#VILÁGOM

Psy-nak már volt miért megszületnie: szobrot kapott a Gangnam Style

2016. április 30., szombat 10:47

Nyilván csekély azoknak a földlakóknak a száma, akik 2012-ben legalább egyszer ne találkoztak volna Psy előadásában Gangnam Style című számmal (meg az azt kísérő lovacskázós koreográfiával). Már akkor is megoszlottak a vélemények a dalról, azt viszont azóta is mindenki elismeri, hogy ennél jobban nem csinálhatta volna a dél-koreai előadó: akkoriban még a celebek is beszálltak a lovacskázós buliba (pedig hol volt még az Ice Bucket Challenge).

A sokkoló sikerű, többszörös sikerlistás és a Youtube-letöltési rekordot megdöntő (egészen pontosan 2 563 055 466-szor meghallgatott) dalnak Psy szülőhazája is szeretett volna emléket állítani. Így némi késéssel ugyan, de annál nagyobb méretben gigaszobrot emeltek tiszteletére, és hát hová máshová tették volna ezt, mint a dalban is megénekelt szöuli városrész, az újgazdagok közt népszerű Gangnam legnagyobb bevásárlóközpontja, a COEX elé. A szobor öt méter magas, nyolc méter széles és nem az énekes arcát mintázza, mégis mindenkinek első ránézésre leesik, miről van szó: a jól ismert lovaglós, "kéz a kézre" pozíciót örökíti meg. De ez még mind semmi: ha valaki elsétál előtte, a szobor körüli szenzorok érzékelik és automatikusan bekapcsolnak a villogó fények, na, meg természetesen az örökbecsű sláger is felcsendül.

A dal által ismertté tett Gangnam negyedben egyébként azt tervezik, hogy minden júliusban megünneplik a szám sikerét, amely megismertette a világgal a nevüket, meg persze a koreai popot. „Speciális turisztikai látványossággá fogom alakítani ezt a helyet, amit feltétlenül látnia kell az erre járó turistáknak" - mondta el Shin Yeon-hee, a városrész polgármestere a Yonhap News Agency-nek. A negyedben úgy érzik, a lovacskázós bronzkezek ugyanolyan híres köztéri szobor és turistalátványosság lesz majd, mint mondjuk a Wall Street híres bikája. Ha ez így van, a kortárs köztéri szobrok mezőnyében felkészül Nashville és Miley Cyrus twerkelő segge.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta