#VILÁGOM

Az önpusztítás mocskában Baal az igazi király

2015. január 12., hétfő 19:34

Brecht Baaljára hatványozottan érvényes, hogy csak akkor érdemes előadni, ha van hozzá megfelelő címszereplőnk. A Szputnyik Hajózási Társaság megtalálta az ő Baal-ját Király Dániel személyében, és ennek megfelelően létrehozta a teljes őrületet a Jurányi Inkubátorház színpadán.

A Baal aztán még az a darab is, amit ha nem ismerünk, inkább el se induljunk megnézni. Pláne, ha alacsonyabb az ingerküszöbünk. Amikor beléptünk a Jurányi színháztermébe, rögtön felsejlett egy régi, a Vígszínház háziszínpadán előadott Baal Kaszás Attilával a főszerepben, amiben olyan hányást kaptunk a nyakunkba a földön ülve, hogy azóta sem iszunk vörösbort. És ezzel az emlékkel együtt visszajön minden Baalról, a férfiról, aki nem ismer szeretetet, se tiszteletet, se istent, se embert. 

baal eajuranyi domolky daniel WEB 020
Fotó: Dömölky Dániel

Egy gátlástalan, öngyilkosjelölt költő, aki képtelen megutáltatni magát a világgal, pedig valójában csak egy nagy gyerek, akit senki sem szerethet igazán. Az ő életének néhány állomását vitte színre most a Szputnyik egy negyedéves színművészetis rendező, Kovács D. Dániel vezénylésével, a föld mocskában. Azért írjuk, hogy a föld mocskában, mert Baal villoni értelemben féreg és dög, akik őt körülveszik, azok meg automatikusan azzá válnak a díszletül használt, fekete földdel borított homokozóban. 

Baal önpusztító vadállat, minden nő álma – miért is ne, hiszen a nők egyszerűek, mint a faék, minél jobban rúgják őket, annál hűségesebben ragaszkodnak, legyenek bár házasok (Emilie - Pető Kata), romlatlan mennyasszonyok (Johanna - Bach Kata) vagy csak szépek és fiatalok (Sophie Barger - Kurta Niké). A nők hatásosan pusztulnak bele Baalba, és Király Dániel hitelesen csodálkozik rá erre az egészre.

baal eajuranyi domolky daniel WEB 001
Fotó: Dömölky Dániel

Persze rendező- és vérmérséklet függő, hogy Baal életének szereplői mennyire mennek el véglénybe, Kovács ügyesen lavíroz az előadásban az ízléstelenség és a durvaság határait feszegetve. Nem is Brech Baalját néznénk, ha ne így tenne, de a nézőtérre mindig betéved néhány fanyalgó vagy felkészületlen (rokon), aki maximum a színészeket zavarhatná, de szerencsére őket nem teszi. Baalt a néző ugyanúgy nem értheti, ahogy a környezete sem, még a legjobb barátja sem. Ekart (Hajduk Károly) szerelme, barátja és valahol krónikása is, de a józanság hangja későn sem találhatja el a saját bűneinek mocskában fuldokló férfit. 

A Baal Szputnyikosan erős idegzetűeknek való előadás, remek színészi játékkal és kemény társadalomkritikával, ami úgy fest, még akkor is minden időben érvényes, ha figyelembe vesszük, hogy Brecht mindössze 18 évesen írta. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta