1918 július tizenhatodikának éjjelén Jekatyerinburgban kivégezték II. Miklós orosz cárt, feleségét, Alexandrát, és az öt gyermeküket, Alexszejt, Olgát, Tatjanát, Anasztáziát és Máriát a bolsevikok, akik attól rettegtek, hogy a monarchisták kiszabadítják Oroszország korábbi uralkodóját. A holttesteket ismeretlen helyre szállították, de sokan nem nyugodtak bele, hogy tényleg a teljes család meghalt, időről időre felbukkantak csalók, akik Romanovnak vallották magukat. Ám egy nap,1920-ban egy berlini elmegyógyintézetben felbukkant egy nő, aki nem tudta - vagy akarta - megmondani kicsoda, ezért Fräulein Unbekanntnak (ismeretlen kisasszony) nevezték el.
A nőt hamar megtalálták a Németországban élő orosz emigránsok, akiknek egy része úgy vélte, Anasztázia nagyhercegnő az ismeretlen kisasszony, mások ezt cáfolták. A nőt Gleb Botkin és a főhercegnő egy távoli rokona karolta fel, így az ismeretlen 1928-ban Amerikába költözött. Hogy, hogy nem valaki kiötlötte, hogy pert kéne indítani a Romanov család örökösei ellen, hiszen a családnak külföldön maradt pénze, amit mind a többi leszármazott örököl, kivéve, ha felbukkan egy egyenesági rokon.
Így kezdődött el Németország leghosszabb pere, amely majd 40 évig tartott - és ezt állította színpadra a Perjátszó Kör, amit az ELTE jogi karának tanulói alkotnak. A telt házzal futó két előadás nem feltétlenül a színészi játék, vagy a nagyszerű dramaturgia miatt izgalmas, hanem azért, mert egyrészt megelevenedik és szinte kézzel fogható közelségbe kerül a múlt, másrészt kiderül, hogyan is zajlik egy per, és ki hogyan viselkedik a bíróságon. Szerencsére laikusként is könnyedén lehetett követni a történéseket, bár az amerikai filmeken edződött énem néha átalakította volna a forgatókönyvet, a hesseni bíróságon nem pont úgy történnek a dolgok, mint ahogy a filmekben látjuk.
A Perjátszó Kör története 10 éve kezdődött, amikor Kisteleki Károly oktatónak eszébe jutott, hogy hogyan lehetne élőbbé tenni az egyetemes jogtörténet tantárgyat. Az ő fejéből pattant ki a szikra, hogy elő is lehetne adni az elhíresült pereket. Nekiállt lelkes ifjoncokat keresni a feladatra, hét diák jelentkezett is a felhívásra, és az első előadásra 80 néző töltötte meg az előadót a bemtutatón.
Jeanne D'Arc pere még erőteljesen a performanszra hajazott, aztán jött a Danton-per, és ezzel kezdődött el a színházi előadások időszaka. 2006-ban a Perjátszó Kör feldolgozta az '56-os eseményeket is (Angyal István, Tóth Ilona, és 8 egyetemi joghallgató pere),és előadásukra ekkor már megtelt az ELTE 250 fős Díszterme is. Pedig Kisteleki célja csak annyi volt, hogy élővé tegye az oktatást, ehhez a perek dokumentumai alapján készül el a dramaturgia.
Az előadásokban minimalizálják a fikciót, mivel a megtörtént tények korrekt bemutatására helyezik a hangsúlyt. Az előadás mindenkinek ad, a jogi kultúra nő, a közönség előtti beszédet gyakorolják az innen kikerülő jogászok - ami valljuk be, nem ártana senkinek, aki emberekkel foglalkozik - a joghallgató diákok számára pedig átélhetőbb lesz a szakma, ráadásul közösséget is teremt azok számára, akik így vagy úgy részt vesznek a munkában. Az előadások sikerét jelzi, hogy egy gyakorló bíró is csatlakozott a csoporthoz, aki minden előadásban szerepet kap, holott már jó régen kijárta az egyetemet.
Szerencsére a karvezetés támogatja a törekvéseiket, így sor kerülhet a 2 előadásra szemeszterenként. A munka ott kezdődik, amikor kitalálják, hogy milyen híres per legyen az előadás témája, majd nekiállnak a peranyag kutatásának. Ezt követően készül el a forgatókönyv, kiosztják a szerepeket, és elindul a próbafolyamat, melynek a vége az előadás. Kisteleki szerint az egyik legnehezebb munka Charles Manson perének feldolgozása volt, sosem volt annyi nehézsége a társulatnak, mint ezzel a darabbal, de végül sikerült feloldani a feszültségeket, és frenetikusan sikerült az előadás. A Perjátszó Kör darabjai ingyenesen látogathatóak, akit érdekelnek mozgóképen is a korábbi előadások, az itt nézzen körül.
