#VILÁGOM

Öten elájultak a londoni Nemzeti Színház új darabján

2016. február 26., péntek 11:45

Sarah Kane Megtisztulva című, a londoni Nemzeti Színházban újjáélesztett darabjának első hat előadásán öten elájultak és negyvenen hagyták el a termet - írja a TheGuardian. Nem csoda: egy olyan egyetemről szól, ami szadista és totalitárius intézménnyé alakul át. 

A darabban szereplő karakterek némelyikét villamosszékkel végzik ki, erőszakkal etetik és kínozzák, egyiküknek pedig a nyelvét is kivágják. Öt néző szervezete és idegállapota ezt annyira nem tolerálta, hogy elájultak és orvost kellett hívni hozzájuk. Szintén emlékezetesre sikerült az a premier előtti műsor is, amikor felgyúltak a fények, a jegyszedők pedig egy férfihoz siettek, aki összerogyott a látványtól.

A Megtisztulvát egyébként 1998-ban mutatták be először a Royal Courtben - egy évvel azelőtt, hogy Sarah Kane (28 évesen) öngyilkosságot követett el. Annak ellenére, hogy munkássága elképesztő hatású, a mostani volt az első alkalom, hogy művét a Nemzeti Színházban mutatták be. A darab egyébként a benne játszó színészek számára is nyomasztó - Katie Mitchell rendező szerint „nagyon sokat kell nevetniük annak érdekében, hogy egyensúlyozni tudják az anyag kétségbeesését és sötétségét". Szerinte az emberek szélsőséges reakciói annak is köszönhetőek, hogy tudják, a darabot egy alig 30 éves lány írta, illetve Nagy-Britanniában szokatlan az, hogy erőszakot visznek a színpadra.

A DailyMail egy csillagra értékelte az előadást, ezzel szemben a TheGuardian kritikusa úgy fogalmazott: nem is inkább sokkolták, hanem leszívták a látottak. Kane 1995-ben robbant be a köztudatba Szétbombázva című darabjával. A lenti videón egy Patrick Kennelly rendezte verziót láthatnak - és vele együtt betekintést abba, mennyire sokkoló néhány jelenet.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta