Így mutatkozik be a színpadon William Yang ausztrál születésű kínai író, előadó és fényképész, aki a Blood Links című, egyszerre megindító és humoros családtörténeti vetítésével a Trafó Kortárs Művészetek Házában is sikert aratott.
Átlagos sztorizgatás átlagos fotókkal
Amit az itt-ott elhintett poénos megjegyzések dobnak fel. Két nagy vetítővászon, nyugtató instrumentális dallamok, majd a 72 éves főszereplő szép lassan az elsötétített színpad közepén álló mikrofonhoz sétál. Ez a néző első benyomása, ami talán unalmasan hangzik, de amint Yang elkezd beszélni, magával ragadó drámaiság kerül a képbe. A családi történetek narrációja hol érdekfeszítő, hol kevésbé izgalmas, de mégis mi mást várjunk egy olyan előadástól, aminek koncepciója a régi családi fotókhoz fűzött kommentárok és az anekdotázás? Ausztráliai tájak, amerikai hegyek, kínai folyók, nagynénik és nagybácsik, sógorok, közeli és távoli unokatestvérek képe elevenedik meg előttünk, ami száz év történetét tömöríti össze, így elég nehéz lépést tartani a terebélyes anyai ág rokoni szálainak bővülésével, de legalább William apja egyke volt. A művész mesél örökösödési viszályokról, szerelmi viszonyokról, hagyományokról, betegségekről és elmúlásról, sőt egy gyilkosságot is megemlít, ám a mesélő minden egyes szereplőről csak egy-egy érdekes vagy épp átlagos tulajdonságot árul el és saját reflexiói a családi kötelékekkel kapcsolatban a legtöbbször igen közhelyesek. De pont ettől válik az egész hitelessé és a befogadó számára is közeli élménnyé.
Kalandos családfakutatás
A Blood Links a gyönyörű Wilma és Les esküvői portréjával, illetve négy testvér bemutatásával kezdődik, majd az előadó rátér egy korábbi történetre, Bessie nagynéni esküvőjére. Ez az esemény volt ugyanis az pont, ami megszakította a régi kínai hagyományoknak a családban való tovább öröklődését: Bessie nagynéni még a házassága előtt teherbe esett, a férj ereiben pedig ír vér csörgedezett. Megtudjuk, hogy William Yang North Queenslandben, Ausztrália északi részén született és Dimbulah városában, egy dohányfarmon nőtt fel, ott, ahova a nagyszülei az ausztrál aranyláz idején, az 1880-as években Kínából átköltöztek. Ebben a kozmopolitaellenes közegben a család évtizedeken át elnyomta, megtagadta kínaiságát.
„Édesanyám az ausztráloknál is ausztrálabbaknak nevelt minket, de így sem úsztuk meg az iskolatársak szekálását” – vallotta be Yang. Harmincöt éves koráig a művész csak édesanyja interpretációját ismerte a családtagokról és életükről, anyja halála után azonban elhatározta, felkeresi a közeli és távoli rokonokat és feltérképezi történetüket. „Megtörtént a második coming out-om: kínaiként újjászülettem.” (A férfiakhoz való vonzalmáról először csak anyjának mert beszámolni, korán elhunyt apja előtt homoszexualitása mindig titok maradt.) Származáskutatása során Yang eljutott többek között Kaliforniába és Kínába, ahol sokféle életutat megismert: gazdagok és szegények, szolgák, kétkezi munkások; amerikai, indiai, vietnámi, lett, olasz párral családot alapító rokonok, akik közül a legtöbben már egy szót sem beszélnek kínaiul. A családi nyelv ismeretének hiányára utal talán az a néhány pillanat, amikor a Kínában készített, a Kínai Nagy Falat és a folyókat ábrázoló képek vetítése alatt a művész is csak hallgat, és helyette a csend beszél.
Yang monológja tehát egy laza keretek között megfogalmazott személyes prezentáció, amely alapján éppen, hogy megismerkedhetünk egy-egy személlyel, és már jön is a következő, akit bemutat a művész. A klisészerű, sokszor homályos ábrázolás persze rengeteg kérdést hagy a nézőben, de a röpke el-elkalandozások nemcsak megszakítják, hanem tovább is gördítik az eseményeket. Így ismerjük meg William húgát, akivel hosszú évek után a fotóművész Amerikában tett látogatása során először találkozik, és aki rögtön szexuális életéről faggatja: "Van barátod? És AIDS-ed?! - kíváncsiskodott a húgom. Négy évet füllentettem neki, pedig csak három éve voltam akkor együtt Scott-tal. Azt akartam, hogy lássa, én is képes vagyok stabil párkapcsolatot fenntartani. De azért jól esett őszinte érdeklődése egészségi állapotomról" - mesélte Yang.
Amiért megér egy estét
A Blood Links egy igazi vizuális terülj, terülj asztalkám arról, hogy a kínai diaszpóra hogyan ver gyökeret idegen földeken, arról, hogy az újabb generációk vándorlásán, a vegyes házasságokon keresztül a kínai család miként bővül és egyesül más nemzetek vérével, illetve arról, hogy a szétszóródás ellenére mégis csak sikerül egymásra találniuk azoknak, akik összetartoznak. Ez a százévnyi történet, ami szűk másfél óra alatt pereg le előttünk, a főszereplő identitáskeresésének végeredménye.
Egyedisége abban rejlik, hogy a látszólag banális, közhelyes sztorikkal teli előadás megfélemlítő konformizmusa mögött a testvériség retorikája bújik meg. Yang pátoszian mutatja be az öregedést, az elkerülhetetlen halált, miközben az önmegismerés öröme is kifejeződik abban az üzenetben, hogy mindannyian egyetlen közösséghez, az emberiséghez tartozunk. A közönség párhuzamot vonhat Yang családja és saját ismerősei között, elérzékenyülhet, megkönnyebbülhet, nevethet, ráeszmélhet, hogy mindez vele is megtörtént vagy megtörténhetne, de leginkább arra, hogy mindenkinek a sorsa egyedi és értékes, és hogy mindannyian tartozunk valahová. A családi történetek hiába ívelnek át kontinenseken, az ünnepek, a szerelem, az intrika és az irigység olyan univerzális toposzok, amelyek egyaránt szerepelnek az európai és az ázsiai családi mitológiákban. Ez a személyes és különleges történet pedig akaratlanul is azt a motivációt válthatja ki a nézőben, hogy elkezdje kutatni saját családjának történetét.
Ki ő?
William Yang Ausztrália egyik legünnepeltebb kortárs művésze. Nagyszülei az ausztrál aranyláz idején, az 1880-as években költöztek Kínából Ausztráliába, az ifjú Williamnek így harmadik generációs betelepültként nem maradt élő kapcsolata gyökereivel, egészen 35 éves koráig. Édesanyja halála után ismerkedett meg mélyebben a taoizmussal, és azonnal el is köteleződött a kínai filozófia mellett. Ez volt az első lépés saját identitásának vizsgálata és a Yangok történetének felkutatása felé. William Yang a '70-es években robbant be a köztudatba Sydney-ről készített dokumentarista fotóival, illetve a hedonista meleg közösség őszinte ábrázolásával. Írói vénáját kihasználva kedvenc formája az lett, hogy a fényképeit kivetítse és melléjük mesélje a történetüket. Ezek a monológok váltak performanszokká olyan színházi keretben, mint amilyen a Blood Links is.
A magyar kortársművészetben is egyre népszerűbb téma a családtörténet, ezért a Trafó felkeresett néhány magyar művészt, és megkérte őket, hogy meséljenek arról, miért fontos ennek a kutatása. A videósorozatot itt találja.
