Látta már az igazi Micimackót?

A Northfoto örvendeztetett meg minket két képpel és egy rövid történettel arról, hogy végre meg lehet tekinteni az igazi Micimackót. Vagyis a koponyáját, hogy pontosak legyünk. A Micimackó néven elhíresült mese- és rajzfilmhőst ugyanis írója, Milne valódi medvéről mintázta: a londoni állatkert kanadai feketemedvéjéről, akit Winnipegnek hívtak. A.A. Milne 1926-ben írta meg a történetet, és fiával, Christopher Robinnal együtt rendszeres látogatói voltak a londoni állatkertnek, ahol Winnipeg élt. Fia, Christopher Robin imádta Winnipeget, róla nevezte el kedvenc játékmedvéjét is Winnie-nek (Karinthy ezt magyarította Micimackóra, testvére után). Az alábbi fotó nemcsak Winnipeg miatt érdekes, hanem azért is, mert Christopher Robin testközelből eteti őt mézzel. Winnipeg négy évvel a könyv megjelenése után, 1930-ban múlt ki, de mivel már életében híressé vált, koponyáját megőrizték az utókornak, jelenleg Londonban tekinthető meg. 

tk3s swns pooh 003
Nationalpictures.co.uk / Northfoto

A múzeum honlapjáról kiderül, hogy a medve még az első világháború idején, bocsként került Harry Colebourn kapitányhoz, aki a szülővárosa után nevezte el Winnipegnek. A katona és állatorvos gazdi akkor hagyta őt az állatkertre, amikor Franciaországba indult harcolni, 1914-ben, ahol aztán egészen 1934-ben bekövetkezett haláláig élt. 

A koponyáról sokáig nem lehetett tudni, micsoda története van, a medve halála után Sir James Frank Colyer, a Fogászati múzeum egyik kurátora kapta meg, aki a medvék fogászati eltéréseiről és betegségeiről elsőként publikált. Sajnos a valódi Micimackó élete korántsem volt olyan könnyű, mint az celebritásként kijárhatott volna neki: akkoriban nem volt tilos az állatok etetése, a nagy népszerűséggel járó folyamatos édességgel kényeztetéstől pedig Winnipeg fogai gyakorlatilag teljesen kihullottak, a fogmeder megvastagodott, és az utoljára elvégzett vizsgálatok szerint a csacsi öreg medve krónikus fogágygyulladásban szenvedett. A Micimackó mellett viszont így még egy fontos könyv fűződik a nevéhez: Colyer publikációja azóta is az állatkerti állatorvosok egyik fontos irodalma maradt. 

 

 

Nationalpictures.co.uk / Northfoto
Oszd meg másokkal is!
Mustra