#VILÁGOM

Marky Ramone megmutatja, mit tegyen a színpad előtt szelfizőkkel

2015. február 18., szerda 13:06

A Ramones zenekar úgy lett legendás és kultikus, hogy összesen csak két lemezükből lett aranylemez, ráadásul az egyik ebből egy válogatás, a másik pedig egy DVD. Ennek ellenére szinte mindenki ismeri a Ramones nevét (még ha zenéjüket nem is), és logójukat is sokan hordják pólójukon. Erről egyszer Marky Ramone is beszélt nekünk, aki volt annyira punk, hogy még meg is dícsért Ramones-polós embereket, akiknek a reakciójából kiderült, mennyire fogalmuk sincs, hogy éppen az elvileg kedvenc zenekaruk dobosával beszélgetnek. De most egy másik problémára hívja fel a figyelmet, ez pedig az okostelefonos koncertfotózás. Aki gyakran jár koncertre, bizonyára ugyanolyan ideges a színpad előtt egész végig okostelefonnal fényképezőkre és szelfizőkre, mint Marky Ramone. A legendás dobos előállt egy megoldással, ez pedig a Smartphone Swatter, ami igazi punk DIY-projekt: ragasszon egy dobverőre 7 inches punklemezt, és azzal verje ki az ilyenek kezéből a telefont! 

Oké, azért ne vegye száz százalékosan komolyan a dolgot, az akció természetesen reklámfogás, Marky Ramone Punk Rock Blitzkrieg: My Life as a Ramone című életrajzi könyvét harangozza be (ami a bemutató alapján szintén alkalmasnak tűnik arra, hogy kiverje mások kezéből a telefont vele). De tessék, nézze meg Marky Ramone-t, aki megmutatja, hogyan kell ezt profin csinálni! 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta