Ki mondta, hogy gyerekkel nem lehet fesztiválozni?

Zanza!

Idén is már elővételben elkelt szinte minden jegy a világ egyik legmenőbb fesztiváljára, az idei Burning Manre, amit 1986 óta rendeznek meg a nevadai sivatagban található Black Rock Desert nevű városban, ahol ezen kívül nem sok izgalom történik az év nagy részében. Az augusztus 30. és szeptember 7. között megrendezett összművészeti eseményhez igazította Kickstarter projektjét a fotós Zipporah Lomax is, aki 15 éves Burning Man fesztiválozós múltjával igazi veteránnak számít már a helyszínen.

Önmagában persze nem volna semmi különös abban, hogy valaki évről-évre végigfotózzon egy fesztivált - jól tudja ezt Lomax is, aki nem is az átlagos, porban szórakozó tömegről készül albumot készíteni, hanem a - hozzá hasonlóan - évek óta visszajáró fesztiválozók időközben született gyerekeiről Dusty Playground címmel. És mivel a pénzgyűjtő oldalon alig pár nap alatt sikeresen összedobták neki a pénzt (kb.47 ezer dollárt), így vélhetően hamarosan piacra kerül majd a 70-100 oldalasra tervezett album is.

„A városnak nincs jövője gyerekek nélkül” – vallja a portlandi származású fotós, aki szerint Black Rock City fesztiválgyerekei éppúgy szerves részét képezik ennek a közösségnek, mint a kikapcsolódni érkezett szüleik. Mivel a lelkes adományozók hétezer dollárral több pénzt dobtak össze, mint amennyit tervezett, ezért az összekalapozott összeg két százalékát a Burners Without Borders néven futó alapítványnak ajánlja majd fel. Nézze meg a galériában a hangulatos fotókat, amin jól láthatóan remekül szórakoznak együtt a felnőttek és gyermekeik!

Blogmustra