A festmények az utcára mennek

Imádunk minden olyan projektek, amelynek célja, hogy az unalmas városképen kreatív módon változtasson. Budapesten ilyen a Színes Város kezdeményezés, a minap pedig a BoredPandán futottunk bele egy érdekes kezdeményezésbe: Outings névre hallgat, a célja pedig az, hogy a lerobbant vagy jellegtelen falakra klasszikus festményeket pingálnak.

Julien de Casabianca egyszer a Louvre-ban járt, ahol az egyik elhagyatott sarokban egy kislányt ábrázoló festmény ragadta meg a figyelmét. Annyira, hogy úgy gondolta, minden "magányos" képnek jár egy második esély: lefotózta a művet és felfestette egy falra az utcán. Ezzel vette kezdetét az egész Outings, melynek célja, hogy az unalomig ismert művek mellett nyilvánosságot biztosítson a hasonlóan kvalitásos, de kevesebb figyelmet kapó képeknek is.

Az egész mozgalom mostanra világméretűvé nőtte ki magát, a Föld számos pontján élő művészek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, így New York, Los Angeles, Dallas és Chicago mellett többek között Gdanskban is találkozhatunk már hasonló művekkel. A Flickr-es fotók képaláírásainak tanúsága alapján pedig felkészül Montevideo, Montreal, Rio de Janeiro és Varsó is. Reméljük, hamarosan Budapestet is bevonják – milyen menő lenne már a VII. kerület egyik parkja mellett mondjuk Szinyei Merse Pál Majálisa? Addig is nézze meg a galériát, ahova összegyűjtöttük a legérdekesebb fotókat – a többit ide kattintva találja.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek