#VILÁGOM

Ön meddig menne el, hogy megtartsa az állását?

2016. február 26., péntek 12:50

Stephane Brizé filmjétől ne várjuk, hogy kiragadjon minket a valóságból, a Mennyit ér egy ember? pont a hétköznapok realitásáról szól, és a rendező nem is kíván minket eltávolítani főszereplője dilemmáinak érzelmi vonzataitól. A főszereplő, Thierry, azaz Vincent Lindon pedig mindent meg is tesz, hogy involválódjunk: nem véletlenül hozta el a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfi alakításáért járó díjat.

A történetben egy francia család hétköznapjaiba csöppenünk, ahol a családfő, Thierry (Vincent Lindon) már majd egy éve küzd a munkanélküliséggel, és bár mindent megtesz, hogy munkát találjon, folyamatos elutasításokba ütközik. Feleségével, akiről a film során nem sok minden derül ki, és mozgás-, illetve beszédsérült fiával éli teljesen normális, érzelmileg stabil életet. Mondhatnánk, ez nem egy különösebben túlcizellált sztori, de ha elkezdjük nézni a filmet, kiderül, hogy pont ez az erőssége: hiszen olyan eseményeket vet fel, amelyek könnyen megtörténhetnek a mi életünkben is.

Az átélhetőségre ráerősít, hogy a rendező a főszereplőn kívül csak amatőr színészekkel dolgozott, akik még inkább valóságos, már-már dokumentarista jelleget adnak az alkotásnak. Thierry munkakeresése komplex látképet ad arról, hogy idősebb korban visszakerülni a munkaerőpiacra nem éppen könnyű történet, hogy az átképzések sok esetben csak egy újabb papírt adnak, de gyakorlat hiányában továbbra is munkanélküliséget jelentenek, hogy a HR-szakemberek egy állásinterjún mennyi mindent górcső alá vesznek, és hogy amit stabilnak hittünk, milyen egyszerűen és hirtelen tud kicsúszni a lábunk alól.

Vincent Lindon alakítása hátborzongatóan hiteles, elhisszük neki, hogy jó apa és zárkózott, de szerető férj, hogy az a típusú ember, aki jövőtől való félelmétől egy-kettőre háttérbe tudja szorítani a saját igényeit: igent tud mond az alacsonyabb státuszra, az alacsonyabb fizetésre, zavartan, de alázatosan képes tűrni, hogy a nála jóval fiatalabb interjúztató kioktatja az önéletrajzának szerkezetét illetően, és úgy en bloc mindent megtesz, hogy a felszínen tartsa magát és családját, vagyis végre munkához jusson. Thierry története tompítások nélkül mutatja be, hogy a hosszútávú munkanélküliség miként őrli fel az önbecsülést, esetenként a reményt, az anyagi tartalékokat, és teheti semmissé azt, amiért az ember hosszú évtizedeken át gürcölt. Thierry-re ráadásul óriási nyomásként nehezedik a fogyatékkal élő fiának jövője, akinek továbbtanulásával kapcsolatos költségei eddig nem jelentettek gondot, de a hónapok óta tartó jövedelemhiány következtében egyre nehezebbnek tűnik a biztosítása.

A filmhez nem árt kicsit belassítani a gondolatainkat, ugyanis a rendező egyes jeleneteket hosszan kitart, így nem csak betekintést kapunk egy-egy szituációba, hanem részesei is leszünk. Ez helyenként a vontatottság érzetét keltheti a nézőben, de alapvetően mégis segít abban, hogy belehelyezkedjünk a szereplők helyzetébe. Ebből kifolyólag érezhető fészkelődés vette kezdetét a moziban annál a jelenetnél, amikor a család úgy dönt, eladják a számukra nagyon kedves emlékeket jelentő lakókocsijukat, és a már így is piaci ár alatt hirdetett ingóságukat egy erőszakos vevő pofátlan módon próbálja még jobban lealkudni. A teljesen hétköznapi dialógus végén már mi is idegesek leszünk és, amikor a vevőjelölt Thierryék anyagi kiszolgáltatottságát próbálja felhasználni, hogy még olcsóbban jusson hozzá a lakókocsihoz, hát szívünk szerint mi is elküldenénk a férfit a picsába.

Az igazi dilemmák akkor veszik kezdetüket, amikor Thierry végül számára teljesen új munkakörben kap állást, és biztonsági őr lesz egy hipermarketben. A főszereplő mindennapjain keresztül betekintést kapunk egy nem túl népszerű szakma hátterébe, ráadásul úgy, hogy a rendező egyik oldal felé sem billenti el  mérleg nyelvét, megmutatja mindkét perspektívát: mi játszódik le abban, aki lekapcsolja a tolvajt, és milyen annak, akit hátrakísérnek és kipakoltatják a zsebeit. Részesei lehetünk a különféle magyarázatoknak, nagyon emberi (és egyébként tipikus) reakcióknak, és átérezhetjük, milyen lehet a saját munkatársunkat bemószerolni, ha az még – ha minimálisan is, de – kijátssza, meglopja a munkaadóját; vagy ráhívni a rendőrséget egy férfire, aki azért lop húst, mert amúgy nem lenne pénze megvenni azt.

Lindonnak nem kell ahhoz sok beszéd, hogy jól érzékeltesse a főszereplőben zajló morális dilemmákat, arcjátékával egyértelművé teszi, mit tenne valójában egyes szituációkban, ha az anyagi szükségletei nem kívánnák meg, hogy mindenáron megtartsa a munkáját. Lojalitás, empátia, felelősségtudat és saját magunk szembeköpése – ezek az érzések hullámoznak végig a filmben, amelyeket csak egyre inkább felerősítenek a felettesek mindinkább kínos utasításai. Meddig lehet engedni az elveinkből, önérzetünkből, hogyan lehet különválasztani a tetteket és az azokat generáló magánéleti problémákat? Ezek a kérdések nyomasztják egyre inkább a fix jövedelméhez ragaszkodó, de egyébként mások szenvedéseire érzékeny Thierryt. És minket is, hisz egy pillanatig sem tudjuk kívülállókén szemlélni az egész filmet átszövő kérdéshalmazt, és a főszereplő egyre nyomasztóbb lelkiállapotát.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta