Anyáink, nagyanyáink nosza, a moziba be!

Zanza!

Kern András új filmjének előzetesét elnézve voltak kétségeink. Nagyon úgy tűnt ugyanis, hogy a Gondolj rám nem lesz sokkal több egy Sztracsatella kettőnél, amiben a művész úr nem karmester, hanem sebész főorvos (doktor Borlai), de nem (teljesen) igazolódott be a sejtésünk. A történet sem állt erős lábakon, mert mekkora hülyeség már, hogy az amúgy igen nárcisztikus főhős pont azt veszi a fejébe, amikor megtudja, hogy halálos beteg, hogy mindenkivel megutáltatja magát, csak azért, mert kímélné őket az elvesztése okozta fájdalomtól. 

De gyorsan elvetettük ellenérzéseinket, főként mert a sajtóvetítés nézőterén ülő ötven pluszos tömeg már az első pillanatoktól kezdve harsány nevetgéléssel reagált Kern belső monológjaira. Leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy a rendező/főszereplő/ (Vámos Miklós novellájából) forgatókönyvíró Kern pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, és még azt is megengedheti magának, hogy rendezzen, mert nézhető, olykor élvezhető film kerül ki a kezei alól. Igaz, ehhez kellenek a színészei is - színészvezetés ugyanis csak nyomokban fedezhető fel a filmben. 

Ám az eredmény még mindig ezerszer jobb lett, mint amikor Görögországba mentek nyaralni a haverokkal, és nem csak azért, mert Kernt ebben a filmben egy másik ismerős, a vígszínházas közeg öleli körül. Ez azonban néhol visszaüt, a rendező képtelen például meghallani, amikor Majsai-Nyilas Tünde a természetellenesnél valamivel természetellenesebben visong arról, hogy a(z akkor még szimpatikus) professzor úr most akarja-e a szexet vagy sem. Igen, mert Kern valószínűleg szerette volna a karaktert már az első pillanattól gyarló embernek beállítani, így a túl szép családi idill: megértő válóügyvéd feleség (Eszenyi Enikő) és kamaszlány (Szilasi Blanka) mögött van szerető, sőt erotikus hangon gőgicsélő feleség legjobb barátnője (Liptai Claudia) is, utóbbi elég jó bőrben. 

Valljuk be, nehéz nem kiszámítható véget adni egy olyan történetnek, amiben főhős a film elején megtudja, hogy halálos beteg, ezért aztán a Gondolj rám sem a csattanóiról fog elhíresülni. Nagyon sokáig olyan, mintha Kern egy one man show-t nyomna egy szép, új és karcmentes, ezüst színű népautóval, aztán mikor elkezd bunkó lenni, az abból látszik, hogy vakbélműtétet mutogat a mozinézőknek, miközben a vásznon mindenkivel szemétkedik (elég eredményesen, mellesleg). 

03
Fotó: Vermes Kata

Sokszor nehéz megtalálni, mi motiválhatja a karaktereket, talán egyedül Elek Ferenc (Borlai kollégája) van teljesen értelmezhetően benne a szerepében, de hát ő meg mikor nincs. Kernt csak azért nem lehet utálni a filmben, mert ő Kern (a mi Kernünk, a mi Woody-nk), bárhol a világ más részein csak egy barázdált képű hatvanas volna, aki idegesítően sok Pressert hallgat, és elég jó abban, hogy tényleg megutáltassa magát mindenkivel. 

Mégis, az összes hibája ellenére, eltalált ritmusú, kellemes vasárnap délutáni filmecske lett a Gondolj rám, ami egyértelműen az ötven pluszos közönségnek készült. Bár azt azért talán ők is nehezen fogják elhinni, hogy egy főorvos itthon többet keres egy válóperes ügyvédnél.

Blogmustra