Osztogassák csak maguknak a lóvét, most legalább jó filmet csináltak

Zanza!

Czető Bernát László Kakukk című kisregényét (amit most gyorsan persze Veszettek címen is nyomdába küldtek) Divinyi Réka formálta forgatókönyvvé, Goda Krisztina álmodta vászonra, kedden pedig közepes csinnadrattával be is mutatták az Urániában. A Veszetteknek annyi az előélete, hogy mivel a történetben fiatalokból verbuválnak cigányverő kopaszkommandót, ezért rögtön felkapta a sajtó, hogy most majd ez a film tele lesz politikával meg magyar gárdás utalásokkal, mígnem a rendező mindenkit lehűtött, hogy ő inkább magával a problémával foglalkozna

És tényleg, a Veszettekben nincsenek túl direkt politikai utalások, sem kőkemény odamondogatás, csak probléma van, komoly, meg egész társadalmat érintő, de hogy a film megoldást nyújtson erre a problémára, arra persze esélye sincs. Vannak benne ezen kívül jó párbeszédek, jellemfejlődés, hiteles színészi játék, sőt nyomokban feszültség is; azt is lehetne mondani, profi iparosmunka, de nem úgy, ahogy az eddigi Goda-filmek, mert azoknál azért jóval alaposabb.

A Veszettek egy testvérpárról (ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor) szól, akik próbálnak boldogulni, míg apjuk börtönben ül, de nem nagyon sikerül nekik, pedig a kicsi elég jól fut és boltban gürcöl, a nagy pedig jobbára (napot) lop egy Tarnád névre hallgató észak-magyarországi városkában. Szerencséjükre(?) új rendőrfőnök érkezik a városba (Fenyő Iván), aki nagyon menő arc, mert motorozik, meg ki is van gyúrva, és szárnyai alá veszi az eltévelyedett báránykákat, hogy aztán (a Divinyi által kissé elnagyolt időben) hadsereget szervezzen belőlük magának és hatalomra törjön, miközben (még jobban) egymásnak ugrasztja cigánytelepieket a városiakkal. 

Nem rossz történet, hasonlóból rendezett Tony Kaye fantasztikusat (Amerika história X), Sas Tamás pedig borzalmasat (Rosszfiúk), Goda Krisztina elképzelése pont a kettő között van: elég jó, hogy lekössön az első másfél órában, a maradék 25 percben viszont az izgalmak ellenére is vártuk már nagyon a végét. 

70266-Veszettek-2015-Fenyo-Ivan
Fotó: hungaricom

A kaszting elég ütősre sikerült, amit nem játszottak el a színészek, arról a karakterek bizonyos fokú egysíkúsága tehet. Kezd az nekem kicsit gyanús lenni, hogy Divinyi szereplőinek soha nincs anyjuk, mindig apakomplexusosak, és bár ennél a történetnél ez szinte kötelező volt, mégis talán ennek köszönhetően nem tudhattak a színészek száz százalékosan hús-vér figurák lenni. Azért megpróbáltak, Fenyő Iván talán kissé túlságosan is, de én szerettem, és simán elfogadtam, hogy létezik ilyen karót nyelt embert is, akiben ráadásul mesterien bujkál a felszín alatt a gonosz. Ifj. Vidnyánszky nevét már korábban is emlegették a szakmában, fogják is még, és szerencsére nem azért, mert az az apja aki, bár egy névváltoztatás talán nem ártott volna. Most már mondjuk késő. Klem Viktor pedig feleslegesen nyilatkozta, hogy az Amerikai história X Derek Vinyard-ja volt számára a minta, hiszen ő így is, úgy is Edward Norton mini me-je.  

Szerelmi szál is van a Veszettekben, és Törőcsik Franciska tényleg gyönyörű szép, és kábé ennyi a szerepe is. Ez csak azért nem nagy baj, mert ha ennél több lett volna, akkor már a Rómeó és Júlia is bele lett volna zsúfolva a történetbe, az meg már tényleg túlzás. Eggyel jobban körvonalazott lett viszont Györgyi Anna szerepe, aki a polgármesterként ugyan csak az eszköze a rendőrkapitánynak, de láthatóan lubickol a mellékszerepben. 

Veszettek - csoport
Fotó: hungaricom

A mellékszereplők amúgy mind nagyon jók! Gáti Oszkár a kisebbik fiú edzőjének és a lány apjának a szerepében például, bár az ő szemszögükkel valahogy egyáltalán nem foglalkozott a film, így a reakcióikkal sem, mintha egyedül csak a történet kiszolgálásáért léteztek volna.  

Ironikus módon a Magyar Nemzeti Filmalap a tavalyi év legjobbjának tulajdonította Divinyi forgatókönyvét, majd 790 millióval be is szállt a megvalósításába, de kivételes esetben ez az egész csak szimplán tipikusan magyar. Most azonban nem lett akkora gáz, hogy saját maguknak osztogatják a pénzeket, mert legalább élvezhető filmet csináltak belőle, nem annyira sterilet, mint általában Goda filmjei. 

Veszettek az Urániában

A díszbemutató a Rákóczi úton volt, az Uránia moziban, és még Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is kíváncsi volt rá, de az összes Goda Kriszta-közeli filmrendező szintén feltűnt a telt házas vetítésen. A moderátor Barabás Éva volt, aki szerint Fenyő Iván főszereplőt még soha nem láthattuk ekkorának (pedig a Bőrnyakúakban kétszer ekkora volt), de ő nyilván az alakítására célzott. Nézze meg galériánkat!

Blogmustra