A világ legmenőbb zenéit hozza el az első budapesti Womex a hosszú hétvégére

Idén 21. alkalommal rendezik meg az egyik legmenőbb zenei fesztivált, a világzenéket szemléző Womexet (World Music Expo), aminek a fesztivál történetében először Budapest lesz a házigazdája október 21. és 25. között. A jelentős világzenei eseményre átlagosan háromezer résztvevő érkezik évente, ötven ország 590 kiállítója valamint kilencven ország 1260 intézménye vesz részt a szakma legnagyobb buliján, amit a kelet-európai régióban először nálunk tartanak meg – olvasható a magyarországi szervező, a Hangvető Kft. sajtónyilatkozatában. A fesztivál több helyszínen zajlik, fő helyszínei a Müpa, a Millenáris, az A38 Hajó illetve a Bálna lesznek. A hivatalos kezdő időpont előtti napon, október 20-án egy nulladik napot is tartanak a Fonó Budai Zeneházban, ahol tíz magyar zenekar, köztük David Yengibarian, a Dina Zenekar, a Babra, a Góbé, a Fonó Zenekar, a Kerekes Band, a HolddalaNap, a Zombori Zenekar, a Parno Graszt, valamint a Meszecsinka is fellép majd.

womex.com

A zenei világ egy legrangosabb eseményén, ahol a koncertek mellett konferenciákat, díjkiosztó ünnepséget, vásárokat is tartanak majd, 4000 forintot kérnek egy napijegyért, a három napos belépő pedig 10 ezer forintba kerül. Már az első nap programjai is erősnek tűnnek, köszönhetően annak, hogy a Womex15 keretében zenei témájú dokumentum és portréfilmeket is bemutatnak, köztük Vincent Moon három, eddig sehol nem látott alkotását, a Female Rhapsody in Kosovót, az Armenia by the Grace of God valamint az Azerbaijan,School of the Wind című alkotásokat is.

A filmvetítések két helyszínen, a Müpában és a Bálnában zajlanak majd, előbbiben az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a Kopenhágai Nemzetközi Filmfesztivál illetve a Festival Highlights legkiemelkedőbb munkáit is bemutatják, mint például Joanna Schwartz They Will Have To Kill Us First című dokumentumfilmjét, ami a száműzetésbe került mali zenészek kálváriáját mutatja be. A filmben feltűnik többek között az „Észak-Mali pacsirtájaként” emlegetett Khaira Arby, a Songhoy Blues tagjai és Moussa Sidi gitáros is.

A Bálnában megrendezésre kerülő 'Horizontok' fantázianéven futó program keretében megtudhatjuk, hogy mik az aktuális trendek a thaiföldi vagy az etióp hagyományos zenei életben, a 'Portrék' című blokkban pedig a világzene olyan legendás alakjairól láthatnak filmet az érdeklődők, mint az afrobeat úttörője, Fela Kuti (bár ő már elhunyt, a fia, Femi Kuti nem is egyszer lépett már fel a Sziget Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán), a brazil harmonikás Dominguinhos, vagy Jaco Pastorius basszusgitáros.

Október 22-én a Müpa „A” színpadán találkozhat az afrofuturizmus megteremtőjeként emlegetett kongói születésű, de Kanadában élő Pierre Kwenderssel, aki elsősorban az afrobeat, az elektronikus zene valamint a rumba elemeiből építkezik a munkája során.

Mindeközben a „B színpadon” a togói születésű, de Franciaországban élő Peter Solo szórakoztatja majd az afropunk és a togói spirituális vudu rajongóit, a klezmer zene szerelmesei pedig az 'offWomex' színpadon hallgathatják meg a kanadai-moldovai Kleztory formációt. Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomjátéka 23.00 órakor kezdődik a Womex Színpad-BBNH szekciójában.

Az esemény második, pénteki napján lép fel a Sao Paulo külvárosában felnőtt brazil rapper, Emicida, akinek olyan városokban voltak óriási sikerei mint New York, Berlin, London vagy a kaliforniai Coachella fesztivál. A Womex színpad BBNH részen kapott helyett az angol folk egyik legismertebb alakja, Bella Hardy, míg az offWomex színpad-Átriumban klasszikus kubai jazz hallható majd Cucurucho előadásában, aki a Sydney-i Operaházban valamint a londoni Roundhouse-ban is adott már teltházas koncertet. 22.30-tól az izraeli A-Wa, azaz a Haim nővérek, Tair, Liron és Tagel jemeni énekhagyományokra épülő hip-hop produkciójára lehet benézni a Womex sátor „A színpadán”. Az A38 Hajón éjfélkor kezdődik a buli, ott a bahiai születésű DJ és performansz művész, Chico Correa szórakoztatja majd a közönséget.

Az utolsó koncertes napra is hagytak bőven érdekességeket a szervezők, 21.00 órától lehet például meghallgatni Latin-Amerika egyik legmenőbb női MC-jeként emlegetett Ana Tijoux koncertjét a Womex Sátor „A színpadán”. A Club Duna színpad Fesztivál Színház részén lép fel a sevdah (török eredetű bosnyák trubadúrzene) megújítója, Damir Imamovic, a Womex színpad BBNH szekciójában pedig az ősi rítusokra támaszkodó dél-koreai Baraji játszik majd klasszikus koreai zenét a közönségnek.

A szombati napon fellép még többek között a spanyolországi Canteca de Macao, akik 12 év után adták ki új albumukat Counes címmel.A palesztin Tamer Abu Ghazaleg egy pánarab együttessel lép színpadra, míg a Magyar Állami Népi Együttes szólistája, Herczku Ági és csapata a Club Duna színpadon lesz majd hallható 22.30 és 23.15 között.

A Club Duna színpadon lép fel a lengyel Muzykanc is, azaz az énekes-hegedűs Joanna Slowinska és az énekes-multiinstrumentalisra Jacek Halas is. Az A38 sem marad programok nélkül, a hajón fellép az amszterdami klubok egyik kedvence, Esta Polyesta, a klasszikus brazil és afrikai lusophone hangzást ötvöző Rocky Marsiano,a mulatságot pedig Chancha cia Circuito zárja, aki az argentín népzenét futurisztikus módon vegyíti a paraguayi ritmussal és post-dubsteppel. A részletes programot ide kattintva böngészheti át tüzetesebben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek