Egy kis dráma sosem árt - és ezekben a sorozatokban megkapja

Zanza!

Bonyolult viszonyok, halálra ítélt szerelmek, óriási drámák – saját életünkben nem mindig hálásak ezek a szituációk, de filmeken nézni jóval szórakoztatóbbak. És egyébként is, ne legyünk álszentek: szeretjük mások életét kukkolni. Ha esetleg kifogyott az ilyen jellegű filmekből, akkor kattintson, mert mutatunk öt olyan sorozatot, amik közül biztos talál legalább egyet, ami teljesen be fogja szippantani Önt is. Drámáért, csavaros fordulatokért, helyenként humoros helyzetekért erre tessék!

The Affair

Azt gondoltuk, hogy a megcsalás témakörét már csontig rágták, de akkor jött a The Affair, és sutba vágva a buta sablonokat egy merőben más koncepció mentén mutatta be a félrelépés metódusait. A film főszereplői Allise és Noah, akik külön-külön házasságban élnek. A nőnek, aki pincérnőként dolgozik, vakvágányra futott a kapcsolata: sem ő, sem férje nem tudja feldolgozni közös fiuk tragikus halálát. Noah mindeközben feleségének és annak szupergazdag családjának próbál megfelelni. Tanárként dolgozik, és bár írt egy könyvet, de annak sem lett különösebb sikere, amit apósa gyakran az orra alá is dörgöl kudarcként. A két vadidegen véletlenszerű első találkozása baljóslatú vonzalommal telítődik, amelynek mindketten próbálnak (hellyel-közzel) ellenállni, de végül elindulnak a titkos találkák. A sorozat különlegessége, hogy a készítők az eseményeket két szemszögből is bemutatják: hogyan élte meg az adott momentumot a férfi, és hogyan a nő. A szeretői vonal mellett egy gyilkosság szálait is próbálják kibogozni, de fókuszban leginkább a mély karakterdráma és a szerelmi történetük alakulása zajlik. A szereplőgárda erősre sikerült, a karakterépítésről nem is beszélve: mellékszereplők karaktere is egyre inkább kidomborodik, sőt, a második évadban már az ő szemszögükből is láthatjuk az eseményeket. Minket annyira beszippantott ez a sorozat, hogy nem is spoilereznénk tovább. Fáj a szívünk, de egyelőre csak online tudjuk megnézni, például itt. Lentebb a két évad kedvcsináló videója:

Mistresses/Szeretők

A harmadik évadát taposó sorozat jóval egyszerűbb és limonádésabb, mint a The Affair, de szerethető karaktereivel, humoros jeleneteivel kellemes félórája lehet a hétköznap estéknek. A Született feleségekhez kicsit hasonlóan itt is négy barátnő mindennapjaiba és zűrös kapcsolataiba kapunk betekintést. Négy teljesen más karaktert simerhetünk meg a sorozaton keresztül: az egyikük jogász (ő épp megcsalja a férjét), a másik pszichiáter (de hamarosan neki is szüksége lesz szakemberre), a harmadik üzletet vezet és gyereket nevel, a negyedik és egyben legfiatalabb barátnő pedig nagy kanállal falja az életet. Szövevényes emberi kapcsolatok és a négy nő között elszakíthatatlannak tűnő véd- és dacszövetség tengelye körül forognak az események, amelyek sok esetben azért el is rugaszkodnak a valóságtól, de néha nem árt csak az illúzió kedvéért nézni filmeket. Sajnos Magyarországon ezt sem játsszák, de online csatornákon letölthetjük a részeket. Például itt.

Aranyélet (HBO)

A hazai felhozatalból mindenképp témába vág az HBO legújabb sorozata, az Aranyélet, ami egy jómódú család történetén keresztül próbálja meg bemutatni a magyar valóságot.  A cselekményt egy erkölcsi dilemma indítja el: a családfő, Attila (Thuróczy Szabolcs) szeretne felhagyni bűnöző életmódjával, de közben a látszatot is fent akarja tartani akarja hozzátartozói előtt. Attila nem mindig mutyiból élt, de a lakáshitelek bedőlése után, mivel nem akart gyerekestül-mindenestül az utcára kerülni, muszáj volt okoskodnia. Mikor azonban édesapja a halála előtt elejt neki egy megjegyzést, úgy érzi, itt az ideje megváltozni és visszatérni a tisztességes énjéhez. Igen ám, de addigra már szépen hozzászokott ő is, meg a kis családja is a mézeskalács házikójukhoz és a rengeteg pénzhez. A feleség nem is örül a nagy megtérésnek, folyamatosan azon van, hogy ellehetetlenítse férje megjavulását. A gyerekeik is kapisgálják, miből telik márkás cuccokra, a lánya, Mira (Döbrösi Laura) ezen ki is akad, Márk (Olasz Renátó) pedig maga is a bűnözők soraiba lép.

Flesh and Bone (Starz - november 8.)

Nem tűnik túl bonyolultnak a sorozat története, amelyben egy kivételes tehetségű, kisvárosi lány megérkezik Manhattan egyik menő balett akadémiájába. A nagyvárosi nyüzsgés, a nem túl szívélyes diáktársak és az óriási presszió finoman szólva megborítják a lány belső egyensúlyát. A főszereplő Sara Hay természetesen balettos, hasonlóan a többi filmben szereplő táncoshoz, így nem kell attól félnünk, hogy kínosan rossz táncot kell majd végignéznünk az epizódokban. Elsőre talán "láttunk már ilyet" kategóriának tűnik, de adjunk neki egy esélyt, már csak azért is mert a készítő nem más, mint Moira Walley-Beckett, aki a Breaking Bad az egyik legütősebb sorozatepizódját írta. A beharangozó videója minket meggyőzött afelől, hogy belenézzünk az első részekbe és eldöntsük, érdemes e végigkövetni a balerina történetét.

Empire (FOX)

A kicsit hatásvadász, hip-hop érában játszódó sorozat,a maga 17.6 milliós nézőszámával óriási sikersorozatnak számít. A sorozat főszereplője Lucious Lyon (Terrence Howard), a hip-hop agyonajnározott sztárja,  aki az utcáról küzdötte fel magát az Empire Entertainment nevű lemezkiadó élére. Minden 180 fokos fordulatot vesz, amikor megtudja, hogy súlyos betegsége miatt nemsokára képtelen lesz ellátni feladatait. Luciousnak ki kell választania cégbirodalmának örökösét három fia közül anélkül, hogy még jobban tönkretenné az amúgy is több sebből vérző családi harmóniát. A gondokat tetőzi, hogy felesége Cookie (Taraji P. Henson), közel két évtized után szabadul a börtönből és mivel annó a férje sikeréért ment bele a drogereskedésbe, így neki is vannak tervei a jövőjére nézve...
A népszerűségéhez hozzáad az erős színészi játék, a zenéről nem is beszélve: olyan nevekkel találkozhattunk a stáblistán, mint Snoop Dogg, Rita Ora és Anthony Hamilton. A színészi gárda sem kispályások találkozója, ráadásul a második évadban még több nagy ász csatlakozik, Marisa Tomei, Chris Rock, Alicia Keys, Andre Royo. Cookie szerepében P. Hensont megérdemelten jelölték Emmy-díjra, egyértelműen ő az egyik legerősebb pontja a szappanoperának aposztrofált melodrámának.

Blogmustra