Mátyássy Áron (Utolsó idők, Átok) Víkend című filmjének sajtóbemutatóján elmondta, életének egy hetedét erre az új magyar thrillerre áldozta, ami leginkább az erdélyi rengetegben játszódik, és három ember kálváriáját hivatott bemutatni 100 percben. A jó thriller fő ismérve számunkra az, ha nyomasztó, ezt Mátyássy alkotása viszonylag sikeresen abszolválta, a felhős erdélyi rengeteg és Győri Márk operatőr felvételei ugyanis már eleve megadják az alaphangulatot, de ennyi még azért nem lenne elég a sikerhez. Ezért aztán lett története is a Víkendnek, a probléma csak az, hogy nem túl erős. És nem is túl gyenge. Ezt most azért tesszük rögtön hozzá, mert távolról sem állítjuk, hogy nincs végiggondolva a sztori, valami mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy kezünket a szívünkre téve mondhassuk: izgultunk.
Arról van szó, hogy adott egy nagyon nagypofájú, nagyon gazdag ügyvédnő, Márta (Gryllus Dorka), aki férjével, Lászlóval (Simon Kornél) és (mint később kiderül) védencével, Istvánnal (Lengyel Tamás) egy felhős őszi napon illegális vadászatra indul a térerőmentes (ezt például azt hittük, azért mondják el annyiszor, hogy később ne tudjanak telefonálni, de távolról sem: nem is akartak, illetve ha mégis, mindig sikerült) Erdély kies részére. Ott aztán, miután nagyjából bemutatják a szereplőket kiderül, hogy az ügyvédnő megzsarolt egy nagyon fontos embert, akitől kapott egy csomó lóvét; hogy a védenc szívesen megdugná az ügyvédnőt, hogy az ügyvédnő sem zárkózik el ettől; és hogy a férj egy lúzer, ami nagyjából megfelel annak a karakternek, amit szegény Simon Kornél feltehetően egész életében játszani fog. Aztán egyikük persze lelő véletlenül valakit a hegyekben élő, lagzira készülődő helyiek közül, de egyáltalán nem akarja kihívni a rendőrséget (pedig térerő is volna, ugye), és akkor elkezdődik a sztori, ahogy az már lenni szokott.
Nehéz szpoilerezés nélkül írni a történetről, de a lényeg az, hogy ebben a filmben azért nagyjából mindenki az, aminek látszik, és ez például egy thrillernek már eleve nagy hibája. Gryllus Dorka játékát mi imádtuk, a színésznő annyira élethűen hozza a felkapaszkodott, arrogáns, vidéki libát, hogy inkább azt nehéz elhinni neki, hogy tudna ügyvédkedni (szerencsére ebből nem is mutatnak sokat a flashbackekben, amit meg igen, az közhely közhely hátán). A tűsarkúban betipegő, Mont Blanc-tollas, vörösre festett szájú jogásznő kemény tárgyalási stílusa ráadásul egészen hiteltelenre sikeredett, de hajlamosak vagyunk elnézni neki, annyira jók cserébe a kiborulásai és a közönségessége. A Víkend lényege ugyanis, hogy mindenki akar a másiktól valamit, de ahelyett, hogy ezt elmondaná neki, inkább meg akarja ölni/öletni/leckéztetni vagy valami más galádságot tervez ellene, de valójában mindez csak azt szolgálja, hogy létrejöjjön a film, ám totálisan érdektelenek nem elég világosak a miértek.
Ha lett volna egy kis spiritusz Mátyássyban, akkor legalább megfordítja a szereposztást, és kivételesen Lengyelből csinál lúzert és Simonból amorózót, mert – mint ahogy ez különben a közepesen (se) meglepő végkifejletben ki is derül – eljátszani mindketten el tudták volna a másik szerepét, és akkor nem csak egy kisujjból kirázott színészi bravúr lett volna a férfiszerepek sorsa. A film üdítő pontjai az erdélyi falu lakosai, kiváltképp Vass Teréz, akinek karakterére simán egy egész második részt húznánk, és amikor éppen nem szólal meg, Szabó Domokos tényleg elég rémisztő figura.
A verekedésjeleneteket csúcsra járatta a vágó, Gothár Márton, ennek következtében a fejfájás könnyen lehet velejárója az akciódúsabb képkockáknak, minden kiderül belőlük, csak éppen az nem, hogy mi történik. Igen, ez nem több, mint aminek látszik: rohadt idegesítő. Közepesen zavaró az is, hogy mintha az operatőr egy másik tanulságot akart volna zsúfolni a történetbe, méghozzá azt, hogy milyen apró is egy emberi lény a grandiózus természethez képest. Mindezt vágás nélküli, hosszú, távolról érkező és egészen mélyre hatoló kameramozgásokkal akarta véghezvinni, amit szuper nézni, de az üzenet, még ha át is jön, teljesen indifferens a történet szempontjából. Mondjuk, elég jó országimázs Romániának...
Minden hibája ellenére mégsem lehetne azt mondani, hogy ne lenne érdemes akár a műfaj rajongóinak is megnéznie a Víkendet, mert a hangulata jó és a történet is feszes, így utólag elképzelni se tudjuk például, hogyan fért be ennyi mondanivaló 100 percbe. Kár, hogy nem száz, hanem legalább 140 percnek tűnik valamitől a film. Ja, és a prüdéria leghalványabb jele nélkül, ugyan hadd kérdezzem már meg: miért alapszabály Gryllus Dorkát meztelenül beleszuszakolni minden filmbe, amiben játszik?
