Így ünneplik a víz világnapját a Magyar Színház művészei

A hetedik kerületi Pesti Magyar Színház művészei is rendkívül fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mi mindent köszönhetünk a víznek, ezért a március 22.-én megrendezésre kerülő Víz Világnapja alkalmából egy privát fotómontázzsal készülnek az eseményre, melyen a színház elismert művészei mutatják be vízimádatukat.

 „Víz nélkül nem tudnánk létezni - de vajon a víz megmaradhat-e, ha nem figyelünk rá? Természetesnek vesszük a létét, pedig a világ több pontján már most problémát jelent a tiszta víz hiánya, és ez hamar globális méretet ölthet, ha nem kezdünk tudatosabb vízhasználatba.” – olvasható a társulat környezettudatos projectjének felhívásában, amiben részt vesz többek között Balsai Móni, Pavletits Béla, Ágoston Péter, Tahi József, Tóth Éva, Benkő Nóra és Lévai Ágnes is. Ide kattintva a Víz Világnapjának részletes programját találja a pályázatokon át az országos programokig, amelyben idén részt vesz többek között Budapest, Esztergom, Szombathely és Gyula is. Nézze meg a galériában, hogy hogyan reagálnak a globális problémára a művészek!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek