KLIPradar: mit néztünk 2016 első hónapjaiban?

Új rovatunkban olyan friss magyar klipeket mutatunk, amelyek nem biztos, hogy szembejönnek önnel a legnagyobb zenecsatornákon, és emiatt érdemtelenül kevés figyelmet, nézettséget kapnak. Lesznek köztük ismert és kevésbé ismert bandák szerzeményei, műfaji határokat pedig véletlenül sem állítunk. Mutatjuk, miket találtunk 2016 első hónapjaiban.

Passed: Driftin'

A 2014-ben alakult elektronikus popzenét játszó együttes a Mesmerize című számukkal hívta fel magukra a figyelmet, ami egyúttal  A Dal (2015) döntőjébe is bejuttatta őket. Azóta mégis kiderült, hogy nem egyslágeres bandáról van szó, a srácok rendszeres fellépői a budapesti éjszakának, januárban pedig egy új klippel jelentkeztek. Driftin' című lírai számukkal egyébként újra A Dal (2016) résztvevői lettek, és eddig úgy néz ki, hogy nagyon is betaláltak. Videójukat Szín Róbert készítette, az ötletgazda pedig az énekesnő, Dóri volt.

Tagok: Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni, Szabó Levente, Farkas Áron

The Stickfigures: Rest In My Fear 

A következő videóval sem nagyon futhatott össze zenecsatornákon, ami egy szintén viszonylag friss, indiepopban utazó banda dalához készült. 2013-as megalakulásuk lényegében annak köszönhető, hogy az USA-ban élő Tom Boros 2011-ben hazalátogatott, majd itt is ragadt és zenélgetni kezdett. Eleinte csak egyedül, később csatlakozott hozzá Gombai Gellért (gitár), majd Gombai Gábor (dob), végül Péter Ádám (basszusgitár). 2014-ben jöttek ki első, cím nélküli kislemezükkel, azóta rendszeresen láthatjuk őket különböző budapesti klubokban, idén pedig elkészítették másodi klipjüket is (az elsőt itt nézhetik meg). A magáról nem sokat hallató együttesnek a Rest In My Fear című melankolikus dala egy ideje megvolt, és csak arra várt, hogy videó is készüljön hozzá. Végül a klipet saját maguk vették fel, a koncepció pedig az volt, hogy a látvány kiegészítse a zenét, és egyben kizökkentse a nézőt. Amúgy ez bejött.  

SONYA: Krypta

Még egy 2013-as születésű garage-poszt-rock-indie vonalon mozgó együttes, Korbucz Sonyával az élén (az énekesnő legutóbb meghatározó kulturális élményeiről mesélt nekünk). Az egyre népszerűbb zenekar mögött sűrű két év áll, 2014-ben elnyerték a VIVA Comet díjat Kitchenfloor videójukért, kiadták Celine Gibassier kislemezüket, majd kicsit elvonultak dalokat készíteni. Némi hallgatás után idén jelent meg az új klipjük, a kicsit sötét jövőképet festő Krypta,  amelyet a francia származású Sébastien Praznoczy rendezett.

Tagok: Korbucz Sonya, Radics Dexter Gábor, Somló Pali, Dobos Lajos

Haunebu: Menned kell

A zajos garázs punk rockot játszó banda 2012-ben adott ki utoljára hanganyagot, 17 című EP-jük formájában. Ezt követően még egy ideig koncerteztek, majd eltűntek a srácok, egészen idáig: a Menned kell című klipjükkel úgy látszik visszatértek. A számot három évvel ezelőtt vették fel, amit idén rendesen átgyúrták és készítettek hozzá egy klipet is, Szabó Áron (aki egyben a banda énekese is) rendezésében. Egyébként tagok terén is beújítottak: Bajor Ádám (gitár), Szabó Áron (ének), Kolozsi Péter (basszusgitár) mellé becsatlakozott Vassallo Áron (dob,, és ismerős lehet a Rémember-ből és a Nemjuci-ból is), és Szőllősi Sándor (gitár). A fiúk azt állítják, most nem fognak eltűnni, és koncerteket, új számokat ígérnek. Meglátjuk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek