780 millió forintért kelt el Hantai Simon festménye

Május közepén írtunk a világ legdrágább festményéről, az 50 milliárd forintért elárverezett Picassóról, most pedig született egy újabb fontos rekord: a 2008-ban, 85 évesen elhunyt Hantai Simon M.C.5 (Mariale) című festményéért 2,5 millió eurót (kb. 780 millió forintot) fizettek a Sotheby's aukcióján. Ez a legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak – olvasható az Artportálon.

A június 2-án tartott árverésen 91 ezer dollárral, azaz kb, 25,5 millió forinttak adtak többet a Hantai-festményért, mint amennyit a két évvel korábbi csúcstartóért fizettek (ami amúgy szintén Hantai műve volt). A mostani képhez egyébként 9 évvel ezelőtt jóval olcsóbban, 376 ezer euróért (112 millió forintért) jutott hozzá új tulajdonosa – most pedig hatszoros árun tudott túladni rajta.

Hantai Simon M.C.5 (Mariale)
Hantai Simon M.C.5 (Mariale)Sothebys.com

A keddi aukción ennél többet csak a kínai Zao Wou-Ki 1960-as absztrakt vásznáért adtak, Hantai másik munkája (Meun, 1968) a 180-250 ezer eurós becsérték helyett 663 ezerért (198 millió forintért) kelt el. Ha erről lemaradt, de nem tudja mire költeni a pénzét és magyar vonatkozású tárgyra licitálna: 10-én a Christie's-ben a magyar-indiai származású Amrita Sher-Gil 1931-ben festett önarcképe kerül kalapács alá – az olajkép becsértéke 1-1,8 millió font (456-747 millió forint), de valószínűleg ennél sokkal többért talál majd gazdát. Főleg úgy, hogy Sher-Gil munkái ritkán bukkannak fel aukciókon – ez lesz a nyolcadik alkalom.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek