1,2 millióért megveheti Sid Vicious talán utolsó fotóját

Sid Vicous a legendás Sex Pistols együttes basszusgitárosa, aki 1979-ben halt meg drogtúladagolásban. Vicious az egyik legvitatottabb zenész, leginkább azért mert úgy vált a világ egyik legismertebb basszusgitárosává, hogy nem igazán tudott játszani a hangszeren, viszont annál többet tett hozzá színpadi jelenlétével az élményhez. Most az eBayen árulnak róla egy fotót, ami nagy valószínűséggel a legutolsó, ami az 1979 februárjában bekövetkezett halála előtt készült róla. A fotón félmeztelenül térdel egy ágyon, kezében gitárral. A fénykép hátulján fekete filccel az áll "Nem valami jó kép rólam, de nincs másik". A kép datálását segítheti, hogy a gitár fején látható a kézzel odafirkált Sid '79 felirat, azaz legfeljebb két hónappal készülhetett a basszgitáros 1979 februári túladagolása előtt.

1
ebay.com

Az eladó egy szintén kézzel írt eredetiségigazolást is mellékel a vásárláshoz, amelyben a fotó eredeti tulajdonosa tanúsítja, miszerint a kép és a hátán az írás teljesen eredeti, ő maga pedig Jock McDonaldtől vásárolta, aki a The Bollock Brothers nevű brit punkband menedzsere volt, és ilyen minőségében a 70-es években a Sex Pistolsszal és Viciousszel is sok időt töltött.  

Ha Vicious élne, valószínűleg egyáltalán nem tartaná punk dolognak ezt az egész netes árverést. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek