#VILÁGOM

Újabb Hieronymus Bosch festményt azonosítottak a kutatók

2016. február 5., péntek 16:51

Meglepő, de a világ egyik legtöbbet vitatott és legtöbbféleképpen értelmezett művészének, a holland Hieronymus Boschnak mindössze 25 műve ismert (ezekből öt az Egyesült Államokban található), de úgy tűnik, hogy a gyűjteményhez most egy újabb alkotás is csatlakozik. A hír az artportal.hu-n jelent meg a Kansas City-i Nelson-Atkins Museum of Art hétfői bejelentésére hivatkozva, és a lényeg, hogy úgy tűnik, a Szent Antal megkísértése című festmény, amiről eddig azt feltételezték, hogy csak a mester műhelyének egyik műve, valójában maga Bosch festette.

A félig-meddig hivatalos bejelentés azért is számít akkora szenzációnak, mert február 13-án nyitják meg a nagyközönség előtt a mester halálának 500. évfordulójára rendezett kiállítást Jheronimous Bosch – Visions of Genius címmel. A Bosch szülővárosában, 's-Hertogenboschban megrendezésre kerülő kiállításra 9 éve készülnek a szervezők, 20 Bosch festményt és 19 rajzot, köztük az újonnan beazonosított Szent Antalt is meglehet nézni a Het Noordbrabants Museumban.

Íme a 26. Bosch festmény.
Íme a 26. Bosch festmény.
Fotó: Robert G. Erdmann for the Bosch Research and Conservation Project

A vélhetően 1510-1520 körül festett, 38,1 x 25,4 cm méretű festményt – ami feltételezhetően egy triptichon darabja lehet – az évi 30 millió dollár költségvetéssel gazdálkodó múzeum 1935-ben vásárolta egy New York-i galériától, de arról nem adtak ki információt, hogy mennyiért jutottak hozzá -írja a New York Times. A kép hitelességére végül a nemzetközi Bosch Research and Conservation Project (BRCP) által derült fény. A kiváló művészettörténészekből, kutatókból és restaurátorokból álló csapat célja többek között az, hogy tanulmányozza, dokumentálja és restaurálja a holland mester életművét. A művészettörténész Matthijs Ilsinknek e közös munka során ugrott be, hogy a Nelson-Atkins Museum of Art egyik 2003-as katalógusában is van egy Bosch műhelynek tulajdonított festmény.

Erre bukkantak a művészettörténészek Kansas-Cityben.
Erre bukkantak a művészettörténészek Kansas-Cityben.
Fotó: Robert G. Erdmann for the Bosch Research and Conservation Project

Ilsink ezután kért egy nagy felbontású fotót és egy infra képet a műről, majd a BRCP kutatócsoportja (a Getty alapítvány, a Gieskes-Strijbis Alap, a Jheronimus Bosch illetve a 's-Hertogenbosch város által finanszírozott projekt) utazott Kansas Citybe, hogy közelebbről is megvizsgálják a festményt. Mindössze két napon belül megállapították, hogy a Szent Antal megkísértése majdnem biztosra vehetően eredeti Bosch mű. Az évi félmillió látogatót számláló múzeum azonnal kijelentette, hogy sosem kíván megválni a festménytől, ami ezentúl a 40-50 ezres gyűjteményüket gazdagítja majd. Az épületben többek között Caravaggio, Gauguin és Monet festmények is láthatóak.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta