról, elásott szeretőkről, meg világvégről szólnak. Az új album készítésén olyan alkalmi közreműködők is részt vettek, mint Nemes András (a Pluto és a Biorobot dalszerző-énekese), vagy a Trabant zenekar szövegírója és szellemi motorja, Vető János. Az első számban pedig feltűnik a Fran Palermo zenekar dalszerző-énekese, Henri Gonzo hangja is.

Marge: Mesehab

A 2010-es debüt albuma óta kizárólag EP-ket és egy-egy újabb dalt hallhattunk Marge-tól, de  2016-ban egyértelműen nagyobb tempóra kapcsolt. Április huszadikán jelent meg új nagylemeze is Színfal címmel, amit a hónap végén az Akváriumban mutatott be a Nagy-szín-pad! tehetségmutató versenyen. Az album egyik legszínesebb számához videót is készítettek, melynek forgatásáról és kitalálásáról az énekesőt is megkérdeztük. "A Mesehab zenéjét a Biebersből a Puskás Danival írtam, a videó alapkoncepciója pedig az az volt, hogy minden a világon csillámporrá válik, a lányok körülöttem a tündérek és nem megszokott módon mindenki boldog.  A videó képi világának a megalkotói Nagyistók Máté, Börcsök Viktória, Klein Roberta voltak, és sok jó ismerőssel dolgoztam együtt, mint például Kozma Norberttel, aki a frizurámat készítette, vagy Lipárdi Mónikával, aki a sminkért volt felelős."

Belau: You And I ft. Szécsi Böbe

Bemutatkozó videójukkal díjat is nyertek az első Magyar Klipszemlén, most pedig itt az új klipjük, amit a You And I című számukhoz készítettek. Kedves Péter eredetileg egyedül kezdte, de a zenei projekt azóta már zenekarrá nőtte ki magát, új dalukban pedig Szécsi Böbe is közreműködött. „Szerencsére az első videó megjelenése óta rengeteg pozitív visszajelzést kapott a projekt, külön öröm, hogy olyan klubokban léphettünk fel eddig, mint az A38, az Akvárium vagy a Toldi. Folyamatosan új ötleteken dolgozom, már folynak az ősszel megjelenő debütáló lemez munkálatai" - írta Kedves az új videójukkal kapcsolatban.  A zenekar számára a következő időszak főleg a koncertezésről szól majd, közel 40 fellépésük lesz, találkozhatunk velük a Szigeten, a Balaton Soundon vagy a Campuson, szeptemberben pedig várhatóan európai turnéra indulnak.

Revue: De imádom

A héten jött ki Sívó Dani legújabb fekete-fehér videója, amit a De imádom című számhoz készítettek. A dal egyébként az új "A jó fiúk feketében járnak" című albumukon is rajta lesz, amin ezúttal csak magyar nyelvű dalok fognak szerepelni. "A dal egy teljesen hétköznapi dologról szól, amit szerintem minden ember átélt, aki volt már hosszú kapcsolatban. Már nem érzed a nagy varázst, már nem is tudod ,hogy kellesz-e, de közben meg mégis Ő az, aki. Ezen meg egy kapcsolat vagy át tud lendülni, vagy beragad a dolog és vége" - írta a filmről a Díványnak Sívó.

Blogmustra