Ha az űrhajósok szelfibottal fedeznék fel a Marsot

500 éve még Amerika számított "távoli" és "felfedezetlen" helynek, most ezt a szerepet a Mars vette át. A vörös bolygót még nem, de a Földnek már minden szegletét ellepték azóta a turisták: az ő klisés fotóik ihlették Julien Mauve-öt, hogy megalkossa új sorozatát, ami azt mutatja be, milyenek lennének a marsi képek hasonló tálalásban.

Mivel nem sokan fordultak meg a bolygón (a visszatérő vendég Curiosity-t leszámítva), ezért elképzelni sem tudjuk, hogy egyszer igazi turistalátványosság lesz – és talán pont ezért szerethető és egyszerre érdekes ez a projekt, amit Mauve kitalált. „Mindig is érdekelt, milyen lehet egy helyet, egy teljesen más világot elsőként lefotózni. Egyszerre szól a felfedezésről, de a fényképezéssel kapcsolatos viselkedésünkről is. Arról, hogy hogyan próbáljuk átadni a személyes történeteinket" – magyarázta a művész, aki egyébként nem photoshoppal dolgozott: többek között a Grand Canyonban, a Death Valley-ben, a Goblin Valley-ben és Badlands-en készítette a fotókat.

clk
Julien Mauve

„A tipikus turistapózokat utánoztam. Érdekes megfigyelni, hogy miként viselkedünk a kamera előtt és azt is, hogy miként komponáljuk bele magunkat a képbe" – tette hozzá. Ha kíváncsi a többi fotóra, a fentire vagy ide kattintva megnézheti őket.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek