Life coaching a romkocsmában

Ha az a bizonyos rejtői orosz hússaláta járni tudna, tutira ott lett volna vasárnap este a nyolcadik kerületi Gólya Presszóban a filmvetítésen. A horvát dokumentumfilm-rendező, Tatjana Božić önveséző alkotása, a Happily ever after már önmagában egy sósavas borogatás a társkereső női lélek minden fájdalmára, na, de ami a vetítés után történt, az Rejtő Jenőnek, Oravecz Nórának, és Szomjas Györgynek egyszerre vált volna becsületére. Egyszer még az unokázó Kövér László is eszünkbe jutott. Kíváncsivá tettük?

Félreértés ne essék: ez a dokumentumfilm jó. Nagyon jó. Sokkal jobb, mint amit a trailer alapján várni lehetne tőle. Az valahogy annyira harsányra és hatásvadászra sikeredett, hogy még az is megfordult a fejemben, mi van, ha ezek a jelenetek nem igaziak, vagy nem úgy igaziak, ahogyan a leírás ígéri. De igen, igaziak voltak.

Mellvillantás párterápiával

Tatjana, a dokumentumfilm rendezője és egyben főszereplője negyvenes évei elején járó, nyugtalan, szenvedélyes, kissé lökött csaj, aki végiglátogatja élete meghatározó férfijait szanaszét Európában, hogy megtudja: miért mennek rendszerint gajra ígéretesnek induló kapcsolatai. Bár az önostorozó alapvetés, hogy ő, és csakis ő ront el mindig valamit, több szempontból is elhibázott és furcsa, de mindezt kíméletlen öniróniával és bátorsággal teszi ki az asztalra, és ettől az egész valahogy nagyon szerethetővé válik. A film lendületesen vezet végig Tatjana gyerekkorán, zűrös kamaszkorán, a moszkvai egyetemen eltöltött éveken, angol, német és holland szerelmeken. Talán a zene miatt is lehetett, hogy a vetítés során többször eszembe jutott: ha Amelie létező kelet-európai dokumentumfilm-rendezőnő lenne, pont valami ilyesmi filmet csinált volna magából. És negyven plusz ide vagy oda, a végén – Kövér László nagy népnemzeti örömére – pottyantott volna ő is egy cuki kisbabát, mint Tatjana.

Happily Ever After  still  Tatjana Bozic  photo Ton Peters
happilyeverafterfilm.com

Roncsfilm élőben

A film jó, durva, elgondolkodtató, vicces stb., ám az igazi kultúrsokk csak azután jön. A vetítés végén a meghívott szakértővel, Kocsis Bernadett life coach trénerrel beszélget Dohi Gabriella, a Csók a sötétben dokufilmklub egyik szervezője. Na, most képzeljük el, ahogyan néhány kötözködő éjszakai bölcsészállat (beleértve magamat is) egyszerre próbálja megérteni egy nyolcadik kerületi kultúrpresszóban, mit jelent a life coaching a gyakorlatban. Nem ment könnyen. De. Mindeközben egy nagyobb és egy kisebb testű kóbor kutya trappol át a színen, egy mata részeg, a hátizsákját madzagon maga után húzó eltévedt törzsvendég kis híján beleül a meghívott szakértő hölgy ölébe, majd hangosan elkezd röhögni a „jótevő” szó hallatán, végül egy, a semmiből felbukkanó bojtos sapkás alpinista lány szétszereli a technikát, és elviharzik a vetítésnél használt laptoppal.

Én odáig jutottam kócsingilag, hogy a pszichoanalízissel ellentétben itt a páciens neve nem páciens, hanem ügyfél, valamint, hogy az életben fontosak a célok, de ami a legfontosabb: mindig előre kell nézni, és nem hátra. Pont, mint a moziban. Menni fog.

Oszd meg másokkal is!
Mustra