Nekünk még az adócsalás sem jut eszünkbe magunktól

Az HBO jó szokásához fél évvel korábban, azaz a napokban jelentette be, hogy a nagy sikerre (Társas-játék, Terápia) való tekintettel új, nyolcrészes, saját gyártású sorozattal rukkol elő idén novemberben. A sajtótájékoztatóra a Dívány is elment, és megtudott pár dolgot az őszi sorozatról, aminek egyelőre az egyharmadát forgatták le, és ami egy adócsalós thriller lesz. Ezt csak azért jegyezzük rögtön az elején meg (már az adócsalást), mert az alapötlet egyáltalán nem magyar, hanem finn, pedig esküdni mertünk volna, hogy a finnek rendes adófizető polgárok, és egyben elég nevetségesnek tűnik, hogy egy ilyen ötletért egészen Finnországig kell szaladgáljunk, mert itthon sajnos senki nincs, akinek eszébe jutna. Vajon valakiben felmerül a kérdés, hogy mi a töknek van egyáltalán bármilyen forgatókönyvíró szak Magyarországon?

Na, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy kipattant az isteni szikra, és megszületett az Aranyélet alapötlete (a finnekben), mi meg jól megvettük és magyarítottuk, így már nincs is szinte semmi köze az eredetihez, hiszen nincs nálunk jobb adócsalásban. A történet szerint „a krimi szálakkal gazdagított családi drámában egy olyan család játssza a főszerepet, ahol minden a látszatról szól: a Thuróczy Szabolcs által megformált apa, Miklósi Attila bűncselekményekből tartja el a családot, de egyre többször érzi, hogy tisztességes útra kellene térni, és megpróbál kitörni a hazugság és csalás világából. A feleség, Janka, akit Ónodi Eszter alakít, a társadalmi ranglétrán szeretne feljebb jutni, hogy látszat-életük még tökéletesebbnek tűnjön; a kamaszkorú gyerekek, Mira (Döbrösi Laura) és Márk (Olasz Renátó) pedig kezdik sejteni, hogy milyen éles ellentétben áll egymással az, amit a szüleik mondanak nekik a tisztességről és a jó erkölcsről, és amit valójában tesznek. A két gyerek, mint minden kamasz, feszegetik a határaikat, és így válnak a szüleikkel egyenrangú szereplőkké ebben a sorozatban."

De nemcsak ők szerepelnek a sorozatban, hanem többek között Anger Zsolt és Lengyel Tamás is, előbbi az intrikus lesz, utóbbi pedig az, aki jó útra akar téríteni, de hogy sikerülni fog-e neki, az nem valószínű. Az Aranyélet forgatókönyvét Krigler Gábor, az HBO forgatókönyvfejlesztési producerének vezetésével Tasnádi István, a Terápia vezető forgatókönyvírója, Zomborácz Virág, az Utóélet rendezője, valamint Bárány Márton írta; és Dyga Zsombor (Couch Surf, Köntörfalak) és a TV filmek és sorozatokban is otthonosan mozgó Mátyássy Áron (Víkend, Utolsó idők) rendezi.

A színészek persze mind lelkesen nyilatkoznak a forgatásról, ami nem is csoda, hiszen az HBO már bizonyított ezen a téren, mind a Társas-játék, mind a Terápia magas színvonalon előállított sorozat volt, aminek a forgatása a résztvevők szerint sokkal inkább emlékeztetett egy nagyfilm forgatására, mint egy sorozatéra. Ez ebben az esetben kábé azt jelenti, hogy nem rohannak, inkább legyártanak 8 kvázi kisfilmet, nehogy a kapkodás a minőség rovására menjen.

Az Aranyélet forgatása májustól augusztusig tart, a 8 részes, epizódoként 50 perces sorozatot november 8-tól láthatják azok a nézők, akiknek van vagy addigra lesz HBO-ja.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra