Rajzolja újra a Burning Man fesztivált!

Augusztus 30-án startol a nevadai sivatagban az 1986-ban indított Burning Man fesztivál, a világ egyik legmenőbb művészeti, kulturális és elektronikai fesztiválja. Bár a tematika évről évre változik (az idei például a Tükrök karneválja lesz), egy dolog közel két évtizede állandó: ez pedig a rendezvény alaprajza. Valószínűleg erre unt rá a Black Rock City Ministry of Urban Planning névre hallgató és városi tervezéssel foglalkozó szervezet is, ugyanis pályázatot írtak ki a fesztivál áttervezésére – olvasható az ArchDaily oldalán.

A jó hír, hogy a felhívás nemzetközi, így akár ön is előállhat egy új ötlettel – az egyetlen kikötés, hogy a terveiben a kempingterületek mellett számoljon azokkal a terekkel is, ahol a művészi installációk kapnak majd helyet. Nem szabad megfeledkeznie a biztonsági előírásokról sem – nem elég, hogy a áttekinthető legyen az alaprajz, de könnyen megközelíthetőnek kell lenniük a sürgősségi ellátóhelyeknek is.

A pályázat két lépcsőből áll: az elsőn csak egy egyoldalas tervet várnak rövid leírással. Ezután online közönségszavazás következik, a 10 legkedveltebb pályamű pedig továbbjut a második szintre, ahol már sokkal részletesebb tervet kérnek tőlük. Ezek közül választja majd ki a Burning Man vezetősége a győztest.

Digitalglobe / Europress / Getty

Ha kedvet kapott, ide kattintva regisztrálhat, és nem kell sietnie, nem az idei fesztivált kell felforgatnia: az első körös pályaműbeadás októberben kezdődik és egészen december 31-ig tart, a második forduló pedig januártól májusig. A nyertes tervei a 2017-es fesztiválon materializálódnak. A helyszínt itt találja a Google Mapsen.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra